Először beszélt a rendőrség csepeli hullákról

Index, Origo, TV2

Csepel északi részén egy hajléktalankolónia tagjai lehettek döntően az elkövetői és sértettjei is annak az ügynek, aminek legalább négy halálos áldozata van. A rendőrség már korábban felfigyelt egy társaságra, hármat le is tartóztattak közülük tavasszal, további három embert pedig most, miután az egyik áldozatuk megszökött a fogságukból.

Hat embert helyeztek előzetes letartóztatásba a csepeli erdőben történtek ügyében, közölte szombat délutáni sajtótájékoztatóján Csizner Zoltán, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) igazgatója. (A sajtótájékoztatót itt megnézheti.) Szerinte ez a bűnözői társaság magja.

A bűnügy előzményeiről Csizner elmondta: tavasszal kaptak olyan információkat, hogy a Csepel északi részén lévő erdőben létezik egy hajléktalankolónia, és körükben kialakult egy társaság, melynek tagjai súlyos bűncselekményeket, rablásokat, akár emberöléseket követnek el. Az NNI szombat délutáni sajtóközleménye úgy fogalmaz: ez a kör “sorozat jelleggel” követett el erőszakos bűncselekményeket “elsősorban szintén hajléktalan, vagy hajléktalan életmódot folytató személyek sérelmére”.


szólj hozzá: Csepeli gyilkosság helyszíne

Eljárást kezdeményeztek, és tavasszal – közértek, vendéglátóhelyek ellen elkövetett – fegyveres rablás miatt el is fogták a társaság három tagját, akik azóta is előzetes letartóztatásban vannak.

Csizner szerint augusztus elején történt az az eset, amely bejárta a sajtót: az erdélyi származású fiatalember elrablása. Az NNI igazgatója úgy fogalmazott, hogy a férfit megkötözték, bántalmazták, elvették az értékeit, majd megkötözve az erdőben hagyták, de meg tudott szökni, és a rendőrök segítségét kérte. Az NNI későbbi közleményében már szerepel az is, ami korábban a sajtóban megjelent, hogy a 31 éves román állampolgárt egy előre megásott gödörbe kényszerítették. A közlemény szerint ez volt az a bűncselekmény, amely miatt az NNI munkatársai augusztus 3-án közvetlenül is bekapcsolódtak az addig a BRFK-hoz tartozó nyomozásba.

A rendőrök az erdélyi fiatalember által elmondottak alapján arra következtettek, hogy ugyanannak a bűnözői körnek a tagjai voltak a tettesek, amellyel már korábban is volt dolguk. A fiatalember kiszabadulása után egy napon belül elfogták a csoportos rablás gyanúsítottjait. Három emberről van szó: egyiküket a csepeli rendőrkapitányság és a BRFK bűnügyi bevetési osztály emberei fogták el Csepelen, két társát pedig az NNI munkatársai.

Köztük volt azt a külföldi állampolgár is, aki magát macedónnak mondja. Az NNI közlemény szerint ez a férfi volt a hajléktalan közösség “központi vezéregyénisége”, és saját elmondása szerint 2007 márciusától tartózkodott Magyarországon. Augusztus 4-én vették őrizetbe, most már két társával együtt előzetes letartóztatásban van.

A férfi nem tudja magát iratokkal, személyi okmányokkal igazolni, személyazonosságának beazonosításában a rendőrség külföldi partnerei segítségét kéri, mondta Csizner. A Blikk meg nem erősített információi szerint a délszláv férfit évek óta háborús bűnök és rablások miat­t keresték a horvát hatóságok is, állítólag a macedón a délszláv háborúban Arkan kapitány hírhedt tigrisei között harcolt, még a Jugoszláv Néphadseregben kapott kommandós kiképzést. A Bors azt írja, hogy egy V. László nevű, macedón útlevéllel rendelkező vajdasági magyarról van szó, akit háborús bűnök miatt kerestek a szerb hatóságok.

Az NNI igazgatója felidézte, hogy augusztus 11-én találták meg és tárták fel a sírt az erdőben, ahonnan négy holttest került elő. Az NNI sajtóközleménye nem fogalmaz egyértelműen arról, hogyan jutottak el a sírhoz. “A két eljárás információinak összevetése és értékelése alapján” találták meg a helyszínt a közlemény szerint.

