‘Krimi’ kategória archívum

Zagyva: Adják ki a mentelmi jogomat!

2011. augusztus 15. hétfő

MTI, Index, Csepel.info

Itt akartak tüntetni: az Index pillanatképei a Szigetről 1.

Itt akartak tüntetni: az Index pillanatképei a Szigetről 1.

A jobbikos Zagyva György Gyula arra szólította fel az Országgyűlés mentelmi bizottságát, hogy ha a testület elé kerül a Sziget Fesztivál bejáratánál történt ügye, adja ki a mentelmi jogát. A parlamenti képviselő ezt azért kéri, hogy az ügyet “az ügyészség tudja vizsgálni, és így minél előbb derüljön ki, hogy vele szemben követtek el súlyos bűncselekményt”.

A képviselőt péntek éjszaka a Sziget Fesztivál bejáratának környékéről állította elő a rendőrség. A Budapesti Rendőr-főkapitányság korábbi tájékoztatása szerint Zagyva György Gyulát és négy másik embert rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt igazoltatták, majd állították elő. Zagyva György Gyula akkor még írásos nyilatkozatot fogalmazott meg, amely szerint mentelmi jogáról nem mond le. (tovább…)

Azt ígérték neki, hogy nem ölik meg

2011. augusztus 14. vasárnap

Hír TV, TV2, Mindennapi.hu

A TV2 beszámolója

A Mindennapi.hu interjúja a túlélővel (teljes videó)

A Baptista Szeretetszolgálat védett házában beszélt először a csepeli gyilkosságsorozat túlélője. A férfit a múlt héten kötözték meg és ásták be egy gödörbe a kerület egyik erdős részén, nem messze a hajléktalanteleptől.

A férfi a mindennapi.hu-nak azt mondta: korábban baráti viszonyban volt a támadójával, a gyerekek is gyakran játszottak együtt. Mindent tudtak róla; hogy hol dolgozik, és hogy mennyit keres. Csütörtökön sörözni hívták az erdőben található területre. Azt mondták neki, hogy a kiásott gödör helyén illemhelyet terveznek. A két férfi hirtelen támadt rá, elvették a bankkártyáját. Azt ígérték neki, hogy nem ölik meg. „Csak annyira emlékszem, hogy előttem a föld. Hátulról elkapta a nyakamat a kötéllel, egyből eszméletvesztés. A kezem is megkötözték. Betettek a gödörbe, és kiszedték belőlem a PIN-kódot. Nem volt nehéz, mert én egyáltalán nem akartam meghalni” – mondta a túlélő.

A Hír TV beszámolója: az önkormányzat feltérképezte a hajléktalan-telepeket (tovább…)

Először beszélt a rendőrség csepeli hullákról

2011. augusztus 13. szombat

Index, Origo, TV2

Csepel északi részén egy hajléktalankolónia tagjai lehettek döntően az elkövetői és sértettjei is annak az ügynek, aminek legalább négy halálos áldozata van. A rendőrség már korábban felfigyelt egy társaságra, hármat le is tartóztattak közülük tavasszal, további három embert pedig most, miután az egyik áldozatuk megszökött a fogságukból.

Hat embert helyeztek előzetes letartóztatásba a csepeli erdőben történtek ügyében, közölte szombat délutáni sajtótájékoztatóján Csizner Zoltán, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) igazgatója. (A sajtótájékoztatót itt megnézheti.) Szerinte ez a bűnözői társaság magja. (tovább…)

Nem uzsorakölcsön lehetett a háttérben?

2011. augusztus 12. péntek

RTL Klub, TV2, Csepel.info

Tekintse meg a TV2 riportját!

Az RTL Klubnak és a TV2-nek nyilatkozó szakértők szerint szó sem volt uzsorakölcsönről, vagy tartozásokról a brutális kegyetlenséggel végrehajtott csepeli gyilkosságsorozat kapcsán.

A sajtóban korábban megjelent hírek szerint a rendőrség azt gyanította, hogy a gyilkosságokat egy szerb uzsorás követte el, aki figyelmeztetésnek szánhatta az élve eltemetést.

csepel.info

Mégsem szerb volt a csepeli gyilkos?

2011. augusztus 12. péntek

Bombahír, Népszabadság, Csepel.info

Ha szerb, ha gyilkos, akkor a média szerint csak Arkan katonája lehet?  (Fotó: Reuters)

A budapesti szerb nagykövetség közlése szerint a férfi, aki a csepeli erődben csütörtökön talált holttestekkel kapcsolatban elfogtak, nem szerb állampolgár, szerintük inkább macedón lehet. A Népszabadság korábban a szerb Arkan tigrisei közé sorolta az elkövetőt.

