‘Közpénzek’ kategória archívum

Podolák menjen tanúskodni!

2010. január 20. szerda

Népi mozgalmat indítunk, hogy kiderülhessen az igazság

Csepel.info

Start: irány a rendőrség, az ösztönzésről mi gondoskodunk

Népi mozgalmat indít a Csepel.info hírblog azért, hogy az igazságszerető emberek nyomására végre tanúvallomást tegyen a csepeli kettős gyilkosság előzményeiről Podolák György. Ehhez kérjük mindazok segítségét, akik nem fogadják el, hogy köztörvényes bűncselekményekben is legyenek “érinthetetlen emberek”.

Podolák György MSZP-s politikus a csepeli kettős gyilkosság napján tárgyalt Takács Józseffel, az egyik áldozattal, majd a gyilkosság előtt másfél órával Deme Gáborral, az egyik gyanúsítottal. Ma sem tudni pontosan, hogy Podolák miről hallgatta meg vagy mire próbálta rávenni a pár órával később meggyilkolt intézményvezetőt, és nem tudni miről beszélt a gyanúsítottal. A politikus ugyanis nem ment el tanúskodni, a „nyomozó hatóság” pedig nem kereste, nem találta vagy nem merte kihallgatni!

Ne engedjük, hogy a kettős gyilkosság felderítése és a bírósági tárgyalás hitelessége esetleg emiatt kerüljön veszélybe!

Ezért azt kérjük azon olvasóinktól, akik szeretnék, hogy kiderüljön az igazság, hogy a csepeli utcákon, a piacon és a boltokban, a buszokon, a kocsmákban és a baráti társaságokban, az internetes fórumokon, az Iwiw-en, Facebook-on és a többi internetes közösség oldalán, e-mailben és sms-ben, egyszóval szóban és írásban mindenhol beszéljenek, írjanak erről, és tegyék fel a kérdést:

– Vajon miért találkozott Podolák György a csepeli kettős gyilkosság napján az egyik áldozattal, majd másfél órával a szörnyű mészárlás előtt Deme Gáborral, az egyik gyanúsítottal? Miért nem tesz tanúvallomást erről a politikus? Van-e ehhez köze a szintén csepeli Avarkeszi Dezső igazságügyi államtitkárnak, akinek a felesége az iskola igazgató-helyettese volt a sikkasztás idején és a gyilkosság időpontjában? (tovább…)

Nem érti a gyanúsítást Hagyó korábbi szóvivője

2010. január 19. kedd

Demszky még több buszjáratot szervezne ki a BKV-tól

Origo

http://csepel.info/wp-content/uploads/demszky_gabor_hagyo_miklos_mti_0101.jpg

H. Éva, Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes korábbi szóvivője azt állította a Vasárnapi Blikknek, hogy ténylegesen a BKV-nál dolgozott. A rendőrség szerint a nőnek úgy fizettek ki másfél év alatt 24 milliót, hogy valójában nem is dolgozott a közlekedési vállalatnál.

Megdöbbentették a vádak H. Évát, Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes korábbi szóvivőjét, akit a rendőrség azzal gyanúsít, hogy másfél év alatt bruttó 24 millió forintot vett fel a BKV-től, úgy hogy valójában nem is végzett munkát – írja a Vasárnapi Blikk. (tovább…)

Tarlós: A Budapestért felelős kormánybiztosi poszt egy vicc

2010. január 19. kedd

4-es metró: “ugyanezt Helsinkiben fele pénzből megoldják”

Inforadio.hu

A főváros vezetését most is azok az emberek alkotják, akik nem kifogásolták, hogy olyanok vittek ki a BKV-tól sok tízmilliós végkielégítéseket, akik “átszállójeggyel”, egy-másfél évig voltak a cégnél, és akik eltűrték, hogy a társaság három-négy milliárd forintot fizetett ki megkérdőjelezhető tanácsadói szerződésekre – mondta a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője az InfoRádió Aréna című műsorában.

Tarlós István emlékeztetett: az ellenzék 2006 és 2009 októbere között huszonnégy alkalommal kezdeményezte a BKV ügyeinek felülvizsgálatát, a szabad demokrata-szocialista blokk azonban ezt rendre leszavazta. (tovább…)

Az ellopott BKV

2010. január 15. péntek

Fidesz.hu

“Ennél lejjebb már nincs” – fogalmazott sajtótájékoztatóján Németh Szilárd a BKV állapotával kapcsolatban. Nyomoz a rendőrség, nyomoz az ügyészség, a buszok átlagéletkora 17 év, a belső adósság 3 milliárd euróra rúg. Erre mi történik? A BKV vezetősége PR-ra és autóversenyek támogatására költ – hívta fel a figyelmet.

Ha visszanézünk az elmúlt századra, lehetett akármi – világháború, 1956 -, Budapesten mindig volt tömegközlekedés. A szétlőtt házak fényképein is látható: a villamos akkor is járt – emlékeztetett Németh Szilárd. Miért tudna kezességet vállalni a mai BKV? A buszok átlagéletkora 17 év, de Csepelen 24 éves járművek is közlekednek – már ha elindulnak. Egyes villamospályákon mindössze 5km/h sebességgel lehet haladni, a kigyulladt buszok száma száz fölé kúszott! Mindez a XXI. században! – hangsúlyozta a fideszes politikus. (tovább…)

Kocsis István: Horváth Éva nem dolgozott nekem

2010. január 14. csütörtök

Index

Kocsis a Fővárosi Közgyűlés BKV-vizsgálóbizottságának ülésén (fotó: Soós Lajos)

Kocsis István a BKV jelenlegi vezérigazgatója a fővárosi szakbizottság előtt szerdán azt mondta, nem tartott kapcsolatot Hagyó Miklós (MSZP) volt főpolgármester-helyettes sajtósával, Horváth Évával, és csak akkor látta, amikor a főpolgármester-helyettes kíséretében ellátogatott a BKV-hoz.