Az áldozatok személyazonosságának, az elkövetési módnak és a bűncselekmények időpontjának a megállapítása is hosszabb időt fog igénybe venni, mondta Csizner. A sajtóközleményből annyi azért kiderül, hogy az emberöléseket “feltételezhetően több hónapon át” követték el.

Csizner megjegyezte: abban, hogy az ügy idáig eljutott, nagy szerepe lehet annak, hogy mindez hajléktalanok közösségében történt, mind a sértetti, mind az elkövetői oldal nagy része a körükből került ki. Szerinte az ilyen közösségekből csak ritkán fordulnak a rendőrséghez, ha valaki eltűnik, valaki bűncselekmény áldozatává válik, nem igazán tesznek bejelentést. Hiteles tanút is nagyon nehéz találni, mondta.

Az NNI sajtóközlemény mindenesetre egyértelműnek nevezi, hogy a gyilkosságok elkövetése “köthető a kihantolási hely közelében élő hajléktalanokhoz, illetve a velük kapcsolatba hozható, hajléktalan életmódot folytató személyekhez”. A gyilkosságok elkövetésével hivatalosan viszont még nem gyanúsítottak meg senkit, a közlemény úgy fogalmaz, hogy “az élet ellenes eljárásban – eljárásjogilag – gyanúsítás nem történt”.

A sajtótájékoztatón kérdéseket nem lehetett föltenni, ezt Csizner azzal magyarázta, hogy a nyomozás kezdeti szakaszában vannak, sok kérdésre még a rendőrök sem látják a pontos választ, és nem szeretnének találgatásokba bocsátkozni.

Az Index tudósítója pénteken a helyszínen, a csepeli erdőben járva beszélt a környéken élő egyik hajléktalan családdal, akik azt mondták, hogy a múlt héten négy rendőrautó jelent meg a környéken. Ők egy olyan férfiról tudtak, akit elvittek ekkor a rendőrök, egy Józsi keresztnevű, erős testalkatú, magas, alkalmi munkákból élő 37 férfiról. Útbaigazásítuk nyomán megtaláltuk a közelben azt a helyet, ahol állításuk szerint a férfi és az élettársa lakott. Péntek délután az erdei tákolmány elhagyott volt, csupán két kutya volt ott. A szomszédos hajléktalanok szerint egyébként a pár kutyái nagyon vadak voltak, állítólag az egyik állatot le is lőtték a rendőrök, mert rátámadt egyikükre.

A környéken egymást érik a különálló, kisebb hajléktalan táborhelyek sátrakkal, összetákolt kunyhókkal. Van egy ilyen néhány tíz méterre attól a tisztástól is, ahol a holttesteket megtalálták. Az erdő távol esik Csepel lakott részéről, elhagyatott.

A tavaszi rablássorozat

A BRFK áprilisban kiadott egy közleményt három csepeli rabló elfogásáról, elképzelhető, hogy ez az a tavaszi eset, amelyre Csizner utalt. Az akkori közlemény szerint április 13-án segélyhívás érkezett a rendőrségre. A telefonáló felfigyelt egy gyanúsan álldogáló férfira, majd azt látta, hogy másik két gyanús férfi is áll egy közeli kisbolt falához lapulva. Hirtelen csuklyát húztak a fejükre, egyikük elővett egy fegyvernek látszó tárgyat, de feltűnt egy közeledő járókelő, mire levették a csuklyát és elrakták a tárgyat. A szemtanú ekkor értesítette a rendőrséget.

A csepeli rendőrök a helyszínre siettek, de a három férfi a rendőrautó láttán elmenekült. A rendőrök különváltak, egyikük beszaladt a közeli parkba, társa a szolgálati autóval megkerülte a lakótömböt, hogy elvágja a menekülési útvonalat. A parkban lévő járőr észrevett két zavartan álldogáló férfit, és azt, hogy egyikük eldobott valamit. Igazoltatta őket, majd időközben odaérkezett társával együtt átvizsgálták a ruhájukat. Egyikük nadrágzsebéből előkerült egy kötött maszk. A másik még korábban eldobta a saját maszkját valamint a gázpisztolyát, amit a rendőrök meg is találtak egy néhány méterre lévő fa tövében. Az egyik férfi már a helyszínen elismerte, hogy “meg akartuk csinálni a Rakéta utcai közértet”. A 23 és a 28 éves férfit előállították a csepeli kapitányságra, és hamarosan beazonosították és elfogták harmadik, 29 éves társukat is.

