Nem lesz ellenzéki összefogás az őszi választásokon

Csak pozíció-osztogatás folyik

Csepel.info, Index

Ahogy az Európai Parlament választására, úgy az őszi önkormányzati választásokra is bejelentette az MSZP, hogy az ellenzék közös jelöltekkel, közös listán fog indulni. Ám ahogy az Európai Parlament választás esetében, úgy az önkormányzati választással kapcsolatban is beismerték, hogy ez nem így lesz. Így ismét a Fidesz nyerheti meg az önkormányzatok elsöprő többségét.

Csepelen a Szigethalmon élő Takács Mónika MSZP-s politikus lesz az MSZP-P, a DK, és a Momentum jelöltje. A Fidesz-KDNP ismét Borbély Lénárd polgármestert indítja, míg az LMP, a Jobbik és a Munkáspárt jelöltjeiről még nem volt bejelentés.

Az Index szerint az egyeztetéseken részt vettek az LMP képviselői is, azonban végül/egyelőre nem sikerült konszenzusra jutni. Az LMP-sek azzal szálltak ki, hogy majd a május 26-i EP-választás után döntenek az együttműködés mikéntjéről.

Arról az Index szerint vita van a pártok között, hogy a Jobbikot be kell-e venni az összefogásba. A jobbikos jelöltek hiánya ugyanis szerintük ahhoz vezethet, hogy sokan inkább átszavaznak a Fideszre – ami gyengíti összességében az ellenzéket.

A Momentum tagsága is kérdéses, hogyan fogadja a korábban elfogadhatatlannak tartott szocialistákkal kötött egyezséget: az Azonnali szombat reggel írt arról, hogy a párt küldöttei közül néhányan levelet fogalmaztak az elnökségnek arról, hogy a teljes összefogást sürgetik, és nem egyeznek bele a félmegoldásba. De majd később derül ki nyilván, ez mennyire általános vélemény a pártban – írja az Index. A közös jelöltek sorában vannak nevetséges megoldások is, például Horváth Csabát indítanák Karácsony Gergely helyett Zuglóban, Csepelen pedig egy Szigethalmon élő politikust, Takács Mónikát nevezték meg polgármester-jelöltnek.

Az MSZP-P, DK és a Momentum jelöltjei:

  • I. V. Naszályi Márta – Párbeszéd – helyi képviselő
  • II. Őrsi Gergő – MSZP – helyi képviselő, az MSZP budapesti alelnöke
  • III. Kiss László – MSZP – helyi képviselő
  • IV. Déri Tibor – Momentum
  • V. Tüttő Kata – MSZP – országos elnökségi tag, XII. kerületi képviselő
  • VI. Soproni Tamás – Momentum – volt alelnök
  • VII. Niedermüller Péter -DK – EP-képviselő
  • VIII. Pikó András – Momentum – civilként jelölik, újságíró, a Klubrádió műsorvezetője
  • IX. Párbeszéd jelöl, de nincs döntés még, kit
  • X. Somlyódy Csaba – MSZP – helyi képviselő
  • XI. László Imre – DK – országgyűlési képviselő, a Szent Imre kórház volt főigazgatója
  • XII. Élő Norbert – DK – budapesti politikus
  • XIII. Tóth József – MSZP – jelenlegi polgármester
  • XIV. Horváth Csaba – MSZP – fővárosi képviselő
  • XV. Németh Angéla – DK – jelenlegi polgármester
  • XVI. Nemes Gábor – DK – volt BKV-s szakszervezeti vezető
  • XVII. Gy. Németh Erzsébet DK – fővárosi képviselő
  • XVIII. Szaniszló Sándor – MSZP – fővárosi képviselő
  • XIX. Gajda Péter – MSZP – jelenlegi polgármester
  • XX. Szabados Ákos – (MSZP-s kvótán) – jelenlegi független polgármester
  • XXI. Takács Mónika – MSZP – helyi képviselő
  • XXII. Havasi Gábor – Momentum
  • XXIII. Momentum jelöl, de még nincs döntés, kicsodát

Arról sincs még döntés, hogy milyen jelölőszervezet színeiben indulnak, vagy netán pártlogókkal. De arról megállapodtak, hogy nemcsak a polgármesterjelölti posztokon, hanem az egyéni választókerületekben is közös jelölteket indítanak – írja az Index.

