‘Önkormányzat’ kategória archívum

Gyermeklátogatók a polgármesteri hivatalban

2014. június 18. szerda

Csepel.hu

Gyermeklátogatók a polgármesteri hivatalban

A Nagy Imre ÁMK napközis nyári táborából látogattak el Csepelen dolgozó köztisztviselők és közalkalmazottak gyermekei a polgármesteri hivatalba, ahol képviselő-testületi ülést játszottak. A nagytanácsteremben helyet foglaltak a kerületi vezetők és képviselők székeiben, a szavazógombokat is kipróbálták.

A csemetéknek Ábel Attila alpolgármester mesélt az önkormányzatot érintő ügyekről, bemutatta hol ül a polgármester, az alpolgármesterek, a helyi politikai pártok képviselői, valamint szólt arról, hogyan zajlik egy szavazás, miként döntenek a képviselők Csepel ügyeiről. (tovább…)

Luca végleges gyógyulásra vár

2014. június 17. kedd

Csepel polgármestere ma közjegyző előtt utalta át egyhavi illetményét a szívbeteg kislánynak

Csepel.hu

Luca végleges gyógyulásra vár

Németh Szilárd polgármester egyhavi illetményét a születése óta szívbeteg Luca gyógykezelésére ajánlotta fel. A találkozóra kerületünk egyik cukrászdájában, Luca szüleinek, nagypapájának, nagymamájának és unokatestvérének jelenlétében került sor. Amíg a felnőttek kávéztak, a gyerekek egy-egy nagy adag fagylaltot és finom süteményeket fogyasztottak. Luca végig jókedvű, cserfes és nagyon eleven volt.

A 2010-ben megválasztott polgármesterek a ciklus végéig még irányíthatják a kerület életét, de június 1-jétől már nem vehetnek fel tiszteletdíjat, mivel a jogszabály értelmében összeférhetetlenné vált a polgármesterség és a parlamenti tisztség együttes vállalása. A politikus – több fideszes polgármesterrel együtt – ezért döntött úgy, hogy jótékony célra fordítja előző havi illetményét.
(tovább…)

Szenteczky ismét az MSZP csepeli elnöke lesz

2014. június 17. kedd

Ígéretdömpinggel akarnak nyerni

Csepel.info

Szenteczky plakát01

Szenteczky János – időtlen időkig?

Ingerült közleményben jelentette be Szenteczky János, a csepeli MSZP több bűncselekmény elkövetésével vádolt elnöke, hogy ismét a párt helyi vezetője akar lenni. A politikusnak erre abszolút esélye van, hiszen már mindenkit kirúgott a szervezetből, akikben ellenfelet látott. Információink szerint a csepeli szocialisták ígéretdömpinggel szeretnék ősszel visszaszerezni a választók bizalmát, Szenteczky pedig a Demokratikus Koalíciót hibáztatja azért, mert nincsenek tárgyalások a közös indulásról.

Ehhez képest úgy tudjuk, hogy a háttérben éppen a szocialista politikus próbálja megfúrni, hitelteleníteni és lecseréltetni Horváth Gyulát, a DK polgármester-jelöltségre pályázó politikusát. Egyszer már ez sikerült neki, de akkor még a párton belül, az MSZP-ben. (tovább…)

Hajszán Gyula és Borbély Lénárd is eltalálta a német győzelmet

2014. június 17. kedd

Csepel.hu

Hajszán Gyula és Borbély Lénárd is eltalálta a német győzelmet

Hétfőn este is telt ház volt a Szent Imre téren az önkormányzat által felállított szurkolói sátorban. Csepel vendége ezúttal Hajszán Gyula, a Rába ETO korábbi válogatott futballistája volt, aki eltalálta a német győzelmet a portugálok ellen a brazíliai világbajnokságon.

Újabb korábbi remek labdarúgó volt Csepel vendége. A hétfői Németország-Portugália csoportmérkőzésre Hajszán Gyula jött el a kerületünkbe. A nagy érdeklődésre számot tartó nyitómérkőzés után kibővítették a szurkolói sátrat a főterén, ami most is megtelt a kezdésre.