A férfiakat rablás előkészületével gyanúsították meg, majd kiderült, hogy valószínűleg két korábbi bűncselekmény is az ő számlájukra írható. Az egyik eset március 21-én késő este történt, egy csepeli, Kossuth Lajos utcai sörözú alkalmazottját fegyvernek látszó tárgggyal a kasszában lévő készpénz, 60 ezer forint bevétel átadására kényszerítettek, majd elmenekültek. Senki sem sérült meg. A másik eset két nappal később történt, ezúttal egy csepeli ABC-t támadtak meg, az ott dolgozó nőt szintén fegyvernek látszó tárggyal fenyegették meg, de őt az egyik támadó bántalmazta is. A kasszából ekkor is 60 ezer forintot zsákmányoltak. Az áprilisi rendőrségi közlemény szerint a gyanúsítottak beismerték a bűncselekmények elkövetését.

Forrás: Index

38 hozzászólás “Először beszélt a rendőrség csepeli hullákról” bejegyzésre

  1. Vátesz szerint:

    Lehet még lejjebb is, nem csak az Andokban ettek emberhúst! Embernek ember a farkasa?
    http://members.chello.hu/kapu/kassainaplo.htm
    Kassai Napló – 1927. január 21.–16. szám
    Borzalmas rablógyilkosság Szepsiben.
    Tizenegy gyilkosságot vallottak be a szepsi-i rabló cigányok.A rablóbanda tagjai bevallották, hogy megfőzték és megették áldozataikat. – Éveken keresztül emberhússal táplálkoztak a szepsi-i cigányok.

  2. Vátesz szerint:

    Hát a 2011 tavaszi helyzetfelméréstől számítva nem túl sokra jutott a rendőrség.
    Lehet hogy mégis látnokra lesz szükség? 😉

  3. "?!" szerint:

    Hú, de nagy sötétség van a fejedben Tarjányi!

  4. kispajtás szerint:

    Csepellel kezdődik minden híradás… elég szomorú, hogy a legótvarabb hajléktalantanyákat üthették fel a kerületben és az itt lévők életmódjából következik, hogy egy “hajlétalantemető” is létrejött. Nem valószerűtlen, hogy az elhunytak természetes halállal haltak meg, de a bűncselekmény sem kizárt.
    És itt jártak-keltek közöttünk, a gyerekeink, az idős szüleink között… ki tudja, mit forgattak még a fejükben, hisz a kilátástalanságban élő embereknek nincs vesztenivalójuk.
    Ennek az erdélyi fickónak a históriája is elég zűrös, tisztességes ember csak úgy, ok nélkül nem kerülhet ilyen szituba.
    Hát nagyon kiváncsi vagyok, lesz-e változás és vajon vállalja-e bárki is a felősséget a kialakult helyzetért?
    Tényleg lehet még lejjeb is? Ijesztő!!!

  5. Jeniszej szerint:

    Kedves Közterület Felügyelők! Mint olvashattunk arról, hogy tudták, hogy az ugar szélén zöldterület rongálok, vannak jelen, talán még le is „fényképezték őket”.
    Miért nem történt meg az intézkedés a szabálysértés megszüntetésére.
    Talán a gyilkosaknak, vadkempingezőknek nem volt a hátukon rendszám, talán személyazonosságuk sincs? – Igen így elismerem – elég macerás eredményt felmutatni.
    Sokkal könnyebb a becsületes megtévedt adófizető kenyéradó gazdáikat büntetgetni durván, – piti, kis súlyú szabálytalan parkolásért – gaz kitaposásáért.
    Előzetes figyelemfelhívás nélkül.
    Kedves Közterület Felügyelet! Tudják, hogy Csepel Gyönyörű Hajléktalan szállóval rendelkezik.
    Biztos vagyok benne Polgármesterünk, elmondta maguknak, hogy ezeket az embereket ide a szállóba kell elszállásolni.
    Gondolom áldozatos nehéz munkájukhoz a Csepeli Rendőrség is szívesen adott, volna segítséget.

  6. Manitu szerint:

    Kíváncsi lennék, ki lenne az első, aki feljelentené az önkormányzatot, ha egy magántulajdonú telket megtisztítana. Kíváncsi lennék, ki lenne az első, aki a sétáló utcára vagy más utcákba követelné a közterület-felügyelőket, ha azok “erdőben sétálgatnának”.

