ATV
Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a Fidesz alelnöke az ATV Start című műsor vendége volt.
A felvétel megtekinthető ide kattintva!
Csepel.hu
Kerek száz évvel ezelőtt, 1917 júniusában hozták létre Csepel községben a rendőrséget. Ebből az alkalomból látványos ünnepi megemlékezést tartottak a Csepel Galériában, majd a Szent Imre térnél található Csepeli Szurkolói Arénában június 30-án.
Az eseményen Borbély Lénárd polgármester azt emelte ki, hogy az utóbbi években jelentősen javult a kerület közbiztonsága. Bucsek Gábor rendőr vezérőrnagy, Budapest rendőrfőkapitánya szerint példaértékű munka folyik a csepeli rendőrségen. Az ünnepségen megjelent Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármesterek, Kuczik János Zoltán rendőr ezredes és Terdik Tamás rendőr ezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendészeti és bűnügyi főkapitány-helyettesei, Szilágyi Sándor rendőr alezredes, a csepeli rendőrkapitányság megbízott vezetője, valamint a csepeli rendőrkapitányság korábbi vezetői és a főváros más kerületei rendőrségének kapitányai.
Csepel.hu
Semmelweis-nap alkalmából idén sem maradhatott el a kerület egészségügyi dolgozóinak hagyományos köszöntése. A szakemberek áldozatos munkájuk megbecsüléseként polgármesteri oklevelet, valamint a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara dicsérő oklevelét vehették át. A Csepeli Városkép Kft. szervezésében megvalósult rendezvény a korább évekhez hasonlóan most is a Rákóczi Kert Civil és Közösségi Ház udvarán kapott helyet.
Az ünnepséget Borbély Lénárd polgármester nyitotta meg, aki a vendégeket köszöntve elmondta: a kerület továbbra is kiemelt feladatai között tartja számon az egészségügyet. Az elmúlt években számos fejlesztést sikerült végrehajtani, mindezek elsősorban eszközbeszerzések tekintetében valósultak meg, de több jelenleg futó pályázat – pl. háziorvosi rendelők felújítása – is a színvonalasabb munkavégzést, a magasabb szintű betegellátást szolgálja. Ugyanakkor a hosszú-hosszú évek óta húzódó csepeli tüdőgondozó problémája is heteken belül megnyugtatóan rendeződhet. Beszéde végén a polgármester az orvosok, asszisztensek, védőnők munkáját megköszönve leszögezte: Csepel büszke lehet egészségügyi ellátására.
Csepel.hu
A Csepeli Alkotó Fórum és barátai éves kiállításának a Nagy Imre Általános Művelődési Központ Galériája adott otthont. A június 30-án nyílt Anno Domini MMXVII Arany gondolatok című tárlat apropóját Arany János születésének 200. évfordulója adta. A kiállítást Erdei Kvasznay Éva és Farkas Enikő rendezte.
A kiállított képek kapcsán természeti élményekről kapunk példát, és a titokzatos, mégis egyszerű vizuális terek felismerése egyéni szimbolikus formák alkotásával jelenik meg – mondta el Sipos Endre művészetfilozófus a megnyitón.
INDEX, MR.Gabee, Csepel.info

Épp ez a lényege az integrált tornapályáknak, ahol együtt edzhetnek épek és fogyatékkal élők. A filozófia ismerős lehet, a Magik Me játékok kapcsán emlegettük már, nem véletlen, hogy az ő játékaik is ott vannak az új parkban. A Simon Bolivar sétány 4-8. alatt azonban nem csak a gyerekek, de a felnőttek is mozoghatnak.
A sporteszközöket tervező Fenyvesi Zoltán és Kanyó Zsolt paraatléta, valamint a MOME-n formatervezőként végzett Erdélyi Tamás ugyanazt a szemléletet követte, mint a Magik Me csapata.
Fidesz.hu
A Soros György által fizetett szervezetek a magyar törvényes, alkotmányos, demokratikus rendet támadják azzal, hogy a civil törvénnyel szembeni ellenállásra buzdítanak – emelte ki Németh Szilárd pénteki sajtótájékoztatóján.
A képviselő szerint az elmúlt napok hírei alapján meggyőződhettünk arról, hogy a Soros-terv megvalósításában fontos szerepet játszanak az általa fizetett NGO-k, álcivilek, és ebben a folyamatban részt vesznek a hazai ellenzéki pártok is. Kiemelte, a Soros-terv megvalósulásának útjában áll a magyar bevándorláspolitika, mely azon alapszik, hogy a magyar és európai határokat meg kell védeni. Hozzátette, Soros útjában áll a magyar népesedéspolitika is, mely szerint a demográfiai gondokat nem bevándorlók betelepítésével, a bent levők szétosztásával kell megoldani, hanem a magyar, illetve az európai családok segítésével.
Csepel.hu
Országos szinten is egyedülálló integrált tornaparkot és játszóteret adtak át a csepeli Simon Bolivár sétányon június 29-én. A beruházás fő célja a mozgássérült gyermekek és felnőttek társadalmi integrációja.
A hazánkban példaértékű, különleges játszópark a Fővárosi Önkormányzat és a Csepeli Önkormányzat, valamint a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. együttműködésének köszönhetően valósult meg. Az új beruházás a sétány már egy meglevő játszóteréhez kapcsolódott, így a park két új integrált játszóeszközzel (megemelt homokozó, négyágú rugós pillangó) bővült. Az új játékok szinte minden életkorban jól használhatóak, lehetőséget kínálnak mind a kis- és nagymozgások, a helyzetváltoztatás, a szociális interakciók, gondolkodás, észlelés fejlesztéséhez.
Csepel.hu
Dr. Feledy Balázs művészeti írónak ítélte idén a Prokop Péter-díjat a róla elnevezett alapítvány kuratóriuma. Az emlékplakettet és az oklevelet Borbély Lénárd polgármester, a díj egyik védnöke és támogatója adta át a polgármesteri hivatal nagytanácstermében június 29-én. A díjat alapítása óta Csepel önkormányzata tartja fent.
A vendégeket Erdei Kvasznay Éva művészetszervező képzőművész, a Prokop Péter-díj alapító kurátora köszöntötte. Először Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök, dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, dr. Varga Lajos váci püspök, az alapítvány fővédnöke, valamint a képzőművészek sokasága jókívánságait tolmácsolta. Beszédében megköszönte a csepeli önkormányzatnak, hogy 12. éve élteti ezt a kezdeményezést és segíti a Prokop kultusz fennmaradását a kerületben.
Csepel.hu
Nem szándékos, de súlyos tévedésre derült fény a csepeli önkormányzat pénzügyi kimutatásában. A hibát az okozta, hogy – más megtakarítások mellett -, a költségvetésben a kerület 2 milliárd forint értékű államkötvény-papírjait az önkormányzat pénzügyi vezetője egy törvényváltozás után, tévedésből duplán szerepeltette. Így akaratlanul is azt a látszatot keltette, mintha nem 2 milliárd, hanem 4 milliárd forint lenne az önkormányzat általános tartaléka. Ezzel a nem szándékos szakmai hibával megtévesztették a képviselő-testület tagjait is.
A pénzügyi vezető elismerte a hibát és felelősségét, ezért Borbély Lénárd csepeli polgármester elfogadta a felmondását.