‘Krimi’ kategória archívum

Győzike többet csalhatott

2012. március 6. kedd

Tv2 Tények

Több mint 100 ezer forintnyit áfát kért vissza jogtalanul és egy cd lemez kapcsán szerzett jövedelmet is eltitkolta – ezt állapította meg egy szakértő Gáspár Győzőről.

A szakértőt éppen a zenész kérte fel, hogy tisztázza a vádak alól. Gáspár Győzőt ugyanis 22,2 millió forintos adócsalással gyanúsítják. Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést kért Gáspár Győzőre és feleségére.

Mi történt a hitelként felvett 550 millió forinttal?

2012. március 5. hétfő

Csepel.hu

A csepeli pártiroda tulajdoni lapja, 1. oldal

2. oldal

Éles vita alakult ki az MSZP XXI. kerületi, Kiss János altábornagy utcai pártirodájáról, melynek tulajdoni lapját a Csepel.info hírblog hozta nyilvánosságra. A dokumentum alapján a 2005-ben megvásárolt ingatlanra és még három másikra később 550 millió forintos hitelt vettek fel a szocialisták. A Fidesz gyanúsnak tartja, hogy az MSZP akkor vásárolt ingatlanokat, amikor Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes „felügyelte” a BKV-t. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a szocialisták milyen pénzből és mennyiért vették az irodákat, majd mire költötték a több mint félmilliárd forintos hitelt.

Az MSZP jogilag az 1956-os forradalom leverésekor hatalomra került MSZMP utódpártja. Bár a párt az ideológiai örökséget megtagadta, a vagyonról nem mondott le. A rendszerváltás furcsaságainak egyike ezért, hogy az MSZP ma is az ország leggazdagabb pártja. A csepeli, Kiss János altábornagy utcai iroda azonban már nem tartozik ebbe az örökségbe. Azt jóval később, a Gyurcsány kormány idején vásárolták meg szocialisták. Ezzel ők az egyedüliek, akiknek saját tulajdonú irodájuk van a kerületünkben. (tovább…)

Kolontár: a tragédia előtt egy órával már jeleztek a műszerek

2012. március 5. hétfő

Az MSZP szerint nem hibáztatható a Mal – Nem zárták le rendesen a vörösiszap-tározókat

Blikk, Mno.hu, Csepel.info

A TV2 összefoglalója a tragédiáról

Évek óta fittyet hánytak elemi óvintézkedésekre a Mal Zrt. szakemberei, ezért csak idő kérdése volt, hogy mikor következik be a vörösiszap-katasztrófa – tudta meg több forrásból a Blikk.

A laphoz eljutott vádirat szerint a megengedett mennyiségű víz többszörösét tárolták éveken keresztül a tározóban, amelyből 2010. október 4-én 1,75 millió köbméter erősen maró lúgos víz és vörösiszap árasztotta el a környéket. Legfeljebb 1 méter magas víz boríthatta volna csupán a zagytározóban lévő veszélyes üledéket, annál nagyobb mennyiség nem terhelhette volna tartósan a töltést. Ehhez képest a gátszakadáskor 4,4 méter mély vízmennyiség nyomta a tározó falait. (tovább…)

Stohl újra szabad

2012. március 5. hétfő

Mno.hu

A fotógalériához kattints a képre!

Feltételesen szabadult jogerős börtönbüntetéséből Stohl András, akit súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt ítéltek el; a színész 10 hónapos büntetéséből öt hónapot letöltve, hétfő reggel negyed hatkor hagyta el a fegyintézetet.

Az ismert színész, televíziós műsorvezető szabadulását több mint öt órán át több tévéstáb, fotós és újságíró várta a négy kijárattal is rendelkező Budapesti Fegyház és Börtön Kozma utcai épületének valamennyi kapujánál a fagypont alatti hőmérsékletben. A büntetése felének letöltése után feltételesen szabaduló Stohl András a fegyintézet főkapuján távozott, az őt váró újságíróknak nem nyilatkozott, mindössze annyit mondott: „hagy menjek haza, köszönöm”. (tovább…)

Öngyilkos lett a REAC klubigazgatója

2012. március 2. péntek

Kutasi és a próbabunda

Sportgéza

DVETT20080406010

Sopron 2008. április 6. Bucsik István (balra) a REAC menedzsere, Kutasi Róbert (középen) a REAC klubigazgatója és Takács Róbert Simon Tibor emléktáblájánál.Fotó: Németh Péter

„A REAC elnöksége mély fájdalommal tudatja azt az iszonyatos hírt, mely egyben számunkra felfoghatatlan is, klubunk igazgatója, Kutasi Róbert 2012. március 1-jén az értelmetlen halált választotta” – közölte a honlapján a klub péntek reggel. Kutasi nemcsak a REAC klubigazgatója volt, hanem a Magyar Labdarúgó Szövetségben az NB II.-es bizottság elnöke, korábban a szövetség elnökségi tagja is.

