Csepelen lesz a népszavazás kampányzárója!

Ma.hu, MTI

Szociális népszavazás

A Fidesz a tudás, az egészség és egy új jövő mellett szeretne kampányolni – mondta Tarlós István, az ellenzéki párt népszavazási kampányának irányítója, aki csütörtökön a Fidesz plakátjainak budapesti bemutatóján arról is beszélt, hogy Orbán Viktorral március 7-én Csepelen tartják a kampányzárót.

A plakátokon “a jövő igennel kezdődik” jelmondat szerepel, amelyet Orbán Viktor, a Fidesz elnöke hirdetett meg szerdai országértékelő beszédében. Tarlós István azt mondta, hogy egyszerű igazságokra akarnak rámutatni: a tudás, az egészség, és egy új jövő mellett kampányolnak. A Fidesz kampányának vezetője háromféle plakátot mutatott be: az egyiken egy doktornő, a másikon egy család, a harmadikon pedig fiatalok szerepelnek.

A kampány irányítója szerint a plakátokat ugyan teljes mértékben el akarták kerülni, de mivel a kormánypártok nem fogadták el azt a fideszes javaslatot, hogy ne legyenek plakátok, ezért az esélyegyenlőség jegyében a Fidesz is használja ezt az eszközt a kampányban. Mint mondta, a kormánypártokhoz képest így is kisebb volumenben, bár országosan jelennek meg a plakátok.

Kérdésre válaszolva Tarlós István azt mondta, nagyságrendekkel kevesebb plakátjuk lesz, mint a kormányoldalnak, és messze kevesebbet költenek majd plakátokra, mint az SZDSZ. Tarlós István hangsúlyozta: személy szerint a vadplakátozást ellenzi, mert ez szemben áll főpolgármesteri programjával is, ezért arra kéri a Fidesz támogatóit, hogy az engedély nélküli plakátolást kerüljék.

A politikus az MTI kérdésére elmondta: ő maga eddig 71 településre ment el országjárása során, a március 9-ig hátralévő időben pedig még több mint 30 helyre látogat el. Mint mondta, a kampány utolsó két hetében Orbán Viktor pártelnök mellett Varga Mihály és Kósa Lajos alelnökök, valamint Navracsics Tibor frakcióvezető és Áder János is bekapcsolódik az országjárásba. Tarlós István azt is elmondta, hogy a Fidesz kampányzáróját március 7-én Csepelen tartják, Orbán Viktorral közösen.

Forrás: MTI, Ma.hu

A népszavazás platátjai:

Népszavazás plakát1

Népszavazás plakát2

Népszavazás plakát3

13 hozzászólás “Csepelen lesz a népszavazás kampányzárója!” bejegyzésre

  1. Kovács Ernő szerint:

    EMBEREK! Viktor jön Csepelre, és mindenkinek tudja a nevét: A kampányzárón neveteken fog szólítani titeket:EMBEREK!

  2. miska72 szerint:

    Jönnek a GAZEMBEREK is? MSZP SZDSZ? MDF?

  3. Judit szerint:

    Ernő! Te olyan hülye vagy helyből, mint más nekifutásból! Gratulálok!

  4. id_hu_ba szerint:

    Ernő!
    Elismerem, hogy zokon veszed ha Orbán Viktor az emberekhez akar szólni és Ti ebből kizártnak érzitek magatokat.
    Valószínűnek tartom, hozzátok majd Süth Miklós fog szólni, aki a maga területén szintén országos szintü szakember.

  5. id_hu_ba szerint:

    Ernő!
    Hozzátok Süth Miklós érkezik a zárókampányra.

  6. id_hu_ba szerint:

    Ernő!
    Hozzátok Süth Miklós jön kampányzáróra!

  7. Judit szerint:

    Kedves Ernő!
    Az “Emberek!” megszólítást eddig Gy.F.-nél hallottam. Orbán Viktornál a “Hölgyeim és Uraim!”, illetve a “Kedves Barátaim!” a szokás.
    Egy kis tájékozódás nem ártana a hozzászólás előtt.

  8. id_hu_ba szerint:

    Elismerem, ha Orbán Viktor az “EMBEREK”hez szól, az téged nem érint.
    Hozzád(tok) majd Süth Miklós szól érdemben.

  9. Huba szerint:

    Ernő!
    Ha téged Orbán Viktor nem szólít meg azzal hogy: K.Uraim, K.Barátaim és azzal sem érzed magad megszólítva hogy: Emberek, akkor hozzád nem Ő érkezik a kampányzáróra, hanem Süth Miklós.

  10. én szerint:

    Hol leszpontosan? Köszi a választ

  11. Kovács Ernő szerint:

    Kicsit levagy mardva! Most az emberek mennek!

  12. Kovács Ernő szerint:

    Judit:

    Kicsit levagy mardva! Most az emberek mennek!

  13. MZS szerint:

    Tisztelt hozzászólók!
    Hol lesz pontosan? Melyik müvházbaz? Köszönöm a választ.

Itt lehet hozzászólni !