‘Közpénzek’ kategória archívum

Elfogatóparancsot adhatnak ki Takács Krisztián ellen

2013. február 12. kedd

Csepel.hu

Takács Krisztián, Mesterházy Attila és Szenteczky János

Akár elfogatóparancsot is kiadhat a bíróság Takács Krisztián MSZP-s képviselő ellen, akit a csepeli ügyészség sikkasztással vádol. A XX., XXI. és XXIII. kerületi járási bíróság büntető kollégiumán érdeklődésünkre megerősítették, hogy Takács Krisztián másodrendű vádlott ellen sikkasztás ügyében 2012. július 25-én érkezett a vádirat a bíróságra. A bírósági tárgyalás időpontját azonban egyelőre nem tűzték ki, mert a vádlottak nem vették át a részükre elküldött hivatalos leveleket.

A bíróságon közölték, hogy sem K. István elsőrendű vádlott, az önkormányzat Oktatási Szolgáltató Intézményének (OSZI) korábbi igazgatója, sem Takács Krisztián másodrendű vádlott nem vette át a számukra küldött hivatalos bírósági iratokat.  Ha a vádlottakat nem sikerül postai úton elérni, a bíróság elfogatóparancsot adhat ki ellenük. Ez azt jelenti, hogy a vádlottakat azonnal őrizetbe veszik, és 72 órán belül bíróság elé állítják. Erről értelemszerűen külön értesítést nem küldenek ki.

(tovább…)

Bőségmenetté válhat az éhségmenet?

2013. február 11. hétfő

A csepeli szocialisták 125 milliós jutalmat és prémiumot tudnának beadni a közösbe

Csepel.info

Hétfőn délután öt óra körül egyesültek az ország számos pontjáról indult MSZP-s éhségmenetek Budapesten. A nagy találkozásra a kerületi szervezetek és pártaktívák is erősen mozgósítottak, így a csepeli elvtársak közül is többen elmentek – értesült a Csepel.info.

Az elmúlt hetek politikusi nyilatkozatai alapján ugyanakkor nem zárható ki, hogy a sok kis éhségmenetből estére egyetlen nagy és örömteli bőségmenet válik – amennyiben a párt valóban megmutathatja, hogy a szolidaritás ereje mindent legyőz. Az MSZP is elítélte ugyanis a politikusok által az elmúlt években felvett jutalmakat, és többen is úgy nyilatkoztak, hogy azokat illene jótékonyságra fordítani. (tovább…)

Takács Krisztián magánokirat-hamisítást követett el

2013. február 11. hétfő

Csepel.info

Takács Krisztián, Mesterházy Attila és Szenteczky János, aki egy másik bírósági ítélet szerint még az ügyvédjét is a csepeli adófizetők pénzéből fizettette ki

Takács Krisztiánt, a csepeli MSZP képviselőjét, aki ellen sikkasztás miatt nyújtott be az ügyészség vádiratot,  a bíróság magánokirat-hamisítás vétsége miatt 2010. január 19-én jogerős ítélettel egyszer már 1 év próbára bocsátotta – értesült a Csepel.info. Bár Takács ugyanabban az évben lett előbb az MSZP képviselő-jelöltje, majd később listás képviselő, a tényt, hogy magánokirat-hamisítás miatt jogerősen elítélték, ő és pártja is eltitkolták.

A Csepel.info megszerezte azt a vádiratot, melyben hanyag kezeléssel vádolják K. Istvánt, az önkormányzat Oktatási Szolgáltatási Intézményének (OSZI) korábbi igazgatóját valamint sikkasztással Takács Krisztiánt, a csepeli MSZP önkormányzati képviselőjét. A vádirat a gyanúsítottak előéletét is taglalja: e szerint K. Istvánt már 2008-ban jogerősen elítélték számvitel rendjének megsértése vétség és más bűncselekmények miatt, de – ahogy írtuk – Takács Krisztián előélete sem makulátlan. Mivel a vádiratban szereplő sikkasztás az egy év próbaidőn belül történt, az is lehet, hogy Takács Krisztián nem fogja megúszni fogház- vagy börtönbüntetés nélkül. (tovább…)

Elszámoltatás Csepelen: vádat emeltek a képviselő ellen

2013. február 7. csütörtök

Ítélet: a frakcióvezető az önkormányzat cégével fizette ki ügyvédjét

Csepel.info

Szenteczkynek kevés volt a munkabérén felül kapott 37 millió forint: az ítélet szerint még az ügyvédjét is a csepeli adófizetők pénzéből fizettette ki

Sikkasztás bűntettének elkövetése miatt emeltek vádat Takács Krisztián csepeli MSZP-s képviselő ellen – értesült a Csepel.info.

