Itt az Orbán-kormány!

Alapos leltár után születhetnek a meghatározó lépések.

MTI, Heti Válasz, Fidesz.hu

Nyolc miniszterrel alakul meg az Orbán-kormány: Matolcsy György vezeti a Nemzetgazdasági Minisztériumot, Martonyi János a külügyi tárcát, Pintér Sándor lesz a belügyminiszter, Fellegi Tamás a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium irányítója, Réthelyi Miklós a nemzeti erőforrásokért felelős tárcavezető, Fazekas Sándor a vidékfejlesztési miniszter, Hende Csaba a honvédelmi tárcavezető, Navracsics Tibor pedig a közigazgatásért és az igazságügyért felel majd a kormányfő helyetteseként.

Orbán Viktor hétfőn Budapesten, a Parlamentben – miután a leendő kormány megtartotta első előkészítő ülését – bejelentette azt is, hogy Semjén Zsolt általános miniszterelnök-helyettes lesz. Megjegyezte, jövő héten újabb szerződést köt egymással a két leendő kormányzó párt, a Fidesz és a KDNP. A pártelnök azt már korábban bejelentette, hogy Varga Mihály a Miniszterelnökséget vezeti majd államtitkárként.

Orbán Viktor leendő kormánya tagjainak hétfői bemutatásakor hangsúlyozta, olyan kormánytagokra van szükség, akik meg tudnak felelni egy új politikai-gazdasági rendszer megalapításának. A Fidesz elnöke azt mondta: kormánya feladata a nemzeti ügyek képviselete.

Mint kifejtette, olyan kormánytagokra van szükség, akik megfelelő kvalitással, jártassággal bírnak, tapasztalt emberek, vezetők, és készen állnak arra, hogy politikai vezetőként viselkedjenek, döntéseket hozzanak, és azokért vállalják a felelősséget.

Matolcsy Györgyről szólva azt mondta: azt várják tőle az emberek, hogy a magyar gazdaságot állítsa talpra, és Széchenyi országépítő politikájának szellemében vezesse a nemzetgazdaság területét. “Azt várjuk mindannyian tőle, hogy Magyarország sereghajtóból ismét éllovassá válhasson” – tette hozzá.

Martonyi Jánostól azt várja az ország, hogy szerezze vissza “hazánk nemzetközi tekintélyét”, vezényelje le a januártól esedékes európai uniós elnökségi munkát, és tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a közép-európai együttműködés felépülhessen – fejtette ki Orbán Viktor.

Pintér Sándortól azt várja minden választó – folytatta -, hogy állítsa helyre a rendet és a közbiztonságot. Az ő esetében legnehezebb a munka, mert nincs vesztegetnivaló idő, ezért ide egy tapasztalt rendőri vezető kell, aki úgy ismeri ezt a területet, mint a saját tenyerét – emelte ki a leendő kormányfő.

Közölte: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium irányítója, Fellegi Tamás dolga az lesz, hogy védje meg a közvagyont az oligarchákkal szemben, és vegye fel velük a küzdelmet. A nemzeti erőforrásokért felelős Réthelyi Miklóstól azt várják az emberek, hogy mentse meg a magyar egészségügyet, építse újra a szociális biztonságot, és teremtse meg a jövő kibontakozásának lehetőségét a fiatal nemzedékek számára – ismertette a Fidesz-elnök, rámutatva, hogy Réthelyi Miklós a leendő kabinet legtapasztaltabb tagja.

Fazekas Sándorral szemben az az állampolgári elvárás, hogy végre állítsa talpra a magyar vidéket, amely a jövő egyik erőforrása – mondta. A honvédelmi miniszteri poszt várományosának, Hende Csabának pedig az lesz a dolga – folytatta Orbán Viktor -, hogy megtalálja a honvédség és a honvédelem helyét a XXI. századi nemzetközi együttműködés rendszerében, és vessen gátat annak, hogy a honvédség a bűnügyi krónikák folyamatos főszereplője legyen.

Matolcsy György, aki korábban a Heti Válaszban jegyezte népszerű gazdasági rovatát, lapunknak arra a kérdésre válaszolva, hogy “mi lesz az új kabinet első gazdaságpolitikai lépése”, azt válaszolta: “A gazdaságpolitikai fordulatnak két szakasza lesz. Az első azonnal megindul a kormányváltással, az új kormányszerkezet kialakításával. Meghatározó döntéseket azonban csak gyors, de alapos leltár után szabad hozni. Ebből látni fogjuk, hogy az év közepén milyen azonnali változtatásokra lesz szükség és lehetőség az adórendszerben, a bürokrácia leépítésében a növekedés beindítására és a gazdasági versenyképesség megerősítésére. A második szakasz 2011. január elsején veszi kezdetét egy teljes körű adóreformmal, és egy új, a korábbihoz képest tágasabb, s forrásokban is gazdagabb Széchenyi Tervvel.”

Az ország kormányzati-pénzügyi vezetőitől az emberek azt várják, hogy ne vonják ki magukat a törvények hatálya alól – ezt már Orbán Viktor mondta újságíróknak a jegybankelnökkel való közös munkára vonatkozó kérdésre. Mint fogalmazott, “együtt sírunk, együtt nevetünk. Itt kell adózni”. Ez egy elvi kérdés, nem pedig személyes kérdés, nem a Magyar Nemzeti Bank függetlenségének kérdése – hangsúlyozta a leendő miniszterelnök a minisztereket bemutató tájékoztatót követő kötetlen beszélgetésen.

A leendő honvédelmi miniszter szerint a honvédelem egész rendszerét át kell tekinteni, aminek csak egy része a Honvédelmi Minisztérium és a honvédség. Hende Csaba hétfőn a Parlamentben az Orbán-kormány majdani minisztereit bemutató sajtóeseményt követően nyilatkozott az MTI-nek és elmondta, hogy a minisztériumon, a honvédségen túl fontosak az olyan kérdések is, mint a társadalom, vagy a gazdaság szereplőinek viszonya a honvédséggel. A részterületekre vonatkozó döntéseket azonban egyazon rendszerbe ágyazva kell meghozni – fűzte hozzá.

“Tehát nem kiragadva, hanem az egészet kell látni, és ebben az átfogó szemléletben szeretném megközelíteni a honvédelem ügyét” – hangsúlyozta Hende Csaba. A leendő honvédelmi tárcavezető elmondta, hogy egyelőre csak vezető munkatársakat kért fel, az államtitkárokat később nevezik ki; közvetlen környezetében van három volt vezérkari főnök is, akik rendelkezésére állnak és segítségére vannak az előkészítésben.

A honvédelmi tárcát érintő korrupciós ügyekkel kapcsolatban azt mondta: “elhatározott szándékom, hogy a rendet és a fegyelmet minden eszközzel helyre fogom állítani a Honvédelmi Minisztériumban és a honvédségben is”. A missziókról annyit közölt, hogy a legfontosabb kérdés az abban szolgáló katonák biztonsága. E tekintetben azt tervezi, hogy személyesen is meglátogat több missziót és a legrövidebb időn belül lépéseket kíván hozni a katonák biztonságának fokozására.

Egyúttal kitért arra is, hogy nagyon fontosnak tartja a misszióban lévő katonák itthon maradt családtagjairól való gondoskodást. Ezt intézményesíteni kell – fűzte hozzá. Közlése szerint a katonai titkosszolgálatok átszervezése további egyeztetéseket igényel és nem vetődött fel, hogy a minisztérium elköltözzön a Balaton utcából.

