‘Önkormányzat’ kategória archívum

Választási értekezletet tartott a Fidesz a csepeli iskolaigazgatóknak

2024. március 26. kedd

Csepel.info

Ahogy arról beszámoltunk, önkormányzati választási kampánymegbeszélést hívott össze hétfőn délutánra Németh Szilárd a csepeli iskolaigazgatóknak a KIMBA birkózócsarnokába. Tavaly két iskolaigazgatót mentettek fel Csepelen, akik “elfelejtettek” bejelentkezni és elmenni a KIMBA-ba a rezsibiztoshoz a pályázatuk előtt. Információink szerint az igazgatók többsége elment, de sokan úgy érezték, hogy ha nem fogadják el az invitációt, leválthatják őket.

A kampányértekezleten Németh Szilárd helyett a felesége vett részt, és a beszélgetést a rezsibiztosnál megszokott körülmények között, azaz “porondmesterek” segítségével vezették le. Vagyis olyan tanárok közreműködésével, akik beszólásokkal, vicces megjegyzésekkel, ötletekkel segítették a beszélgetés gördülékenyen és feszültségmentesen tartását – és persze Borbély Lénárd polgármester burkolt bírálatát. Úgy tudjuk, hogy Tóth Endre, a Dél-Pesti Tankerületi Központ szakmai igazgatója is részt vett a beszélgetésen, akinek a fia szintén fideszes képviselő-jelölt, és aktívan részt vesz a polgármester besározásában.
(tovább…)

Parkoló karbantartási munkálatok a Bánya utcában

2024. március 26. kedd
Csepel.hu
Március 28-án, csütörtökön a Csepeli Városgazda Zrt. útépítési osztályának munkatársai, megkezdik a Völgy utca 25-31. számú házak előtt található parkoló gréderezési munkálatait.
A munkálatok ideje alatt a közlekedők megértését, türelmét kérik!

(tovább…)

Újabb leszámolások jönnek a csepeli Fideszben

2024. március 25. hétfő

Németh Szilárd szerint a pedagógus-béremelés a  jobboldali értékek elárulása

Csepel.info

“Megalakult a Borbély-Gyurcsány tengely” – állítja Németh Szilárd kiáltványa a csepeli Fidesz hírlevelében. Az ötvenes éveket idéző szöveg úgy hemzseg az árulózástól, sorosozástól, és úgy röpködnek a milliárdok ide-oda, hogy aki nincs képben azzal, ami Csepelen történik, biztosan a szívéhez kap. A szöveghez még egy képet is szerkesztettek, amin a jobboldali csepeli polgármester átalakul Gyurcsány Ferenccé. 

A Csepel.info által megszerzett hírlevélben a rezsibiztos árulónak nevezi azokat a fideszes és volt fideszes képviselőket, akik megszavazták a kerület költségvetését, és ezzel fenntartották az önkormányzat működőképességét. Az óvónőkre vonatkozó pedagógus-béremelést Németh egyenesen bújtatott kampány- és csúszópénznek tartja: “Mi ez, ha nem a jobboldali értékek elárulása?” – kérdezi felháborodva. (tovább…)

Zajlanak az útépítések Csepelen

2024. március 25. hétfő
Csepel.hu
 
Miközben az Arany János utcánál már a vége felé járnak a felújítással, napok óta zajlanak a munkálatok Kapisztrán utcánál. Itt Borbély Lénárd polgármester Tóth Sándor önkormányzati képviselővel járta be a területet ma reggel.
A Toboz utcánál az építés a legintenzívebb fázisban van, egyszerre épül a csapadékvíz-elvezetés és az útpálya, járdafelület is. A földmunkák befejezése után a betonréteg építését kezdik meg. Április végére el is készülhet teljesen az utcaszakasz.

(tovább…)

A Csepel Szolgálatáért Díj idei kitüntetettjei

2024. március 24. vasárnap

Csepel.hu

Az Agenor Civil Állatvédő Egyesület elkötelezett az állatok jogainak védelme mellett, jelentős szerepet tölt be a csepeli állatvédelemben. A civil szervezet Porkoláb Tamás (képünkön) irányításával 2018-ban alakult meg Csepelen, de tevékenysége jóval korábbra nyúlik vissza.

