‘Nemzetpolitika’ kategória archívum

„Hazánk neve Magyarország”

2011. március 9. szerda

Mno.hu

Elkészült a Fidesz–KDNP alkotmánytervezete, ami négy részből áll. A négy fejezet főbb tartalmi elemeit Lázár János fideszes frakcióvezető ismertette szerdán délután. A tervezett alaptörvényszöveg a Himnusz első sorával kezdődne, majd a preambulummal folytatódna.

Elkészült a Fidesz–KDNP alkotmánytervezete – jelentette be Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője, aki a húsvéti alkotmány tervezetének nevezte a sajtótájékoztatón nyilvánosságra hozott szöveget. Az alkotmánytervezet négy részből áll. Az első fejezet címe még kérdéses: vagy a Nemzeti hitvallás, vagy a Nemzeti nyilatkozat címet viseli majd. Ezt követi az Alapvetés című rész, amely egyebek mellett rögzíti, hogy hazánk neve Magyarország; majd a Szabadság és felelősség címet viselő fejezet következik az alapjogok és kötelezettségek felsorolásával; a negyedik rész Az állam, amely az államszervezetről szól.

Itt olvashatja a Fidesz–KDNP alkotmánytervezetét (tovább…)

Jó érzés lesz ismét magyar állampolgárnak lenni

2011. március 2. szerda

Erdély Ma, Hargita Népe

Emma néni volt már magyar állampolgár. Most visszakérné azt, amit annak idején elvettek tőle. Csak hát mozogni nem tud, egy agyinfarktus miatt bal fele lebénult, a konzulátusra csak mentőkocsival utazhatott volna. Dr. Mélykúti Ferenc konzul úgy gondolta, egyszerűbb és méltányosabb, ha ő megy el Emma nénihez átvenni a honosítási kérelmet.

Szabó Emma néni örökmozgó asszony volt. Homoródalmási otthonában nemcsak unokái, de azok barátai is otthon érezték magukat nyaranta. Három és fél éve azonban beteg lett, és egy időre ágyba kényszerült. Csíkszeredában élő gyermekei nem tudták neki biztosítani az állandó ápolást, ezért döntöttek Emma nénivel közösen úgy, hogy a szülőfalu szomszédságában, a Lókodon levő idősek otthonában helyezik el. Itt a nap 24 órájában szakképzett ápolók segítik, az orvosi ellátás is folyamatosan biztosított. Lánya és fia rendszeresen látogatja, de a mobiltelefon ott lóg a nyakában, gyermekeivel naponta megbeszéli a hétköznapok dolgait. (tovább…)

Egy 99 éves férfi is kérelmezte a magyar állampolgárságot

2011. február 12. szombat

MTI, Hírszerző

Fotó: Magyar Nemzet

Több mint 27 ezren kérelmezték eddig az egyszerűsített honosítás keretében a magyar állampolgárságot, a legidősebb igénylő most töltötte 99. életévét – közölte a nemzetpolitikai államtitkárság Wetzel Tamás honosításért felelős miniszteri biztos tájékoztatása alapján szombaton.

A határon túli magyarok továbbra is folyamatosan nyújtják be a kérelmeket, hetente annyi beadvány érkezik, mint a tavalyi év egészében. Csütörtökön délután három óra előtt érkezett be a huszonötezredik egyszerűsített honosítási kérelem, és a péntek délután két órás adatok szerint 27.734-en kérvényezték a magyar állampolgárságot. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, a külképviseletek munkatársai és az anyakönyvvezetők továbbra is problémamentesen látják el a feladatukat. A visszajelzések is rendkívül pozitívak, néhány igen megható jelenetnek is szemtanúi voltak a külképviseletek munkatársai – olvasható a közleményben. (tovább…)

Kézen fogtalak – Böjte Csaba új kötete megjelenés előtt

2011. február 10. csütörtök

MTI, Stop

Fotó: Thaler Tamás

Hamarosan megjelenik Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítójának új könyve, amely egy négyrészes sorozat immár harmadik kötete lesz. A Helikon Kiadó újdonsága a tízparancsolatról szól majd, munkacíme: Kézen fogtalak.

Böjte Csaba – aki szentmisét tartani és könyvsorozatának előző kötetét dedikálni érkezett szerdán este Kazincbarcikára – az MTI megkeresésére elmondta: a még februárban nyomdába kerülő könyv a tízparancsolat egyes pontjait elemzi. Szóba kerül a kötetben egyebek mellett a Más vagyonát ne kívánd! parancsolat is, ami a ferences szerzetes szerint nagyon aktuális. A közéleti hírek ugyanis gyakran szólnak sikkasztásról, korrupcióról, ami szinte jelenséggé vált napjainkban – vélekedett. (tovább…)

Az adókedvezmények 93 százalékát a külföldi cégek kapták Magyarországon

2011. január 10. hétfő

Mno.hu

Elképesztő egyensúlytalanság jellemezte az utóbbi nyolc esztendő gazdaságpolitikáját, amely egyoldalúan és aránytalanul a külföldi és vegyes tulajdonú vállalatokat részesítette előnyben.

