‘Társadalom’ kategória archívum

Dehogy zsákutca a nacionalizmus! – Ablonczy Balázs a Mandinernek

2016. május 13. péntek

Mandiner

Történészként szerzett magának hírnevet, Oli bácsi álnéven a polgári underground ideológusa volt, tavalyig aztán a Párizsi Magyar Intézet élén állt, majd pedig visszautasította a Nemzeti Múzeum főigazgatói posztját, hogy inkább kutathasson. Ablonczy Balázs vezeti a Lendület Programban nyertes, Trianon 100 névre keresztelt csoportot, de turanizmussal is foglalkozik – aktuálpolitikával viszont már nem.

A nacionalizmust védelmébe veszi, nem tartja zsákutcának, szerinte Ady tévedett. Ablonczynak a Mandiner őstörténetében (UFi; Reakció) játszott szerepe, a régi és közeli ismeretség okán – rendhagyó módon – tegeződős interjút olvashatnak vele. (tovább…)

A jövő évi büdzsé az adócsökkentés és az otthonteremtés költségvetése lesz – jelentette be Németh Szilárd országgyűlési képviselő

2016. május 12. csütörtök

 Középpontban a családok

Csepel.hu

nsz_sajtaj

 Elkezdődött a 2017-es költségvetés vitája az Országgyűlésben

A 2017-es központi költségvetés fő célkitűzése, hogy jövőre, minden magyar ember tudjon egyet előre lépni a saját életében. Az adócsökkentés és az otthonteremtés költségvetésének legnagyobb nyertesei a gyermeket vállaló magyar családok – mondta el Németh Szilárd országgyűlési képviselő csepeli sajtótájékoztatóján.

Ötödével kell kevesebbet fizetni a legfontosabb élelmiszerekért, hiszen jövőre ugyanúgy, mint idén a sertéshúsnál is megtapasztalhattuk, 27%-ról 5%-ra csökken a tej, baromfi és tojás áfája. Az éttermi szolgáltatások és az internet áfa kulcsa pedig 18 százalékra mérséklődik. (tovább…)

Szegednyi ember szétosztása várna Magyarországra

2016. május 12. csütörtök

Echo TV

Szegednyi ember szétosztása várna Magyarországra

Magyarországra óriási nyomás fog nehezedni az elkövetkezendő időkben a migrációs kvóta miatt – jelentette ki a Fidesz alelnöke. Németh Szilárd kiemelte: a magyar népnek joga van eldönteni, hogy kikkel akar együtt élni, ezért kezdeményezte a kormány a népszavazást.

A felvétel megtekinthető ide kattintva!

(tovább…)

Egy svéd család befogadott egy migránst, aki később zaklatta a lányukat

2016. május 11. szerda

Hazudott a koráról a migránsfiú

888

Egy svéd család befogadott egy migránst, aki később zaklatta a lányukat

Egy tízéves svéd kislány szexuális molesztálásáért ítéltek el egy magát 15 évesnek hazudó eritreai fiatalt Svédországban. 

A kislány anyja pár héttel az incidens előtt egyezett bele két migráns fiú elszállásolásába. A magát kiskorúnak valló fiú csak pár hete lakott a svéd családnál, mikor megtörtént az eset. A lány éppen a szobájában aludt, mikor arra ébredt fel, hogy az “új családtag” a melltartóján keresztül fogdossa. Isak Andai azt állította, hogy 15 éves, ezért is kerülhetett a kislány családjához. Dokumentumokkal azonban nem tudta alátámasztani korát – számolt be a Mail Online az esetről és a bírósági tárgyalás részleteiről.

(tovább…)

Németh Szilárd felszólalt a 2017-es költségvetés vitanapján

2016. május 11. szerda

Facebook

Németh Szilárd felszólalt a 2017-es költségvetés vitanapján

Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a Fidesz alelnöke felszólalt a 2017-es központi költségvetés-javaslat általános vitájában.

(tovább…)

Szétrobbantaná a tévépiacot a TV2 – tíz új csatorna jön

2016. május 11. szerda

INDEX

Fischer Gábor, a TV2 kábelporfóliójáért felelős igazgatója a siófoki Média Hungary 2016 konfereciáján jelentette be, hogy a TV2 csoport tíz új csatornát fog indítani a közeljövőben. Az utóbbi 15 év egyik legnagyobb beruházásának nevezte a programigazgató a bővülést, hatalmas ambíciókkal vágnak bele – mondta, sőt olyanokat is, hogy:

Ezek lesznek az új csatornák: (tovább…)

Szociális vásár Csepelen

2016. május 11. szerda

Vöröskereszt csepeli szervezeteACFrOgByRIa0w39T1-jIBxsuNoFJTSCYts8-1nt...G4uYZamm0YCznidGYihnTx2LZSJ2WzArUWMgw=

Egykor és most: a csepeli országzászló

2016. május 10. kedd

Vezér Béla, Vezér Endre, Csepel.info

A csepeli országzászló 1938-ban, az avató ünnepségen (fotó: Vezér Béla)

A magyar nemzet összetartozásának jelképét a II. Világháború előtt építették a községházával szemben. Az eredeti országzászló 1944 nyarán, Csepel bombázása közben pusztult el. Az internacionalizmust hirdető, és a nemzeti érzést elnyomó kommunista hatalomátvétel után hosszú évtizedekig esély sem volt az újjáépítésre.

A helyzet akkor változott meg, amikor 2010-ben az MSZMP utódszervezete és Tóth Mihály egykori kommunista párttitkár elveszítették a hatalmukat. Az újjáépített ereklyés országzászlót 2012. július 18-án, Csepel jelképes születésnapján adták át egy ünnepélyes megemlékezésen. A múlt azonban máig kísért. Egy korábbi MSZMP-s pártfunkcionárius, Horváth Gyula a balliberális pártok polgármester-jelöltjeként a nemzeti összetartozás jelképének lerombolását 2014-ben ismét a baloldal legfőbb választási céljai között nevezte meg.  (tovább…)

Elrendelte a kvótanépszavazást az Országgyűlés

2016. május 10. kedd

Hirado.hu, Csepel.info

Elrendelte a kvótanépszavazást az Országgyűlés

Elrendelte az Országgyűlés a kötelező betelepítési kvótáról szóló országos népszavazást kedden a kormány kezdeményezésére. A Csepel.info úgy tudja, hogy Szabó Szabolcs csepeli-soroksári képviselő – aki hivatalosan ma is Gyulán lakik – nemmel szavazott. Ő és pártja nem csak kiállnak az illegális migránsok kötelező betelepítése mellett, de ezen felül még 15 ezer illegális határátlépőt szeretnének itt letelepíteni, és azoknak lakhatást biztosítani.

A parlament 136 kormánypárti és jobbikos igen szavazattal, 5 független képviselő nem voksa ellenében döntött a referendum elrendeléséről. A népszavazási kérdés úgy szól: “Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”
(tovább…)

Kaleidoszkóp – Önvédelem a gyakorlatban

2016. május 10. kedd

Csepeli Városkép