Breaking: nincs víz az Aradi vértanúk útja egy szakaszán

Mr.Gabee, Csepel.info

Mr.Gabee információi szerint az Aradi vértanúk útja Szentmiklósi út és a Vezeték utca közötti szakaszán hibaelhárítási munkálatokat végeznek, melyhez időszakosan vagy folyamatosan szünetelni fog a vízszolgáltatás.

A munkálat szombaton (november 4.) 21:25-től várhatóan vasárnap (november 5.) 03:25-ig tart.

2 hozzászólás “Breaking: nincs víz az Aradi vértanúk útja egy szakaszán” bejegyzésre

  1. Vendetta szerint:

    És azt is tegyük hozzá a cikkhez, hogy az itt lakók úgy mint én is az aláírásainkkal, az utca szakasz csatornázása, leaszfaltozása előtt kértük az önkormányzatot hogy cseréljék ki a hozzávetőlegesen 50 éves eternit vízcsővet. Nem tették.
    Az aszfaltozás óta ez a 10 csőtőrés és már egy kicsit kezd unalamas lenni.
    Forgalom lassító fekvőrendőrőket is kértünk, mert az Szentmiklósi útról van hogy megállás nélkül hajtanak be az utcába és legalább 60-70 km/h-val hajtanak keresztül ezen a 200 méteres szakaszon úgy hogy a Magyarádi utcánál még véletlenül sem adják meg az elsőbbséget…Marha érdekesnek találom, hogy a frissen aszfaltozott Temesvári utcába hogy sikerült egyből az aszfaltozással egyidőben fekvőrendőrőket telepíteni. Igazán kiváncsi lennék melyik magasan kvalifikált önkormányzati képviselő, haverja, csókosa, lakik ott….
    Nekünk sajnos csak egy 1 hónapon keresztül aprólékos munkával készült hibás és balesetveszélyes aradi emlékmű jutott…
    Lehet csak azért írok ilyeneket mert éjjel légkalapácsolnak a házam előtt és kicsit frusztráló hogy a hétvégén sem tudom kipihenni a munkát.

  2. Strici szerint:

    Vendetta!
    Csak onmagam tudom ismetelni.
    Ne azert keseregj hogy nincs viz , nem tudsz aludni, veszelyes az utca a gyors autok miatt.
    Orulj, hogy van popieluszko utca/emlekmu, kek iskola/arany janos iskola, modern daru domb es duna part.
    Ez mind nem eleg neked???

Itt lehet hozzászólni !