    Szerintem Vátesz, Kispajtás és Jeniszej jó eséllyel lennének az elsők. Valami olyan menne, hogy akkor hozzám is küldjék már ki a munkásokat, mert szeretném közpénzen rendbe tetetni a telket – vagy hasonló.

  7. Jeniszej szerint:

    Kedves Városvezetés rendeljék el a közérzetünk javítása érdekében a külterületeken sűrűbben az általános razziát.
    Fogdossák össze a bűnözőket a szerencsétlen embereknek, pedig adjanak valami fogóckodot, hogy az áldatlan élethelyzetükből saját maguk ki tudjanak mászni.
    Az alkeszeket kényszer gyógykezelésre szállítsák el.

  8. Jeniszej szerint:

    Kötelezhető a gazdák az elhanyagolt területek rendbetartására, parlagfű mentesitésre.
    Kötelezhető, hogy a gazdák a telek előtti területet tisztán gaz mentesen tartsák.
    A Magyar falvakban szégyelnék is a gazdák ha portájuk és a portájuk előtti rész rendezetlen gazos lenne. Ez vidéken a faluban nagy szégyen. –
    Na nem a cigányoknál!

  9. Jeniszej szerint:

    Manitu!
    Nem érti a Fater miről beszélsz!
    Fordítva vetted be a gyógyszered? 🙂 ((

  10. kispajtás szerint:

    Manitu, a nyomtató lónak is szélesebb a látómezeje, mint neked.

  11. Vátesz szerint:

    Manitu! Törvény van a mezőgazdasági besorolású területek kezeléséről, az erdőkéről úgyszintén. Te egy elmaradott, sötét elméjű alak vagy, ha nem tudod, hogy Magyarországon a tulajdonos, legyen szó belterületi, külterületi, szántó, erdő, stb területről, törvények és szabályok által kötelezett a terület termőképességének, tisztaságának megtartására. Csak a cigányok nem tudnak erről, így telkeiket nem is kezelik megfelelőképpen.
    A Fadesa mezőgazdasági terület, nevezetesen szántó tulajdonosa, köteles a termőképességet fenntartani mindaddig, amíg a területet át nem minősítik építési területté. Helyesen tenné, amig a terület nem beépíthető, keresne egy mezőgazdasági vállalkozókat, akik a területet addig is a jogszabályoknak megfelelően hasznosítanák!
    CSEPEL JEGYZŐJE KÖTELES A TERÜLET JOGSZABÁLY SZERINTI HASZNÁLATÁT ELLENŐRIZNI, SZÜKSÉG ESETÉN SZANKCIONÁLNI!!!

  12. grün szerint:

    Jeniszej!
    Nem kötelezhető, hanem a törvényből fakadóan büntetés terhe mellett KÖTELES!
    Most már csak az kell aki ennek érvényt tud szerezni!
    Na, de akkor az Ő területük kell legyen a példa! 🙂

  13. bugi szerint:

    Tízmilliókat fizethetne az önkormányzat, ha mások telkeit kellene tisztogatnia. A Fadesa csődben van. Nem ártana a nagyszájú társaságnak néha elgondolkoznia, milyen butaságokat mond.

  14. lolka szerint:

    Ha nem belváros, ha nem aluljáró, ha nem Szent Imre-tér, ha nem Áruház-tér nem számít. Lényeg a kűlcsín…. Már nagyon sok éve tudjuk, hogy azon a részen hajléktalanok tanyáznak…és más hol is…nem kellene hagyni, hogy idáig fajuljanak a dolgok…

  15. Jeniszej szerint:

    bugi!
    Az államnak a közösség érdekében cselekedési kötelezettsége van. Szükség esetén vissza államositható a terület.

  16. Manitu szerint:

    Jeniszej, melyik jogrendszer alapján gondolod ezt? Csak mert az ötvenes évek elmúlt már. Nem mondom, esetenként jobb lenne a visszaállamosítás, pl. a Csepel SC-nél is. De a jog nem a kivételes esetekre, hanem a jogbisztonságra és a tulajdon szentségére épül.