A Jobbik és az LMP szomorú – különösen a Momentumot szidja

A megegyezés bejelentése után nem sokkal közös közleményt adott ki a Jobbik és az LMP, illetve a Sétáló Budapest kampányfőnöke, Zaránd Péter  (Puzsér Róbertet ők jelölik főpolgármesternek). Bencsik János és Moldován László, a Jobbik és az LMP budapesti elnökei, illetve a Sétáló Budapest csapata

“szomorúan veszi tudomásul, hogy Budapesten az MSZP tudatosan az ellenzék megosztására játszik. Nem beszélnek programról, nem egyeztetnek Budapest jövőjéről, hanem kizárólag pozíciókkal seftelnek. Ezzel ellehetetlenítik a teljes ellenzéki együttműködést.”

A közleményük szerint a ma bemutatott polgármesterjelöltekkel és a mögöttük álló pártszövetséggel “nem lehet leváltani a Fideszt, hiszen éppen ők okozták kétharmadot, és számos esetben a mai napig helyi szinten kollaborálnak a narancsuralommal. Ez a megállapodás nem a változást és nem az ellenzéki győzelmet szolgálja, hanem a parkolási maffiát és a korrupt szocialista világ túlélését” – írták.

Azt is hozzátették, hogy elkeserítő látni, hogy ebben részt vesz a Momentum. “A harminc évet nem lehet leváltani az olimpiát megszavazó Karácsonnyal, a zuglói parkolási botrányt eltagadó Horváth Csabával, az MSZP-vel és a DK-val. Azt gondoljuk, hogy a Momentum szavazói centrum szavazók, azt gondoljuk, hogy a Momentumnak a centrum pártokkal kellene együttműködnie, ahogy erre vidéken számtalan példa van. Sajnáljuk, hogy a kapzsiság győzött az elvek felett.”

Csepel.info, Index

25 hozzászólás “Nem lesz ellenzéki összefogás az őszi választásokon” bejegyzésre

  1. Dagobert bácsi szerint:

    “Így ismét a Fidesz nyerheti meg az önkormányzatok elsöprő többségét. ”

    Nekünk csepelieknek megfelel, ha Csepel a kisebbségbe kerül, ahol a Fidesz elveszti a helyi kormányzás lehetőségét!

  2. Lovas szerint:

    Még csak az kellene a csepelieknek, hogy megint lopjatok.

  3. Jobban szerint:

    Dagobert csak a saját nevében beszélhet, beszéljen. Ne a csepeliek nevében. Nem minden csepeli várja a baloldal képviselőinek pusztító visszatérését. Azt a nihil 16 évet, azaz 4 ciklust amikor csak a fű nőtt Csepelen…kórházbezárás, galvániszap szennyezés, kettős gyilkosság, eperföldi terror….Szabó Szabolcs személyi kultuszt idéző gyakorlatát, hogy semmit nem tesz a kerületért, mert mással foglalkozik, de a fényképe évek óta ki van az utcán függesztve.
    Ennyire nem lehetnek esztelenek, ostobák, buták a csepeli választók….

  4. Horváth János szerint:

    Akkor te milyen jogon akarsz a csepeliek nevében beszélni?

  5. Jobban szerint:

    Horváth János még mindig nem tegeződünk…Dagobert konkrétan “Nekünk csepelieknek megfelel….” fogalmaz, mintha az egész populáció feljogosította volna erre a megnyilatkozásra. Pedig nagyon nem. Kerüljük az ilyen téves és nagyon megtévesztő szóhasználatot.

  6. Nagyapó szerint:

    Ha ellenzéki szavazó lennék, komoly gondom lenne, hogy kire szavazzak. Mint jobboldali szavazzak a kalapból kihúzott szocira? Mint baloldali, szavazzak a rasszista, antiszemita közös jelöltre? Baloldaliként nem felejthetem Lampert Mónika szavait “nem baj, hogy a Fidesz nyert, a pénz nálunk van”. Fordított helyzetben mi lesz? El tudom képzelni amint a csepeli független szoci polgármester elmegy Bagdy úrhoz és veri az asztalt egy, vagy két új hídért, felüljáróért, vagy a minden pártot cserbenhagyó Karácsony megy a miniszterelnökhöz a metró felújításának folytatásához, meg a 4-es metrón ellopott pénz visszafizetéséhez szükséges források biztosítására.
    “NADE MARGIT! NOOORMÁLIS???”

