Helyi Téma
Klinghammer: Ma az egyetlen kormányzóképes erő a Fidesz
Klinghammer István egyetemi tanár Csepelen él, a telefonkönyvben neve mellett mindössze annyi áll: térképész. Kicsit térképészszemmel is nézi Magyarországot, úgy véli, egy országban, egy nemzetben kell gondolkodni. Amellé a párt mellé kell állni, amelyik a legtöbb lehetőséget kínálja a fejlődéshez.
Klinghammer István családjának szinte minden felmenője műszaki beállítottságú. Egyedül ő lóg ki a sorból. – Az Apáczai Csere János Gimnáziumba jártam, ahol egy nagyon kedves földrajztanárom térképekkel oktatta a tantárgyat. Ráadásul szerettem a matematikát, az ábrázoló geometriát, ami a térképészet alapja. Szerettem volna a családi hagyományt folytatni, ezért beíratkoztam a Műegyetem gépész karára. Egy évet becsülettel le is zártam, de úgy éreztem, mégis a térképészet érdekel jobban – meséli. (tovább…)






