Megkezdődött az országos koronavírus tesztelés

csepel.hu

A tesztelés a szociális intézmények dolgozóival indult pénteken, ami azért is indokolt, mert eddig a szociális otthonok 26 százalékában találtak fertőzöttet.

A részvétel önkéntes, a kormány arra kéri az intézmények dolgozóit, segítsenek maguknak és a környezetüknek azzal, hogy alávetik magukat a tesztelésnek. Rendszeresek lesznek a tesztek, az operatív törzs által meghatározott ütemezésben. A bölcsődei, óvodai és iskola pedagógusok körében a fővárosi és megyei védelmi bizottságok és kormányhivatalok szervezik. Országszerte mintegy ezer mintavevő csapatot indítanak el, amelyek a tervek szerint a hét öt munkanapján keresik fel az intézményeket.

Azokra, akiket az országos tesztelés során szűrnek ki, ugyanazok a járványügyi szabályok vonatkoznak, mint mindenki másra.

A kormány azt várja az országos teszteléstől, hogy pontosabb képet kapunk a fertőzöttek számáról, és pozitívnak bizonyuló egészségügyi, szociális, vagy nevelésben dolgozók kiszűrésével lassítani lehet a járvány terjedését.

Forrás: kormany.hu

Fotó: Vadnai Szabolcs/kormany.hu

csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !