‘Csepel’ kategória archívum

Csepeli víztorony

2020. szeptember 15. kedd

Mr.gabee, Csepel.info

Az alábbiakban Lugosi Dániel fotóblogjanak egy bejegyzését idézzük:

Végre fent vagyok! – volt az első gondolatom, amikor kiértünk a csepeli víztorony tetejére. A látogatással együtt egy nagyon régi vágyam valósult meg, amikor sikerült feljutnom. Na de kezdjük az elejénél! (tovább…)

Lomtalanítás: csúnyán átveri az MSZP-DK-Momentum a szavazóit

2020. szeptember 15. kedd

Csepel.info

Horváth Gyula, a csepeli Demokratikus Koalíció politikusa szerint az MSZP-DK-Momentum képviselői is szerették volna megszavazni, hogy legyen Csepelen hagyományos lomtalanítás. Állítja, hogy a Fidesz képviselői és az “árulók” ezt nem engedték. “Árulóknak” pedig azokat nevezi, akik meg is szavazták.

Arra azonban nem gondolt a DK-s politikus, hogy nem csak a jegyzőkönyv érhető el a testületi ülés napirendi pontjának tárgyalásáról (a 23. oldaltól olvasható a napirend tárgyalása), hanem több videófelvétel is. Az egyiket éppen a DK-s Horváth Gyula párttársa, Paál Géza készítette. Mindegyik cáfolja Horváth vádjait. Azt bizonyítják, hogy az MSZP, a DK, a Momentum politikusai valamint Kovács Dávid Attila független képviselő nem szavazták meg a rendes lomtalanítás megtartásáról szóló javaslatot.

Az egy gyűjtőpontos csepeli lomtalanításról és a regisztrációról itt olvashat részletes beszámolót. (tovább…)

Szavazás indul az új csepeli Duna-híd első szakaszáról

2020. szeptember 14. hétfő

MTI, Mandiner

A kérdőívet szeptember 29-ig a projektet bemutató új, www.ujdunahid.hu linken elérhető honlapon lehet kitölteni.

Társadalmi egyeztetést indít az új Duna-híd úthálózatának első, a Fehérvári úttól a Gubacsi út-Illatos úti csomópontig tartó szakaszáról a tervezést irányító Budapest Fejlesztési Központ (BFK). A kérdőívet szeptember 29-ig a projektet bemutató új, www.ujdunahid.hu linken elérhető honlapon lehet kitölteni.

(tovább…)

Lövöldözött a csepeli ház udvarán – nem kellett volna

2020. szeptember 14. hétfő

Indirekt

A csepeli lövöldözőt az egyik szomszéd jelentette be. A rendőrök már az otthonában találták, onnan vitték a kapitányságra.

Bár a 39 éves férfi elismerte, hogy egy gáz- és riasztó fegyverrel valóban lőtt egyet a levegőbe, a járőrök előállították a XXI. kerületi Rendőrkapitányságra. A csepeli rendőrök felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt nyomoznak ellene.

Boldog Jerzy Popieluszko születésnapjára emlékeztek

2020. szeptember 14. hétfő

Csepel.hu

Boldog Jerzy Popieluszko születésnapjára emlékeztek a Popieluszko és a Vágóhíd utcák kereszteződésében elhelyezett emléktáblánál.

 A lengyel római katolikus papot 1984-ben elrabolták, majd megölték a kommunista párt politikai rendőrsége parancsára. 2010-ben boldoggá avatták, halála után a kommunista rendszer elleni megmozdulás jelképévé vált.

(tovább…)

Csepel, Soroksár, Szentendre, Ráckeve: Minden idők legnagyobb HÉV-fejlesztése zajlik

2020. szeptember 14. hétfő

Átszállás nélkül, száz kilométeres óránkénti sebességgel mennek a légkondis szerelvények

Mno, Mandiner

Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár szerint minden idők legnagyobb HÉV-fejlesztése kezdődött Budapesten.

Megújul és meghosszabbodik a csepeli HÉV – jelentette be Németh Szilárd, Csepel fideszes országgyűlési képviselője is az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában. „Ez az a köldökzsinór, ami összeköti Csepelt a belvárossal” – fogalmazott, hozzátéve: ez most meghosszabbodik, Szentendréig, vagy Ráckevéig is el lehet majd jutni átszállás nélkül. (tovább…)

Elfogatóparancs alapján keresik Balázs Márkot

2020. szeptember 14. hétfő

POLICE, Mr.Gabee, Csepel.info

A  BUDAPEST XXI. KER. RK elfogatóparancsot rendelt el az alábbi személyre:

  • : BALÁZS MÁRK
  • : Férfi
  • : KISKUNHALAS
  • : 1990-05-20
  • : SZEMÉLYI SZABADSÁG MEGSÉRTÉSE
  • : 2020-09-13

Aki a fenti személyről bármilyen információval rendelkezik, legfőképpen a tartózkodási helyéről, azonnal értesítse a rendőrséget a 107, 112-es segélyhívón, vagy a XXI. kerületi Rendőrkapitányságot a 427 4600-es telefonszámon.

Elfogatóparancs alapján körözött csepeli személyek

Elkapták a Daru-dombi vandált

2020. szeptember 14. hétfő

Csepel.info

Fotó: Facebook

Hat szemetest fordított fel, és próbált szétrúgni az a vandál, akit szerencsére el is kapott a rendőrség, még a hétvégén – értesült a Csepel.info.

Mivel a szemeteseket a beton alappal együtt döntötte ki, csak a mai napon tudják helyreállítani az eredeti állapotot a Városgazda szakemberei. Úgy tudjuk, hogy egy kukát sikerült teljesen tönkretenni, azt pótolni kell. A rongáló ellen eljárás indult.

Új autóbuszok Csepelen és az agglomerációban

2020. szeptember 14. hétfő

Vitézy Dávid, Mr.Gabee, Csepel.info

Foto: Vitézy Dávid facebook oldala

Új, klimatizált, alacsonypadlós és kék: bővül az alacsonypadlós buszflotta Budapesten. A 30 db új csuklós Mercedes buszt a Volánbusz Zrt. a budapesti agglomerációs járatokra vette, a Kormány által biztosított költségvetési források segítségével. Az első busz most állt forgalomba, a többi 29 db még idén követi.

A Mercedes-Benz Conecto G városi csuklós buszok megvásárlására idén márciusban szerződött a Volánbusz az ITK Holding leányvállalatával, az Inter Traction Electrics Kft.-vel. A Törökországban készülő, végig alacsonypadlós, légkondicionált buszflotta gyártása zajlik, várhatóan mindegyik forgalomba áll még ebben az évben. (tovább…)

Evezz velünk – csatlakozz a Csepel Evezős Klubhoz

2020. szeptember 13. vasárnap

Mr. Gabee, Csepel.info

Várjuk a 10-16 év közötti leányok és fiúk jelentkezését a Csepel Evezős Klubba.

A fentiekben a Klub új toborzó videóját tekinthetik meg.