Lenyeli a főváros a vendéglátósok bértámogatásait

Amint megérkezett a novembertől négy hónapra megítélt, egyösszegű bértámogatás a budapesti vendéglátósokhoz, a fővárosi önkormányzat több munkaadó cég számlájáról százezres, milliós nagyságrendű összegeket emelt le – tudta meg a Magyar Nemzet.

Az érintettek a vírus miatt töredékére zuhant tavalyi forgalom láttán az ősszel azt kérték a fővárostól, hogy az iparűzési adóelőleget ne a 2019-es rekordforgalom alapján szedjék be. Választ akkor nem kaptak a túlélésért küzdő vállalkozások, a napokban viszont a városvezetés lecsapott az államtól kapott pénzeikre. Emiatt akad vendéglátós, aki egyelőre nem tudja kifizetni a támogatott béreket.

– Nagy hiány tátonghat a fővárosi önkormányzat kasszájában, ha arra vetemedett a városvezetés, hogy mindenféle egyeztetés nélkül rátegye a kezét az állami támogatásokra, amit azért kaptak a budapesti vendéglátósok, hogy kitartsanak az újraindulásig, és megtarthassák a dolgozóikat.

Felháborító, arcátlanul arrogáns húzás belerúgni a veszteségektől földön fetrengő vállalkozókba és több ezer fővárosi munkavállalóba – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Kovács László. A Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke arra hívta fel a figyelmet: tagjaik közül több cég jelezte, hogy a nemrégiben beérkezett egyösszegű ágazati bértámogatásokból éppen aktuális lenne a fizetések rendezése. Azonban a számlatulajdonosok megdöbbenve tapasztalják, hogy a pénzeiket megcsapolta a főváros azon a címen, hogy elmaradt az érintettek 2020-as évre szóló iparűzési adóelőlegeinek befizetése.

– Az előlegfizetés tavaly ősszel volt aktuális, de a vendéglátósok akkor kérték Budapest önkormányzatától, hogy méltányossági alapon ne a megszokott módon, az előző évi közteher alapján állapítsák meg a 2020-as előleget, mivel az a vírus uralta forgalom alapján egész biztos, hogy feleslegesen túlterheli az egyébként is vergődő cégeket – vázolta az ipartestület elnöke.

Aláhúzta: a szakma mélyen megdöbbent azon, hogy miközben hónapról hónapra a kormánnyal közösen harcolnak a vendéglátás megmentéséért, a Karácsony Gergely vezette városvezetés nem hogy támogatást nyújtana, hanem érzéketlen módon elszedi az állam által megítélt segítséget is a munkavállalók fizetéséből.

Szállodai alkalmazott

Aki idáig kitartott, hisz az újraindulásban, amit a kormány intézkedései támogatnak. Karácsonyék miatt viszont újra munkahelyek bizonytalanodtak el (képünk illusztráció) Fotó: Éberling András
– Tavaly szeptember 20-án kellett volna befizetnünk 1,58 millió forint iparűzési adóelőleget a 2020-as évre, amely összeget a szabályok szerint az előző évi bevételek után májusban teljesített 2019-es iparűzési adóból állapítanak meg. Szeptemberben már látszott, hogy az előző évi nagy forgalom után a járvány miatt jó, ha a korábbi iparűzési adó nagyjából harmadát kell teljesítenünk.
Ezért levélben kértük az önkormányzattól, hogy engedélyezze a méltányos közteherviselés jegyében a fizetendő előleg csökkentését, hiszen májusban úgyis visszaigényeljük a legalább egymilliós különbözetet, amiből inkább a dolgozókat fizetnénk addig. De erre semmilyen választ nem kaptunk – ezt már az ipartestület egyik tagja, Radvánszki Attila vázolta lapunknak.

A belvárosi Király100 Gastro Corner tulajdonosa múlt pénteken vette észre, hogy a nemrég beérkezett ágazati bértámogatásból leemeltek 580 ezer forintot, és két hétre 1,58 millió forintra inkasszózták a számláját.

Vagyis szerinte várható, hogy a következő havi bértámogatást is ugyanígy elvonják majd a cégtől.

– Leszámítva az adóelőleg jogos összegét, a dolgozóim kifizetése helyett így most kölcsönadtam Budapestnek egymillió forintot, míg a béreket saját zsebből pótolnom kell, hiszen vállaltam, hogy egyben maradunk az újranyitásig.

