Csepeli víztorony

Mr.gabee, Csepel.info

Az alábbiakban Lugosi Dániel fotóblogjanak egy bejegyzését idézzük:

Végre fent vagyok! – volt az első gondolatom, amikor kiértünk a csepeli víztorony tetejére. A látogatással együtt egy nagyon régi vágyam valósult meg, amikor sikerült feljutnom. Na de kezdjük az elejénél!

A csepeli víztoronyra mondhatjuk, hogy Csepel city egyik “nevezetessége”, hiszen ebből a fajta víztoronyból nem látni sokat az országban. Legtöbbünk első benyomása az épületről, nem különbözik sokban az “ezdeqúvamagas” gondolattól. A tornyot 1980-ban kezdték el építeni és egészen 1984-ig tartott a megépítése. Különlegessége, hogy a fejet a földön szerelték össze, majd a törzzsel együtt juttatták egyre feljebb. A végleges magassága 70 méter, ami közel 7 bar-os víznyomást eredményez Csepel vízhálózatában. A torony fejében két darab medence helyezkedik el, egyik egy belső, másik pedig egy külső gyűrűt formázva. Ezek együttes térfogata 3000 köbméter, ami nem kevesebb mint 3000 tonna vizet képes befogadni.
Az alábbi képek közvetlenül a medencék alatt készültek:
A medencéket évente takarítják, úgy hogy felváltva engedik le a két medencéből a vizet, a nyomás miatt az egyikben mindig szükséges vizet tárolni. Ha ez nem lenne meg, akkor a panelházak felsőbb szintjein éppen hogy csak folydogálna a víz. A törzs tetején a túlfolyók 7 méter magasan léptek életbe, ám a mai technikával ezekre már nincs szükség, hiszen a központból is tudják szabályozni a medencékben a víz állását.
A legfelső szinten helyezkednek el a kint elhelyezett antennák elektronikai felszerelései. A tetőre is innen lehet kijutni az ablakokon keresztül, ahonnan kíváló kilátás tárulkozik elénk, mégha sajnos elég ködös időben is sikerült meglőni a képeket.
Retro HÉV a végállomásról indulva
Ilyen döntött korlát fut végig a tetőn
Fentről még a 10 emeletesek is eltörpülnek
II. Rákóczi Ferenc út, Lakópark, Egressy zenesuli, stb.
Csepeli SZTK, Piac, Jedlik Ányos Gimnázium
Csepel Pláza
HÉV végállomás
A lehetőségért köszönet a Fővárosi Vízművek ZRT.-nek, és kisérőmnek Király Csabának!

Egy hozzászólás “Csepeli víztorony” bejegyzésre

  1. lutria szerint:

    Csepel 1996-2012,szintén a víztoronyból.Saját GIF kép.

    http://www.imagebam.com/image/a185fe1354351763

Itt lehet hozzászólni !