A Nemzetgazdasági Minisztérium adatai szerint 2003-tól az adókedvezmények 93 százalékát kapták a külföldiek, akik szintén taroltak az egyedi kormánydöntéssel adott, vissza nem térítendő juttatások terén. Ráadásul az átlagos adókulcs a magyar vállalatok esetében 17, a külföldieknél pedig 10 százalék volt. (tovább…)

“Megint magyar világ lesz” – állampolgárságot kapnak az első székelyföldiek

2011. január 4. kedd

Origo, TV2

Többen kiöltözve, könnyes szemmel érkeztek a csíkszeredai konzulátusra hétfőn hogy magyar állampolgárságot igényeljenek. Volt, aki már kétszer, volt, aki egyszer vesztette el a magyar állampolgárságát, egy férfi három hete elhunyt édesanyja helyett nyújtotta be a dokumentumokat. A “lelki megerősítés” mindenkinek fontos, de többen a román helyett felmutatott magyar útlevéltől a nyugat-európaiak megvető pillantásainak elkerülését is várják. Miniportrék az első székelyföldi magyarokról, akik papírt kapnak arról, hogy magyarok.

Január 3-án délelőtt tíz órára zsúfolásig megtelt a csíkszeredai magyar konzulátus ügyfélszolgálati irodája. A helyiséget átalakították, három új félfogadó ablakot nyitottak, hogy fogadhassák a magyar állampolgárságot kérő székelyföldi magyarokat. Hétfőn azok jöhettek, akik még novemberben legelsőkként kértek időpontot. (tovább…)

Tudja meg, mi minden változik a személyi jövedelemadózásban!

2011. január 3. hétfő

Inforadio.hu

Az egyszerűbb és igazságosabb adórendszer a munkából élő családokat támogatja

Az idén jelentősen változott a személyi jövedelemadózás: a korábbi kétkulcsos (progresszív) adórendszer helyett 16 százalékos egykulcsos adót vezettek be, s nagy hangsúlyt kapott a családok támogatása. Módosult egyebek mellett az üzleti ajándék meghatározása, a tőkejövedelmek adókulcsa és az ingatlan-bérbeadás adókötelességének formája.

Az idei évtől így az összevont adóalapba tartozó (például munkaviszonyból származó), valamint a külön adózó jövedelmek (például osztalék, árfolyamnyereség, kamatjövedelem, ingatlan-átruházásból származó jövedelem) után egységesen 16 százalékos szja-t kell fizetni. (tovább…)

A magyar állampolgársághoz magyar útlevél és konzuli védelem is jár

2010. december 13. hétfő

Erdély Online

A pénteken Nagyváradon is megnyitott – a kettős állampolgárság megszerzésében is segítséget nyújtani kívánó – demokrácia központ avatásán jelen volt Wetzel Tamás (balról az első – Csepel.info) a kettős állampolgársággal kapcsolatos feladatok végrehajtásáért felelős miniszteri biztos, aki a legfontosabb tudnivalókról számolt be a Bihari Naplónak adott interjúban.

A beszélgetést az alábbiakban olvashatják. (tovább…)

Gyurcsánynak is voltak érzelmei, elhihetik

2010. december 5. vasárnap

Tényleg a székelyek miatt kellett volna többet fizetni a gyógyszerért?

Magyar Nemzet

Hat éve zajlott a kettős állampolgárságról szóló eredménytelen népszavazás. Az évfordulón felidézzük a balliberális holdudvar és az akkori kormány álláspontját és érveit a „felelős választás” mellett, továbbá összefoglaljuk a referendum következményeit és utóéletét, a debreceni kézilabda-Eb erdélyi szurkolóinak üzenetétől kezdve a trianoni emléktörvényig.

Kölcsey Ferenc, II. Rákóczi Ferenc, Ady Endre. Többek között ők szerepeltek azokon a plakátokon, amelyek 2004 késő őszén lepték el Budapest utcáit. „Ők magyarok? Ma nem lennének állampolgárok” – hirdette rajtuk a felirat. Szerepelt azonban egy másik poszter is az utcákon: sötétkék alapon a trianoni békediktátum utáni Magyarország körvonalaival és egy háromtagú családdal – a feleséget egyébként az a Bangóné Borbély Ildikó alakította, aki nem is olyan rég még egyszerű MSZP-tagként szólalt fel Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciójának sátorbontásán. „2 x nem – a felelős döntés” – hirdette a szocilista párt. Ez a két elem jól mutatja annak a kampánynak az átpolitizáltságát, amely a 2004. december 5-i népszavazást előzte meg. (tovább…)

A családokat és a Szent Koronát is érintik Schmitt Pál javaslatai

2010. november 24. szerda

Mno.hu

A sacra corona kifejezés először 1256-ban jelent meg IV. Béla egyik oklevelében, az esztergomi Szent Adalbert-főszékesegyház számára kiállított kiváltságlevélben

A kereszténységre való utalást, a magyar nyelv ápolását, a családok és a gyermekek védelmét, az élethosszig tartó tanulás és a sportoláshoz való jog támogatását, valamint a Szent Korona szerepeltetését is tartalmazza Schmitt Pál államfő javaslata a készülő új alkotmányhoz.

A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) szerdán juttatta el az MTI-hez az államfő hat pontban megfogalmazott javaslatait, amelyeket az alkotmány-előkészítő eseti bizottságnak is megküldtek. Mint írták, Schmitt Pál a javaslatai megfogalmazása előtt széles körben folytatott háttérbeszélgetéseket hazai és külföldi szakértőkkel, egyházi vezetőkkel, történészekkel, olimpikonokkal, testnevelőkkel, sporttudományi szakemberekkel, nyelvészekkel és a nagycsaládos szervezetek képviselőivel. (tovább…)