98 hozzászólás “Itt az Orbán-kormány!” bejegyzésre

  1. Gordon szerint:

    Nincs még hozzászólás? Hol vannak a népi demokráciárt aggódók? 🙂

  2. toto szerint:

    vagyis a hivatásos rettegők?

  3. zed szerint:

    Magyarország államformája 1918. novembere és 1919. augusztusa között hivatalosan népköztársaság volt, ez volt az első magyar köztársaság. 😉

  4. Gordon szerint:

    Szegény ostoba Jobbikot és a Váteszhez hasonló féleszűeket leírták a palesztinok. 🙂

    “Még érdekesebb, hogy a Palesztin Állam rendkívüli és meghatalmazott budapesti nagykövete is sietett leszögezni: rasszistákkal nem akarnak partneri viszonyt. A palesztinokat gyakran emlegetik a Jobbik körüli radikáljobbos szubkultúrában, párhuzamot vonva a két nép zsidók általi elnyomottságában. Úgy tűnik azonban, hogy a palesztin testvérek körében nem talál méltó viszonzásra (amúgy elsősorban belpolitikai motivációjú, antiszemitizmususk fedősztorijaként használt) palesztin-szeretetük.”

    http://mandiner.blog.hu/

    A palesztin kendő se sokáig lesz már divat a jobbikos majomkodásokon. Sebaj, majd a liberálisok tovább hordják (ők úgy sem tudják mi a kendő jelentése).

  5. Gordon szerint:

    Most az mszp és a Jobbik kórusban fog rettegni. Így nő majd össze ami összetartozik.

  6. Papi szerint:

    Páko!
    Most kiabálhattok Pintér miatt!
    De azért halkan hagy jegyezem meg, hogy még mindig nagyobb volt a közbiztonság mint az elmúlt nyolc évben!

  7. álmos szerint:

    Megmondaná valaki, hogy Stumpf István miből vette meg az RTL televíziót ?

  8. malacka szerint:

    álmos az olmos agyú

  9. miska72 szerint:

    A Pintér nem kellett volna bele az egér fejével.

  10. Nemmondommeg szerint:

    Gordon:
    Ez a rasszista kártya akár nevetséges is lehetne, ha nem a Magyarok ellen lenne. Ebbe benne van a média is, hogy nem tájékoztat rendesen, szándékosan elhallgatja a cigány bűnözést, és ezért fordulhat elő, hogy a mai napig is beengednek cigány bűnözőt egyedülálló idős emberek, akiket a saját otthonukban vernek meg és túrnak ki onnan. Természetesen semmi sem fog változni téren a baj csak az, hogy nehogy késő legyen. Brutálisan visszaesett a Magyar születések száma, egy pár év és nem lesz aki adózzon. Amikor sz***á verik az idős embert akkor nem fontos csaka szavazásnál…..

  11. Psota Irén szerint:

    Na összeállt a kép, mostmár akkor kezdődhetnek a rendberakósdis dolgok,na meg az

    ELSZÁMOLTATÁS-FELELŐSSÉGREVONÁS-ALKOTMÁNYMÓDOSÍTÁS!!!!!!!

  12. Gordon szerint:

    Nemmondommeg! Én azért jót röhögtem amikor olvastam a palesztin nagykövet nyilatkozatát. Tényleg nem jön át ez a jobbikos álszent palesztin-barátság.

    “Úgy tűnik azonban, hogy a palesztin testvérek körében nem talál méltó viszonzásra (amúgy elsősorban belpolitikai motivációjú, antiszemitizmususk fedősztorijaként használt) palesztin-szeretetük.” 😀

  13. én szerint:

    Én nagyon vártam vissza Pokornit az oktatásba.

  14. Papi szerint:

    Zed!
    Miért nem mész a francba Grószoddal együtt?

  15. Gordon szerint:

    “Mert osztályharc lett ez a javából.” 😀

  16. Gordon szerint:

    Sokkal jobban szeretem ezt nézni a 80-as évekből.

  17. Csepeli XXI szerint:

    Tessék,lehet rettegni:

    “Kábellopás miatt robbant fel egy budapesti, 10 emeletes lakóház trafóháza hétfőn este. Az elektromos művek csak éjfélre ígéri a hiba elhárítását. A Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szerint a XXI. kerületi Zrínyi utca egyik lakóházának alagsorában lévő trafóház azért robbant fel, mert színesfémtolvajok ellopták belőle a kábelezés egy részét, és hogy ne tűnjön fel a lopás, más típusú kábeleket tettek be. Ezek azonban jóval kisebb teljesítményűek voltak. A robbanás okozta áramszünet miatt egy ember beszorult a liftbe, az ő mentése jelenleg is folyamatban van. Az áramszolgáltató éjfélre ígérte az áram visszakapcsolását. A trafóház 8 lépcsőházat látott el árammal, ezért több száz család maradt áram nélkül. A szakemberek várhatóan éjfélre javítják ki a hibát.”

  18. pannon puma szerint:

    Gordon.
    Téged még féleszűnek nevezni is jóindulattal lehetne, hogy jön ide a Jobbik meg a Palesztin barátság????
    Te egy gusztustalan, rosszindulatú @ vagy. Tényleg ilyen egy Fideszes???

  19. pannon puma szerint:

    Apropó: Révész Máriusz mit szól ehhez? Pártja által belügyérnek kinevezett fickó szerint törvényesen verték szét a koponyáját. És a KDNP, aki anno még nyilatkozatban tiltakozott Gergényi kitüntetése ellen?
    És mi lesz a következő? Gyurcsány törvényesen hazudott újraválasztása érdekében, Hagyó pedig jogszerűen tömte tele Nokiás–dobozait milliárdokkal? És törvényszerűvé válik majd az is, hogy újságírók autójába drogot csempésszenek?
    Egy biztos: Pintér kinevezésével Orbán szelet vetett. Márpedig van olyan törvényszerűség, ami a Gergényiénél is erősebb.
    Aki szelet vet, az vihart arat.
    kuruc.info

  20. Ditte szerint:

    Kedves pannon puma! Sokféle ember van, ki ide szavaz, ki oda, van aki ide-oda. Olyan, hogy fideszes, vagy jobbikos, vagy mszps szerintem nincs. Szerencsére.

  21. pannon puma szerint:

    Kedves Ditte.

    Én Gordon stílusára gondoltam, bár ritkán vagyok itt,de mindig ilyen a viselkedése. Vannak itt normális emberek is, de ő nem közéjük tartozik.
    Ő az a víz fejű tehetségtelen ember, aki ennek az oldalnak a
    társszerkesztője???

  22. Ditte szerint:

    Kedves pannon puma!
    Nem tudom ki is Gordon, de azt tudom, hogy csak akkor jutunk ki a szarból, amely a szánkig ér, ha mi a szavazók egymást becsülve, tárgyszerűen beszélünk, és akikre szavaztunk, ugyanezt teszik.
    A palesztinos provokáció teljesen szükségtelen volt, és alantas, szerintem is.
    Pintér kinevezésének én sem örültem, de mindent nem tudhatunk, miért történik.
    Magamban egy év próbaidőt adtam a kormánynak. Addig nem szidok senkit, hinni akarom, hogy sikerül jobbá tenni az országot. Rajtunk is múlik, nélkülünk nem megy!