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. Dagobert bácsi szerint:

    Jobban, ne felejtsd el, a csepeliek 4 ciklusra újra meg újra a baloldalra szavaztak, vajon miért? Majd akkor ugrálj, ha ti is a negyedik ciklusotokat fejezitek be! Csepel még soha nem látott annyi pénzt, amit Németh Szilárd szerzett, ÁLLÍTÓLAG! Mert látni senki se látta! Jött majd ment, itt még csak meg sem melegedett! Eltűnt mint a talált kétmilliárd forint! Mi hasznunk volt a 9 éves Fidesz uralomból? Semmi! A szobrokkal senki sem lakik jól! Felújították az óvoda udvarokat, jó az óvodásoknak, de ők nem szavaznak! Felújították a játszótereket, a gyerekek sem szavaznak! Mit kaptak a felnőtt csepeliek? Konzultációs íveket meg üres ígéreteket! Borbély 2014-ben 5000 új munkahelyet ígért Csepelen, lett belőle 200 a METRANS-nál! Itt is írták a hozzászólók, hogy ennek következtében Csepelen jelentősen nőtt a kamionforgalom, meg a közlekedési dugó! Kösz Borbély Lénárd, felejtsd el az újraválasztásodat!

  8. Dagobert bácsi szerint:

    Nagyapó, a választók nem mérnökök, mint te! Indulatból szavaznak! 2010-ben nem a Fideszre szavaztak, hanem a baloldal ellen! Most meg nem a baloldalra fognak szavazni, hanem a Fidesz ellen! Ez ilyen egyszerű! Azt hiszed a jobboldali szavazók szeretik a te tolvaj főnöködet? Nem, csak akkor nem volt más választás! Most van!

  9. Johnny szerint:

    Mi van csicska-kutyák?
    Cenzura, baszdki?
    Törölgettek?
    Mi nem tetszett, az igazság?

  10. Jobban szerint:

    Dagobert, a személyeskedésére kicsit sem lehet büszke…
    Aki nem érzékelte 2010 óta, hogy mi változott Csepelen az megérdemli a balliberális “jövőt”.

  11. Jobban szerint:

    Lánczi Tamás: Rászámolás
    “Gyenge kezdés után erős visszaesés. Így jellemezhetjük a 2019-es budapesti önkormányzati választás ellenzéki főpolgármester-jelöltjei közti előválasztási procedúrát.

    Az előválasztás első fordulóját az MSZP kezdeményezésére még február elején tartották. Karácsony Gergely és Horváth Csaba ütközetéből – siralmasan alacsony részvétel mellett – végül a Párbeszéd politikusa került ki győztesen. Az MSZP-P összefogást, valamint a DK-t és a Szolidaritást így Karácsony Gergely fogja képviselni az előválasztás második fordulójában, amelyen – legalábbis elméletben – Puzsér Róberttel fog megküzdeni, akit az LMP és a Jobbik támogat. A Momentum úgy döntött, nem állít saját jelöltet, hanem beáll a győztes mögé. A Jobbik részvételéről egyébként még mindig nem sikerült döntést hoznia az ellenzéki pártoknak, de ez az elmúlt napok fejleményeinek tükrében szinte részletkérdésnek tűnik.

    Nagyon úgy néz ki ugyanis, hogy az előválasztás második fordulója, a Karácsony-Puzsér ütközet elmarad. A hétvégén az MSZP, a Párbeszéd, a DK és a Momentum megállapodott arról, hogy közösen indulnak az őszi önkormányzati választásokon, és meg is nevezték a közös kerületi polgármesterjelölteket. A dolog szépséghibája, hogy erről elfelejtették értesíteni az előválasztás további résztvevőit, az LMP-t, a Jobbikot és Puzsér Róbertet. Így hát beindult a szokásos cicaharc, gyakorlatilag ugyanazzal a forgatókönyvvel, mint az összes eddigi ellenzéki összefogósdi. Puzsér stábja vasárnap este közölte Karácsony Gergellyel, hogy felfüggesztik a tárgyalásokat, vagyis gyakorlatilag kiszállnak az előválasztásból, és Puzsér önállóan nekifut a választásnak. Az LMP nem fogadta el az MSZP-P-től kapott ajánlatot, mert az alapján kevesebb kerületben állíthatna jelöltet, mint Gyurcsányék. Karácsony Gergely egy Facebook bejegyzésben így kommentálta a fejleményeket: „Aki jön az jön, aki nem az nem.”