    Eddig nektek sem az volt a világ legnagyobb problémája, hogy a rendőrök, közterület-felügyelők miért nem az erdőket, hegyeket, völgyeket járják hajléktalanokat igazoltatni és pénzbüntetésre ítélni, növelve ezzel a behajthatatlan kintlevőségek tízmillióit. A bűncselekmények 99,99%-a a lakott területeken vagy legalábbis közterületeken történik. Ezért van az, hogy a rendőröknek, közterület-felügyelőknek ott a helyük, ahol munka van.

    Mindez persze nem jelenti azt, hogy ezeket a helyeket nem kell felmérni, és a hajléktalanszállásokat felszámolni. No, és mi történt? Dacára a 16 éves lepusztulásnak, a csődközeli helyzetnek, a fideszes önkormányzat már megkezdte ezt a munkát. Feltételezem, hogy nyáron azért nem folytatják, mert nyáron felesleges. Ha egy helyen lebontasz egy ilyen kunyhót, másnap újraépítik. Ezt hidegebb időben lehet megtenni, amikor rá vannak kényszerítve a vadkempingezők, hogy bemenjenek a hajléktalanszállókra. Ahol koránt sem mellékesen tisztálkodhatnak is.

  17. Csepeli Lakos szerint:

    Borzalmas ez az egész. Ha belegondolok, hogy hány hajléktalan mellett haladtam el gyakran Csepelen és soha nem feltételeztem róluk ilyesmit (aránylag szerény viselkedésükből kifolyólag)…néhánnyal még szóba is elegyedtem.
    Ami nem értek: mit vehet el egy hajléktalan egy másiktól, amiért megéri akár megölni is? A sátrát? Vagy csak kegyetlenekedésből, “farkastörvények” alapján öldököltek?
    Ha egy kicsit is számít a közvélemény a kormánynak (amiben egyáltalán nem hiszek)… rászáll Csepelre közbiztonságilag, valamint kipucoltatja a bűncselekmény helyszínét és környékét.

  18. Jeniszej szerint:

    Manitu!
    A jelenlegi jogrendszer alapján gondolom a kisajátítást, elbirtoklást. Az adófizető állampolgárok érdekében.
    Csepel a Budapest!
    Ha tetszik Budapest szíve!
    És nem külterület!
    Nem kel hegyeket, völgyeket járni!
    A bűntanyákat fel kel számolni.
    Ha a terület gazdája nem törődik évek óta ezzel a magyar földterülettel, hagyja, hogy területén a bűn és a tömeggyilkosok kolóniája eluralkodjon akkor nincs mese.
    A közösség érdeke, hogy az álam Csepel környékéről, a bűntanyát száműzze.
    Az állam a közérdekében cselekedjen!
    Ha a kolónia lebontása után ismét máshol alakulnak ki kolóniák, akkor legyenek ott is másnap a fizetett rendészeti, dolgozok és intézkedjenek. Azért tartjuk őket mi adófizető állampolgárok.
    Ez a játékszabály!

  19. Manitu szerint:

    A jelenlegi jofrendszer alapján ez nem lehetséges. Emlékeztetnélek az Opera melletti műemléképületre, mint jó példára. Nem telek, ez műemlék épület. Évek óta nem tudják megoldani a problémát. (A tulaj le akarja bontani, amit csak akko tehet meg, ha már annyira lerontotta a műemlék állagát, hogy életveszélyessé válik, és ezért lebomthatja.)

    Ez meg csak egy telek, amin nincs semmi. Tulajdonosa van, de csődben van, és megtűri a hajléktalanokat. Ha van parlagfű, akkor azzal lehet cseszegetni, közpénzből levágni, és elkérni az árát, amit soha nem kapunk meg. Hiába mésik fel a hajléktalanokat, ez alkalmalan az egymás közötti bűncselekmények megakadályozására. A közvélemény se fogadná el, hogy ne ott legyenek a rendőrök meg a közterület-felügyelők, ahol a munka van.

    Legalább olyan vádakkal ne éljetek, amikről egy gyerek is látja, hogy képtelenek.