  23. pannon puma szerint:

    Ditte

    Gordon egy vízfejű ebihal. Viszont a te véleményeddel azonosulni tudok,mert reményeim szerint a jó szándék vezérli OV-t,ha nem, 1 év alatt kiderül úgyis. De az szánalmas, hogy 20év alatt nem fordult meg olyan ember a Fideszbe, akire rálehetne bízni a Belügyet. Ez az ember fog elszámoltatni? Kit? Sajnos nekem van ötletem,hogy kikel fogja kezdeni.

  24. csepeli szerint:

    Pintér Sándor ellen sikkasztás és más bűncselekmények miatt büntetőeljárás folyik.
    http://hvg.hu/itthon/20100329_sikkasztas_miatt_jelentettek_fel_pintert

  25. Ditte szerint:

    Pintér gépkocsivezetőként kezdte a rendőrségnél, aztán minden szintet megjárt, nagyon ismeri a szervezetet. Meglátjuk milyen lépései lesznek.

  26. Ditte szerint:

    Az elmúlt 8 évben miért nem volt gyanús Pintér? Feljelenteni bárkit lehet.

  27. csepeli szerint:

    Azért elég ciki lesz, ha Pintért bűnösnek találják. Vajon azért miniszter maradhat majd?

  28. Nagyapó szerint:

    Két probléma is van.
    – Az egyik. Meg kell hallgatni a másikat is. Pintért is megkérdezték ugyanerről (Gergényi). Elmondta, ez nem rendőrségi, hanem ügyészségi téma. Ennyi.
    – A másik. Sajnos vannak emberek, akik el sem tudják képzelni, hogy lehet élni mutyi, korrupció nélkül. Ez a nagyobb baj.
    Az I. világháborúban az olasz fronton hadtestparancsnok volt Stromfeld Aurél. Szokásjog, de lehet, hogy rendelkezés volt, hogy egy sebesült tisztet kitüntetésben kell részesíteni. Megsebesült egy tiszt, Somfai (később kitűnő atléta), de Stromfeld megtagadta tőle a kitüntetést, mert az illető az unokaöccse volt, és egy Stromfeld nem fog egy másik Stromfeldet kitüntetni (Somfai eredeti neve Stromfeld volt).
    Ez miről jutott eszembe?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  29. csepeli szerint:

    Mellesleg amikor Pintér 1998-ban esküt tett, akkor is éppen büntetőeljárás folyt ellene közokirat-hamisítás miatt. Igaz, később felmentették. De ez a sikkasztás sokkal komolyabb ügy.

  30. donquijote szerint:

    Pintér szerintem sem túl jó választás, inkább a keresztapa jut róla eszembe, de én is úgy vagyok vele várjuk meg mit fog csinálni, mondjuk ez a “törvényesen járt el Gergényi” kissé kiábrándító.

  31. csepeli szerint:

    Most veszem észre, hogy három minisztériumnak is becsempészték a nevébe a “nemzet” szót: Nemzetgazdasági Minisztérium, Nemzeti Erőforrások Minisztériuma, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Igazából egyik megnevezésbe sem szükséges a “nemzet” szó. Elég lenne gazdasági minisztérium, stb. Magától értetődik, hogy a minisztériumok az ország, a nemzet ügyeivel foglalkoznak, fölösleges ezt beletenni a nevükbe. De ha már beletették, javaslom, tegyék bele a többibe is: Nemzetkülügyminisztérium, Nemzetbelügyminisztérium, Nemzetvédelmi, Nemzetközigazgatási és Nemzetigazságügyi, Nemzeti vidékfejlesztési minisztérium. Sőt, tegyék bele még a “magyar” szót is, nehogy valaki azt higgye, hogy a német vagy az afgán minisztériumról van szó. Tehát: Magyar Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Magyar Nemzeti Vidékfejlesztési Minisztérium, stb. Hogy érezzék a Magyar emberek, hogy a Magyar Nemzeti minisztériumok valóban a Magyar Nemzet (nem az újság!) minisztériumai, és Magyar Nemzeti ügyekkel foglalkoznak, mert a Magyar kormány a Magyar emberek kormánya.

  32. Vátesz szerint:

    Gordon! Neked bérelt helyed van a Marson! A NASA vizet talált ott, s a rohadt antiszemiták nem tudnak oda utánnatok menni. Te seggfej, neked már az is baj, hogy az ember heteket ad a Fidesznek, nem baszogatja őket, legyen idejük tenni megfontoltan, s akkor az ilyen tetűk, mint te, belém kötnek, hogy miért nem írogatok ide. Nekem meg a Jobbiknak sem az a dolga, hogy a hozzád hasonló seggfejeknek írogasson, hanem megvárjuk milyen lépéseket tesz a Fidesz, s ráérünk azt bírálni. A te fajtádnak az a baja, hogy nem tudtátok kiélvezni a győzelmet, mert mi elfogadjuk az eredményt, s várjuk a szakszerű kormányzást, ha lesz ilyen, így nincs kivel kötözködnötök. Hát foglalkozzatok egymással, ki mikor állt be a Fidesz-táborba, s azelőtt hol rontotta a levegőt. A palesztín nagykövet meg nem fújja a passzátszelet, az ő dolga, hogy kivel áll szóba. A jobboldaliak meg nem a palesztín nagykövettel szolidárisak, hanem a palesztín néppel, akik munkanélküliek, éheznek, lerombolták az otthonaikat, megölték családtagjaikat. A nagykövet nem tartozik a nélkülözők közé. Egyébként meg jó utat kívánok neked a tiéidhez!

  33. csepelino1 szerint:

    Tegnap hallottam, hogy ez a G.CILÁDA Semlyén Zsolt a romániai magyarok kettős állampolgárságát akarja-akarják! Mi a PICSÁNAK?! Mire föl? Teljesen fel vagyok háborodva!
    És mondja, hogy Ő nem azt szeretné, hogy B kategóriás állampolgárok legyenek! ELMEGY EZ A . . . ahova gondolom.
    Kérdezem Én! Hogy jön egy romániában élő román, de most akkor nevezzük “magyar”-nak, hogy arról a szarról szavaz, amiben én élek, ahol Én fizetem az adómat, ahol Én lakom, stb. . .
    A legjobb, hogy Én itt Magyarországon sem vagyok elég MAGYAR, pedig nagyapám, nagyanyám magyar, Apám, anyám magyar, Én itt születtem, itt jártam óvodába, iskolába, itt dolgozom, itt fizetem az adómat, és mégsem vagyok MAGYAR (politikai nézetem miatt) egyesek szemében.

    De bezzeg, azok akik vagy fél évet kint baszták a rezet a Kossuth téren heteken keresztül, a sok munkanélküli, azok MAGYAROK!
    Meg a román “sutyerák” magyarok, azok magyarok!

    Én, nem. Nekem jogom van itthon fizetni az adómat, és KUSSOLNI!!!!!

    Ha ezt megcsinálják, akkor: Semlyén Zsolt is, meg Orbán Viktor is elmehet a . . .

