‘Krimi’ kategória archívum

Lakásmutyi Hunvald módra

2010. november 18. csütörtök

A hetedik kerületi ingatlanügyben vádolt volt szocialista polgármester védője szót emelt a kiszivárgott információk miatt

Magyar Hírlap

Előbb bérleti jogot kaptak az ismerősök, aztán értéken alul megvehették az ingatlanokat – csakúgy, mint Csepelen

A forgalmi értékénél 16 millió forinttal olcsóbban megvehette az előzetes letartóztatásban lévő Gál György volt SZDSZ-es politikus szeretője a számára kiutalt VII. kerületi önkormányzati bérlakást. Gál kérésére a kitartott nő kisebbségi referensi állást is kapott az erzsébetvárosi önkormányzatnál. Bár munkát nem végzett, Hunvald György polgármester jóvoltából hárommillió forintot mégis kifizettek neki.

A több száz millió forintos kárt okozó erzsébetvárosi ingatlanpanama egyik mellékszálát képezik azok a jogsértő lakáskiutalási ügyletek, amelyek révén a VII. kerületi balliberális vezetés bérlakáshoz juttatta rokonait, ismerőseit, majd lehetővé tette, hogy akár a forgalmi érték tizedéért megvásárolják azokat. (tovább…)

Rendőrkézen a 4 fős tolvajbanda

2010. november 15. hétfő

Csepel.hu

A BRFK XXI. kerületi Rendőrkapitányság járőrei 2010. 11. 10-én az éjszakai órákban, állampolgári bejelentés alapján elfogták azt a 4 személyt, akik a Budapest, XXI. kerület Karácsony Sándor Általános Iskola udvaráról megkísérelték eltulajdonítani az iskola felújítása során kicserélt régi, alumínium nyílászárókat.

A bűncselekmény elkövetését az iskola biztonsági őre észlelte, aki azonnal értesítette a kerületi rendőrkapitányságot. (tovább…)

FKF-botrány: tudtak mindenről, vagy nem ellenőrizték rendesen?

2010. november 14. vasárnap

Mno.hu

A Legfőbb Ügyészséggel vizsgáltatná ki a fővárosi vezetés, hogy tudott-e a felügyelőbizottság a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) vállalatnál a csúszópénzek visszaosztásáról, illetve hogy eleget tett-e ellenőrzési kötelezettségének. A botrányt a hírTV Célpont című műsora tárta fel.

György István, Budapest új főpolgármester-helyettese szerint kérdéses, hogy az FKF Zrt. felügyelőbizottsága, annak elnöke és annak tagjai eleget tettek-e az ellenőrzési kötelezettségüknek, hiszen a felügyelőbizottságnak elsősorban ez a feladata, hogy a cég életével kapcsolatban az ellenőrzési kötelezettségüket teljesítsék, törvényességi, pénzügyi, célszerűségi vizsgálatokat folytassanak le. Kijelentette: „ezt szeretnénk most, újabb fejezetként megvizsgáltatni, hogy a cégmenedzsmenten kívül vajon az ellenőrzés is megfelelően történt-e”.

A Hír Televízió felvételét itt nézheti meg. (tovább…)

1935: Kétéves hajrá után kézrekerült a csepeli gyilkos haramia és bandája

2010. november 13. szombat

Huszadik Század

Egy másik hajnali razzia a Hangyatelepen

Vasárnapra virradó éjszaka a pesterzsébeti Hangya-telep viskói között kisebb embercsoportok surrantak el, halk parancsszavak hangzottak, majd minden újra elcsendesedett.

Éjféltájban az egyik viskó körül füttyjel sivított fel, a következő pillanatban megreccsent az ajtó és maguk elé tartott revolverrel rohantak be a detektívek az alacsony, szegényes szobába, amelynek asztala körül nyájas köreiben vacsorázott a Csepelsziget és környékének hírhedt rablóbandája. (tovább…)

Azzal fenyegetőzött, hogy megöli feleségét

2010. november 11. csütörtök

Police.hu

A kép illusztráció (forrás: Metropol.hu)

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya 2010. november 2-án nyomozást indított emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt J. L. 62 éves férfi ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 62 éves férfi 2010. november 1-jén a késő esti órákban XXI. kerületi lakásában egy konyhakést vett magához és kijelentette, hogy feleségét megöli, de nem sikerült bejutnia abba a szobába, ahol a nő és lányuk tartózkodott, ezért a késsel többször az ajtókeretbe szúrt. (tovább…)

Szenteczky és Tóth nem tisztázták szerepüket a “lakásmutyiban”

2010. november 11. csütörtök

Csepel.info

Szenteczky János (jobbra) nem segítette válaszokkal a bizottság munkáját

Nem ment el a csepeli lakásbotrányt vizsgáló bizottság november 10-i ülésére Szenteczky János és Tóth Mihály. A Csevak Zrt. korábbi vezetője és a leköszönt polgármester alkotmányos jogaikat féltik.