  20. Manitu szerint:

    bocs, jogrendszer

  21. Jeniszej szerint:

    Matinu!
    Engem, mint becsületes adófizető állampolgárt lehet büntetni?
    Igen!
    Akkor elvárom azoktól, akiket a lóvénkból eltartunk, és akiknek a feladatuk, a rend fenntartása, hogy a munkájukat a közmegelégedésére lássák el.
    Mert mint láthatjuk hová vezet, ha figyelmünk lankad.
    Hulla hegyek képződnek lassan.
    Angliában is, ha a rendvédelmiek nem tudják megfékezni a gyújtogatókat, akkor kártérítést fizet a károsultaknak az állam.
    Nem jó a közérzetem, ha ilyen kolóniákat találok parkjainkban.
    Mert hiába is sajnálom azokat, akik a luzer rendszerváltó politikusok miatt kerültek ide, de itt a bűn és bűnözés melegágya alakul ki a sok szerencsétlen között.
    Azért kell segítséget felajánlani, és kezet nyújtani azoknak, akik ki akarnak szabadulni ebből a megszégyenítő helyzetből.

  22. Jeniszej szerint:

    Matinu!
    irod:
    “Legalább olyan vádakkal ne éljetek, amikről egy gyerek is látja, hogy képtelenek”

    Sajnos a gyerekek is látják ezeket a kolóniákat és nem csak nekik furcsa az ott élők kinézete, léte.
    Nagyon sok kérdést tesznek már fel a gyerekek is, amire mi felnőttek sem tudjuk a választ.
    Mert ugye jó magam sem láttam ilyet úgy negyven, – ötven évig.
    Nem ismertük a kapitalizmust, – legfeljebb a Marx művéből. Nem tudtuk, hogy a szabadság ára a munkanélküliség, a sok megnyomorított csald, akik egyik napról a másikra fedélnélküli koldussá lettek.
    Köddé vált a fiatalság jövő képe, a létbizonytalanság béklyója telepedett az emberekre.

  23. aggódó szerint:

    Bugi, Manitu!
    Ostobák vagytok.

    Ha igazatok lenne, akkor a társadalom védtelen lenne minden olyan esetben, ahol az állam nem tulajdonos. Kvázi azt csinálok a telkemen, amit akarok, ti meg tűritek.
    Miféle közrendről lenne szó?

  24. grün szerint:

    Jeniszej!
    “A 2011. július 1-jétől érvényes szabályozás szerint minden család, ahol nem él idős rokon, kap egy magányos öreget. Így nem csak az állam válláról kerül le teher, de a családok szociális érzékenysége, és az elfeledett háromgenerációs együttélés is biztosított lesz mindenhol.
    Már jövő héttől lehet a Vaterán és az E-bay-en is öregeket választani.
    „Javaslom a proaktív hozzáállást, hogy aztán ne legyen duli-fuli, mert nem olyan az idős polgártárs, amilyet akartak!” – mondta Jegenye Frigyes, szociális szaktanácsadó.
    Aki nem elég gyors, annál könnyen landolhat olyan öreg, akit nem szíves fogadnának be. Ilyen lehet egy alkoholista bányász, aki a második liter vodka után mindig nekiesik csákánnyal a beépített szekrénynek, és meg sem áll a családi páncélig.
    Egy nyugdíjazott pásztortól kevésbé félnek, mert kényelmes, és praktikus társ. Októberben bekeni magát mangalicazsírral, és legközelebb csak májusban kell behozni a lakótelepi erkélyről. Ritkán kell csak bégetni párat a nappaliban, gyapjúpulóveres ölelgetést, cirógatást, esetleg kiskifli-nagykifli összebújást nem igényel.
    Veszélyes lehet viszont a szenilis néni, aki folyton villamoson érzi magát és tolakszik a vécében, majd az ablakból a szomszéd Opel Corsájának a tetejére üríti az éjjeliedényét. A legnagyobb kockázatnak továbbra is azok vannak kitéve, akik egy frissen nyugdíjazott 40 éves buja balett-táncost, vagy egy 38 éves agresszív, játékgépfüggő készenléti rendőrt kapnak.
    Az előzetes felmérések szerint az interneten kíméletlen harc várható szellemileg friss, tüchtig, rácsos sütit készítő, kötögető nagymamákért, és a huncutul kacsintó, fafaragó, ősz bajuszú nagypapákért.”
    Becsüld meg a faterodat, mert akár olyan is lehetne mint a matinu! 🙂

  25. grün szerint:

    manitu!
    Még mielőtt beborulsz teljesen a zagyadba! Külön a Te kedvedért!
    http://www.fvm.hu/main.php?folderID=1622&articleID=6893&ctag=articlelist&iid=1
    Elolvasása után lehet dumálni! 🙂

  26. kilgore trout szerint:

    Vátesz! Igaza van, de pontosítanék: ritka az a cigány porta ahol rend van (én konkrétan egyet tudok csak Csepelen), de nem CSAK a cigányok nem tartják karban az ingatlanukat és az ahhoz tartozó területet. Ez ÁLTALÁNOS jelenség, főleg Pesten.