  34. zed szerint:

    …csakhogy nem fognak elmenni melegebb éghajlatra, hanem bebiztosítják magukat 20 évre. Ez van gyerekek, előbb kellett volna meggondolni, milyen következményekkel jár a Fidesz-kormány 2/3-os felhatalmazása. Volt két hét alaposan megfontolni! Ezt a felelősséget nem lehet a Gyurcsányra tolni, a választók megásták maguk alatt a gödröt. A Fidesznek szavazógépek kellenek, tehát nyilvánvaló a szándéka. Ráadásul a Jobbik is támogatja ebben a kérdésben, ezért jelentett veszélyt már a Fidesz + Jobbik kétharmad is. Nagy kár, hogy sokan csak most döbbennek rá…

  35. Öreg halász szerint:

    csepelino1, a világ felelős nemzetei mind adnak kettős állampolgárságot. Mire fel ez a hiszti, megint kezdődik a 23 millió román szajkózása? Térjél már észre, semmit nem veszítesz azzal, hogy a határon kívüli magyarok is magyar állampolgárok lesznek!

    Ha pl. egy román vagy francia vagy holland állampolgár Magyarországra költözik, akkor már most ki kell fizetni a nyugdíját, mert uniós polgár. Már most is szavazhat a helyhatósági választásokon, ha itt lakik, mert uniós állampolgár.

    Gondold már végig miről beszélsz!

  36. csepelino1 szerint:

    Ha rajtam múlt volna, még a Fidesz sem nyert volna. . . 🙂
    Adjanak kettős állampolgárságot (azzal nem is lenne baj), de nehogy már, egy romániában született- ott élő ember szavazzon arról, hogy Én itt miképpen éljek! EZT KIKÉREM MAGAMNAK.
    Itt nem arról van szó, hogy kettős állampolgárságot kapnak (azzal nem is lenne baj MEGINT MONDOM), de az, hogy Ők szavazati jogot is kapjanak, na tudjátok. . .
    MIRE FÖL?

  37. Öreg halász szerint:

    Kedves csepelino1,

    nem érted?

    Egy francia vagy német vagy román vagy bolgár vagy svájci vagy holland vagy dán vagy olasz MOST IS SZAVAZHAT MAGYARORSZÁGON, ha itt él, és itt van a bejelentett lakhelye.

    Nem fogod agyilag, hogy “most is”? Mit kérsz ki magadnak? Előbb gondolkozz ember!

  38. Gordon szerint:

    Csepelino! Ostobaságot írtál 10:08-asodban. Már korán reggel a pohár fenekére néztél? 🙂

  39. zed szerint:

    Részlet az Alkotmányból:

    “70. § (1) A Magyar Köztársaság területén lakóhellyel rendelkező minden nagykorú magyar állampolgárt megillet az a jog, hogy az országgyűlési képviselők választásán választó és választható legyen, valamint országos népszavazásban és népi kezdeményezésben részt vegyen.

    (2) A Magyar Köztársaság területén lakóhellyel rendelkező minden nagykorú magyar állampolgárt és az Európai Unió más tagállamának a Magyar Köztársaság területén lakóhellyel rendelkező nagykorú állampolgárát megilleti az a jog, hogy a helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek választásán választható és – amennyiben a választás, illetve a népszavazás napján a Magyar Köztársaság területén tartózkodik – választó legyen, valamint helyi népszavazásban és népi kezdeményezésben részt vegyen. Polgármesterré és fővárosi főpolgármesterré magyar állampolgár választható.

    (3) A Magyar Köztársaságban minden menekültként, bevándoroltként vagy letelepedettként elismert nagykorú személyt megillet az a jog, hogy a helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek választásán – amennyiben a választás, illetve a népszavazás napján a Magyar Köztársaság területén tartózkodik – választó legyen, valamint a helyi népszavazásban és népi kezdeményezésben részt vegyen.

    (4) A Magyar Köztársaság területén lakóhellyel rendelkező minden nagykorú magyar állampolgárt és az Európai Unió más tagállamának a Magyar Köztársaság területén lakóhellyel rendelkező nagykorú állampolgárát megillet az a jog, hogy az európai parlamenti választáson választható és választó legyen.”

  40. csepeli szerint:

    Öreg halász: az EU-s állampolgárok csak az önkormányzati választásokon szavazhatnak, az országgyűlésin nem.

  41. Páko szerint:

    csepelino1:
    Ők mindig is magyar állampolgárok voltak, a magyarságukat soha nem vették el tőlük,csak területet, ahol élnek azt csatolták el. Az egy dolog,hogy a múltban hogyan értelmezték a határon túli magyarok helyzetét, igen is vissza kell adni ami ősi jogon jár nekik,mert a nagymamája,vagy nagypapája, magyarnak született, csak nem magyar honban élte le az életét,de erről ők nem tehetnek.
    Minden ember aki magyarnak született,(és annak vallja magát, még beszéli a magyar nyelvet is) független attól, HOGY HOL, teljes értékű jogokat kapjon..

  42. csepeli szerint:

    A kettős állampolgárság egy szimbolikus baromság. Szánalmasak azok a határon túli magyarok, akiknek egy papír kell ahhoz, hogy magyarnak érezzék magukat.

  43. Manitu szerint:

    csepeli!

    Milyen szerencse, hogy a lökött haverod bemásolta az alkotmány megfelelő passzusát.

    Egy nyolc osztályt végzett ember is el tudja olvasni, hogy pl. egy székelyudvarhelyi kettős állampolgárságú székely-magyar ember akkor sem tud részt venni az országgyűlési választáson ha szőrös kockát kakil.

    Úgyhogy a magyarellenes aljadék Gyurcsány-féreg meg a többi ivadék hazugsággal kampányolnak, amikor a választójoggal riasztják a féleszű, hiszékeny embereket.

  44. csepeli szerint:

    Egyébként a Fidesz persze eredetileg úgy képzelte, hogy majd jól választójogot ad az erdélyi magyaroknak, és ezzel bebetonozza magát húsz évre. De változott a helyzet. Most már igencsak meg fogják gondolni, hogy adjanak-e választójogot is az erdélyi magyaroknak, mivel fennáll a veszély, hogy azok inkább a Jobbikra fognak szavazni.

  45. Manitu szerint:

    csepeli, már megint hazudsz. De sebaj, tőled ezt már megszoktuk.

  46. Gordon szerint:

    A Jobbik azzal kampányolt, hogy a Fidesz 4 év alatt 2 millió izraelit fog betelepíteni. Ezek után ki szavazna rájuk Erdélyben? Ellenkezőleg, sokan szerintem leköpnék őket.

  47. csepeli szerint:

    Manitu: tökmindegy, mi van az alkotmányban, hiszen a Fidesz a 2/3-ával bármikor megváltoztathatja, azt ír bele, amit akar, egy tollvonással választójogot adhatnak a határon túli magyaroknak, ha akarnak.

  48. Páko szerint:

    Vízfejű Gordon is előkerült.
    Mond már meg,hogy ilyen hülyeséggel ami állítasz, mikor kampányolt a Jobbik.

  49. Manitu szerint:

    Nem tök mindegy mi van az alkotmányban, az ugyanis az első a törvények között.

    Ha pedig ezt a passzust nem változtatja meg a Fidesz, akkor nem változik meg, ergó arad az, ami benne van. Olyasmivel kampányolni ami nincs, olyan dolog, amit az MSZP szokott csinálni. Lásd 23 millió román és a többi nemzetellenes aljasság.

