‘Társadalom’ kategória archívum

Orbán Viktor: Védjük meg Magyarországot!

2017. november 12. vasárnap

Fidesz.hu

Határainkat meg fogjuk védeni, a Soros-terv megvalósítását meg fogjuk akadályozni, és végül ezt a küzdelmet is mi fogjuk megnyerni – jelentette ki Orbán Viktor a Fidesz XXVII., tisztújító kongresszusán.

A kormányfő beszédében aláhúzta, a Fidesz már ma is készen áll a választásokra. Hozzátéve: a Fidesz sohasem elégszik meg a választások megnyerésével. Ennél jóval többet akarunk, azt is keressük, kutatjuk, s ha jó passzban vagyunk, meg is találjuk, mi is a mélyebb értelme, magasabb rendű célja a soron következő választás megnyerésének; mit kell tennünk azért, hogy a Fidesz győzelmével egész Magyarország és minden magyar ember nyerhessen – fogalmazott.

(tovább…)

Nem szabad megengedni az ellenzéknek, hogy ismét kifosszák az országot

2017. november 12. vasárnap

Fidesz.hu

Az ellenzék szétesett, tele van korrupciós botrányokkal, a baloldaltól a Jobbikig tiltott pártfinanszírozással próbálja helyzetbe hozni magát – hangsúlyozta Németh Szilárd kongresszusi beszédében.

A Fidesz alelnöke elmondta, Magyarország és a magyar emberek sikerének záloga, ha megalakulhat a negyedik Fidesz-kormány.

(tovább…)

Várandós Klub a Védőnői Szolgálatnál

2017. november 12. vasárnap

Csepeli Védőnői Szolgálat, Csepel.info

A Tóth Ilona Egészségügyi Központ Védőnői Szolgálata minden érdeklődőt szeretettel és tisztelettel meghív következő “Várandós Klub” eseményére:

Időpont: 2017. november 14. 14:00 -16:00 -ig

Téma:

  • A gyermekágyas időszak alatti életmód, fogamzásgátlás
    (Havasiné Ádámszky Emília védőnő)
  • Szoptatás, anyatejes táplálás jelentősége, szoptatási helyzetek bemutatása (Tóth Lászlóné védőnő)
Helyszín: Védőnői Szolgálat Csepel – 1211 Budapest, Kossuth Lajos utca 99

II. Alice BellyDance Jótékonysági Est a Csepeli Mozgássérültek Önálló Egyesületéért!

2017. november 10. péntek

Csepel.hu

II. Alice BellyDance Jótékonysági Est a Csepeli Mozgássérültek Önálló Egyesületéért!

Fellépők:
Tóth-Czirják Alíz és a Mandragóra Hastánccsoport

Mahasti és a Holdfény lányai

Dusza Anikó

Székely Maya és a MayaDance Hastánc Studió Táncosai

Tóth Réka Anna

Nimfeum Középhaladó és Haladó csoport (Nieto Mercedes tanítványai)

Burány Judit – Hóförgeteg

Cellidancers Tánccsoport (Cellidance Hastánciskola – Hahn Celesztina vezetésével)

Nadyas Tribe

Takács Tünde – Dirah

Samirah és az Anahita Hastánccsoport

Erdei Melinda és csoportja

Szekeresné Simon Anett

Tawoos Tribal

Dunaharaszti Hastánciskola

Jótékonysági jegyár: 1500Ft, amit a helyszínen lehet kifizetni.

A hely adottságai miatt a jegyek korlátozott számban kaphatóak, ezért érdemes lefoglaltatni az alicebellydance@yahoo.com e-mail címen, vagy itt a Facebook-on.

Információ és szervező:
Tóth-Czirják Alíz/Liza


06/30-722-0562
alicebellydance@yahoo.com

Csepel.hu

 

Peter Sramek jótékonysági hangversenye Csepelen

2017. november 10. péntek

Mr. Gabee, Csepel.info

Eltűnés miatt keressük Pataki Ferencet

2017. november 8. szerda

POLICE, Mr.Gabee, Csepel.info

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitánysága 01200/7949/2017. általános számon körözési eljárást folytat a 23 éves Pataki Ferenc eltűnése ügyében.

A férfi 2017. november 6-án a Budapest XX. kerületi lakcíméről ismeretlen helyre távozott, a felkutatására tett rendőri intézkedések eddig nem vezettek eredményre. Pataki Ferenc körülbelül 180 centiméter magas, átlagos testalkatú, kék szemű, szőkésbarna hajú férfi. (tovább…)

Hétfőtől újra nyit a strand

2017. november 5. vasárnap

Városgazda, Mr. Gabee, Csepel.info

Korábban beszámoltunk róla, hogy a Csepeli Strand technikai okok miatt 2017. október 30 – november 05- ig zárva tart.

2017. November  6-án 6 órakor újra megnyitja kapuit. Fontos információk:

  • a medencék és medencetér zárása: 17:30.
  • PÉNZTÁR Mindennap: 06:00-17:00-ig van nyitva
  • SZAUNA: Mindennap : 06:00-17:30 -ig vehető igénybe az 500 Ft-os “jegy” megvásárlásával ( karszalag + padkendő + illatfelöntés)

Megnyílt Nagy Imre Gyula festőművész kiállítása

2017. november 4. szombat

Csepel.hu

Absztrakt képek láthatók november 3-tól a Szabó Magda Közösségi Tér Galériájában. Nagy Imre Gyula festőművész Konstruktív valóság című kiállítását dr. Feledy Balázs művészeti író nyitotta meg, Farkas Enikő rendezte.

A festőművész képzőművészeti tanulmányait a Fáklya Klub szabadiskolájában és a Tungsram Art Stúdióban végezte. Szakmai pályafutásának meghatározó mestere Fischer Ernő festőművész volt.

(tovább…)

Ünnepi rendezvény a kerületi nyugdíjasoknak

2017. november 4. szombat

Csepel.hu

Idősbarát díjban részesült Csepel önkormányzata. E jeles alkalomból november 3-án, ünnepi rendezvényen vehettek részt a kerületi nyugdíjasok az ÁMK tornacsarnokában, ahol kellemes programok, és fülbe mászó zene gondoskodott a jó hangulatról.

Az ünnepségen beszédet mondott Borbély Lénárd polgármester és Németh Szilárd országgyűlési képviselő, jelen volt Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármester, Noé László idősügyi tanácsnok, Pintér József Gáborné családügyi tanácsnok, Zupkó János és Czibulyáné Szonday Szilvia önkormányzati képviselő és Babics Sarolta, a Nyugdíjas Közösségi Ház vezetője.

(tovább…)

Breaking: nincs víz az Aradi vértanúk útja egy szakaszán

2017. november 4. szombat

Mr.Gabee, Csepel.info

Mr.Gabee információi szerint az Aradi vértanúk útja Szentmiklósi út és a Vezeték utca közötti szakaszán hibaelhárítási munkálatokat végeznek, melyhez időszakosan vagy folyamatosan szünetelni fog a vízszolgáltatás.

A munkálat szombaton (november 4.) 21:25-től várhatóan vasárnap (november 5.) 03:25-ig tart.