Vannak viszont, akik az elvonás miatt megint nehéz helyzetbe kerültek, sok munkáltatónak ugyanis már nincs más, amihez nyúlhatna, csak az állami támogatás.

Pedig ezekért a vendéglátósokért az ellenzék nemrég még a kormányra mutogatott, most pedig szó nélkül megsarcolják a munkahely-megőrzéshez nyújtott segítséget – jegyezte meg Radvánszki Attila, kiemelve, hogy márpedig számítottak a városvezetés együttműködésére.

– Az engedményekre semmilyen hajlandóságot nem mutatnak a járvány kezdete óta, de elnézik, hogy látványosan szenvednek a fővárosi vendéglátóhelyek, és arcátlanul kihasználják a pillanatnyi bevételszerzés esélyét: szó szerint ilyen rajtaütésszerű akciókról intézkednek – fogalmazott a szakember a fővárosi vezetés „válságkezeléséről”.

Forrás: Magyar Nemzet

15 hozzászólás “Lenyeli a főváros a vendéglátósok bértámogatásait” bejegyzésre

  1. kormánypárti szerint:

    Karácsony eltulajdonítja a dolgozók járandóságát, ami az ő és a családjaik túlélését szolgálná, gyakorlatilag belerúg a földön fekvő kisemberekbe. Hát milyen ember az, aki az éhezőtől elveszi a kenyeret? Követelem, hogy adja vissza a pénzt a rászorulók részére!

  2. Horváth János szerint:

    Figyelj már! Az nem zavart, hogy a kormány 4 hónap csúszással utalta a támogatást?

  3. Gary Ridgway szerint:

    Jogalap nélkül vontak el valamit?
    Nem olvasom, hogy bírósággal “fenyegetőzne” emberünk.
    most hogy is van ez?
    Gépjárműadóval engem “csak” 900,- Ft-tal rövidítenek meg államék.
    Hmmm…

  4. kormánypárti szerint:

    János! Te akkor is hazudsz, amikor kérdezel!
    Karácsony tisztában volt vele, mikor érkezik a bértámogatás, ő adott utasítást az inkasszóra, ezáltal a covid miatt bajba került vállalatok nem tudnak munkabért fizetni az alkalmazottaiknak, akik emiatt nem tudnak csekkeket feladni és enni adni a gyerekeiknek. Karácsony jóvoltából rászoruló családoknál fogják elzárni a közművet és gyermekeknek maradnak éhen. Szégyellje magát a főpolgi!

  5. Gary Ridgway szerint:

    kormánypárti!
    Rosszabb vagy, mint a komcsik. 😛😁👏👍

  6. robi szerint:

    Az alkalmazottak tényleg nagy bajban lehetnek.

    A zsebes pénz után ugyanis egyébként sem jár bértámogatás.

  7. Horváth János szerint:

    kormánypárti!
    Arra válaszolj, amit kérdeztem, a többi csak propaganda!

  8. kormánypárti szerint:

    Pontosítsd a kérdést!
    Nem volt 4 hónap csúszás. A jövőt csak a próféták látják előre, vagyis hogy meddig húzódik el a válság. Abban egyetérthetünk, hogy valamennyi veszteséget a vendéglátósoknak le kell nyelniük, nem várhatják el, hogy az adófizetők tartsák el őket is. Minden vállalkozás kockázattal jár, mindig vannak előre nem látható események. Mellesleg nincs teljes leállás, mindössze csökkentett üzemben dolgoznak. A kormánynak nem a cégeket kell segítenie, hanem a cégek dolgozóit: az embereket. A bértámogatás célhoz kötött hozzájárulás.

  9. Horváth János szerint:

    kormánypárti!
    Érdekes egy fazon vagy! Ilyen gátlástalanul mellédumálni, csúsztatni kevés embert
    hallottam.

  10. pl szerint:

    kormánypárti
    “Karácsony eltulajdonítja a dolgozók járandóságát,”
    Szerinted pl a NAV mit csinál? Az h bajban egy cég, az nem jelenti, h nem kell fizetnie. Ugyan a Covid (miatt?) jól hangzik, de azért alapvetően annyit jelent, h többen vannak (igazoltan) bajban. Az h valaki már tavaly sem fizetett, szerintem jelzi, h felesleges beletalicskázni a pénzt… Aki nem fizet, kutya kötelessége tárgyalni, haladékot kérni. A lapítás nem üzleti magatartás.
    “nem várhatják el, hogy az adófizetők tartsák el őket is. Minden vállalkozás kockázattal jár” (némileg ellent mondasz magadnak)
    De igenis, bizony elvárható! Egy normális gazdaságban a szolgáltatószektor veszi vissza a kiáramló pénz akár 50-60százalékát. Ha ezeket a szektorokat a társadalom hagyja tönkre menni, az további komoly bajokat generálna, pl pénzügyi gondokat, de elég, ha arra gondolsz, h a válság után ki fog éttermezni, fodrászkodni, szobát kiadni, (szállodák). Ezek egyszerűen ilyen tömegben nem mehetnek tönkre, nem csukhatnak be!

