‘Csepel’ kategória archívum

Apple térképe Csepel útjait fotózza

2021. március 13. szombat

MR.Gabee, Szifon, Csepel.info,

Mr.Gabee a Hollandi úton kapta lencsevégre az Apple Maps autóját, mely felvételeket készít Csepel kisebb és nagyobb utcáiról, tereiről.

Sok olyan dolog van, amelyet az Apple nem köt direkt módon az orrunkra, azonban a kulisszák mögött komoly fejlesztések zajlanak. Így van ez az Apple Maps esetében is, melyet a cég folyamatos adatgyűjtéssel igyekszik még jobbá tenni. (tovább…)

Egy év csúszással pályázik a főváros a gerincút építésére

2021. március 12. péntek

csepel.hu

A tavalyi, elrontott pályázat után ismét döntést hozott Karácsony Gergely főpolgármester arról a pályázatról, amely a csepeli gerincút második és harmadik ütemének megépítéséhez szükséges. A 85 százalékos uniós támogatású útépítési terv pályázatára a döntés értelmében maximum 400 millió forintot ad Budapest főváros önkormányzata.

(tovább…)

Oltópont lett a szakrendelő

2021. március 12. péntek

csepel.hu

A koronavírus-járvány harmadik hulláma erősebbnek látszik, mint az eddigiek, egyre több a beteg, a kórházi ápolásra szoruló. A járvány lassítása, visszaszorítása érdekében az elkövetkező két hétben újabb szigorítások, bezárások jönnek. Mindeközben zajlik a kerületben élők oltása is, március 4-én oltópont nyílt a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat épületében.

(tovább…)

Költségvetés a védekezés jegyében

2021. március 12. péntek

csepel.hu

Mivel az elmúlt tíz évben felelős gazdálkodás jellemezte Csepelt, idén is biztosítani tudjuk az önkormányzat megszokott színvonalú működését – mondta a Csepeli Hírmondónak Borbély Lénárd polgármester, akit a 2021-es költségvetésről és a március 8-án életbe lépett szigorítások csepeli vonatkozásairól kérdeztünk.

(tovább…)

Remek eredményeket értek el atlétáink az Országos Fedettpályás Bajnokságokon

2021. március 12. péntek

Csepel.hu

Folyamatosan zajlanak a különböző korosztályok fedettpályás országos bajnokságai, ahol a csepeli DAC versenyzői szinte kivétel nélkül egyéni rekordjaikat megjavítva bizonyították felkészültségüket, tehetségüket, s értek el dobogós és további értékes helyezéseket.

Sajnos több éremesélyes versenyző sérülés és betegség miatt távolmaradásra kényszerült, de az induló versenyzők eredményei nagyon tiszteletre méltóak.

(tovább…)

Megjelent az uniós nyílt közbeszerzési eljárás a Jedlik Ányos Gimnázium fejlesztésére

2021. március 11. csütörtök

csepel.hu

2021. március 10-én az állami tulajdonú Beruházási Ügynökség közreműködésével megjelent az uniós nyílt közbeszerzési eljárás a Jedlik Ányos Gimnázium fejlesztése, felújítása, rekonstrukciója megnevezésű projekt tervezése és kivitelezése tárgyában.

(tovább…)

Folyamatosak és egyre látványosabbak a munkák a Napközis tábornál

2021. március 11. csütörtök

csepel.hu

Zajlik a munka a Hollandi úti telken, hogy a csepeli gyerekek idén nyáron birtokba vehessék a megújult környezetet.

Mint portálunk megtudta, jelenleg fal- és tető-hőszigetelési, valamint szárazépítési munkák zajlanak, illetve elektromos és gépészeti alapvezetékek építése van folyamatban, de már építik például az ereszszegélyeket is. (tovább…)

Zöld, bringás bejelentést tett a kormány – Soroksár és Csepel örülhet

2021. március 11. csütörtök

Infostart

A főváros déli részén fontos kerékpáros kapcsolat létesül, és egy 10 kilométer hosszú zónát parkosítanak.

Schneller Domonkos, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára egy újabb kormányzati zöld fejlesztés megindulását jelentette be a Facebookon.

(tovább…)

Borbély Lénárd polgármester levele a diákbérletek ügyében

2021. március 11. csütörtök

csepel.hu

Borbély Lénárd, Csepel polgármestere levélben kezdeményezte Karácsony Gergely főpolgármesternél, hogy az iskolai bezárások idejére azokat a diák bérleteket, amelyeknek a lejárata március 8. és április 7. között van, hosszabbítsák meg 30 nappal.

(tovább…)

„Az én bátyám nem volt kötélrevaló gonosztevő” – 80 éve született Mansfeld Péter

2021. március 10. szerda

Mandiner

Ma lenne 80 éves Mansfeld Péter. Esélye sem volt rá, hogy megélje, mert 1959 márciusában, államellenes cselekedetek miatt 18 évesen felakasztották. A rendszerre jellemző cinizmus, hogy az édesanyjának fizetnie kellett azért a postán, hogy átvehesse a ruháit és az óráját.

A Mansfeld családban szinte mindenki fodrász volt. A kis Péter szülei is. A Fő utcában béreltek egy helyiséget, s úgy tűnt, hosszú ideig ez adhatja a család megélhetését. A II. világháború után azonban államosították a fodrászatot, az édesanyja a Gellért szállóban kapott állást, az édesapja pedig a Rudas fürdőben. Aztán ahogy Mansfeld László, Mansfeld Péter öccse fogalmazott már a kilencvenes években: „az apánk eltűnt az életünkből”.

(tovább…)