Navracsics: Mindenki eldöntheti, miről szól a népszavazás

Inforadio.hu

 

NavracsicsTibor

A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint pártjának keményen kell dolgoznia ahhoz, hogy a népszavazás ne meghiúsult várakozás, hanem számukra kedvező: érvényes és eredményes legyen. Navracsics Tibor az InfoRádiónak adott interjújában azt mondta: az MSZP és az SZDSZ vesztét az okozza majd, hogy nem az ország dolgaival, hanem Orbán Viktorral foglalkoznak.

A közvélemény-kutatások szerint a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló népszavazás érvényes lesz, ennek ellenére az ezek eltörléséért küzdő Fidesz parlamenti frakciójának vezetője úgy érzi: pártjának a kampány egy hónapja alatt is folyamatosan azon kell dolgoznia, hogy valóban eredményes legyen a referendum.

Arra a kérdésre, hogy mit várhatnak az emberek, ha az igenek lesznek többségben egy eredményes népszavazáson, Navracsics Tibor azt felelte: bármi megtörténhet. Hozzátette: a kormánykoalíció alkotmányos kötelezettsége, hogy ilyen esetben módosítsa a vonatkozó jogszabályokat, azaz el kell törölni a vizitdíjat, a kórházi napidíjat és a tandíjat is.

Hogy ezen túlmenően a kormányoldal, a kormány vagy a miniszterelnök milyen politikai felelősséget vállal, az már az ő ügyük – jelentette ki az ellenzéki frakcióvezető, hozzátéve: az emberek is eldönthetik maguk, hogy miről szól ez a népszavazás.

Van, aki a 300 forintról szavaz majd, van, aki ideológiáról, a jogintézményről, vagy arról, megteheti-e egy kormány, hogy a választási kampányban ígértek szöges ellentétét viszi véghez, hogy a társadalom akaratával szemben, az érintettekkel való egyeztetés nélkül hajtja végre intézkedéseit – tette hozzá Navracsics Tibor.

Forrás: Inforadio.hu

7 hozzászólás “Navracsics: Mindenki eldöntheti, miről szól a népszavazás” bejegyzésre

  1. Kovács Ernő szerint:

    http://index.hu/politika/belfold/mszp7408/ Csak nehogy lángba borúljon az ország!

  2. anti szerint:

    Navaracsics megengedte nekem is, hogy eldöntsem “miről szól a népszavazás”

    Döntöttem: mint minden népszavazás, a március 9.-ei is a feltett kérdésekről szól. Nem?

  3. Morzsi szerint:

    Sajnos a kampányok még véletlenül sem a kérdésekről szólnak!
    Nem hiszem, hogy valóban így kéne lejátszani! Az SzDSz “csillagos” kampányával kezdődött és a Fidesz is beállt a “kurcsányi” beszédekkel!

  4. jani szerint:

    Mondja már meg valaki nekem, a vörös csillag nem önkényuralmi jelkép !? Annak használata törvénybe ütköző cselekedet , az Szdsz miért hasznáhatja az egyhén szólva idióta reklámjában ? Rájuk nem vonatkozik a törvény ? Az illetékesek miért nem veszik észre ????!!!! Vagy nekik ez is engedélyezve van ?

  5. székely szerint:

    Valami olyasmit halottam, hogy a szadesz azzal érvel vörös csillag ügyben, hogy az ő csillaguk csak három ágú … mert annyi látszik a képen. Tehát nem tiltott önkényuralmi jelkép. Azt nem tették hozzá, hogy e logikát egyéb tiltott önkényutalmi jelképek esetén is elfogadhatónak, sőt támogathatónak tartják-e.
    Én ezt az érvelést és logikát egyébként elfogadhatatlannak tartom.
    Az szadesz szégyelhatné magát… persze tudjuk hogy nem fogja. Talán ezért is veszítették el kb. egy millió szavazójukat 1990 óta.

  6. jani szerint:

    Evvel a az agyament reklámmal, pedig még többet. !! Azt hiszik valami nagyot alkottak. Szánalmas, hogy csak ennyire futotta nekik.

  7. jani szerint:

    Tv.-ben láttam ,valaki feljelentette őket az önkénmyuralmi jelkép használata miatt ! Kérdés, hogy ugy látják mások, hogy a csillagnak csak három ága látszik ! Nem lesz ebből semmi. !!! Majd megmagyarázzák, hogy mit kelle látnunk ha ránézünk !!!!!

Itt lehet hozzászólni !