Maszop: Morbus Hungaricus

Varánusz Blog

Dübörög…

Azt gondoltam a szocik a választópolgároktól elszenvedett herénrúgás után kicsit magukba szállnak. Vagy legalább megtorpannak egy pillanatra. Vagy esetleg megfordul a vezetői víztornyokban, kurvára elbasztunk valamit. Gyakorolnak némi önkritika félét, figyelembe veszik a választók akaratát, tisztelik az emberek nagyon hangsúlyos változásra való igényét.

Utópia. Tudom.

Helyette egészpályán letámadnak az Igazak Szövetségének vakhitével. A választási vereségben nem osztoztak Mesterházy Attilával, úgy tettek, mintha semmi közük nem volna az események alakulásához. De meglehet, olyan késő este már otthon fagyasztották a kilágyult szilikon gerincet a másnapi csatához, és hyaluronsavas hámlasztással növesztettek új arcbőrt. Minden Demokraták védőszentje másnap jókor reggel félre is verte a vészharangot. A választópolgár a nyitott csapból is hallhatta a hangját, ami alapján egy vásári kikiáltó és egy légósziréna szerelemgyereke is lehetne.

De a választók, ezek a hűtlen szemetek nem reagáltak elég megértően. Megértő bólogatás helyett fülükre tapasztott tenyerükkel demonstrálták, mennyire nem érdekli őket ez a fajta kampányolás. Lehetett volna ismét helyzetet felismerni, kortes beszédet mondani, ami így kezdődik:

Elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon.

Ferenc páter legalább az arcotokba mondta négy éve. Megsúgom, a választók ezt azóta várják tőletek is. Helyette sikerült túldobni a baloldali ingerküszöböt ismét. Mert ha szóból nem ért a paraszt, akkor fordítsuk ellene a verbális mozsárágyúkat, és lövessünk srapnelt a bőrük alá. Azt majd érzik, naná.

Az első lövést DrágaAranyosBolgárúr tárazta be, megosztva új pártálmait a halandókkal. Az érvelés gyönyörű, a levezetés ötös, az egyetlen szépséghiba, hogy köszönő viszonyban sincs a valósággal. Lehet Bolgár úrnak is le kéne jönni az MSZP csöcséről, és kitárulna előtte egy szélesebb világ.

Egy olyan világ, ahol nem birkák a választók. Nem lehet őket visszalépésekkel terelgetni, hogyaszongya mennyé’ szavazzál az emeszpére helyettünk, mert Bolgár Gyurka szerint nem lesz más a politika különben. Azt’ ha ő monnya’ az úgy is lesz.

De a kedvencem Bauer Tamás gyönyörű példabeszéde. Szerinte is az LMP a demokrácia kerékkötője. Na, most aztán rajtuk és a visszalépésen áll vagy bukik az ország sorsa. Azt továbbra sem értem, vajon miből gondolja ez a két látens kisztitkár, hogy bárki, aki ellenük szavazott az most valami csodával határos módon ezekből az okfejtésekből megvilágosodik, eltekint meggyőződésétől, és húz egy ikszet az MSZP mellé. Ráadásul Bauer tudja fokozni a bajt, két igaz és hiteles példamondattal:

"a kérdés a második forduló előtt nem az, hogy miért állt elő ez a veszély, hanem hogy lehet-e tenni valamit ellene. A tüdőrákban szenvedőnek sem mondja az orvos, hogy úgy kell neki, miért cigarettázott annyit évtizedeken keresztül, hanem megpróbálja kezelni a betegségét."

Ennél gyönyörűbben és cizelláltabban fogalmazott felmentést még nem olvastam sehol. Azt mégsem írhatta, hogy gecire nem számít mit csináltunk, szavazz ránk! Lehet számára nem okoz problémát egy tüdőbeteggel smárolás, de nekünk azért vannak fenntartásaink ebben az ügyben.

Szegény a nagy rettegésben nem is sejti milyen igaz példát hozott. A Morbus Hungaricus a tüdőbaj egyik formája, rólunk kapta a nevét: magyar kór. A szocialista tankönyvek így írtak róla:

„a népnyúzó Horthy-korszakban Magyarországon oly magas volt a tüdőbetegek száma, hogy a tuberkulózist szerte a világban „Morbus Hungaricus”-nak hívták”

Nos, úgy érzem a betegség történetében új fejezet íródik. A Maszop pechje, hogy 80 éve létezik ellene védőoltás. Sebaj, Lendvai anyu majd megvigasztalja a dedeket, gyógypuszi nyom homlokukra, és álmodik valami kevésbé lázasat.

De nem csak a gömőkór tizedeli a Maszopot, hanem a retrográd amniézia is. Molnár Gyuszi XI kerületi üstököst olyan trauma érhette egy hete, hogy mindent elfelejtett. MSZP logós kampányplakátot nyomatni is, példál. Helyette Újbuda színeit és a zöldet használja, no meg egy ismerős lehet más a politika szlogent.

Már megint ez a béna faszkodás, Gyulám. Csak kérned kellett volna, és készítettem volna egy kevésbé feltűnően összeollózott műremeket:

Igazoltátok megint: hülyeség ellen nincs védőoltás.

Forrás: Varánusz Blog

4 hozzászólás “Maszop: Morbus Hungaricus” bejegyzésre

  1. Páko szerint:

    Kedves Admin!

    Nem lehetne Lendvai fejét kicserélni a Sikoly című film borzalomra.?

  2. Error szerint:

    Nagyon jók ezek a képek! 😀 😀
    A Becstelen Brigantik plakátját kéne kicsit átszerkeszteni, hogy Lendvai, Dobrev Klára, Gyurcsány, Hunvald, Hagyó képét ráilleszteni. 😀
    Fletó, mint Horton az elefánt, ez nagyon nagy 😀

  3. lolka szerint:

    ” Páko:
    2010. április 19., hétfő 12:33-kor
    Nem lehetne Lendvai fejét kicserélni a Sikoly című film borzalomra.?”
    Vagy úgy, hogy nem tenni helyette semmit…

  4. Páko szerint:

    Az lenne a legjobb.

Itt lehet hozzászólni !