(tovább…)

Az elfogadott költségvetés után

2024. március 24. vasárnap

Csepel.hu

Borbély Lénárd polgármester közösségi oldalán a március 14-ei testületi ülés után a következő posztot tette közzé:

„Jó hírem van a csepeliek számára! A határidő előtti utolsó pillanatban, a mai képviselő-testületi ülésen sikeresen, hat független képviselő, a fideszes képviselők egyharmadának és az MSZP–DK–Momentum képviselőinek támogatásával elfogadtuk Csepel konszenzussal előkészített költségvetését!

(tovább…)

Megújul a Szent Imre téren a murvás buszpályaudvar

2024. március 23. szombat

Csepel.hu

A héten elindultak a munkálatok a Szent Imre téri murvás buszpályaudvaron, „hogy rangjához méltó minőségi arculatot kapjon Csepelnek ez a központi tere is.

Fontos számunkra, hogy Csepel jobbá, élhetőbbé és zöldebbé váljon, ezért is tettünk ígéretet az itt élők javaslatai alapján kerületünk belvárosának megújítására” ‒ adta hírül közösségi oldalán Borbély Lénárd polgármester.

(tovább…)

A magyar-lengyel barátság emléknapja

2024. március 23. szombat

Csepel.hu

Csepelen is megemlékeztek arról a történelmi barátságról és szolidaritásról, amely mindkét nemzetet összekovácsolta. Az együttműködés és az összetartás mindig is meghatározó jellemzője volt a lengyel-magyar kapcsolatoknak, és ez az erős kötelék továbbra is kitart.

Az Országgyűlés 2007. március 12-én a sok évszázados közös történelemre, a két nép barátságára és együttműködésére tekintettel március 23-át a magyar-lengyel barátság napjává nyilvánította, március 16-án hasonló határozatot hozott a lengyel szejm is.

(tovább…)

Meghálálja az ellenzék a támogatást: a polgármestert támadják a Kis-Duna-part megvédése miatt

2024. március 23. szombat

Csepel.info

Egyre szürreálisabb a választási küzdelem Csepelen, a Fidesz-DK-MSZP-Momentum és Borbély Lénárd polgármester között. Dukán András ellenzéki polgármester-jelölt – akit Németh Szilárd hirdet a Facebookon – most attól a polgármestertől akarja “megvédeni” a csepeli Kis-Duna-partot, aki megakadályozta a parton a szállodaépítéseket.

Borbély Lénárd csepeli polgármestert és alpolgármestereit azért záratta ki a közpénzéhes rezsibiztos a Fideszből, mert nem adták át neki az önkormányzat 10-12 milliárd forint értékű ingatlanjait, és nem adták el a Kis-Duna-part jelentős részét. Németh követeléseiről, melyek egy része köztörvényes bűncselekmény, azóta egy levél is napvilágra került. Ráadásul az önkormányzat vezetői szerint a Kis-Duna-parti telkekre, amiket a rezsibiztos követelt, nem is sportkollégiumot, hanem szállodákat építenének. (tovább…)

“Ha kell, természetesen állok az ügyészség rendelkezésére”

2024. március 22. péntek
Csepel.info

Az ügyészség vizsgálja, lopott-e Németh Szilárd

Németh Szilárd azért záratta ki a Fideszből Borbély Lénárd csepeli polgármestert, valamint Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármestereket, mert elutasították a csepeli önkormányzat vagyonának átadását, ami egyébként bűncselekmény lett volna. Bár azzal, hogy Csepel vezetése visszautasította a rezsibiztos követelését, valószínűleg nem valósult meg bűncselekmény, most a 24.hu cikke szerint Vadai Ágnes DK-s politikus kérésére mégis ügyészségi vizsgálat indult. 

A rezsibiztos a csepeli Kis-Duna-part egy jelentős részének megvételét, valamint mintegy 10-12 milliárd forint értékű vagyon ingyenes átadását követelte. Ábel Attila alpolgármester többek között erről is beszélt az ATV Szigorlat adásában, ami után nyilvánosságra is hozta Németh Szilárd egyik levelét a rezsibiztos követeléseiről. A csepeli alpolgármester ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy megítélésük szerint a bűncselekmény visszautasításával nem történt bűncselekmény. (tovább…)