    Manitu! Örülök, hogy végre nem fa@lengetésről értekezik.
    Kiegészíteném a mondanivalóját azzal, hogy a tulajdonos hiába ment csődbe, olyankor a csődbiztos lép a helyébe, tehát felelős mindig van. Ne abból induljunk ki, hogy sohasem fogják kifizetni a bírságot, stb.. Ha így gondolkodunk, ebben az országban a büdös életben nem lesz rend. Olyan tételeket kell alkalmazni a bírságolás során, hogy inkább megérje a tulajdonosnak, birtokosnak védenie, tisztán tartania, parlagfűmentesítenie, satöbbi az ingatlanát. Minden egyéb liberális csűrés-csavarás.

  27. zed szerint:

    Csepeli Lakos: mit vehet el egy hajléktalan egy másiktól, amiért megéri akár megölni is?
    Mint bárki más, akinek nincsen jövedelme és vagyona, egy hajléktalan is legalább 28.500 Ft szociális segély illeti meg, amit az az önkormányzat fizet, amelyiknek a hajléktalanszállóján van a bejelentett lakcíme. Ehhez a segélyhez 2 módon lehet hozzájutni: Az első lehetőség, hogy kihozza a postás a bejelentett lakóhelyre, ami a hajléktalanszálló. Ahhoz, hogy ezt a pénzt az utalvány címzettje megkapja, jelen kell legyen akkor, amikor jön a postás, mert a hajléktalanszálló portása szerintem nem jogosult azt átvenni. Ha nincs a szálláson a címzett, X napon belül a postás által hátrahagyott értesítéssel be kell battyognia a kerületi főpostára, hogy a pénzt átvehesse. A második alternatíva, hogy bankszámlára utalják a segélyt. Na most a hajléktalanok általában nem szívesen járnak bankba más emberek közé, szégyellik magukat az ügyfelek és az ügyintézők előtt. Ugyanakkor szinte bármelyik banknál lehet igényelni bankkártyát. A bankszámla és a bankkártya hátránya a számlavezetési díj, a kártyahasználati díj, és az egyéb felszámított banki költségek, amelyek ilyen alacsony “jövedelem” mellett jelentős levonásnak nevezhetők. A bankkártya másik hátránya, hogy a PIN-kód ismeretében bárki leemelhet pénzt a bankszámláról. Ha pedig egy hajléktalan személy eltűnik, az nem igazán tűnik fel senkinek, akár évekig utalhatják még a pénzt a bankszámlájára.

  28. grün szerint:

    Huszonnégy óra hajléktalanság már kihozza az emberből a zállatot!
    Aki nem hiszi próbálja ki! 🙂

  29. Manitu szerint:

    Már megbocsássatok, de nehéz megérteni a gondolkozásotokat.

    1. A bűncselekmények abszolút döntő része ott szokott történni, ahol az emberek élnek.
    2. Ha a rendőrök és közterület-felügyelők nem ott lennének, ahol a bűncselekmények történnek, akkor sokkal több bűncselekmény lenne.

    Londonban is jól látható volt kedves Jeniszej, hogy nem az erdőkben vandálkodtak a vandálok. Sőt, ha a londoni rendőrök az erdőkben sétáltak volna (ott is van erdő), akkor sokkal de sokkal súlyosabb károk keletkeztek volna. Ezért sem várhatjátok el, hogy a rendőrök kivonuljanak a lakott településekről.

    Ami meg a csepeli hajléktalanokat illeti:

    1. Nem büntethetsz meg egy ingatlantulajdonost azért, ha egy hajléktalan bemegy a telkére. Akkor se ha hülye vagy.
    2. Ha parlagfű van a telkén, ami nem hajléktalan, akkor megbüntetheted, de egyrész nem parlagfűről van szó, másrészt csődben van a tulajdonos.
    3. 16 év semmittevését nem lehet fél év alatt eltüntetni, amikor nincs pénz, és nyár is van, ami alkalmatlan erre a munkára. Nyáron lomb van a fákon, nem lehet átlátni a dzsungelt. A hajléktalan se megy el szállóra, mert nincs hideg, fél nap alatt épít másik kuckót.