Az önkormányzat és a vagyonkezelő korábbi vezetői mondvacsinált okokra hivatkozva tagadták meg a lehetőséget, hogy tisztázzák szerepüket a lakásbotrányban és a Csevak Zrt-nél tapasztalt más gyanús ügyekben. A hiányzók levelükben arra hivatkoztak, hogy a bizottság neve szerintük alkotmányellenes. Megítélésük szerint nem vehetnek részt olyan bizottságban, amely sérti az ártatlanság vélelméhez fűződő, és a “megalázó elbánás” ellen védő jogaikat. Ugyanakkor tény, hogy dr. Szeles Gábor jegyző  – aki  a törvényes működésért felelős – már a bizottság megalakításáról szóló határozati javaslat beterjesztésekor kizárta ezeket a kifogásokat, és hangsúlyozta, hogy a bizottság neve és működése egyaránt megfelel a törvényeknek és az alkotmányosságnak. Ez után a testület 2010 szeptemberi ülésén mind az önkormányzat jogi bizottsága, mind a csepeli képviselő-testület támogatta a bizottság felállását. A vizsgálatok megkezdésére az említett testületek szocialista tagjainak nagy része is igennel voksolt. (tovább…)

Vádat emelt az ügyészség Hunvald György ellen

2010. november 9. kedd

A csepelihez hasonló lakásmutyik is olvashatók a periratban

Origo, Csepel.info

Hunvald az autókat is szerette

Benyújtotta a vádiratot az ügyészség az erzsébetvárosi ingatlanügyek és más feltételezett bűncselekmények miatt Hunvald György korábbi VII. kerületi szocialista polgármester és társai ellen. Az ügyészség szerint Hunvaldék bűnszervezetben dolgoztak. A vádpontok közt százmilliós csalástól kezdve kerékbilincsek levetetéséig sokféle bűncselekmény szerepel.

Hunvald és Gál a vád szerint hivatali helyzetükkel visszaélve önkormányzati bérlakásokat is utaltatott ki Gál sógornőjének, barátnőjének, a barátnő testvérének, valamint Kardos Péter korábbi SZDSZ-es képviselő egyik barátjának. Ezeket aztán a bérlők azonnal, kedvezményes áron megvásárolhatták. Emellett Hunvald egyik külföldi barátja érdekeltségébe tartozó cégnek is jogtalan előnyt biztosítottak egy önkormányzati megrendeléssel.

Megszólalásig hasonló ügyek felderítésére jött létre a csepeli “lakásmutyi bizottság” is. A vizsgálóbizottság következő ülésére szerdán 16:00 órai kezdettel kerül sor a Polgármesteri Hivatal Nagytanácstermében. A nyilvános ülésre Szenteczky János korábbi Csevak Zrt. vezérigazgatót is meghívták, így módja lesz válaszolni a mindeddig megválaszolatlan kérdésekre, és tisztázni szerepét a csepeli “lakásmutyi ügyekben”. (tovább…)

Kocsival ment a falnak

2010. november 8. hétfő

Csepel.hu

2010.11.08-án hajnali 00.30 perc körüli időben, a kerületben szolgálatot teljesítő járőr észlelte, hogy a Budapest XXI. ker. Ady E. u. 120 szám alatt lévő Kék-Duna falatozó büfé utca felöli falán kb. 1,5 nm-es területen a fal kidőlt.

Az elsődleges adatgyűjtés során megállapítást nyert, hogy egy fekete színű Honda HR-V típusú személygépkocsi, amelyet egy nő vezetett, okozta a balesetet. A nő a helyszínt, elhagyta. (tovább…)

Nincs rejtélyes lábnyom és tettes a csepeli gyilkosság ügyében

2010. november 8. hétfő

HVG

Nincs rejtélyes lábnyom a csepeli kettős gyilkosság ügyében, és fel sem merül, hogy ismeretlen elkövető is szerepelne benne – tudta meg a hvg.hu. Múlt heti sajtóértesülések szerint ugyanis olyan lábnyomot is rögzítettek a helyszínen, amely sem a gyanúsítotthoz, sem az áldozathoz nem köthető.

A Csepel-sziget Általános Iskola és Szakképző Intézetben 2009. január 7-én történt kettős emberölés ügyében két ember van előzetes letartóztatásban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) életvédelmi osztályának munkatársai az iskola volt gondnokát, Kun Tamást, illetve az intézmény egykori gazdasági igazgatóját, Deme Gábort – bűnsegédként – gyanúsítják Takács József igazgató és Papp László tanár lelövésével. Ismert, Deme tagadja szerepét a kettős gyilkosságban, amiről ő maga beszélt a nyilvánosságnak. Kun viszont érdemben nem tett vallomást. (tovább…)

Perel Daróczi barátja

2010. november 8. hétfő

Blikk

Choli Daróczi József Hajdú Péter műsorában mondta el: kételkedik az öngyilkosságban és egy papírra leírta, szerinte ki miatt halt meg a fia

Személyiségi jogai megsértése miatt pert indított a TV2, Choli Daróczi József (73) és Terry Black (53) ellen az a fiatalember, aki április elején megtalálta Daróczi Dávid holttestét (†37) a lakásban. A férfi Hajdú Péter Frizbi című műsorában elhangzottak miatt citálja bíróságra az érintetteket, mert azt állították: nem hisznek az egykori kormányszóvivő öngyilkosságában.

Dr. Kárpáti Miklós, a személyiségi jogi pert indító fiatalember ügyvédje a Blikknek elmondta: elképzelhető, hogy még Hajdú Péter – mint a műsor gyártója – is bajba kerülhet. (tovább…)