(tovább…)

Rendkívüli képviselő-testületi ülés június 17-én

2014. június 16. hétfő

Csepel.hu

Rendkívüli képviselő-testületi ülés június 17-én

Tisztelt Csepeli Polgárok!

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 17-én (kedd) 07.30 órai kezdettel  rendkívüli képviselő-testületi ülést tart, melynek helyszíne a polgármesteri hivatal nagytanácsterme.

A meghívót ide kattintva tekinthetik meg.
(tovább…)

Németh Szilárd polgármester néma főhajtással rótta le kegyeletteljes tiszteletét

2014. június 16. hétfő

Csepel.hu

Németh Szilárd polgármester néma főhajtással rótta le kegyeletteljes tiszteletét

Június 16-án hivatalos elfoglaltság miatt Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere nem tudott jelen lenni a reggeli koszorúzáson. 

A délelőtt folyamán egy szál virággal és néma főhajtással rótta le kegyeletteljes tiszteletét Nagy Imre egykori miniszterelnök és mártírtársai 1989-es újratemetése, valamint a rendszerváltoztatás 25. évfordulója alkalmából.

Forrás: Csepel.hu

Volt egy jó híre: Horváth Csaba visszalépett

2014. június 16. hétfő

Eközben egymást fúrják Csepelen

Mno, Csepel.info

Nem akar főpolgármester-jelölt lenni Horváth Csaba; a politikus erről az ATV Start című műsorában beszélt hétfőn. Közben egymást fúrják a balliberális pártok Budapesten, Csepelen pedig a személyeskedésig süllyedt az MSZP és a DK közötti viszony – értesült a Csepel.info.

Az MSZP fővárosi frakcióvezetője jelenleg is a párt hivatalos jelöltje, ám mint kifejtette az ATV-ben, tud magánál esélyesebb jelölteket is, és kész is támogatni egy olyan személyt, aki hozzá képest szélesebb támogatást képes szerezni. Az biztos, hogy Budapestért dolgozó várospolitikus lesz, de azon dolgozik, hogy egy közös jelöltet találjanak – fogalmazott kissé talányosan Horváth. (tovább…)

Koszorúzás Nagy Imre újratemetésének évfordulóján

2014. június 16. hétfő

Csepel.hu

Koszorúzás Nagy Imre újratemetésének évfordulóján

A Magyar Függetlenség Napján Csepelen is megemlékeztek Nagy Imre, a mártírhalált halt miniszterelnök újratemetésének 25. évfordulójáról.

A róla elnevezett Általános Művelődési Központ falán elhelyezett emléktáblánál, június 16-án reggel nyolc órakor ünnepélyes koszorúzásra került sor.
(tovább…)

Közös meccsnézés a Szent Imre téren: Hétfőn Hajszán Gyula lesz a vendég

2014. június 15. vasárnap

Csepel.hu

 Közös meccsnézés a Szent Imre téren

Kedves csepeliek!

A nagy érdeklődésre számot tartó nyitómérkőzés után – melyet Bognár György ötvenszeres válogatot futballistával izgulhattunk végig az önkormányzat sátrában – hétfőn a Németország-Portugália csoportmérkőzésen Hajszán Gyula lesz a csepeliek vendége.

Immár kibővített sátorral, több férőhellyel várunk minden sportbarátot.

A házigazda: Borbély Lénárd alpolgármester
(tovább…)

Megemlékezések Nagy Imre újratemetésének évfordulóján

2014. június 15. vasárnap

Csepel.hu

Megemlékezések Nagy Imre újratemetésének évfordulóján

Tisztelt Csepeli Polgárok!

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata tisztelettel meghívja Önöket Nagy Imre újratemetése évfordulóján a mártírhalált halt miniszterelnök emléktáblájának ünnepélyes koszorúzására, valamint Mészáros Márta A temetetlen halott című filmjének vetítésére.

  • Időpont: 2014. június 16. 8.00 (koszorúzás) óra és 19.00 (filmvetítés)
  • Helyszín: Nagy Imre Általános Művelődési Központ (1214 Budapest, Simon Bolivár sétány 4-8.)

(tovább…)