    Mindeközben mintha már a baloldali sajtó is levenné a kezét a bakit bakira halmozó Karácsonyról. Fiala János élő adásban üzent a zuglói polgármesternek, amiért a kerület nem hajlandó kifizetni a Fiala felé fennálló tartozását: „Azt kérdezem öntől, hogy megérti-e azt, ha az én türelmem a zuglói önkormányzattal kapcsolatban erőteljesen csökken, annak fizetési fegyelmezetlensége okán?” – fakadt ki egyik hallgatójának Fiala műsorának március 7-i adásában. A 444.hu, a Magyar Narancs és a HVG.hu hasábjain is egyre többször beszólnak Karácsonynak, mintha ők is megelégelték volna Zugló polgármesterének bénázását. A baloldali sajtónak van némi tapasztalata abban, mennyire kínos, ha egy halvány gyenge jelölt mögé (emlékezzünk csak Medgyessy Péterre vagy Falus Ferencre) kell beállni a kampányban. Jó pár baloldali sajtómunkás égette be magát.

    Se politikai hátország, se sajtótámogatás, se politikai teljesítmény. Így fest Karácsony Gergely pályafutásának mérlege. Már csak az a kérdés, vajon mikor dobja be a törölközőt.

    Az ellenzéki előválasztás kudarcának története azonban nem csak Karácsony bénázásáról szól, hanem azokról is, akik azt gondolták, hogy az ellenzék jelen állapotában alkalmas egy előválasztási procedúra lebonyolítására. Én magam számos helyen elmondtam, hogy ez egy reménytelen vállalkozás.

    És szól ez az MSZP világraszóló impotenciájáról is. A szocialisták valamiféle Stockholm-szindrómában szenvedhetnek, mivel lassan két évtizede mindig az SZDSZ-ből vagy egy ahhoz kísértetiesen hasonlító szervezetből próbálnak idegenlégióst igazolni. Kivétel Mesterházy, de őt maga az MSZP áldozta fel a Bitó-szalon kedvéért.

    Szól a Momentumról is, amely egész identitását arra építette fel, hogy nem működik együtt 20. századi pártokkal. A momentumosok nemcsak, hogy nem maradtak hűek ehhez az elvhez, de egyenesen az kommunista utódpárttal sikerült szövetségre lépniük.

    És szól a Jobbikról is, amely olyan ügyesen taktikázott, hogy a tavalyi kormányváltó erő pozíciójából mára az öt százalékos LMP segédcsapatává zsugorodott.

    Az Európai Parlamenti választások tétje a nemzeti erők számára az, amit Orbán Viktor miniszterelnök kampányindító beszédében is megfogalmazott: bevándorláspárti vagy bevándorlásellenes vezetői lesznek-e az Európai Uniónak? Ezzel együtt, az ellenzéki oldalra leadott szavazatok számából azt is kikövetkeztethetjük majd, hogy mennyire elégedettek az ellenzéki szavazók saját pártjaik teljesítményével.

    A jelenlegi helyzet alapján az üzenet borítékolható. Az egyetlen kérdés, hogy van-e még annyi intellektuális ereje az ellenzéki erőknek, hogy megértsék választóik horngábori üzenetét: „Nem azt mondták, Feri!”
    http://mozgasterblog.hu/blog/raszamolas

  12. Dagobert bácsi szerint:

    Mi abban a személyeskedés hogy a választók nem mérnökök, így nem is racionálisan nézik a dolgokat, hanem indulatból? Amúgy meg Nagyapó 2016-ban azonosította magát, persze nem szándékosan, így aztán ismert az iskolai végzettsége is.
    A jelennél meg bármilyen jövő jobb! Nincs bérletetek Csepel vezetésére! Aki pedig a nép jogát elvitatja hogy tetszése szerint válasszon, az a nép ellensége!

  13. borsodivilagos szerint:

    “Ha ellenzéki szavazó lennék, komoly gondom lenne, hogy kire szavazzak.”

    Az a baj, hogy teljesen kívülállóként (értsd: párton kívüli) még nehezebb eldönteni, kire szavazzak. Kellene egy becsületes ember, akit nem vezérel párt.

