‘Nemzetpolitika’ kategória archívum

Hálaadó szentmise a kettős állampolgárságért

2010. július 12. hétfő

Erdély Ma, Csepel.info

Ünnepélyes külsőségek között 2010. július 10-én délután 6 órakor Böjte Csaba ferences szerzetes megtartotta hálaadó szentmiséjét Budapesten, a Szent István bazilikában.

Szombat lévén, esketések sora zajlott az esemény előtt. A bazilika környéki utcák- ban Nagyszalontáról, Pusztináról, Parajdról és Kisiratosról érkezett gyerekekkel tele autóbuszok parkoltak le. Csaba atya személyesen felügyelte, irányította a gyerekeket. Jól szervezett csapat. A templom zsúfolásig megtelt. A szervezők nagy hozzáértéssel felsorakoztatták a tanulókat a mise helyszínén, a templom belső terében. (tovább…)

Lehet-e hazugsággal újjáépíteni a pártot?

2010. július 5. hétfő

Szili Katalin: a nemzeti baloldal az elmúlt húsz évben valójában sohasem lehetett meghatározó

Magyar Hírlap

A szocialistáknak fel kellene ismerni, hogy az alternatívaképzésben csak a nemzeti baloldali irányzatnak lehet jövője – mondta a Magyar Hírlapnak Szili Katalin, a Szövetség a Jövőért Mozgalom elnöke, MSZP-s országgyűlési képviselő. A volt házelnök kijelentette: mozgalmának az MSZP-vel való kapcsolatáról azért nehéz beszélni, mert a párt egy esetleges együttműködés vagy szövetségkötés ügyében még nem kereste meg őt.

– Trianon kilencvenedik évfordulóján milyen érzés volt egyetlen szocialistaként jelen lennie az Országgyűlés emlékülésén?

– Nem volt jó érzés, nyilván sokkal jobban örültem volna, ha lettek volna társaim. De úgy gondoltam, hogy ez a lépésem teljesen egyértelműen következett abból a tevékenységemből, amely 2004. december 5. előtt az MSZP-n belüli különvéleményben nyilvánult meg, vagy később abban, hogy létrehoztam a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát. (tovább…)

Halálos csend a Kossuth téren: ez Sólyom László legkísértetiesebb emléke

2010. június 30. szerda

“Mostanában olyanok is velem védetnék a demokráciát, akik nyolc évig vidáman taposták”

Heti Válasz

Tetteinkben a védelem, az utókor ítélni fog azok fölött – idézi Jókai Mórt Sólyom László. Az államfő már hónapok óta tudta, hogy nem jelölik újra, ám úgy érzi: feladatait sikerült elvégeznie.

A kétharmados többség szerinte nem fenyegeti az alkotmányosságot, viszont a törvénydömpingnek megvannak a hátulütői. (tovább…)

Választások: minden másképpen lesz

2010. június 22. kedd

Mno.hu, Csepel.info

Az Országgyűlés hétfői döntése értelmében már az őszi önkormányzati választáson is rövidebb lesz a kampány, kampánycsend pedig csak a szavazás napján lesz 0 órától 19 óráig. A Ház szavazott arról is, hogy kevesebb lesz a kisebbségi önkormányzati képviselők létszáma. A parlament úgy döntött, hogy mostantól kezdve minden választás előtt megújul az OVB.

A Csepel.info úgy tudja, hogy ősszel a kerületünkben 14 egyéni képviselői körzetben lehet majd szavazni (ez 2006-ban még 17 volt), a kompenzációs listáról pedig 6 képviselő juthat majd be az önkormányzat új testületébe. Így 20 fős lehet a csepeli önkormányzat testülete, melyet a polgármester egészít ki (amennyiben a polgármester nem lesz egyéni képviselő is). A jelenlegi rendszerben a polgármesterrel együtt 29 fős a csepeli testület. (tovább…)

A csepeli polgárok segítségét köszöni a Fidesz

2010. június 21. hétfő

Fidesz – KDNP frakció

(tovább…)

Egy jó adórendszer fellendítheti a gyermekvállalási kedvet

2010. június 21. hétfő

Inforadio.hu

Családban jobb

Sokkal több gyereknek kell születnie, hogy megállítsuk a demográfiai vészhelyzetet

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete elégedett a kormány eddig megismert terveivel, mondta Székely Hajnalka, az egyesület elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette, szívesen látnának egy olyan adózási rendszert, amely kedvezne a többgyerekes szülőknek.

