csepel.hu
Megalapozatlan hírek rontják a koronavírus elleni védőoltásba vetett bizalmat.
ATV
Egyszer régen, egy messzi-messzi galaxisban arról beszélgettek Szlávik János főorvossal az ATV Start műsorában, hogy nem kell aggódni egy esetleges világjárványtól.
Ma már tudjuk, hogy tévedtek. És nem az orvos volt hülye – hiszen ő is beszélt lehetséges világjárványokról -, csak az élet ilyen.
Tavaly szinte nem volt olyan fővárosi kerület, amely ne kapott volna kormányzati támogatást egészségügyi fejlesztésre, több mint tízmilliárd forint értékű egészségügyi bővítés valósult meg. Dél-Pest kapta a legmagasabb támogatást: Csepelen és Kispesten egymilliárdból fejlődött a helyi egészségügyi szolgáltatás, emellett a belső kerületek egészségügyi intézményei is közel félmilliárdos forrásból bővülhetnek.
Több mint 27 milliárd forintot adott át a kormány a fővárosi és Pest megyei egészségügyi alapellátás és járóbeteg-szakellátás fejlesztésére az Egészséges Budapest Program keretében 2017–2020 között – tájékoztatta lapunkat az Emberi Erőforrások Minisztériuma, hozzátéve:
Mr.Gabee, Csepel.info
A Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat nyilvánosságra hozta a 2021. január 11-től január 15-ig tartó rendeléseit.
A konkrét listát az alábbiakban megtekinthetik (tovább…)
veradas.hu, Mr.Gabee, Csepel.info
2021. január 8-án (pénteken ) 13:00 és 18.00 óra között a Csepel Plázában lesz véradás.
Az eseményre időpont foglalható ide kattintva.
Infostart
A SYNLAB Hungary Kft. 140 millió forintos támogatást nyert el a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség Nonprofit Zrt. pályázatán; a 281 millió forint összértékű beruházásból a kapacitásbővítés mellett a koronavírus tesztelésével kapcsolatos fejlesztésekre is költenek – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a SYNLAB okiratátadási ünnepségén Budapesten.
Szijjártó Péter hozzátette, hogy a cég 2021 első felében tervezi átadni új járványügyi laboratóriumi részlegét, mely akár napi ötezer PCR teszt kiértékelésére is képes lehet. A miniszter kiemelt jelentőségűnek nevezte, hogy az orvosi diagnosztika legnagyobb európai magánszolgáltató vállalata újabb beruházást hozott Magyarországra, azon belül Csepelre. A csepeli központ “Közép-Európa legnagyobb magándiagnosztikai laborja, Európában talán a legmodernebb ilyen típusú létesítmény”, ahol 6000 négyzetméteren évente 45-50 millió lelet értékelését végzik – ismertette.
veradas.hu, Mr.Gabee, Csepel.info
2021. január 8-án (pénteken ) 13:00 és 18.00 óra között a Csepel Plázában lesz véradás.
Az eseményre időpont foglalható ide kattintva.
Mandiner, Csepel.info
“Ha örülnének, hogy én is magyar vagyok, egy nyelvet beszélünk, hát jó lenne.”
Orbán Viktor vasárnap reggel a Kossuth Rádióban „kisújszállási asszonyságnak” nevezte Karikó Katalint, akinek a szabadalma alapján fejlesztettek ki több Covid-19 elleni védőoltást is. A kijelentésből a baloldal politikai vitát kreált: erről a világhírű biokémikus azt mondta, mások vitája. A miniszterelnök úgy fogalmazott: “kis túlzással, de nyugodtan mondhatjuk, hogy ez egy magyar vakcina, amerikai pénz és magyar ész van benne”. Karikó Katalin szerint ez nem túlzás. (tovább…)
veradas.hu, Mr.Gabee, Csepel.info
2021. január 8-án (pénteken ) 13:00 és 18.00 óra között a Csepel Plázában lesz véradás.
Az eseményre időpont foglalható ide kattintva.
Infostart
Összesen 4,4 millió adag oltóanyagot kap Magyarország – hangzott el a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. online sajtótájékoztatóján, ahol arról is beszámoltak, hogy a megváltozott variánsra gyorsan lehet reagálni.
Zsigmond Krisztina, a cég vakcinaüzletágának vezetője közölte, globálisan ez év végéig 50 millió adagot, 2021 végéig 1,3 milliárd adag vakcinát terít a Pfizer a BioNTech-kel közösen fejlesztett, koronavírus elleni vakcinából. Az Európai Bizottság az uniós szerződés alapján 200 millió vakcinát kötött le, és további 100 millió adagra van opciója idén és jövőre.