Csepel.info

Menyhért Péter komolyan vette a társadalmi vitát
Mint arról a Csepel.info beszámolt, 2008. január 8-án társadalmi vitára kérte fel Avarkeszi Dezső és Podolák György csepeli országgyűlési képviselőket Menyhért Péter, a Csepel szigeti Civil Szövetség ügyvezetője. Mivel az egészségügynek nem szabadna pártpolitikai kérdéssé válnia, fontosnak tartom, hogy a párbeszéd ne egy politikai párt rendezvénye legyen – fogalmazott a magát baloldali érzelmű, liberális gondolkodású csepeli választóként meghatározó civil szervezeti vezető.
Avarkeszi Dezső és Podolák György – Csepel két országgyűlési képviselője – január 23-án gátlástalan cinizmussal utasítottak el minden társadalmi párbeszédet. Ha lejár a törvényesen megválasztott Országgyűlés mandátuma, majd jó lelkiismerettel állunk választóink elé. Akkor majd szívesen vitázunk politikai ellenfeleinkkel – fejtették ki, azaz mindenkit politikai ellenfelüknek tartanak, akik szeretnék megismerni a „TB-törvény” tervezetét, vagy kérdéseik, kifogásuk van a törvénnyel kapcsolatban. Pár nappal később a Fidesz két választókerületi elnöke emlékeztette az MSZP-s politikusokat arra, hogy esküt tettek választópolgáraik képviseletére. Ez nem mandátumuk lejárta után kezdődik, hanem addig tart. Az egészségügy helyzetéért aggódók nem politikai ellenfelek, hanem azok, akiket Önöknek képviselniük kell – fogalmaztak.
Az alábbiakban Borka Szász Tamás levelét, és Menyhért Péter, a társadalmi párbeszéd kezdeményezőjének válaszát olvashatják. (tovább…)