    Kár a gőzért, ami nincs, az nincs. Etesd a hazugságaiddal azokat a sötét buta embereket, akik még mindig az MSZP-re szavaztak, és vevők rá.

  50. Manitu szerint:

    Pákó, te meg előbb nézd meg mivel kampányolt a pártod itt Csepelen is.

  51. Páko szerint:

    Manitu:
    Pannon pumának igaza van,szánalmas @ vagy,de a vízfejűvel egyet értettél,azért nem problémáztál. Manitu, mutasd meg,hogy mivel kampányolt és hol.Én egy ilyen szóró lapjukkal sem találkoztam,pedig elég sokszor kaptam tőlük standoláskor újságot és szóróanyagot.

  52. Gordon szerint:

    Csak fél Csepel volt vele kiplakátozva. De sebaj, mert te nem láttad. 🙂

  53. ződ szerint:

    Manitu! Tudod ki mondta ezt? “Wir Ungarn lassen unsere Rechte nicht confisciren! (Mi magyarok nem hagyjuk jogainkat elorozni!)” Haynau nyug.táborszernagy szatmári földbirtokos!

  54. csepeli szerint:

    Manitu: A hozzászólásodnak itt van a gyenge pontja: “Ha pedig ezt a passzust nem változtatja meg a Fidesz”.

    Akkor változtatja meg, amikor akarja, illetve amikor az érdekei úgy kívánják!

  55. Gordon szerint:

    cepeli! Az emberek úgy döntöttek, hogy megadják ezt a felhatalmazást a Fidesznek. Ez egy demokratikus és jogszerű döntés volt. Kétségbe vonod a választások tisztaságát?

  56. Manitu szerint:

    Csakhogy aki azt mondja, hogy ezt a passzust megváltoztatja a Fidesz, az az MSZP. Az MSZP meg nem a Fidesz, és mivel az MSZP-nek nincs 2/3-a, ezért nem tudja megváltoztatni ezt a passzust. Mivel a Fidesz meg nem változtatja meg, a passzus vélhetően marad – ha csak nem változik meg magától úgy, hogy az alkotmány betűi táncolni kezdenek.

  57. Manitu szerint:

    Pákó! Hol élsz te? A te pártod plakátozott az MSZP 23 millió románjához hasonló szöveget itt Csepelen, csak zsidókkal!

  58. csepeli szerint:

    Manitu: Mint ismeretes, Mikola István mondta a Fidesz egyik központi kampányrendezvényén négy éve:

    „Mostmár ha egy jó nagyot nyerünk a választásokon, el tudom képzelni, hogy olyan húsz évre bebetonozzuk magunkat. Meg lehet csinálni. Mert ha valóban tudunk állampolgárságot adni a magyarnak határon túl, és muszáj neki állampolgárságot adni, akkor húsz évre berendezkedhetünk, és húsz év alatt föl lehet zárkóztatni ezt az országot. Én ebből nem engedek. Én ennek látom most egy jó realitását. Bár minél többen elhinnék, hogy ezt meg lehet csinálni. Az önszuggesztiónak is van ám nagy szerepe.”

  59. Páko szerint:

    Manitu.
    Szerintem meg ha volt ilyen, akkor a Fidesz csinálta,hogy lejárassa a Jobbikot.
    Egyébként nekem a hsz-ból az derül ki,hogy máshol is csinált ilyet Jobbik. HOL???
    “Pákó, te meg előbb nézd meg mivel kampányolt a pártod itt Csepelen is.”

  60. Gordon szerint:

    A link (a lényeg) lemeradt, fussunk neki mégegyszer.

    Itt mindenki elolvashatja. Első kép, bal felspő sarok – kinagyít – óvas. Alul lent a Nagy Fecó vitézkedik, körben Dávid-csillagok és patkányok. Középen Orbán Gyurcsánnyal fog kezet (k.infós hivatkozzásal, emiatt nehezen hihető, hogy MSZP-s vagy Fideszes plakátok lennének). Jobboldalt LMP-t zsidózó plakát (emiatt nehezen hihető, hogy LMP-s plakát lenne). A kiragasztott plakáthalmaz csak egy valakit nem fikáz, és az a Jobbik.

    http://csepel.info/wp-content/uploads/Jobbik_zsido_patkany.jpg

    Így kampányolt hát a Jobbik a határon túli magyarok esetleges állampolgárságával.

    “A Jobbik azzal kampányolt, hogy a Fidesz 4 év alatt 2 millió izraelit fog betelepíteni. Ezek után ki szavazna rájuk Erdélyben? Ellenkezőleg, sokan szerintem leköpnék őket.”

    /Gordon/

  61. Gordon szerint:

    Admin! 11:48-asomat légyszives töröld, mert nem akarom Jobbikos, jobbikbalos, Ernős módra tematizálni a fórumot. Köszi.

  62. Páko szerint:

    Gordon! HOL???

  63. csepeli szerint:

    Gordon, bizonyára az összes erdélyi magyar látta ezt a Csepelen kiragasztott A4-es cetlit, és négy év múlva is majd erre fognak emlékezni.

  64. Páko szerint:

    Te Gordon!

    Úgy látom,hogy a Jobbikos plakátra van ez ragasztva,és nem a Fideszére. Miről beszélsz te? Hol van ott akár LMP,akár Fidesz,vagy Mszp plakát?

  65. Gordon szerint:

    Pákó! Ha csak Nagy Fecó nem Újpesten plakátoztatta magát, miközben Csepelen a 30-as körzetben indult, akkor vélelmezhető, hogy a kép Csepelen készült. 🙂

    Bonyolult? Szerintem nem.

    “A Jobbik azzal kampányolt, hogy a Fidesz 4 év alatt 2 millió izraelit fog betelepíteni. Ezek után ki szavazna rájuk Erdélyben? Ellenkezőleg, sokan szerintem leköpnék őket.”

    /Gordon/

  66. Páko szerint:

    Gordon-kának:
    Ti azt mondtátok,hogy a Jobbik az Mszp kreálmánya,
    az Mszp azt mondta,hogy a Fidesz kreálmánya,
    akkor kinek az érdeke a Jobbikra ráragasztani ilyen mocskos plakátokat,mert a Nagy Ferencre van ráragasztva!!!vagy nem látsz a narancshályogtól.

  67. Gordon szerint:

    Pákó próbál küzdeni az igazság ellen, mint disznó a jégen, ezért a “Hol?”-on túl elkövette második baklövését.

    Ezt írja Gordonnak:

    “Miről beszélsz te? Hol van ott akár LMP,akár Fidesz,vagy Mszp plakát?”

    Most akkor menj vissza, olvasd el újra mit írtam, és keresd meg a szövegben hol írtam azt, hogy a plakátok alatt, felett, mellett MSZP-s, LMP-s, vagy Fideszes plakátok vannak. Továbbá keresd meg a szövegben azt is hol írtam miszerint a Jobbik átplakátozott volna a határon túli magyarok állampolgárságát durván támadó és mocskoló plakátjával az adott képen MSZP-s, fideszes, vagy LMP-s plakátot.

    Ha megnézted, akkor gyere vissza és állapítsd meg, hogy sehol ne írtam ilyet. Tehát kérdésed butaság volt.