A cég jelenlegi vezetője közölte azt is, Horváth Éva munkaszerződését Regőczi Miklós, a cég volt vezérigazgató-helyettese írta alá. Elmondta, utóbb kiderült, hogy Horváth Éva jelenléti ívét a cégnél Zelenák Tibor, a BKV volt kommunikációs főosztályvezetője írta alá, ezért neki rendkívüli felmondással távoznia kellett. (tovább…)

Gyanúsítottként hallgattak ki két BKV-s csúcsvezetőt

2010. január 12. kedd

Mno.hu

Demszky és Hagyó

A BKV felett álló politikai tandem a cég “szétlopása” idején

Hűtlen kezelés miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Regőczi Miklóst, a BKV korábbi vezérigazgató-helyettesét és Bolla Tibort, a BKV gazdasági vezérigazgató-helyettesét hétfőn – tudta meg az MTI hétfőn.

Tafferner Éva, a BRFK szóvivője megerősítette az MTI-nek, hogy egy volt és egy jelenlegi BKV-vezetőt hallgattak ki gyanúsítottként a nyomozók. (tovább…)

Őrizetbe vették a BKV korábbi személyzeti vezetőjét

2010. január 7. csütörtök

BKV-mizéria: sok vonalon ma sem indultak el az első buszok

Origo, Inforadio, Index-videó

Őrizetbe vette szerda este a rendőrség a BKV-nál nyáron kirobbant végkielégítési botrány főszereplőjét, a közlekedési vállalat korábbi humánpolitikai igazgatóját, aki végkielégítésként több mint 86 millió forintot vett fel, majd tovább dolgozott.

A rendőrség házkutatást tartott a nő lakásán, zárolták a számláján lévő 54 millió forintot. A rendőrség közölte, hogy a következő napokban újabb embereket fognak gyanúsítottként kihallgatni az ügyben. (tovább…)

Ami nem megy, azt erőltetni kell 2009

2010. január 2. szombat

Index-videó

A totális-teljesség igényével válogatta össze az Index 2009 pillanatait, csak hogy bebizonyítsák, minden összefügg mindennel.

Lapunk ezt az Index-videót, melyet állítólag nem lehet beágyazni, “Csepeli” fórumozónknak külön szeretettel ajánlja, bízva abban, hogy a szilveszteri hangulat egy kicsit a többi olvasóink között is megmaradt.

BKV: blamázs-TOP10 2009-ben

2010. január 2. szombat

Index, Csepel.info

Egy lerobbant 148-astól gyalogolnak haza az utasok Királyerdőben: a főváros által mindig is “magasról letojt” Csepelen különösen érezhető volt a színvonalromlás

A 2009-es év híreinek egyik főszereplője kétségtelenül a BKV volt. A közlekedési cég legérdekesebb idei történeteiből válogatott az Index, volt miből.

A BKV-n belüli helyzet, az állandósult botrányok – volt olyan is, amit lapunk robbantott ki -, az elhanyagolt buszok állapota kerületünkben is napi szinten érezhető. A 148-as busz vonalán az elmúlt évben szinte megszokottak voltak a buszleállások, de nem volt olyan járat Csepelen, ahol a buszok műszaki állapota vagy tisztasága ne okozott volna problémát. Kerületünkben a 159-es busz járatszámát a reggeli csúcsidőben még csökkentették is. Az alábbiakban az Index cikkét olvashatják. (tovább…)

Védte segítőjét a csepeli gyilkos

2009. december 31. csütörtök

Kérdések a feketekasszáról

Blikk, Népszabadság

Bíróságon Kommandósok vitték a bíróságra K. Tamást (elöl) és Deme Gábort. Előbbi azt állította: titokzatos álarcos ölt a csepeli suliban (fotó: Blikk)

„Deme Gábor ebben nem volt benne” – törte meg tegnap a bíróságon a csaknem egyéves csendet K. Tamás (52), akit a csepeli kettős gyilkossággal gyanúsítanak. A tegnapi előzetes tárgyaláson ott volt a bűnsegédlet miatt letartóztatott Deme is, aki hosszasan ecsetelte, hogy ártatlan a brutális bűntettben. K. Tamás is megszólalt, igaz, egy mondatot szólt csak, de azzal is Demét védte.

A Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola vezetőjét és igazgatóhelyettesét 2009. január 7-én este találkozóra hívta Deme, a sikkasztás miatt kirúgott gazdasági igazgató. A megbeszélés után az intézmény gondnoka, K. Tamás lelőtte a két férfit. Pechjére egy diktafon mindent felvett, ami az igazgatói irodában történt. Deme pedig a gyanú szerint eltüntette a szervert, ami a folyosói felvételeket rögzítette. (tovább…)