Csepel.info: már 12 ezer követőnk van

2019. április 10.

Csepel.info

Az elmúlt napokban a Csepel.info Facebook oldal követőinek száma meghaladta a 12 ezer főt – derül ki a statisztikából.

Facebookos társoldalainkkal együtt már több mint 16 ezer követőnk van. A Csepel.info így nem csak a leginkább elismert, de egyben a legnépszerűbb híroldal a kerületünkben. Érdekesség, hogy sokan még úgy is követik Facebook-oldalunkat, hogy nem kedvelik, vagyis az oldalunkat kedvelők száma egy kicsit kevesebb 🙂

NB III foci: verekedésért kapott eltiltást a csepeli technikai vezető

2019. április 10.
Kisalföld

labda

Itt nem a labdát rúgták

A csepeli technikai vezető és a ménfőcsanaki masszőr egymást ütötte.

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága április 9-én hozott döntése értelmében Bertalan Zsolt technikai vezető (Csepel) és Kovács István masszőr (Ménfőcsanak) a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 4-4 soron következő, NB III-as férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott, mert egy mérkőzés alatt kialakult tömegjelenetben többször megütötték egymást.

Vádat emeltek az Alstom-ügyben, korrupt baloldali politikus azonban nincs az érintettek között

2019. április 10.

Pesti Srácok

Gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozójának kötelessége megszegésére irányuló vesztegetés bűntette miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) négy ember ellen a Fővárosi Törvényszéken az Alstom-ügyként ismert eljárásban – közölte a PestiSrácok.hu-val a vádhatóság vezetője.

Keresztes Imre beszámolója szerint az érintettek közül kettő magyar, egy osztrák, egy pedig amerikai állampolgár. A terheltek egyike sem közszereplő, így megússzák a felelősségre vonást azok az egykori politikai döntéshozók, akik az MSZP-SZDSZ-kormányok alatt zajló korrupciós bűncselekmény tényleges haszonélvezői lehettek. Folytatás »

Pályázat kamerarendszer kiépítésére – 2019

2019. április 10.

csepel.hu

1.    Támogatás célja, háttere

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata célja, hogy a kerületben élő lakosság életkörülményei a lehető legjobbak legyenek. Ezt a közszolgáltatások, a közterületek vagy a közlekedési kapcsolatok színvonala mellett a közbiztonság és a lakhatási feltételek is jelentősen befolyásolják.

A kerület a fenti célok elérése érdekében olyan kamerarendszer kiépítésének támogatását tervezi, mely a közbiztonság és a vagyonbiztonság javításához egyaránt hozzájárul.

Folytatás »

Kapitány Julianna kollázsai az Erdei galériában

2019. április 10.

csepel.hu

Kapitány Julianna kollázsaiból nyílt kiállítás az Erdei Éva Galériában április 7-én. A vendégeket Erdei Kvasznay Éva művészetszervező képzőművész köszöntötte, a tárlatot Kopócsy Judit festőművész nyitotta meg.

Ahogy megnyitójában fogalmazott: az alkotások nagy része nem realista kép, egyes darabok a Jelenések könyve élményét jelenítik meg, mások a káoszról, rendről, bombázásról, költői tartalmakról és színélményekről tanúskodnak.

Folytatás »

Drámai fordulat Mészöly Kálmán egészségi állapotában

2019. április 9.

Blikk

Bő egy évvel ezelőtt kórházból kórházba került különböző betegségekkel, most viszont már a focimeccsre és az edzőterembe járást tervezi Mészöly Kálmán (77), a Vasas és a magyar labdarúgó-válogatott egykori legendás játékosa és edzője.

A „Szőke Szikla” tavaly januárban került agyvérzés gyanújával kórházba, majd kiderült, kétoldali bakteriális tüdőgyulladással küszködik. Később a Városmajori Szív- és Érsebészeti Klinikán megállapították, hogy koszorúér-szűkülete van, ám műtétre végül nem került sor. A térdízületében gyulladás alakult ki, húgyúti fertőzést is kapott, valamint a gyomrával és bélrendszerével is volt probléma. Folytatás »

Nagy baleset a Weiss Manfréd úton

2019. április 9.

Mr. Gabee, Csepel.info

Emese nevű olvasónk arról tajekoztatta Mr. Gabee szerkesztőt, hogy a Weiss Manfréd úton a szennyvíztisztító közelében 5 autó, 1 motoros és egy kamion ütközött össze kedden délelőtt.

A műszaki mentés és a helyszínelés idején rendőri irányítás mellett, 1 sáv járható.

Akinek bármilyen információja van az esettel kapcsolatban, esetleg képpel rendelkezik, írjon a fórumba. Ezen felül írhat nekünk Facebook oldalunkon található üzenetküldő menupontba, és a csepel.info@gmail.com e-mail címre. 

Új drónfelvétel a csepeli Kis-Dunáról

2019. április 9.

Csepel.info, Youtube

Az alábbi felvétel idén márciusban készült.

Még nem a tavaszi színek a jellemzőek de a Kis-Duna part így is gyönyörű rajta.

Folytatás »

Egymásnak esett az ellenzék Budapesten

2019. április 8.

Origo, Csepel.info

Mindegyik magát tartja a legjobbnak 

Az MSZP-P, a DK és a Momentum szombati bejelentése után Puzsér Róbert vasárnap este jelezte Karácsony Gergelyéknek, hogy kiszáll az előválasztásból, és felfüggeszti a tárgyalásokat.

Csepelen a Szigethalmon élő, MSZP-s Takács Mónika lesz az össze(nem)fogás egyik polgármester-jelöltje – az LMP és a Jobbik jelöltjét vagy jelöltjeit még nem ismerni. Az MSZP politikus asszony azt a Munkásotthont vezeti, amely a rendszerváltás óta az MSZP pártházaként is működik, de amit a rendszerváltás óta nem újítottak fel. Az újságok szerint akkora káosz bontakozott ki a budapesti ellenzéknél a szombati bejelentés után, amire jó ideje nem volt példa. Folytatás »

Pénteken lezárják a HÉV végállomás egyik átjáróját

2019. április 8.

Mr.Gabee, Csepel.info

A MÁV-HÉV Zrt. tájékoztatása szerint 2019. április 12-én (pénteken) lezárja Csepel HÉV végállomás kocsiszín felé eső kis gyalogos átjáróját átépítés miatt. Kerülni a Betű utcai gyalogos átjárónál lehet (Csepel pláza előtt).

A közlemény a keddi napon kerül kifüggesztésre a területen.