    Én ezt írtam:

    “Itt mindenki elolvashatja. Első kép, bal felspő sarok – kinagyít – óvas. Alul lent a Nagy Fecó vitézkedik, körben Dávid-csillagok és patkányok. Középen Orbán Gyurcsánnyal fog kezet (k.infós hivatkozzásal, emiatt nehezen hihető, hogy MSZP-s vagy Fideszes plakátok lennének). Jobboldalt LMP-t zsidózó plakát (emiatt nehezen hihető, hogy LMP-s plakát lenne). A kiragasztott plakáthalmaz csak egy valakit nem fikáz, és az a Jobbik.”

    http://csepel.info/wp-content/uploads/Jobbik_zsido_patkany.jpg

    Soha sem tekintettem bátor gerinces embereknek a csepeli Jobbik vezetőit, ezért nem várom el, hogy elismerjék áprilisi hibájukat.

    Engem az is megelégedéssel tölt el, hogy Erdélyben sokan leköpnék őket.

    “A Jobbik azzal kampányolt, hogy a Fidesz 4 év alatt 2 millió izraelit fog betelepíteni. Ezek után ki szavazna rájuk Erdélyben? Ellenkezőleg, sokan szerintem leköpnék őket.”

    /Gordon/

  68. Páko szerint:

    Gordon.
    Ki ne találd,hogy a Jobbikban nincs Cigány vagy Zsidó származású ember,ezek a képek őket is sérti!!!

  69. Gordon szerint:

    Akkor köpjék le egymást is. Ez már belügy, ebbe nem szólok bele. 😀

  70. Páko szerint:

    Gordon.
    kinagyít és óvas.
    Mire vagy kire, van ráragasztva az a csúnya plakát??? lmp,fidesz,vagy mszp-re,nem jobbikosra van ragasztva,te buta.

  71. Gordon szerint:

    Akkor biztos valami titkos láthatatlan éjszakai kettőskeresztes lovagok (lovak nélkül, vagy szorulásos lovakkal, mert lópikulát nem talált senki) rakták ki, hogy szegény Jobbikot besározzák.

    Hihető. 🙂

    Ha már arra jártak, akkor raktak pár Nagy Fecós plakátot is. A plakátok csak egyetlen még versenyben lévő pártot nem fikáztak, és az a Jobbik. Mindenesetre az egyiken rajta van a k.infós hivatkozás. Az meg nyílván a Jobbik házilapja.

    Én mondom, köpködés lesz ebből még házon belül is.

  72. Páko szerint:

    Szeretsz köpködni??? Szerinted akkor melyik plakát kire illik??

  73. Gordon szerint:

    Azon gondolkodm, hogy a Jobbik vezetői ezek után hogy vehetik majd szájukra azt a szót, hogy Erdély. Felőlem köphetnek egyet a levegőbe is és aláállhatnak.

  74. Páko szerint:

    Gordon.
    Nem dolgozol,és már most berúgtál,már megint miről beszélsz??

  75. Nyugger szerint:

    zed! Az alkotmányból kár volt idézni, úgyis vissza lesz vonva.
    Aztán a kettős állampolgárság mire jó? Miért kell szédíteni megint a magyarokat? Miért kell bántani a határon túl rekedt magyarokat, bizton állítom hogy zömük nagyobb magyar mint a jelenlegi határokon belül élők! Én azt hittem szakértőbb lesz a kormány, de nem annak tűnik. Oktatás, egészségügy, környezetvédelem nem érdemelne meg minisztériumot, hisz minden terület gyalázatos, ezek meg főleg, hogy lesz itt előrelépés? Fellegi Tamás dolga lesz az oligarchákkal szembeni harc: Ez nagyon jó, de a többi sem kutya!!!

  76. Páko szerint:

    Nyugger.
    4 év múlva már csak a mély nyomor lesz Magyarországon ezzel a kormánnyal,de ne legyen igazam!!
    Fellegi:jó üzletember, csak nem a magyarságot képviseli.
    Pintér: megint úgy kerül be a parlamentbe,hogy bírósági eljárás van elenne folyamatba.Gergényit fogja elszámoltatni, ha-ha
    Martonyi:
    Mint a Mo-i Tesco legnagyobb részvénytulajdonosa, aki 2011-től kitiltja a magyar árukat a Tescoból, és Izraelhez hű szlovákoktól fognak vásárolni,ezzel is erősíteni a szlovák gazdaságot,és haza vágni a még talpon levő magyar cégeket. “Elismert és igazi hazafi”

  77. Páko szerint:

    Rajzolódik a magabiztos Fidesz arca és stílusa.

    Bayer Zsolt újabb vulgáris kirohanása
    “No, véreim, akkor tehát még egyszer, hogy világos legyen: miután kétharmaddal megnyertük a választást, egy szatmári seggnyaló, egy semmi ember, egy szocibérenc velem fenyegeti az ősfideszeseket” – írja Bayer.
    folyt: Barikád,hu

  78. Ditte szerint:

    Olvastam már ennél sokkal vulgárisabbakat. A cikk lényege nem jön le a részletből, de nem is nekünk üzen az írás, hanem a fidesznek. Minden sikeressé váló pártot ellepnek a seggnyalók, de ez már legyen az ő problémájuk. Egyébként Bayernek nem bírtam soha a stílusát, nekem túl barokkos (zűrzavaros) Én Seszták Ágnest és Torkos Matildot bírom, és ajánlom mindenkinek cikkeiket.

  79. Nyugger szerint:

    Spártában még “hééllóta” sem lehetne, mert 5 perccel születése után lelógatták volna a Tajgetoszról úgy véglegesen, ezt a huncutszemű fidesz alapító tagot. Most meg fenyeget! Eddig bátor volt, most már merész és vakmerő lett a 2/3-al.

  80. Attila szerint:

    Gordon te egy akkora liberális f@sz vagy bmeg.

  81. Gordon szerint:

    Miből gondolod?

  82. Gordon szerint:

    Tegnap láttam, hogy beújított a csepeli Jobbik. Megy a Likudozás, meg a zsidózás, de egy friss plakátjuk is van, amin a Fideszt pocskondiázzák. A fő üzenet továbbra is az, hogy a Fidesz izraeliekkel akarja megoldani a népességcsökkenést.

    Az a gondjuk a Fidesz állampolgárságot érintő javaslatával, hogy csak kérelemezni kell majd és minden határon túl élő magyar megkapja akinek a felmenője magyar és beszél magyarul. Nyílván az Izraelben élő magyar származású emberek betelepedésével akarják riogatni a magyarországi társadalmat (hasonlóképpen a szocialistákhoz, akik “23 millió román” betelepülésével riogattak). A Jobbik most 2 millió izraeli betelepedésével riogat.

    Így nő össze az mszp és a Jobbik, ami mindig is összetartozott.

    “Azon gondolkodom, hogy a Jobbik vezetői ezek után hogy vehetik majd szájukra azt a szót, hogy Erdély. Felőlem köphetnek egyet a levegőbe is és aláállhatnak.”

