‘Krimi’ kategória archívum

Két embert megköveztek – Németországban

2016. január 17. vasárnap

Pesti Srácok, Csepel.info

megkovezes_no_20160117

Megkövezés, ezt a kifejezést Németországban a legtöbben mostanáig a történelemkönyvekből ismerték. Ám úgy tűnik, megérett arra az idő, hogy a derék németek a gyakorlatban is megismerkedjenek a fogalommal. A Sat 1 tudósítása, amely 2016. január 15-én került adásba, ugyanis erről számol be, az eset az összeállítás szerint 2016 január 10-én történt.

A megkövezést Németországban, Dortmundban hajtották végre „észak-afrikai származású fiatalok”, az áldozatok transzneműek voltak, rávilágítva arra, hogy itt valami nagyon nem stimmel a wilkommenskulturral. Az sem az első eset, hogy a német média napokig hallgat olyan bűncselekményekről, melyet az illegális bevándorlók követtek el. 
(tovább…)

180 rendőr fékezte meg a kődobáló migránsokat – videóval

2016. január 16. szombat

Origo

beavatkozott_migr_20160116

Szegény “menekültek” azt hitték, itt kővel kell megdobálni azt, aki segít nekik

Tizennégy ember ellen indított nyomozást a Kiskunhalasi Menekültügyi Őrzött Befogadóközpont őrségével szemben pénteken elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

Felismeri? Ő volt a csepeli késes támadó!

2016. január 15. péntek

Csepel.info

csepeli késes támadó

Kérjük, hogy olvasóink is segítsenek a kép megosztásában: aki pedig felismerni véli a fantomképen látható bűnözőt, hívja a rendőrséget!

Ahogy arról Mr. Gabee beszámolt, rendőrök hada lepte el január 8-án a csepeli Karácsony Sándor utcai HÉV megállót, miután egy férfi késsel megfenyegetett egy 15 éves budapesti fiút és a mobiltelefonját elvette. A rendőrség most tett közzé a támadóról készült fantomképet.  (tovább…)

Véres csütörtök: terrortámadások Indonéziában és Törökországban – videókkal

2016. január 14. csütörtök

Index, Faktor

indonez

Robbantássorozat történt az indonéziai főváros, Jakarta központjában, írja a BBC. A robbanások után lövöldözés tört ki, a tűzpárbaj jelenleg is tart. A rendőrség nyilatkozata szerint gránátok robbantak, az egyelőre azonban nem tudható, ki áll a támadás mögött, az indonéz elnök terrortámadásról beszélt. Eddig hét halottról érkezett jelentés, közülük három rendőr.

Szíriai menedékkérő robbantott Isztambulban

2016. január 13. szerda

888

Szíriai menedékkérő robbantott Isztambulban

A 10 német turista haláláért felelős isztambuli öngyilkos merénylőt január 5-én menedékkérőként regisztrálták a törökországi bevándorlási hivatalnál.

A keddi isztambuli merénylet – melynek során 10 német turista meghalt, és további 11 ember (köztük 9 német) megsebesült – elkövetője, Nabil Fadli szíriai mendékkérőként regisztrált egy héttel ezelőtt Törökországban, ám a hatóságok figyelmét nem keltette fel. Az 1988-as szaúdi születésű, szír állampolgárságú terrorista a Da’es megbízását teljesítette Isztambulban; a festői óváros egyik legforgalmasabb pontján, a Kék Mecset és az Ayasofia tövében lévő téren robbantott bombát, egy német turistacsoport közvetlen közelében. A rendőrség a helyszínről származó nyomok és a menedékkérelme leadása során felvett ujjlenyomat alapján azonosította Fadlit.

(tovább…)

A rendőrség is keresi az eltűnt zuglói MSZP-s képviselőt

2016. január 13. szerda

Origo, Csepel.info

Sápi Attila

A rendőrség körözést adott ki eltűnése miatt Sápi Attila ellen. A zuglói MSZP-s képviselőt utoljára január 5-én látták egy sörözőben.

