‘Oktatás’ kategória archívum
2013. március 25. hétfő
Pozitivnap.hu

Drámaian kevés kémiatanár végez évente Magyarországon, ezért jött létre ama program, amelynek keretében évente 1500 középiskolás diák végezhet ingyenesen érdekes és szórakoztató kémiai kísérleteket felsőoktatási intézmények laboratóriumaiban.
A kezdeményezéshez kilenc egyetem és főiskola csatlakozott, amelyek különleges kémia foglalkozásokra hívják meg a továbbtanulókat: a jövő lehetséges vegyészeit és kémiatanárait. Ebben a tanévben országosan kémia szakon 416-an, vegyészmérnöki karon pedig 414-en kezdték meg tanulmányaikat – olvasható a szervezők közleményében.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Oktatás, Tudomány kategóriába | 3 hozzászólás »
2013. március 22. péntek
Csepel.hu

Először debütáltak a Nagy Imre ÁMK sportcsarnokában a Gór Nagy Mária Színitanoda (továbbiakban GNM Színitanoda) első és második évfolyamos növendékei „Csak a haza legyen nagy és szabad” című dramatikus játékukkal március 21-én.
Nemzeti ünnepünk tiszteletének eseményeit felvonultató kétszer hetven perces előadást a Vermes, a Herman, a Móra, a Kölcsey, a Kék, valamint a Nagy Imre általános iskolásai tekintették meg.
(tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel, Kultúra, Megemlékezés, Oktatás, Társadalom, Történelem kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2013. március 20. szerda
Csepel.hu

2013. március 18-19. napján az Európai Unió Bizottsága által szervezett ERASMUS program keretében Dél-, Nyugat- és Közép-Európa különböző országaiból helyi- és regionális választott képviselők érkeztek Budapestre, hogy megismerkedjenek a Fővárosban megvalósult Európai Unió által társfinanszírozott projektekkel, köztük az Ady lakótelep integrált szociális rehabilitációja (Ady projekt), valamint a Csepel kapuja integrált szociális rehabilitációja (Csepel kapuja projekt) és a RETINA (Hagyományos Iparterületek Revitalizációja) projekttel.
A képviselők 2013. március 19-én látogattak el Csepelre, az esemény bázisául az Ady lakótelepen lévő Családsegítő Közösségi Ház szolgált, ahol Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzatának képviselői – köztük Morovik Attila és Ábel Attila alpolgármester urak- továbbá a Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. – köztük Werner Péter vezérigazgató és Kraxner István fejlesztési divízióvezető urak – illetve a Városfejlesztési osztály munkatársai fogadták a politikusokat.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Európai Unió, Oktatás, Szabadidő és szórakozás, Társadalom kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2013. március 20. szerda
Csepel.hu

Nem zárják be a Burattino Általános és Szakképző Iskolát, Gyermekotthont – közölte érdeklődésünkre Mezei Katalin, az intézmény igazgatója.
A bezárásról szóló korábbi hírek pontatlanok, mivel még az eshetőség sem merült fel, hogy az iskola megszűnne. Az viszont igaz, hogy a Burattino komoly finanszírozási gondokkal küzd.
(tovább…)
Beküldve a(z) Csepel, Kormány, Oktatás, Társadalom kategóriába | 5 hozzászólás »
2013. március 19. kedd
Csepel.hu 
Kerületi fiatalok tanácskoztak a közeljövőben tervezett Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat (GYIÖK) megalakulásának szakmai kérdéseiről a polgármesteri hivatal nagytanácstermében március 18-án.
Az ifjúságot zömében általános iskolás tizenévesek képviselték, a kötetlen beszélgetést Varga Norman, a Nemzeti Ifjúságvédő és Tehetségkutató Egyesület elnöke vezette.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Oktatás, Társadalom kategóriába | Egy hozzászólás »
2013. március 17. vasárnap
Csepel.hu
Kedves Szülők!
A következő tanévtől az iskolákban – az órarend részeként – heti egy alkalommal hittant, illetve erkölcstant tanulnak a gyerekek. Kispál György, a Csepeli Lelkészi Kör vezetője tájékoztatta lapunkat arról, hogy a 2013/14-es tanévben első osztályba kerülő gyerekek szülei az óvodában kapnak egy jelentkezési lapot, amelyet a gyerekek iskolába íratása során kell leadni. Ezen jelezhetik, hittanra, vagy erkölcstanra járjon-e majd a gyermekük. (tovább…)
Beküldve a(z) Csepel, Oktatás kategóriába | 87 hozzászólás »
2013. március 13. szerda
Csepel.hu
Illusztráció
Novellapályázatot hirdet az Újszínház Jókai Anna védnökségével
Izgalmas novellapályázatot hirdet az Újszínház legújabb premierje, a Bodnárné kapcsán. A színház 16 és 25 év közötti fiatalok, 1-3 oldalas pályamunkáit várja a darab történtéhez, a testvérviszályhoz kapcsolódva. A jelentkezők a testvéri kapcsolat, a testvéri szeretet- és konfliktus témakörében adhatják le műveiket.
(tovább…)
Beküldve a(z) Kultúra, Média, Oktatás, Szabadidő és szórakozás kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2013. március 12. kedd
Csepel.hu

Két napra érkezett Csepelre az a hat, Norvégiában tanuló fiatal, akik a Segítség Köve Alapítvány közreműködésével ismerkedhettek meg a Jedlik Ányos Gimnázium tanulóival. A norvég, lengyel, német, cseh és brazil fiatalok 3 hetet töltenek Magyarországon, kerületünkbe március 11-én, egy sülysápi látogatást követően érkeztek.
Oszkó Szilvia, a Segítség Köve Alapítvány képviselője elmondta: harmadik alkalommal fogadnak külföldi vendégeket, ezúttal egy tinédzser mozgalom segítségével szervezték meg a több nációt összefogó eseményt, aminek egyik legfontosabb eleme az angol nyelv gyakorlása.
(tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Civil szervezetek, Csepel, Kultúra, Oktatás, Szabadidő és szórakozás kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2013. március 7. csütörtök
Csepel.hu

Klinghammer István akadémikus, professor emeritus életében változást jelent, hogy február 28-ától a felsőoktatásért felelős államtitkárrá nevezték ki. „Korábban gyakran dohogtam az oktatás javítása érdekében, most megkértek, hogy tegyem jobbá” – mondta érdeklődésünkre a professzor.
A Csepelen élő tudós csupán azt sajnálja, hogy délutánonként már nem ő viheti haza az unokáját a közeli óvodából, mivel a munkájával járó kötelességek miatt valószínűleg késő estig a munkahelyén lesz.
(tovább…)
Beküldve a(z) Csepel, Kormány, Oktatás kategóriába | 7 hozzászólás »