    /Gordon/

  83. Vátesz szerint:

    Gordon, akár te is csinálhattad a jpg-ben levő plakátokat, s azután ráragasztottad a Jobbik plakátjaira, így legalább tudtad hol kell fényképezni. Egyébként meg egy seggfej vagy (lásd Vátesz:
    2010. május 03., hétfő 22:57-kor), azt hiszed a Fidesz hálás lesz neked az itteni seggnyalásaidért, hát nem, azt is letagadják, hogy egy ilyen primitív ember az ő táborukba tartozna. Nem neked ürült hely a csepeli Fidesz frakcióban, hogy NSZ és BL képviselők lettek. Te legfeljebb homokzsáknak lennél alkalmas Izraelben.
    Népességfogyás megállítására meg középázsiai turániak a legalkalmasabbak. A világon három kereskedőnép van, a zsidó, az arab, a kínai. Majd beengedünk annyi kínait, amennyi éppen kell a zsidók kiszorításához. A magyar királyok kereskedni engedték be a zsidókat az országba, nem átvenni az államhatalmat! Izraelieknek ide kár jönniük, mert mire megmelegednének, menniük kell majd. Egyébként a palesztín apák is megfelelő vakcinák a baj leküzdésére. Kövessétek az SZDSZ-t, ők megbuktak, ez itt már a magyarok országa! Köpünk a mocskos liberális szabadságra, a magyaroknak erős kéz kell, arra is szavaztak!
    Erős magyar vezetés, s annak erős magyar ellenzéke! Akinek nem tetszik, hát van világútlevele, fel is út, le is út!

  84. Attila szerint:

    Abból gondolom, hogy az vagy és kész.

    “A Jobbik azzal kampányolt, hogy a Fidesz 4 év alatt 2 millió izraelit fog betelepíteni. Ezek után ki szavazna rájuk Erdélyben? Ellenkezőleg, sokan szerintem leköpnék őket.”

    Szerinted Erdélyben 2 millió izraeli él? Vagy ezt, hogy sakkoztad ki te liberális majom?

  85. Gordon szerint:

    Úgy érzem, hogy ez a liberális szó kezd itt szitokszóvá alakulni. Bár a szitkozódók nem valószínű, hogy a liberalizmusról rendelkeznek fogalmakkal… a lényeg, hogy használják. A liberálisok is használják a palesztin kendőt, mégsincs fogalmuk a jelkép jelentéséről.

    Attila hozzászólásának második felére már korábban írtam pár gondolatot.

    Így kampányolt hát a Jobbik a határon túli magyarok esetleges állampolgárságával. Gyakorltilag az mszp-hez hasonlóan egy nem létező veszéllyel riogatnak. Az mszp “23 millió román”-nal riogatott, míg a Jobbik 2 millió izraelival. A stratégia ugyanaz,a stílus ugyanaz.

    A Jobbik és az mszp viselkedésében az is szerepet játszhat, hogy egyikük se túl kedvelt a határon túli magyarok körében. Csanádka se véletlenül ment neki Tőkésnek és a határon túli magyar szervezeteknek. A Jobbik szemében hirtelen mindenki az “elnyomó hatalom bérence” lett, aki látványosan lexarja a jobbik közepesnél valamivel gyengébb értelmi és érzelmi intelligenciával rendelkező politikusait.

    De legutóbb már a palesztin nagykövet is kifejtette, hogy lexarja a Jobbik ál-palesztin-szeretetét.

  86. Gordon szerint:

    “Erős ellenzék” ???? Ha-ha…. na ne nevetess már! A Jobbik az mszp-vel és az LMP-vel együtt sem tesz ki egyharmadnyi politikai erőt az Országgyűlésben.

    Milyen erős ellenzékről beszéltek emberek? Magyarországon egy nagypárt van és három kispárt.

  87. Gordon szerint:

    Elképzelhető hogy a Jobbik, az MSZP, és az LMP össze fog fogni az állampolgársági ügyben – az ellen (“az ellenségem ellensége a barátom” alapon), de együtt sem lesz rá lehetőségük, hogy a határon túli magyarok állampolgárságát megakadályozzák.

    A mocsokolódás viszont menni fog. Kár érte, lehetne tisztességesen is viselkedni a kérdésben.

    A legpozitívabb becslések szerint se lesz a határon túli magyarok körében 4 év alatt 1 millió új állampolgárnál több, a Jobbik mégis 2 millió izraeli bevándorlásával és letelepedésével riogat. Egyébként sem hiszem hogy él 2 millió magyar származású Izrelben. Én olyan 300 ezerről hallottam, de nem néztem az adatokat, és nem hiszem hogy egy olyan ország állampolgárságára vágynának, mely az ismert módon viselkedett a felmenőikkel (soá), majd Izraellel szemben (arab államok pénzelése, terroristák ünnepélyes fogadása, és magyar – izraeli diplomáciai kapcsolatok megszakítása a komcsi uralom idején) a 20. században.

    Az MSZP 800 ezer letelepedővel riogatott 2004. december 5 előtt. Az is mocskos viselkedés volt, de most a Jobbik erre is rálicitált.

    Mindkét párt flugos társaság.

  88. Vátesz szerint:

    Az erős magyar vezetésnél és erős magyar ellenzéknél a hangsúly a MAGYARON van! Mindenkinek elege van abból, hogy 1944 óta itt folyamatosan idegenek dirigálnak, függetlenül attól, hogy az idegeneknek van-e magyar állampolgársága! Nem kellett volna bejönni vagy rögtön tovább is kellett volna menni! Akik bejöttek, ha egyenesen Fiuméba vették volna az irányt, onnan meg a Kárpáthia gőzössel Ámerikába, akkor soá se mondták volna hogy vége, csak hogy ennyi megérte. A palesztínok, mint vakcina továbbra is szóba jöhetnek még.
    Például érdemes lenne néhányat a légiirányításba felvenni, s akkor az izraeli gépek elkerülnék a magyar légteret. Hogyan navigálnak az arab pilóták? Toronyiránt! Remélem, hamarosan eljön az idő, amikor a kínaiak nagyon is valóságos dollárjai legyőzik a nyugati zsidó bankárok számítógépben kreált, “hiteldollárját”, amely lufi csak addig működik, amíg az amerikai gazdaság versenyképes. Aztán csókolom le lehet húzni Izrael Állam rolóját, bezár a bazár, vagy közös államuk lesz a palesztínokkal vagy elhúznak a picsába, Ámerikába! A 300 atombombájukat meg legfeljebb eladhatják valamely arab szomszédnak.
    A szorgalmas kínaiak legyőzik a lusta zsidókat, akik a piszkos munkát másokkal végeztetik.
    Az erős magyar ellenzék meg nem feltétlenül a parlamentben erős, lehet az az utcán vagy a falvakban is.

  89. Gordon szerint:

    “Nem kellett volna bejönni vagy rögtön tovább is kellett volna menni! Akik bejöttek, ha egyenesen Fiuméba vették volna az irányt, onnan meg a Kárpáthia gőzössel Ámerikába, akkor soá se mondták volna hogy vége, csak hogy ennyi megérte.” – írja Vátesz.

    Sajnos az 1848-as eszmék jegyében ezzel nem tudok egyetérteni.

    Vagyis mert: “1848. március 17-én a „magyarországi és erdélyi zsidók képviselete” üdvözölte a magyar forradalmat. Zsidók is részt vettek a megalakuló Közcsendi Bizottmányban és a nemzetőrségben. A gazdag zsidó családok jelentős anyagi támogatással segítették a szabadságharcot. A honvédseregekben szolgálatot teljesítő zsidók számát mintegy 20 ezerre becsülték, ami messze számarányuk feletti részvételt jelentett. A reformkor magyar érzelmű zsidó hírességei közül megemlítendő Rózsavölgyi Márk zeneszerző (1787-1848), aki a Nemzeti Színház megnyitása alkalmával játszott palotás szerzője volt.

