‘Társadalom’ kategória archívum

György István: csütörtökön indul a regisztrált legidősebbek oltása a háziorvosoknál és a kórházi oltópontokon

2021. február 3. szerda

Koronavírus.gov.hu

György István elmondta, hogy az első két legveszélyeztetettebb csoport – az egészségügyi dolgozók, valamint az idősotthonokban, szociális intézményekben dolgozók és élők – beoltását lezárták. Az egészségügyi dolgozók elsöprő többségét, 93 százalékát beoltották, az idősotthonokban több mint 82 ezer dolgozó és gondozott kapta meg a koronavírus elleni vakcinát.

Hozzátette: az idősotthonok és szociális intézmények esetében 1875 intézményi telephelyen jártak az oltási munkacsoportok, 64 helyszínen kellett elhalasztani az oltást, mert fertőzés volt az intézményben. Itt is sor fog kerülni az oltásokra – fogalmazott, majd fontos állomásnak nevezte, hogy a vakcina beadásával a járványnak leginkább kitett idős közösségekben alakulhat ki a védettség.

 

(tovább…)

Az FKF döntése tovább növeli a szemetelés lehetőségét

2021. február 2. kedd

Csepel.hu

Az FKF. Nonprofit Zrt. mindenféle okokra hivatkozva hamarosan megkezdi a kezelése alatt álló szemeteskukát leszerelését a kerületben, tudta meg portálunk. 263 szemétgyűjtőből összesen 43-at szerelnek le, tovább növelve ezzel a szemetelés lehetőségét Csepelen.

Borbély Lénárd a napokban levelet írt az FKF-nek, amelyben a polgármester az itt élő több mint 70 ezer ember érdekében, valamint a vállalat saját alapelveire való tekintettel arra kéri a céget, hogy ne szállítsák el ezeket a tárolókat.

(tovább…)

Munkálatok Csepelen

2021. február 1. hétfő

Csepel.info, Mr.Gabee, ELMÜ, FŐTÁV, UPC, FŐGÁZ,


Az alábbiakban Mr.Gabee összegyűjtötte az előttünk álló, kerületünket érintő felújításokat és egyéb munkálatokat.

Szolgáltató Dátum Időpont Transzformátor azonosítója Hol?
ELMÜ-ÉMÁSZ 2021.02.02. (kedd) 11:00-
15:00
30048 10 / 1 Belterület utca 210038
Budafoki út 5-7
8:00-
12:00
30045 10 / 1 Csőhegesztő utca 6-16
2021.02.04. (csütörtök) 8:00-
14:00
30055 10 / 1 Acélcső utca 1-20
Gyepsor utca 1
Iparvágány utca 2-14

Mozgássérült mopeddel közlekedő nőt fosztott ki – elfogták a rendőrök

2021. január 31. vasárnap

POLICE, Mr.Gabee, Csepel.info

A csepeli rendőrök néhány órán belül azonosították és elfogták a kifosztással megalapozottan gyanúsítható férfit.

Egy elektromos mopeddel közlekedő idős nővel elegyedett szóba egy ismeretlen férfi 2021. január 28-án 14 óra 40 perc körül a XXI. kerületi II. Rákóczi Ferenc úton. A mozgásában korlátozott nő helyzetét kihasználva a férfi néhány mondat után elvette a sértett pénztárcáját a moped csomagtartójából, és elfutott.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. Kerületi Rendőrkapitányságának munkatársai a kapott személyleírás alapján néhány órán belül azonosították és elfogták a 39 éves K. Attilát.

A nyomozók K. Attilát kifosztás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, mely során beismerő vallomást tett. A férfit őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit a bíróság 2021. január 31-én elrendelt.

Elhagytak egy pénztárcát iratokkal Csepelen

2021. január 30. szombat

Csepel.info Mr.Gabee,

A kép illusztráció

A kép illusztráció

 

Update: a pénztárca megkerült.

36 hektáros közpark épül Csepelen

2021. január 29. péntek

Csepel.hu

Borbély Lénárd polgármester a közösségi oldalán jelentette be a hírt, mely szerint a kormány döntése értelmében egy kerületeken átívelő, méreteiben is óriási parkfejlesztési program indul a fővárosban.

Ennek első állomása Csepelen lesz.

(tovább…)

Kormányinfó: március 1-ig maradnak a korlátozások

2021. január 28. csütörtök

Magyarnemzet.hu

A szerdai kormányülés után, az operatív törzs beszámolóját meghallgatva a kabinet megállapította, hogy sikerült megfékezni a járvány terjedését. Viszont az enyhítések a járvány újbóli felélénküléséhez vezetnének.

Európa sok országában szigorúbb szabályok vannak érvényben, mint nálunk, ott megkezdődött a harmadik hullám, amit a kormány szeretne elkerülni, ezért a korlátozások fenntartása indokolt – számolt be róla Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón.

(tovább…)

Csőtörés a Kölcsey utcában

2021. január 26. kedd

Mr.Gabee, Csepel.info

Foto: Fábián László

 

A Kölcsey utcában csőtörés nehezíti a közlekedést kedden délelőtt.

A helyreállítási munkálatok idejére a 35-ös és a 36-os autóbusz terelve közlekedik, nem érinti a Dr. Koncz János tér megállót.

Közös közleményben hívják fel a figyelmet a helyi pártok a koronavírus elleni oltás fontosságára

2021. január 26. kedd

Csepel.hu

Egy felhívást tett közzé közösségi oldalán Borbély Lénárd csepeli polgármester, ahol a városvezető és a kerületi frakcióvezetők aláírásukkal a koronavírus elleni oltás fontossága mellett tették le a voksukat.

A felhívás szerint a csepeli önkormányzatban helyet foglaló politikai pártok és civil szervezetek képviselői, politikai hovatartozástól és világnézeti gondolkodástól függetlenül, arra kérik minden csepeli lakost, hogy jelentkezzenek az Európai Unió és Magyarország által engedélyezett koronavírus elleni védőoltásra.

(tovább…)

Szakrendelések rendje: 2021. január 25.-től január 29.-ig

2021. január 25. hétfő

Mr.Gabee, Csepel.info

A Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat nyilvánosságra hozta a 2021. január 25-től január 29-ig tartó rendeléseit.

A konkrét listát az alábbiakban megtekinthetik: (tovább…)