‘Választás’ kategória archívum

„Az elvtársak maszatolnak”, „mélyrepülés”: Gyurcsány dolgozata után szikrázó vita

2010. május 7. péntek

ATV

mszp

Felháborodás, harag érzékelhető a szocialista pártban, elkerülhetetlen a teljes tisztújítás – nyilatkozta az atv.hu-nak Leel-Össy Gábor, az MSZP gyulai elnöke. A helyi vezető szerint a legfontosabb teendő a párt szerkezetének, működésének megújítása. Leel-Össy Gábor úgy fogalmazott: épp itt volt az ideje, hogy a Gyurcsány-dolgozat elkészüljön, aminek minden szavával egyetért.

„Ideje, hogy megkezdődjön a valódi rendszerváltás az MSZP-ben” – fogalmazott a szocialista politikus, aki hozzátette: aggasztónak tartja, hogy a párton belül máris megindultak a helyezkedések, pedig hiteles, XXI. századi baloldali párttá akkor válhat az MSZP, ha a puszta teljesítmény, az elvégzett munka alapján épül fel. Leel-Össy Gábor úgy véli, „a párton belüli generációs feszültség keltése nem szerencsés”. (tovább…)

Varga Mihály: nem lehet más a monetáris és a fiskális politika célja

2010. május 5. szerda

Orbán: Nem fogjuk szó nélkül hagyni, ami 2006. október 23-án történt

Fidesz.hu

Az Orbán-kormány Miniszterelnökségének leendő államtitkára a TV2 Mokka című műsorában szerdán arra a kérdésre, hogy a Fidesz módosítani akarja-e a jegybanktörvényt Simor András MNB-elnök leváltása érdekében, azt válaszolta: az újabb kibontakozó globális válság miatt óvatosan kell nyilatkozni a jegybank függetlenségét érintő kérdésekben. De – fűzte hozzá – gazdaságpolitikából egy lehet csak, nem lehet más a monetáris és a fiskális politika célja; “a monetáris politikát olyan embereknek kell vezetniük, akik arra méltóak”.

Mint mondta, megnézik, mely törvények módosítására van szükség, az “első körben” biztos nem kerül sor a jegybanktörvény módosítására. A Simor András elmozdítását firtató további kérdésre az felelte: “ez egy nagyon nehéz feladat, nagyon tapintatosan kell eljárni”. (tovább…)

Nem adódnak össze Horváth Csaba számai

2010. május 4. kedd

Index

A jó hír ingyen volt, csak éppen megvalósíthatatlan

Elhatárolódott Horváth Csabától a Városkutatás Kft. A szocialista főpolgármester-jelölt a cég tanulmányaira hivatkozva állítja, hogy megvalósítható a díjmentes közösségi közlekedés. A tanulmányok szerzői állítják, hogy ilyet ők nem javasoltak. A VEKE szerint pedig sehogysem adódnak össze Horváth javaslatában a számok.

Szó sincs blöffízű kampányfogásról” – jelentette ki a Népszabadságnak adott interjújában Horváth Csaba a közösségi közlekedés díjmentessé tételéről szóló javaslatáról. Interjújában Horváth azt állította, hogy “[k]omoly szakértő nem nyilatkozott negatívan” javaslatáról, amely amúgy a Városkutatás Kft. tanulmányán alapul. (tovább…)

A kis szélkakas: amikor Horváth a drágább jegyekért küzdött

2010. május 4. kedd

Képviselő Funky, Csepel.info

A díjmentes BKV ígéretével máris megkezdte főpolgármesteri kampányát Horváth Csaba, az MSZP volt főpolgármester-helyettese.

Május elsején a Városligetben jelentette be, hogy ingyen buszozhat, metrózhat, villamosozhat, trolizhat és fogasozhat minden legalább négy éve Budapesten élő ember, ha ő lesz Demszky Gábor utódja. (tovább…)

De ki az a Horváth Csaba?

2010. május 3. hétfő

Tóth Ákos: Jelölt, ingyen

Népszabadság

Akik nem hallották a jó hírt, de ingyen pofont azért adtak

Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje azt ígéri, hogy 2013-ig ingyenes lesz a budapesti tömegközlekedés mindazoknak, akik már négy éve bejelentetten Budapesten élnek, továbbá a fővárosban tanuló diákoknak. Ha valakinek nem rémlene, hogy ki is Horváth Csaba, próbálja maga elé idézni azokat a plakátokat, ahol egy csillogó szemű, jó svádájú középkorú férfi azt állítja, hogy van egy jó híre. Ez lett volna az.