    Ennek elismerésképpen is tartotta kötelességének a Szemere-kormány és a nemzetgyűlés, hogy a szabadságharc végnapjaiban határozatban mondja ki a zsidók polgári és politikai egyenjogúsítását. Az 1848-1849-es szabadságharc egyik alapkövetelése a törvény előtti egyenlőség volt, amely a zsidókra is vonatkozott. 1849 július 28-án a szegedi országgyűlés kimondta a zsidók egyenjogúsítását: a zsidók izraelita vallású magyar állampolgárok lettek. E határozat azonban a szabadságharc veresége miatt nem léphetett érvénybe.”

    http://hu.wikipedia.org/wiki/A_magyarországi_zsidók_története#Reformkor_.C3.A9s_szabads.C3.A1gharc

  90. Gordon szerint:

    “Az erős magyar ellenzék meg nem feltétlenül a parlamentben erős, lehet az az utcán vagy a falvakban is.” – írja Vátesz.

    Miért a “vagy”? A falvakban nincsenek utcák? 🙂

    “Az erős magyar vezetésnél és erős magyar ellenzéknél a hangsúly a MAGYARON van!” – írja Vátesz.

    Nem attól leszel jó hazafi, hogy a magyar szót csupa nagybetűvel írod. Ha szerinted az Mszp – LMP – Jobbik tandem az erős magyar ellenzék, akkor szerinted ki a nem magyar erős/gyenge stb. ellenzék?

    Az állampolgársági kérdésre visszatérve: én szivesen látok ebben az országban minden tettrekész magyar felmenőkkel rendelekző és magyarul beszélő embert éljen jelenleg akár Csíkszeredában, akár New Yorkban, vagy akár Buenos Airesben. Ezt már korábban is leírtam, és szerintem ez így korrekt.

  91. ződ szerint:

    Gordon! “Mszp – LMP – Jobbik tandem?” A tandem helyett használd inkább a triót, triumvirátust! Ui. az hármast jelent, míg a tandem csak kettőt. Aki magyar beszéljen inkább magyarul!

  92. Gordon szerint:

    Igazad van ződ, helyesbítem is a hsz-emet:

    Nem attól leszel jó hazafi, hogy a magyar szót csupa nagybetűvel írod. Ha szerinted a Maszopjobbik – LMP tandem az erős magyar ellenzék, akkor szerinted ki a nem magyar erős/gyenge stb. ellenzék?

  93. Vátesz szerint:

    Az erős magyar vezetés a Fidesz-KDNP azon része, amely magyar, az erős magyar ellenzék meg a Jobbik. Azok akik soá se voltak internacionalisták, ebbe a Fidesz bibsi szárny, az MSZP és az LMP nem tartozik bele, azok mindig is magyarországiak voltak. Régebben mindenki tudta a helyét, a magyar szót csak az használta, aki valóban az volt, a másoknak, mint például a szocdemeknek jó volt a magyarországi jelző is. Ma meg már a cigányok is magyarnak mondják magukat, a tősgyökeres magyart meg parasztozzák.
    Akinek fingja sincs a magyar szó jelentéséről, az ne is használja.
    Ma az ősnyelvben házat, otthont jelent. Az ar, er, ur padig urat, gazdát, az ősnyelvben a szógyök az r, az előtte levő hangzók a szókörnyezettől függenek. A gy egyet jelent, az e szintén ejtéskönnyítő. Tehát a magyar szó jelentése otthon egy az úr! Na ezt szeretném én újra látni! Ország, uruszág az úr, azaz a kirány birtoka. Feleség aki az férfi fele vagyonán osztozkodik. Bő az gazdagot jelent, bőség pedig gazdagságot. Ín szegényt jelent, ínség szegénységet.

  94. nagyapó szerint:

    Gordon (2010. május 05., szerda 16:21-kor)!

    Érdekeset ír, ami összecseng a ’60-as évek történelemoktatásával. Azért viszont néhány kérdést szeretnék felvetni:
    – Márc. 15.-n volt egy tüntetés, amin a németek lakta Pesten, esős időben, mekkora tömeg lehetett jelen? Kiszabadítottak egy elítéltet, aki egyedül üldögélt cellájában egy őrrel együtt (Stancsics). Ezt a tüntetést még Kossuth is elítélte.
    – Márc. 17.-én a „magyarországi és erdélyi zsidók képviselete” üdvözölte a magyar forradalmat. Ezt a gyorsaságot (biztosan interneten értesítették egymást)! Nem lehet az, hogy a 48-as forradalmak (Párizs, Bécs? Mailand) szabadkőműves indíttatásúak voltak, ezért értesültek oly gyorsan?
    – “A honvédseregekben szolgálatot teljesítő zsidók számát mintegy 20 ezerre becsülték”. Kik? Hány zsidó származású vértanú volt? Hány zsidó származású tiszt volt? Biztos alapokon nyugszik a becslés?
    – “1849 július 28-án a szegedi országgyűlés kimondta a zsidók egyenjogúsítását”. És a többi nemzetiség? Azok nem voltak egyenlők?

    Vátesz: (2010. május 06., csütörtök 10:13-kor)
    Melengeti szívemet az ősmagyar nyelv ilyen nagyfokú ismerete. A különböző ragok ra, re t, felsorolása az „ősmagyar” nyelvben, aminek sajnos nincs írásos nyoma, de ettől függetlenül azért hiányolom Árpád nevében a d-t, valamint csodálom, hogy az ősmagyarban szerepel a „király” kifejezés (Nagy Károly)

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  95. Gordon szerint:

    Nem tudom, hogy 1848-ban ki, kit és miről értesített. A történelmi tények azonban azt mutatják, hogy a „magyarországi és erdélyi zsidók képviselete” üdvözölte a magyar forradalmat.

    Sajnos Magyarország később elfelejtette, hogy mit köszönhet a forradalom mellett kiálló, valamint a független és szabad Magyarországért fegyverrel is harcoló izreelita vallású magyaroknak.

    Ha a történelmi korszakokat vagy eseményeket nézük láthatjuk, hogy vannak melyekből érdemes meríteni bizonyos elemeket (pl.: 1848-49, 1867, vagy 1956), és sajnos vannak melyek nem tudunk szégyenérzet nélkül felemlegetni (Horthy-korszak , Nyilas rémuralom, 50-es évek, vagy épp a Kádár-rendszer).

    Nagyapó butaságot kérdez mikor ezt írja:

    “>A honvédseregekben szolgálatot teljesítő zsidók számát mintegy 20 ezerre becsülték.< Kik? Hány zsidó származású vértanú volt? Hány zsidó származású tiszt volt? Biztos alapokon nyugszik a becslés?"

    Nem a százalék a lényeg, vagy a nevek. Ezt egységes nemzetben gondolkodó ember tudja, hanem a folyamatok jellege. Ostobaság lenne kinyilatkoztatni, hogy 1%, vagy 5%, vagy 10% vállalás felett már a nemzet része lehet egy közösség, egyébként meg nem.

    Szerintem a lényeg az hogy együtt tudtunk harcolni a magyar szabadságért. Ez 1848-49 üzenete a vitánk tárgyát képező kérdésben. Aki ennek a jelentőségét nem érti annak valami zavar van a fejében.

Itt lehet hozzászólni !