Mno.hu

Régi nóta: pártmegbízásra, közpénzből, bűncselekményt
Beismerte a Szilvásy György volt titokminiszter által a Nemzetbiztonsági Hivatalnak (NBH) bemutatott és a szervezet megbízásából számítógépes rendszerekbe betörő hacker, hogy elkövette a bűncselekményeket – mondta Demeter Ervin, az elmúlt nyolc év polgári titkosszolgálati tevékenysége során tapasztalható anomáliák vizsgálatára létrejött parlamenti albizottság fideszes elnöke kedden.
Demeter korábban már beszámolt arról, hogy Szilvásy György mutatta be az NBH-nak azt a férfit, akit aztán az NBH foglalkoztatott, és aki több számítógépes rendszerbe is behatolt, és a „fekete úton szerzett” információkat eljuttatta az NBH-nak és MSZP-s politikusoknak. Az MTI kérdésére a politikus elmondta: az albizottság a közelmúltban meghallgatta a hackert, akitől sikerült a főbb kérdésekre választ kapniuk, és aki elismerte a betöréseket. „A férfi az albizottság kérdésére azt mondta, olyan sok helyre tört be, és olyan sok anyagot szerzett meg, hogy ne várjuk el, hogy mindet felsorolja” – mondta a testület elnöke. Hozzátette: egyebekben pedig általános válaszokat kaptak a kérdéseikre, de a beszerzett iratok alapján megalapozottnak tűnnek a férfi által elmondottak. (tovább…)