Lapunk információi szerint egy másik perben a bíróság olyan ítéletet hozott, mely szerint Szenteczky János – aki jelenleg az MSZP csepeli frakcióvezetője -, vezérigazgatóként úgy bízott meg egy ügyvédi irodát a saját egyéni érdekeinek képviseletével, hogy a munkadíjat közpénzből, a Csepeli Vagyonkezelő Zrt-vel fizettette ki. Az ítélet leszögezi, hogy az eset “a társadalom általános erkölcsi felfogásával ellentétes” azaz a jó erkölcsbe ütközik. Az önkormányzat új vezetése több alkalommal is kiemelte: a visszaélések, korrupció- és bűncselekmény-gyanús szerződések megszüntetésével, felülvizsgálatával évi kétmilliárd forintot spóroltak. (tovább…)

Politikusok jutalmazásai: “Álló Lándzsa” lett az első

2013. február 1. péntek

Csepel.info

Jöjj, hölgyem, jöjj és vetkőzz le velem,
vágy kínoz, mikor nem szeretkezem.
S mint harcos, ha ellenségre talál:
lándzsám megfájdul, mert nem döf, csak áll.

Nem csak a tűzforró, erotikus munkakörnyezet kialakításának, de alighanem a politikusi Darwin-díjnak is nyertese lehet az a csepeli pártvezér, aki – többek között – a fenti sorokat is küldte munkaidejében az egyik beosztottjának. Miután ugyanis jutalom és prémiumok formájában 37 millió forintot vett fel az önkormányzat vagyonkezelő cégénél, az MSZP frakcióvezetőjeként éppen ő követelte azt, hogy hozzák nyilvánosságra a politikusi jutalmakat és prémiumokat. Az önkormányzat megtette amit kért: kiderült, hogy a párttársai közül is ő vette fel a legtöbb pénzt.

37 millió forint jutalmat és prémiumot kapott Szenteczky János a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. alkalmazottjaként majd vezérigazgatójaként, miközben munkaidejében szexuális ajánlatokkal, többek között a fenti idézettel is ostromolta egyik beosztottját – értesült a Csepel.info. Szenteczky János a csepeli MSZP frakcióvezetőjeként annak reményében követelte, hogy az önkormányzat ássa elő az elmúlt évek összes jutalmazását és prémium-kifizetését, mert abban bízott, hogy a kerület fideszes vezetését így tudja majd a sarokba szorítani az általa vélt milliós jutalmakkal. Azonban a közismert szólás, “bagoly mondja verébnek: nagyfejű”, most emberére akadt. Mint kiderült, a jelenlegi csepeli vezetés egy fillér jutalmat sem vett fel – szemben az előzővel, akiknél a járulékokkal együtt több mint 100 millió forintba került csak a polgármester, az alpolgármesterek valamint a politikai tanácsadók jutalmazása. (tovább…)

Lukra futottak: ők vitték haza a tízmilliókat

2013. január 30. szerda

Ön szerint mire költötték jutalmukat a csepeli politikusok?

Szenteczky János MSZP-elnök, frakcióvezető 11,5 milliót seperhetett be előprémium és prémium címen 2009-2010 között – ráadásul a munkáltatója engedélye nélkül

Azok költötték egymás jutalmazására a csepeli közpénzeket, akik a másikat éppen ezzel vádolták. Ráadásul jellemző módon pont az a politikus követeli a legjobban az elszámolást, aki a legtöbbet, 11,5 millió forintot markolt fel a fizetésén felül másfél év alatt – derült ki egy csepeli pengeváltásból. Meglepődtek?

“Könnyű a hazugság magvait elvetni, hiszen egymás megjutalmazása valóban szokás volt Csepelen, és valóban több, mint 100 millió forintot osztogattak el így a politikusok” – írta többek között Ábel Attila fideszes alpolgármester azokra a vádakra, melyeket Szenteczky János MSZP-elnök és frakcióvezető is megfogalmazott egy nyílt levélben. Mint kiderült azonban, az arcpirítóan sok közpénzt kivétel nélkül az MSZP-s kormányzás idején, 2010 októbere előtt fizették ki egymásnak jutalom formájában a politikusok. Az önkormányzati választások óta jóval alacsonyabbak a kerületi vezetők fizetései, jutalmazás pedig egyáltalán nem volt közöttük – hívta fel a tényekre az ellenzéki politikus figyelmét az alpolgármester.