Horváth Csabáról még azt is tudni lehet, hogy miután Hagyó Miklós és társai megbuktak, azzal kampányolt, ő rendbetette a BKV-t. Rendbe hát. Akárki meglássa, aki ül egy buszmegállóban és reménytelenül várja a járatot, amelyről, amint nagy nehezen megérkezett és fölszállt, szinte azzal a mozdulattal le is lépne, mert az ember már csak olyan, hogy nem igazán szeret koszban utazni, még ha úgy talán el is jut valahová. (tovább…)

Itt az Orbán-kormány!

2010. május 3. hétfő

Alapos leltár után születhetnek a meghatározó lépések.

MTI, Heti Válasz, Fidesz.hu

Nyolc miniszterrel alakul meg az Orbán-kormány: Matolcsy György vezeti a Nemzetgazdasági Minisztériumot, Martonyi János a külügyi tárcát, Pintér Sándor lesz a belügyminiszter, Fellegi Tamás a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium irányítója, Réthelyi Miklós a nemzeti erőforrásokért felelős tárcavezető, Fazekas Sándor a vidékfejlesztési miniszter, Hende Csaba a honvédelmi tárcavezető, Navracsics Tibor pedig a közigazgatásért és az igazságügyért felel majd a kormányfő helyetteseként.

Orbán Viktor hétfőn Budapesten, a Parlamentben – miután a leendő kormány megtartotta első előkészítő ülését – bejelentette azt is, hogy Semjén Zsolt általános miniszterelnök-helyettes lesz. Megjegyezte, jövő héten újabb szerződést köt egymással a két leendő kormányzó párt, a Fidesz és a KDNP. A pártelnök azt már korábban bejelentette, hogy Varga Mihály a Miniszterelnökséget vezeti majd államtitkárként. (tovább…)

Jó hír MSZP-s módra: ingyenes lenne a csőd-közeli BKV?

2010. május 1. szombat

VEKE: Csődöt hozna Horváth Csaba javaslata

Index


szólj hozzá: Horváth Csaba jó híre

Ismertette a jó hírt a budapestiekkel a szocialisták főpolgármester-jelöltje: ingyenes BKV, parkok, lakóparkok és dugódíj.

Felelőtlen, szakmailag teljesen megalapozatlan és nevetséges a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szerint Horváth Csaba szocialista főpolgármester-jelölt javaslata a BKV ingyenessé tételéről. A világon egyetlen százezer lakosnál nagyobb városban sincs teljesen ingyenes tömegközlekedés, írják közleményükben. (tovább…)

Ezzel kezd az Orbán-kormány

2010. április 29. csütörtök

Készen áll a három csapás törvény

Heti Válasz

Az új kabinetre és a kormánypárti frakciószövetségre nem kis munka vár: a leendő miniszterelnök közbiztonság-erősítő, bürokráciacsökkentő ígéreteit a nyár végéig a gyakorlatba is át kell ültetni. A kettős állampolgárság bevezetését paradox módon egy határon túlról érkező kérés lassítja.

Nemzeti együttműködés rendszere – alighanem e fogalom hangzott el legtöbbször Orbán Viktortól hétfői nemzetközi sajtótájékoztatóján. (tovább…)

Köszönet a csepeli választóknak

2010. április 29. csütörtök

Csepelen.hu

A Magyar Szocialista Párt Csepeli Szervezete köszönetet mond minden csepelinek, aki a demokratikus jogaival élve április 11-én és április 25-én is részt vett a 2010-es országgyűlési választásokon.

Külön köszönetet mondunk azoknak, akik az MSZP pártlistáját és egyéni jelöltjeit támogatták a két választási fordulóban. A baloldali értékek képviseletét és érvényre juttatását folytatjuk. Mindent megteszünk azért, hogy a csepeliek sok ezer szavazatában kifejezett bizalmat megőrizzük, erősítsük.

Az MSZP Csepeli Szervezete

Orbán: Egyértelmű és jól hallható igen

2010. április 28. szerda

Index

Katt a képre Hír TV felvételéhez! (Fotó: Népszabadság)

A Fidesz elnöke elfogadta a köztársasági elnök kormányalakítási felkérését. Sólyom “rendkívül örül”, hogy közreműködhet az átalakulás procedúrájában, Orbán pedig hálás az államfőnek a demokrácia védelméért, és köszöni a választóknak, hogy ismét jó érzés magyarnak lenni.

Szűk félórányi találkozót követően Sólyom László köztársasági elnök a Sándor-palotában bejelentette, hogy Orbán Viktort, a Fidesz-MPP elnökét kéri fel kormányalakításra. Sólyom arról beszélt, hogy a választói akarat most ér célba: az új Országgyűlés és a kormány megalakulása ünnep, amiben rendkívüli öröm számára részt venni. (tovább…)