A kormányprogramnak eddig nagyon pozitív az üzenete – mondta a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke, aki szerint ez a csomag figyelembe veszi, hogy a gyermek nemcsak család és magánérdek, hanem közjó és közügy is. (tovább…)

Újabb Gyurcsány-hangfelvétel került ki

2010. június 11. péntek

A volt kormányfő újabb magyarellenes uszítást sürget?

Hír TV, Csepel.info

Keményen leteremtette párttársait Gyurcsány Ferenc az MSZP vasárnapi kongresszusán a hírTV-hez eljuttatott titkos hangfelvétel szerint.

Gyurcsány szerint a  Trianon-emléknap kapcsán a módosító indítványok benyújtása helyett el kellett volna utasítani a törvényjavaslatot a parlamentben. A kettős állampolgárság megszavazásáról is hasonlóan nyilatkozott, szerinte az nem fér bele a szocialisták értékrendjébe. (Gyurcsány Ferenc vezetésével a 2004. december 5-i népszavazás előtt az MSZP egyszer már próbálkozott magyarellenes uszító kampánnyal. Akkor – többek között – azzal hergelték híveiket, hogy az erdélyi magyarok, mint valami besurranó tolvaj bűnözők ellopják majd a magyarországi nyugdíjasok 13. havi nyugdíját.)

A Hír TV felvételét itt nézhetik meg (tovább…)

Elemzők a kormány akcióprogramjáról

2010. június 9. szerda

Kedvezően fogadhatják a piacok a kormány intézkedéseit

Index, Inforadio.hu

Súlyos örökséget hagyott maga után a Bajnai kormány: eltűnnek a viharfelhők?

Pozitív lehet a a miniszterelnök által bejelentett akcióterv piaci fogadtatása – vélekedett az InfoRádiónak nyilatkozva a Concorde elemzője. Samu János szerint ezzel a programmal teljesíteni lehet mind az idei, mind a jövő évi hiánycélt.

Meghaladja a várakozásokat a bejelentett intézkedések mennyisége és minősége is – mondta az InfoRádiónak a Concorde elemzője. Samu János szerint ez a program elég lehet ahhoz, hogy az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap felé vállalt költségvetési hiányt teljesíteni tudja a kormány, akár 2011-ben is. (tovább…)

Felavatták a csepeli Trianon emlékművet

2010. június 5. szombat

Csepel.info

A szobor leleplezésének pillanatai itt tekinthetők meg (fotók: Ábel Attila)

Tőkés László EP-képviselő üdvözletének átadása, Németh Zsolt államtitkár, Tarlós István budapesti főpolgármester-jelölt és Németh Szilárd ünnepi beszéde után felavatták a csepeli Trianon emlékművet, Sárossy Tibor faszobrász alkotását.

Az ünnepség nemcsak a múlt, de a jelen szomorú aktualitását is jól mutatta: a magyar sorscsapásra emlékező tömeg 300 ezer forintot adott össze a borsodi árvízkárosultak javára, melyet Németh Szilárd és Borbély Lénárd 400 ezer forintra egészítenek ki. Lapunk úgy tudja, hogy a szobornak otthont adó Béke téri Jézus Szíve katolikus templom hívei az elmúlt héten még 175 ezer forintot adakoztak az árvízkárosultak javára. (tovább…)

Sólyom: Fenn kell tartanunk nemzetünk egységét

2010. június 4. péntek

MTI, Magyar Nemzet

A magyar nemzet sorsfordulóiról illő és hasznos megemlékeznünk, új korszaknak kell nyílnia a nemzet egészéről való gondolkodásnak – fogalmazott Sólyom László köztársasági elnök a parlament trianoni emlékülésén pénteken.

Méltóképpen kell emlékezni a kilencven évvel ezelőtt történtekre és erőt kell meríteni a nemzet példamutató akaraterejéből – fogalmazott Schmitt Pál házelnök. A Trianon-emlékülés délután fél ötkor, a szerződés kilencven évvel ezelőtti aláírásának pontos időpontjában kezdődött meg. (tovább…)