A szerb nagykövetség tájékoztatása alapján a férfi nem szerb állampolgár, és nem is szerb nemzetiségű. Szerintük az lehet a kavarodás oka, hogy a délszláv térség nemzetiségeit gyakran összekeverik egymással. (tovább…)

A Fadesa telkén ásták el az embereket

2011. augusztus 12. péntek

Csepel gyászol

Origo, Csepel.info, Csepel.hu

Egy eldugott, nehezen megközelíthető tisztáson találta meg a rendőrség azoknak az embereknek a holttestét, akiket a kiszivárgott információk szerint élve ástak el. A környéken egy műhely dolgozói tudósítónknak azt mondták, hogy múlt hét végén rendőrök jelentek meg, letérdeltettek négy embert, és el is vitték őket.

A sziget északi részén fekvő, közel százhektáros területet 2005-ben adta el a Csepeli önkormányzat egy spanyol tulajdonú beruházócégnek, amely felhőkarcolókat szeretett volna építeni. A hajléktalanok szerint a területen korábban több kőház is állt, ezeket lerombolták, a lakók pedig elköltöztek. A spanyol cég építési tervei meghiúsultak, de a terület azóta is nagyrészt lakatlan.

A csepeli önkormányzat közleményt adott ki, melyben hangsúlyozzák: a kerület lakói és az önkormányzat vezetői őszinte részvéttel osztoznak a becstelenül és felfoghatatlan kegyetlenséggel meggyilkolt áldozatok családtagjainak gyászában. (tovább…)

Két magyar bűntársa volt az embereket élve elásó szerb uzsorásnak

2011. augusztus 12. péntek

MTI, Mno.hu

Az egyik hajléktalanbódé a Francia öbölnél: kutyák védik a viskókat

Az MTI beszámolója szerint a  Magyar Nemzet újságírója úgy tudja, hogy a gyilkosságokat egy szerb állampolgárságú férfi követte el egy, Csepel-szigeti erdőben élő magyar házaspárral.

Lukács Csabának, a lap munkatársának sikerült telefonon beszélnie egy erdélyi származású fiatalemberrel, akinek sikerült kiásnia magát, és aki a múlt héten értesítette a rendőrséget. Jelezte: az áldozat nem akarja felfedni kilétét a nyilvánosság előtt.

A Hír TV beszámolója a megmenekült áldozatról (tovább…)

Holttestek Csepelen: szerb uzsorás áshatta el áldozatait

2011. augusztus 11. csütörtök

A Híradó információi szerint elfogták az uzsorást

Csepel.info

Négy vagy öt holttestet találtak Csepelen a Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai – értesült az RTL Klub és a Hír TV. A Blikk szerint hat holttestet és emberi koponyákat találtak az úgynevezett eperföldön. A hat holttest félig-háromnegyedig volt beásva a földbe, az áldozatok az elsődleges szakvélemény szerint egy-négy hete halhattak meg. A koponyák közvetlenül a földfelszín alól kerültek elő, ezek az áldozatok több hónapja veszthették az életüket. A Blikk úgy tudja, hogy élve temették el az áldozatokat.

A több televízióban is bemondott bűncselekmények és a nyomozás ügyében teljes a hírzárlat. Egyes, lapunk által kapott illetve a fórumban megírt információk szerint a Francia öbölben értek tetten néhány nappal ezelőtt  egy holttestet elrejtő bűnözőt vagy bűnözőket. Elképzelhető, hogy a többi holttest megtalálása is ehhez az elfogáshoz kapcsolódik – de lapunknak több helyszínről is beszéltek forrásaink. A Hír TV beszámolója szerint a megtalált holttestek már erősen lebomlottak, a televízió munkatársa arról beszélt, hogy amikor megérkeztek három fémkoporsóban vittek el tetemeket. Egyes információk szerint külföldi, szerb állampolgárokat, uzsorásokat fogott el a rendőrség, és az egyik, élve eltemetett áldozat értesítette a rendőrséget. Az alábbiakban az MTI cikkét közöljük. (tovább…)

Koccanásos baleset az Adyn

2011. augusztus 11. csütörtök

Csepel.info

Koccanásos baleset történt Csepelen, az Ady Endre utca kereszteződésében az autókereskedés előtt, ahol egy személygépkocsi és egy kisteherautó ütközött – értesítette lapunkat Mr. Gbee.

Aki ennél többet is tud, kérjük írja meg azt a fórumban!

“Itatós tolvajt” fogtak a csepeli rendőrök

2011. augusztus 11. csütörtök

Csepel.hu

A Béke téri rongálás jól ismert képei: ott is segítettek a felvételek a vandálok kézre kerítésében

Az alkalom nagyon sokszor szüli a tolvajt, az alkalmat viszont a tolvaj keresi. Ezért is fontos a rendőri kontroll, így a kerületben működő térfigyelő kamerák jelenléte is, mely a lakosság komfortérzetének javításán túl nagymértékben segíti a kerületi rendőrkapitányság bűnmegelőzési, bűnüldözési munkáját.

A kamerarendszer fontosságát, eredményességét igazolja a 2011. augusztus 02-án felderített bűncselekmény- jelentette ki közleményében a Csepeli Rendőrkapitányság. (tovább…)