  11. pl szerint:

    …és ugye a kormánypárti nem kérdőjelezi meg kormánya intézkedéseit. Vajh miért is kell beszednie Karácsonynak a kormány által meghagyott adót…?(!)

  12. kormánypárti szerint:

    Nem arról van szó, hogy jogos e a cégek tartozása a főváros felé. Hanem arról, hogy a kormányzati szándék arra irányul, hogy a nehéz helyzetben lévő munkáltatók dolgozói be tudják fizetni a közüzemi számláikat és kaját tudjanak venni maguknak és családjuknak. Ennek megvalósítását hiúsítja meg az álbaloldali városvezetés pénzbehajtása. A kulcsfogalom tehát a méltányos eljárás.
    A szakmai szervezetek próbáltak egyeztetni a fővárossal, nem igaz, hogy nem volt tárgyalási hajlandóság. Arra hivatkozva, hogy korábban már kaptak haladékot Karácsony nem enged és szokása szerint a kormányra mutogat, miközben van rendkívüli tartalékuk. A bajba került vállalkozások szerintem nem várhatják el, hogy teljesen állami forrástól függjön a létezésük, de annyit jogosan várhatnak, hogy a bértámogatáson túl a különféle közterhek befizetésére további halasztást kapjanak.
    Úgy gondolom, hogy a válságot követően részben újra lesz osztva a piac, vagyis más területről érkező, tőkével rendelkező befektetők veszik át a tönkrement piaci szereplők részesedését. Az élénkülő kereslet ismét meg fogja teremteni a kínálatot, vagyis egyfajta vérfrissítés mehet végbe a vendéglátó szektorban.

  13. pl szerint:

    “álbaloldali városvezetés pénzbehajtása”
    1 nem álbaloldali
    2 egy hete az volt a hír, tele voltak az újságok, h a NAV csinálta szóról szóra ugyanezt, csak ezt az álmédia nem tudom micsoda info nem írta meg!

    és akkor most tegyél különbséget, h ha valakitől elvesznek szinte minden pénzt, (kifosztanak) amivel gazdálkodni tudna, és azt próbálja pótolni törvényesen, avagy a NAV tevékenységét vedd szemügyre ugyanilyen körülmények között.
    Továbbra is kérdés, miért az adósság, miért nem kért rendezést…
    Ez a karácsonyozás netto uszítás a hülyéknek! Meglehetősen szégyen, mert nem nagyon jön be! 🙂

    Miféle vérfrissítés, te szerencsétlen? A maradékot is felvásárolja a NER?
    Kormánypárti! Te igen buta kormánypárti vagy, de már csak azok maradnak, nem érdemes beszélgetnünk!
    kukkuriku! nem itt élsz te, hanem a fellegekben.

  14. Nagyapó szerint:

    Vigyori és a 40 rabló (tanácsadók) nagyon ötletes a pénzek lenyúlásában. Most, amikor a kormány a kisemberek megsegítésére átutalta a bértámogatást, Vigyoriék kapcsoltak és inkasszóval gyorsan elvonták azt. Miért? Mert Budapestnek nincs pénze, csak plakátolásokra, Czeglédiéknek, A-Híd cégnek, stb.😀
    Minden jogszerű, csak ott a hazugság, hogy az iparűzési adóelőleget a 2019-es rekordév után, nem pedig a 2020-as pandémiás év után számolták ki!
    A moslékkoalíció pedig tapsol, helyesel. Ez a baloldaliság?😀

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  15. Zsivány szerint:

    SzSz még egyszer sem bírálta karácsonyiék csepeli polgárok számára ártó intézkedéseit, sőt többször támogatott ilyeneket (pl. hajléktalan betelepítés). Úgy tűnik a mostani felháborító végrehajtások sem lépik át nála az érzékenységi küszöböt. Látszik, melyik csapatban játszik.

Itt lehet hozzászólni !