A járványhelyzet miatt távoktatás formájában folytatják az angol nyelvtanulást a Csepeli Nyugdíjas Közösségi Ház tagjai, akik eddig is részt vettek az oktatásban – közölte érdeklődésünkre Várkonyi Ágnes.
A népszerű angoltanár három éve tanítja az angolt a nyugdíjas közösségi házban. Tavasszal, a koronavírus-járvány kezdetén önszorgalomból, egy közösségi oldalon már kipróbálta az online oktatást, amelyet lelkesen fogadtak a nyugdíjas tanulók. A Csepeli Nyugdíjas Közösségi Ház támogatásával keddtől újraindult a távoktatás, amelyre máris rengetegen jelentkeztek.
Időskorú honfitársaink és családjaik védelme érdekében a Csepeli Piacon hétfőtől péntekig 9 és 11 óra között, szombaton 8 és 10 óra között kizárólag a 65 év feletti vásárlók tartózkodhatnak – írta közösségi oldalán Borbély Lénárd polgármester.
A 65 év felettiek ezen kívül bármikor vásárolhatnak nyitvatartási időben. A polgármester javasolja, hogy lehetőségük szerint használják a védett idősávot.
Múlt pénteken megkezdődött a szociális intézmények dolgozóinak tesztelése, hétfőn viszont iskolákban, óvodákban, bölcsődékben és az egészségügyi intézményekben indult a szűrés – mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.
Az internet segítségével próbáltunk utána járni, hogy vajon hány fertőzött találtak a Dél-Pesti Tankerületi Központ által fenntartott intézményekben. Két olyan intézményt találtunk, akik szolgáltattak adatot: (tovább…)
Dr. Póta György Gyermekorvos, illetve a Házi Gyermekorvosok Országos Érdekképviseleti és Szakmai Egyesületének elnöke volt Heti TV Pirkadat Extra vendége
Téma: Régen nagyobb volt a kórházban kezelt gyerekek száma
Az emberiség ma élő generációi még nem tapasztaltak olyan pandémiát, amely akkora hatással volt a társadalomra, mint a mostani koronavírus-járvány. A történelem azonban számos korábbi esetet ismer.
A következőkben a Csepelen élő Csurgay Árpádné címzetes egyetemi docens előadását hallhatják az emberiség eddigi legpusztítóbb járványairól és hatásaikról. Hasonló előadások: (tovább…)
A csepeli önkormányzat minden évben közmeghallgatást tart, ahol tájékoztatni tudják Önöket a legfontosabb közös ügyekről, illetve mindenki felteheti a közérdekű kérdéseit.
Az idei évben sajnos a koronavírus világjárvány miatt a megszokott formában ezt nem tudják megtartani, ezért arra kérjük Önöket, hogy mindenki a közérdekű kérdését írásban tegye föl és december 1-jéig a kozmeghallgatas@csepel.hu e-mail címre legyenek kedvesek elküldeni – írja a Csepel.hu
Az elmúlt hónapok Karácsony Gergely siránkozásáról szóltak, hogy a koronavírus nyomán kialakult gazdasági nehézségek miatt Budapest adóbevételei jelentős részétől, több tízmilliárd forinttól esik el. Emiatt számos beruházás is csúszik, a csepeli és kormánypárti kerületek fejlesztéseit négy évre betiltotta a főpolgármester, sőt Karácsony már adóemelésről és hitelfelvételről is beszélt. Csakhogy ennek egyelőre nyoma sincs – írta a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője hétfő reggeli bejegyzésében. Hozzátette: (tovább…)
A tesztelés a szociális intézmények dolgozóival indult pénteken, ami azért is indokolt, mert eddig a szociális otthonok 26 százalékában találtak fertőzöttet.
Sokan igényelték a csepeli önkormányzat 65 év felettieknek meghirdetett, pneumococcus elleni védőoltását. Már többen kérték az ingyenes oltást, mint amire kerete volt az önkormányzatnak. Ezért a karanténszabályok miatt elmaradó fenyőfaosztás és a hagyományos szilveszteri koncert és tűzijáték forrásait is erre csoportosítják át az önkormányzat.
Az eddigi tízmillió forintos keretet további ötmillió forinttal toldották meg. A pneumococcus baktérium által okozott tüdőgyulladást nem szabad összekeverni a koronavírussal. Ám a védőoltás segít abban, hogy akinek legyengül a szervezete – akár koronavírusos fertőzés, akár más betegség miatt – az ne fertőződjön felül, ne kapja el szövődményként ezt is. (tovább…)