    Tavasszal kezdődött el tudtommal ez a munka, egy telepet már felszámoltak. Tehát még azt se mondhatjátok, hogy nem kezdődött el az, amit a szocik 16 év alatt nem csináltak meg.

    Abban sincs igazatok, hogy most aztán minden hajléktalan bűnöző lett, és már van jogalap arra, hogy üldözzék őket. Ez abszurd. Nem lett minden hajléktalan bűnöző attól, hogy történt egy ilyen szörnyű bűncselekmény. Sőt, az áldozatok is hajléktalanok voltak! Semmi jogi alapja nincs annak, hogy mostantól, ha valakit hajléktalannak minősít valaki, akkor el lehet zavarni vagy börtönbe lehet zárni. Ilyen nincs.

  30. Csepeli Lakos szerint:

    zed, köszi az infót!
    Ha egyszer nem kell rezsit fizetniük, egész jól be lehetne osztani azt a 28.500 forintot. (Persze nem akkor, ha piára és cigire megy.)

  31. zed szerint:

    Józanul elég nehéz elviselni a hajléktalan létet… Napi ~900 pénz arra elég, hogy ne haljál éhen!

  32. Jeniszej szerint:

    Matinu nem hülyeségeket írsz, hanem egyenesen baromságot! Az biztos! De az olvasottak értelmezésével is hadilábon állsz!

  33. Jeniszej szerint:

    Matinu neked!
    Érthetőbben!
    Ha a fater hajléktalan lenne és a kocsijával a zöld területen, parkolna, akkor csak majd intézkednének a derék közterületes harcosok?
    Addig csak felvennék a zöldterületen parkoló kocsi „ordinátáit”. És majd csak lesz valami jelszóval, várnának vagy leshelyre, vonulnának.
    Így érted az azonos elbírálást a szabálysértésekért, vagy, hogy a francba!
    😀 ((

  34. Jeniszej szerint:

    Matinu!
    1. megbüntethetsz meg egy ingatlantulajdonost azért, ha egy hajléktalan bemegy a telkére, és ott tiltott tevékenységet folytat „Akkor is, ha hülye vagy”
    2. Ha parlagfű van a telkén, ami nem hajléktalan, akkor is megbüntetheted, de egyrészt nem parlagfűről van szó másrészt akkor is, ha csődben van a tulajdonos.
    3. Megbüntetheted a tulajdonost, ha a birtokán hajléktalan tiltott bűntanyák üzemelhetnek.
    4. Megbüntetheted a tulajdonos, ha a bűntanyák mellett megtűri az emberi mészár székek üzemelését.
    Csak a tulajdonos vonható felelőségre mert a terület magán tulajdon!

  35. pityke őrmester szerint:

    erdő szélén sátoroznak az oláhcigányok…

  36. Vátesz szerint:

    Manitu nem érti, hogy a Fadesa terület nem telek, hanem mezőgazdasági besorolású szántóföld illetve erdő. Ezeket az állam kemény törvényekkel védi, földvédelmi bírság. Nemcsak parlagfűmentesíteni kell, hanem KÖTELEZŐ a föld termőképességét megőrizni!
    Amennyiben a csepeli jegyző teljesítené a kötelességét, már rég szankcionálta a Fadesát. Ugye nem merünk ujjat húzni a spanyol zsidókkal! A kis földtulajdonosokat képesek többmillió forintos földvédelmi bírsággal súlytani, miután nem tudja befizetni, máris államosítva van a földje! UGYAN NYILATKOZZON MÁR A CSEPELI POLGÁRMESTER VAGY A JEGYZŐ, MIT TETTEK EDDIG A FADESA 84 HEKTÁRJÁNAK TERMŐKÉPESEN MEGMARADÁSÁÉRT, AMELYRE ÖNÖKET A TÖRVÉNY KÖTELEZI?! Majd amikor építési területté lesz nyilvánítva, csak utánna lehet csak parlagfűirtásért büntetni, addig viszont mindenért ami a termőföld termőképességét veszélyezteti!

Itt lehet hozzászólni !