‘Önkormányzat’ kategória archívum

A szocialisták feladták önnálóságukat

2014. augusztus 8. péntek

Keserű igen az összefogásra

Csepel.info, MNO, Origo

A szocialisták feladták önnálóságukat

Támogatja az MSZP Falus Ferenc főpolgármester-jelöltségét – mondta el Kunhalmi Ágnes a Jókai utcában. Az MSZP, a Bajnai-féle Együtt–PM és a Gyurcsány-párt a koordinált indulásnak megfelelően indít jelölteket a választáson. Horváth Csaba a várospolitikai program gazdája lesz.

Döntött az MSZP a főpolgármester-jelöltjükről – hangzott el a Hír Televízióban fél háromkor. Ennek értelmében – akárcsak az Együtt–PM és a Gyurcsány-párt – dr. Falus Ferencet támogatják az őszi önkormányzati választáson.

(tovább…)

Tízéves a balatoni tábor

2014. augusztus 7. csütörtök

Csepel.hu

Tízéves a balatoni tábor

A csepeli jó tanuló, jó sportoló, valamint a diák-önkormányzati (DÖK) tábor tízéves születésnapját ünnepelte idén. A Balatonakaliban táborozók e kerek évfordulón a szokásosnál egy kicsit jobban megküzdöttek az időjárás viszontagságaival, de szerencsére – a gyerekek elmondása szerint – így is nagyon jól érezték magukat.

Jenei János táborvezető szerint ezen a nyáron a tavalyinál is több élménnyel gazdagodhattak a csepeli táborlakók. (tovább…)

A hűtés is fűtött – Mekk-mester lesz a polgármester-jelölt?

2014. augusztus 7. csütörtök

“Hullottak az emberek, akár a legyek”

Csepel.info

Szakrendelő felújítás

Építés közben: a szellőztetőrendszert olyan rosszul tervezték és építették meg, hogy nyolc évnyi javítgatás után is csak 50%-osan működik

Ésszel is alig felfoghatóan elképesztő hibák sorozata miatt lettek rosszul a frissen felújított csepeli rendelőintézetben a betegek és a dolgozók, miközben az ágazatért felelős MSZP-s alpolgármester sokmillió forint jutalmat vitt haza. A rendelőintézet összebarmolt felújítása még mindig, nyolc évvel később is többletkiadásokat okoz. Viszont a fizetésén felül 18,9 millió  forintot felmarkoló Horváth Gyula akkori felelős alpolgármester a mai napon az MSZP, a DK és az Együtt-PM közös csepeli polgármester-jelöltjévé válhat – értesült a Csepel.info.

Amikor a 2006-os választási kampányra időzítve felújított csepeli rendelőintézetbe beköltöztek az orvosok és a dolgozók, sokan hitték, hogy a XXI. kerület egy XXI. századi felszereltségű központi rendelőintézettel gyarapodott. Bár a Csepeli Kórházat Horváth Gyula közreműködésével zárták be, a kerület lakói azt gondolták, hogy a rendelő felújításával legalább egy keveset visszakapnak cserébe. (tovább…)

Budapesten tombolt az év vihara

2014. augusztus 6. szerda

Jól vizsgázott az új csapadékvíz-elvezetés

Csepel.info

 

Vízözön 2014 36-os busz 001

Így ment a 36-os busz

Vízözön 2014 36-os busz 02

Vízözön 2014 36-os busz 03

Szerda délután fél óra alatt annyi eső zúdult Budapestre és Csepelre, ami máskor egy hónap alatt. A hatalmas mennyiségű csapadék fennakadásokat okozott a közlekedésben: információink szerint a Kossuth Lajos, a II. Rákóczi Ferenc valamint a Popieluszko utcákon alakult ki rövid időre kaotikus helyzet. Megjárta az internetet egy 36-os buszból készített felvétel is, ahol betódul a busz ajtaján az utcán felduzzadt csapadékvíz. 

Az érintett útszakaszokon gőzerővel dolgoztak fennakadások elhárításán. Németh Szilárd polgármester többször konzultált a katasztrófavédelem valamint a Csepeli Városgazda munkatársaival, de a kritikusabb helyszíneken tartózkodott Dudás Zoltán, a járási hivatal csepeli vezetője is. (tovább…)

Erős kezdés: leállítaná a városrehabilitációt a balliberális jelölt

2014. augusztus 6. szerda

Csepel.info

Horváth Gyula diadaliv

Lélekben már érzi a diadal ízét, máris meghirdette az első programpontját: lakásonként kétmillió forintot kellene zsebből kipengetni

Azonnal leállítaná a csepeli Szent Imre térre tervezett új játszótér, a sétányok és a zöldfelület felújítását valamint az egykori, igénytelen pavilonsor felújítását Horváth Gyula, a csepeli balliberális pártok még nem bejelentett polgármester-jelöltje – írja a politikus egy blogbejegyzésben. A városrehabilitációs pályázat feltétele volt a terek felújítása, és csak így kaphatja meg a kerület a 1,35 milliárd forintos, teljes körű uniós támogatást. Amennyiben a politikus követelése teljesül, az érintett 1690 lakóknak és az önkormányzatnak kell kifizetni a projekt teljes költségét, pedig elvileg egy fillért sem kellene fizetniük. Ez lakásonként több mint kétmillió forint.