A Csepel.info új szavazása: Ön szerint mire költötték jutalmukat a csepeli politikusok? (tovább…)

Fővárosi Közgyűlés: elfogadták a forrásmegosztási rendeletet

2013. január 27. vasárnap

Budapest.hu, Csepel.hu

18 igen, 8 nem szavazattal, 5 tartózkodás mellett elfogadta a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésen a forrásmegosztási rendeletet. Eszerint a kerületi önkormányzatokat összesen 92,6 milliárd forint, a fővárosi önkormányzatot pedig 96,4 milliárd forint illeti meg a megosztandó bevételekből.

űA főváros az őt illető összegből 7,6 milliárd forintot a helyi közösségi közlekedési feladat ellátására fordít. A megosztható bevételek körébe az új önkormányzati finanszírozási struktúra értelmében már csak az iparűzési, valamint az idegenforgalmi adó és a hozzá kapcsolódó központi támogatás sorolható. (tovább…)

Puch László cégét említették a BKV-ügyben

2013. január 22. kedd

Origo

A BKV-ügy hatodrendű vádlottja, H. Éva nyomozati vallomásában azt állította, hogy Puch László MSZP-s politikus cége fölösleges tanulmányokat készített a BKV-nak. A cégnek a tanulmányokért 25,4 millió forintot fizetett ki a közlekedési vállalat. Közben az ügyészség visszautasította a vádlottak kényszervallatásra vonatkozó állításait.

A hatodrendű vádlott nyomozati vallomása szerint Puch László szocialista politikus Média Magnet Kft. nevű cége is kapcsolatban állt a BKV Zrt.-vel. H. Éva vallomását a Hagyó Miklós és társai elleni, a Kecskeméti Törvényszéken folyó per keddi tárgyalási napján ismertették. H. Éva az eljárás során két alkalommal is visszavonta nyomozati vallomását, és új verzióval állt elő. (tovább…)

Kupa Mihály felesége is gyanúsított

2013. január 19. szombat

Index

D SOS20121003010

Bodnár Terézia a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezérigazgató-helyettese.

Újabb gyanúsítottjai vannak annak a Gyurcsány-kormányhoz köthető bűnügynek, amelynek középpontjában egy 17 ezer négyzetméteres moszkvai épület eladása áll. Az Index információi szerint az egyikük Kupa Mihály korábbi pénzügyminiszter felesége, aki az állami vagyonkezelő egyik vezetője volt az ügy idején.

„A döntésnek általunk ismert hátránya nincs” – ez olvasható abban a 2008. július 16-i előterjesztésben, amellyel az állami vagyonért felelős Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) jóváhagyta a moszkvai kereskedelmi képviselet eladását. Az előterjesztők meghatározták az épület értékét is, ezt egy korábbi értékbecslés alapján 19,9 millió dollárra (akkori árfolyamon számolva 3 milliárd forintra) tették. (tovább…)

Az ember, aki ott se volt

2013. január 9. szerda

Balliberális cégalapítások Csepelen

Csepel.info

Irodaavató 2012. október 1-jén a Demokratikus Koalíció csepeli irodájában

A KALBO Kft. irodája: ismerős a környezet?

Ha valaki arra lenne kíváncsi, hogy Borka-Szász Tamás ex-MSZP-frakcióvezető, a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció csepeli szervezőembere mit dolgozik az önkormányzatban, nem lenne könnyű megmondani. Képviselő-testületi ülésekre, rendezvényekre tavaly szeptember óta nem jár, és beadványai, kérdései, javaslatai sincsenek az egyébként Tárnokon élő politikusnak.

Miközben a képviselői munka elhanyagolása miatt csak egy teljes év után lehetne elveszíteni a képviselőséget, sejthető, hogy a politikus azért a honoráriumát nem felejti el rendszeresen felvenni. És ha a képviselői munka el is maradt, a háttérben azért épülget a Demokratikus Koalíció csepeli rendszere. Lapunk információi szerint Borka-Szász  Tamás és a korábban SZDSZ-es Kál Károly ebből a célból alapították meg közös cégüket, a Kalbo Kft-t, amely a Demokratikus Koalíció Kossuth Lajos úti pártirodájának is otthont ad. Borka-Szász Tamás közleményt adott ki: eszerint mindig volt valami oka annak, hogy hónapokig nem járt a testületi ülésre, a honoráriuma pedig köztudottan alacsony, ezért biztosítania kell a családja megélhetését. (tovább…)