  14. Nagyapó szerint:

    borsodivilagos! A pártok taglétszáma csekély. Összesen nem érik el a 100 000 főt. A választásokat nem ők, hanem a szimpatizánsok döntik el annak alapján, hogy melyik pártnak mi a programja. Ezért furcsa számomra az összefogás propagálása. Kikre milyen programra szavaznak? Az, hogy vesszen Orbán lehet jelszó, de mi van utána? Az, amit Gyurcsány(i) mondott, hogy káosz? Nem hiszem, hogy az ellenzék zömének ez jó program, szép jövő lenne!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  15. […] MSZP-P, a DK és a Momentum szombati bejelentése után Puzsér Róbert vasárnap este jelezte Karácsony Gergelyéknek, hogy kiszáll az […]

  16. Horváth János szerint:

    Nagyapó!
    2010-ben a Fidesz nem programmal győzött, hanem gyurcsányozással. Amit azóta tettek,
    az legfeljebb az ország töredékének jó, viszont a többiekkel fizettetik. Épp ezért már az is
    elég, hogy Orbán takarodj!

  17. borsodivilagos szerint:

    Nagyapó: párton kívüli = nem párt szimpatizáns

    A statisztikákban ez a fajta ember 41-45 % körül mozog. Valóban ők döntenék el a választást. Csak melyik rosszat válasszák?

  18. Kkk szerint:

    Ilyen ócska szar ellenzék mint nálunk a világon nincs. Csak végig kell nézni a buta agresszív proli csürhén, gyurcsányi, gyurcsányné, bangóné, szabó, és a többi. Pfuj. Köpni kell.

  19. Kkk szerint:

    Dagobert te gyermektelen szar, fáj hogy játszóterek óvodák épültek szépültek?

  20. Nagyapó szerint:

    Horváth János rosszul emlékszik. 2010-ben nem kellett gyurcsányozni, mert addigra eetásai már megbuktatták ezután lett 2/3, majd gyurcsányozás nélkül 2014, 2018-ban. (Igaz a nagyeszű Tóth Bertalan úgy fogalmazott, hogy nem három harmadot szeretnének szolgálni, hanem egy egészet.)
    Azóta Orbán miniszterelnök úr kivezette az országot a gödörből és töretlen a fejlődés.
    A kutya ugat, a karaván halad!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  21. Dagobert bácsi szerint:

    Kkk te gyermektelen szar, ne felejtsd el, a csepeliek 4 ciklusra újra meg újra a baloldalra szavaztak, vajon miért? Majd akkor ugrálj, ha ti is a negyedik ciklusotokat fejezitek be! Csepel még soha nem látott annyi pénzt, amit Németh Szilárd szerzett, ÁLLÍTÓLAG! Mert látni senki se látta! Jött majd ment, itt még csak meg sem melegedett! Eltűnt mint a talált kétmilliárd forint! Mi hasznunk volt a 9 éves Fidesz uralomból? Semmi! A szobrokkal senki sem lakik jól! Felújították az óvoda udvarokat, jó az óvodásoknak, de ők nem szavaznak! Felújították a játszótereket, a gyerekek sem szavaznak! Mit kaptak a felnőtt csepeliek? Konzultációs íveket meg üres ígéreteket! Borbély 2014-ben 5000 új munkahelyet ígért Csepelen, lett belőle 200 a METRANS-nál! Itt is írták a hozzászólók, hogy ennek következtében Csepelen jelentősen nőtt a kamionforgalom, meg a közlekedési dugó! Kösz Borbély Lénárd, felejtsd el az újraválasztásodat!

  22. pitypang szerint:

    Dagobert: Te tényleg a dk-s Horváth vagy. Jellemző, semmit sem kell csinálni a gyerekeknek, óvodásoknak, iskolásoknak mert nem szavaznak. Szánalmas.

  23. Kkk szerint:

    Dagobert te szánalmas nyomorult, a baloldal azért nyer Csepelen mert sok a hozzád hasonló primitív szarházi ócska buta proli.
    Söpredék vagytok, remélem a tavaszi szél kisöpri majd a bűzötöket.

  24. Horváth János szerint:

    Nagyapó!
    2010-ben az öszödibeszéd és Bajnai libái volt a Fidesz csodafegyvere, na és persze a
    lejáratás. Minden potenciális ellenfelüket besározták, Csepelen is ez történt. Mire a
    Fidesz a rágalmazási pereket elvesztette, már hatalomba volt, sikerült nekik az ország
    végletes megosztása.
    Azt pedig, hogy mit tett rendbe Orbán, a KSH adatbázisában lekövethetjük!

Itt lehet hozzászólni !