Horváth Gyula “Mentsük meg!” című blogbejegyzésében támadta dühödt hangon a harmadik városrehabilitáció munkálatait, melyeknek köszönhetően Csepel belvárosi panelházai újulhatnak meg. A politikus szerint nincs szükség a tervezett új játszótérre, mert úgyis kevés a gyerek, és egyébként is ott van a régi játszótér, ami szerinte éppen eléggé megfelel a célra. A korábbi, lepusztult és ezért elbontott pavilonsor igényes felújítását is támadta, amelyben a sokak által hiányolt BKV-jegypénztár is működne.  Horváth szerint az egész felújítás csak a fideszes kerületi vezetés úri jókedvéből történik. A közbeszerzési pályázatokat is támadta, mondván, hogy így nem csepeli, hanem többek között zalai vállalkozók végzik a munkát. (A közbeszerzés során a legjobb ajánlat tevő kapják meg a munkát, éppen azért, mert közpénzről, ez esetben uniós közpénzről van szó, és az unió nem kíván átláthatatlan döntési folyamatokkal, korrupciós ügyekkel foglalkozni.) (tovább…)

Így tették rendbe a kerékpárút környezetét

2014. augusztus 6. szerda

Csepel.hu

Így tették rendbe a kerékpárút környezetét

A Csepel.hu fotósa tegnap a IX. kerületbe vezető kerékpárút megtisztítását kapta lencsevégre.

Az elmúlt négy évben jelentősen nőtt Csepelen a kiépített és rendszeres gondozást igénylő közterületek aránya. Parkok, természetvédelmi területek újultak meg, új utak és kerékpárutak, az utak mentén pedig új virágágyások épültek. Nem csoda, hogy a Csepeli Városgazda Zrt-nél dolgozók száma időközben közel nyolcszorosára nőtt. Így nemcsak szebb lett a kerület, de nőtt a foglalkoztatottság is.

(tovább…)

Összeomlás előtt a fővárosi MSZP?

2014. augusztus 5. kedd

Frissítés: Horváth Csaba beletörődött, hogy kiütötték

ATV

HCsaba atv

Katasztrófának tartják a fővárosi MSZP-ben a hétfői ellenzéki egyeztetés eredményét. Az egy dolog, hogy Falus Ferencet egyetlen ellenzéki párt sem tekinti győzelmemre esélyes jelöltnek, de a fővárosi szocialisták előtt a katasztrofális EP-vereség és a másik két ellenzéki párt taktikája után felrémlett a teljes fővárosi összeomlás képe.

„A legrosszabb MSZP-SZDSZ-es időket felülmúló zsarolásnak” tartják a fővárosi MSZP-ben a DK és az Együtt összehangolt akcióját, amelynek során a kerületi megállapodásokkal kötötték össze a közös főpolgármester-jelöltről szóló alkut, mondta lapunknak egy szocialista forrás. (tovább…)

Megrongálták az egyik csepeli fitneszparkot

2014. augusztus 2. szombat

Csepel.info

megrongálva1

Fotók: Bercsik Károly

Megrongálták és részben ellopták a Kis-Duna part végén található fitneszpark eszközeit – tájékoztatta lapunkat Bercsik Károly önkormányzati képviselő.

A képviselőtől kapott információ szerint az önkormányzat intézkedik az eszközök kijavításáról. Ha hasonló esetet tapasztal, akkor a csepeli közterület-felügyelet telefonszámán tehet bejelentést (a nap 24 órájában hívható):

1/2780150 (tovább…)

Megrekedt az összefogás a baloldalon

2014. augusztus 2. szombat

Origo

rekedés

Nem állnak jól a tárgyalások a baloldalon. Az őszi választásra összefogni készülő MSZP, DK és Együtt-PM legutóbbi, szerdai egyeztetése utáni hivatalos, optimista forgatókönyv alighanem tarthatatlan.

A hétfő estére várt megegyezés esélyét csökkenti, hogy a péntek késő estére tervezett újabb fordulót le is kellett mondani. A pártok egyszerűen nem állnak úgy az egyeztetésekkel kerületi szinten, hogy lett volna miről beszélniük. Ezért a hétvégén is kemény, helyi szintű tárgyalások várhatók a képviselő- és polgármester-jelöltekről, majd csak ezután, hétfőn ülhet össze a hárompárti delegáció. (tovább…)

Kaszálás és fűnyírás: rendbe tették a Kis-Duna part végét

2014. augusztus 1. péntek

Csepel.info

part1

Amint arról a Csepel.hu kedden beszámolt, folytatódnak a nyári kaszálási munkák Csepelen. A bejegyzésünkben szereplő fotók pénteken készültek.

A képeket Bercsik Károly önkormányzati képviselőtől kaptuk. (tovább…)