A klubot kedden érte el más csapatoknál nem látott mértékben a bundabotrány, amitől Kutasi összeomlott, és vélhetően ezért vetett véget az életének. Három napja egyszerre hat volt és jelenlegi REAC-játékost fogtak el a rendőrök. Az ügyészség közleménye szerint őrizetbe vették, majd gyanúsítottként hallgatták ki K. Vince, Cs. Gergő, K. András, V. Zoltán, K. Balázs, E. Károly jelenlegi és volt futballistát. (S. Balázst még két hete vették őrizetbe.) (tovább…)

Kinevezték Csepel új rendőrkapitányát

2012. március 1. csütörtök

Csepel.hu

Március 1-jén kinevezték Csepel új kapitányságvezetőjét, Papp Péter rendőrezredest, rendőrségi főtanácsost.

Az új kapitányt dr. Markó Attila rendőrezredes, Budapest rendőrfőkapitányának közbiztonsági helyettese mutatta be a XXI. kerületi állománynak. Az önkormányzatot Borbély Lénárd alpolgármester, Németh Szilárd polgármester általános helyettese képviselte a hivatalos beiktatáson. (tovább…)

Tovább javul a közbiztonság: 18 fővel bővül a közterület-felügyelet

2012. március 1. csütörtök

Éjjel is járőröznek majd

Csepeli Hírmondó, Csepel.info

A Csepelen szolgálatot teljesítő rendőrök számának jelentős emelése után hamarosan éjjel is járőröznek majd a csepeli közterület-felügyelet munkatársai. A csoport létszáma 18 fővel nő, miután a képviselő-testület elfogadta az erről szóló előterjesztést.

Sághi Jenő, a csoport vezetője ugyanezen a januári testületi ülésen vehette át a polgárőröknek járó legmagasabb kitüntetést, a Polgárőr Érdemkereszt arany fokozatát. Vele beszélgettünk a közterület-felügyelet létszámbővítéséről és megnövekedett feladataikról. (tovább…)

Mennie kell a csepeli rendőrkapitánynak

2012. február 29. szerda

HVG

Új parancsnoka lesz a csepeli rendőrkapitányságnak – tudta meg a hvg.hu. Nagy András alezredest Papp Péter, a Pest megyei főkapitányság bűnügyi igazgatója váltja. Lassan könnyebb lesz számon tartani azokat a fővárosi kerületeket, amelyeknek rendőri vezetői nem cserélődtek.

Azonnali hatállyal leváltották a XXI. kerületi Rendőrkapitányság vezetőjét, Nagy András alezredest – tudta meg a hvg.hu. A kapitány távozását kedden jelentették be az állománynak. Információink szerint az alezredes távozását nem indokolták, de a jogszabályok alapján nem is kell, a vezetők indoklás nélkül felmenthetőek posztjukról. Ezt a lehetőséget, mint korábbi cikkeinkben megírtuk, Tóth Tamás, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) számos kapitánycsere alkalmával ki is használta. Másfél évvel ezelőtti megbízása óta a 22 fővárosi kapitányság közel kétharmadában cserélte le a vezetőket, volt olyan hely, ahol többször is cserélődött a parancsnok. (tovább…)

Már a szünet előtt elkezdődik a Hagyó-ügy tárgyalása

2012. február 28. kedd

Mno.hu

A nyári ítélkezési szünet előtt megkezdődik a Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes és 14 társa ellen az úgynevezett BKV-ügyben indított büntetőper tárgyalása Kecskeméten – mondta a Kecskeméti Törvényszék szóvivője kedden sajtótájékoztatón.

Sárközy Szabolcs hangsúlyozta: a H. Miklós és társai ellen indított per kiemelt jelentőségű ügy, ezért a vonatkozó törvény által megszabott határidők szerint az első tárgyalást június 10-e előtti időpontban meg kell tartani. (tovább…)

Homályban a Hunvald-vagyon

2012. február 28. kedd

Mno.hu

Adótitkot képez Hunvald György vagyonosodási vizsgálata – közölte a Magyar Nemzettel az adóhatóság. Az ingatlanpanama-ügyben első fokon másfél év börtönbüntetésre ítélt volt MSZP-s polgármester visszakapta zárolt vagyonát, benne autókat és egy repülőt. A nyolc és fél éves büntetést kapott egykori SZDSZ-es Gál Györgynek a hatszázmillió forintos kártérítésen túl több mint százmilliót kell az adóhatóságnak befizetnie.

Mint ismert, Erzsébetváros volt MSZP-s polgármesterét másfél év letöltendő szabadságvesztésre ítélték hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt. A Fővárosi Törvényszék a nem jogerős ítélet kihirdetésekor közölte, 21 milliós kártérítést kell megfizetnie a VII. kerületnek. Egyben feloldották Hunvald vagyonának zárolását. Ez érint bankszámlákat és azon vagyonelemeket is, amelyek nem a saját, hanem gyermekei, felesége, testvére és barátja nevén vannak: így két budapesti lakást, egy keszthelyi ingatlant, egy Jaguár és egy Peugeot típusú autót. (tovább…)