A 43 éves férfi január 5-én este XV. kerületi lakásából ismeretlen helyre távozott, és azóta nem adott életjelet magáról. A férfi eltűnéséről január 11-én érkezett bejelentés a Budapesti Rendőr-főkapitányságra. Ezután a rendőrség elrendelte Sápi Attila körözését.  (tovább…)

Szír öngyilkos merénylő robbantott Isztambulban

2016. január 12. kedd

Hirado.hu

Szír öngyilkos merénylő robbantott Isztambulban

A detonáció az egyik kedvelt turistanegyedben következett be, a támadásban legalább tízen meghaltak, sokan megsebesültek. Magyar áldozatokról nem tud a külképviselet. Recep Tayyip Erdogan török államfő bejelentette: egy szíriai származású öngyilkos merénylő követte el a merényletet, az áldozatok többsége német állampolgár. Több európai uniós vezető és a NATO is elítélte a terrortámadást.

Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát  Isztambul egyik kedvelt turisztikai központjánál, az Hagia Sophia és a Kék mecset melletti a Sultanahmet téren. A török hatóságok 10 halottról és 15 sérültről számoltak be. Helyi hírforrások arról tudósítottak, hogy a merénylő egy német turistacsoport mellett robbantotta fel magát. A sebesülteket egy közeli kórházba szállították, a CNN Türk török tévécsatorna értesülései szerint hat német áldozat van.

(tovább…)

Az Iszlám Állam kereszt viselését javasolja terroristáinak

2016. január 12. kedd

Hatalmas veszély, hogy a migránsok nagy többsége férfi

Origo, 888

Valós az ISIS haditerve Európa ellen

Arcszesz használatát, és kereszt viselését írja elő legújabb propagandaanyagaiban az Iszlám Állam. Szíriában, az általuk uralt területeken halál jár az ilyesmiért. Nem is a helyben lakóknak javasolja ezt a terrorszervezet, hanem az Európában támadásra készülőknek.

A csepeli pedofil tanár bűnügye: “Szülinapodra megerőszakollak!”

2016. január 11. hétfő

Velvet, Csepel.info

csepedo20160111

Fotó: Velvet

A baloldalhoz közel álló csepeli alapítványi iskolában a molesztálások óta először találkoztak nevelőjükkel azok a ma már huszonéves fiúk, akiket B. Tamás éveken keresztül megerőszakolt. A Fővárosi Törvényszéken hétfőn folytatódott annak a 39 éves férfinak a büntetőpere, aki a vád szerint kilenc évig kényszerítette szexre diákjait.

A csepeli alapítványi iskolában volt olyan fiatal, aki csaknem tíz év után sem nagyon tudta, hogyan beszéljen a történtekről. És volt olyan is, aki csak úgy volt hajlandó vallomást tenni, ha volt nevelőjét kivezették a tárgyalóteremből. Kérjük, hogy csak felnőtt olvasóink olvassák tovább! (tovább…)

Már 379 nő tett feljelentést Kölnben

2016. január 10. vasárnap

A tiltakozó németeket vízágyúval fogadták

Mandiner, Csepel.info

Már 379 nő tett feljelentést Kölnben

Egyre több feljelentés érkezik a kölni rendőrséghez a szilveszter éjjeli erőszakhullám miatt, aminek nők százai estek áldozatul. A rendőrség szerint elsősorban észak-afrikaiak és az illegálisan érkező migránsok voltak az elkövetők. A migránsok közül több százezren Magyarországon keresztül érkeztek Németországba. Szabó Szabolcs csepeli képviselő és pártja mindennek ellenére 15 ezer illegális bevándorló befogadását szorgalmazzák. 

Kölnben tüntetés is volt a szilveszteri erőszakhullám miatt. A rendőrség beszámolója szerint mintegy 1700-an demonstráltak, többek között azt skandálva, hogy „Merkelnek mennie kell!”és „Kitoloncolás!”. Őket vízágyúval és könnygázzal fogadta a német rendőrség. (tovább…)