Pályázat kamerarendszer kiépítésére – 2019

csepel.hu

1.    Támogatás célja, háttere

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata célja, hogy a kerületben élő lakosság életkörülményei a lehető legjobbak legyenek. Ezt a közszolgáltatások, a közterületek vagy a közlekedési kapcsolatok színvonala mellett a közbiztonság és a lakhatási feltételek is jelentősen befolyásolják.

A kerület a fenti célok elérése érdekében olyan kamerarendszer kiépítésének támogatását tervezi, mely a közbiztonság és a vagyonbiztonság javításához egyaránt hozzájárul.

A program keretében az abban résztvevő lakóépületek bejáratainál történne meg kamerák elhelyezése, mely csökkentené a lakóépületekbe illetéktelenül belépők számát, legyen szó rongálás, vagyon elleni bűncselekmény vagy csalás szándékáról.

A program során elérni kívánt legfőbb eredmények a következők:

–          a lehető legtöbb lakóépületben kerüljön kialakításra a kamerarendszer;

–          a kamerák a jogszabályoknak megfelelően kerüljenek telepítésre és azok megtartásával üzemeljenek;

–          megfelelő képminőség az esetleges azonosítás érdekében;

–          költséghatékony beszerzés.

2. Keretösszeg

Jelen pályázat keretében kamerarendszer kiépítésére összesen bruttó 18.796.000 Ft-ig van lehetőség melybe az önkormányzati támogatás, illetve a Pályázó által biztosított önrész is bele tartozik.

3. Pályázó szervezetek köre

Jelen pályázati konstrukció keretében a 22/2014. (III.13.) KIM rendelet a statisztikai számjel elemeiről és nómenklatúráiról alapján az alábbi szervezetek pályázhatnak:

  • 692 Gazdálkodási formakóddal rendelkező szervezetek – Társasházak
  • 593 Gazdálkodási formakóddal rendelkező szervezetek – Lakásszövetkezetek

 

A pályázaton való részvétel feltétele

–          a Társasházak esetén az összes tulajdoni hányad szerinti legalább kétharmados többséggel meghozott, a kamerarendszer kiépítéséről és üzemeltetéséről szóló határozat

–          a Lakásszövetkezetek esetén pedig a közgyűlés – az Alapszabály vonatkozó rendelkezése esetében – a kamerarendszer kiépítésével közvetlenül érintett épület (épületek) részközgyűlése a tag és a nem tag tulajdonosok legalább kétharmados többségének igenlő szavazatával meghozott, a kamerarendszer kiépítéséről és üzemeltetéséről szóló határozat

–          sikeres pályázat esetében az önrész biztosításáról, a kamerarendszer átvételére és annak jogszerű üzemeltetésre is kötelezettséget vállaló jogszerűen meghozott, érvényes közgyűlési határozat. Közgyűlési határozat meghozható közgyűlésen vagy írásbeli szavazással.

–          Társasházak esetében Szervezeti Működési Szabályzatában szerepel a kamerarendszer kiépítésének lehetősége, és a földhivatalba nyilvántartásba vétel végett benyújtott, ügyvéd által ellenjegyzett SZMSZ tartalmazza a kamerarendszer üzemeltetéséhez szükséges – az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény rendelkezéseivel összhangban megállapított – adatkezelési szabályokat

–          Lakásszövetkezetek esetében az Alapszabály, vagy más belső szabályzat tartalmazza a kamerarendszer üzemeltetéséhez szükséges – az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény rendelkezéseivel összhangban megállapított – adatkezelési szabályokat.

A pályázat kizárását eredményezi, ha a pályázat nem a támogatásra jogosultra vonatkozóan került benyújtásra, vagy azt nem annak hivatalos képviselője írta alá.

Pályázó vállalja, hogy a Csepeli Városfejlesztési és Gazdaságfejlesztési Nonprofit Kft.-vel a program sikeres és eredményes végrehajtása érdekében együttműködik.

4. Pályázattal érintett épületek köre

Támogatást igényelhetnek a pályázat keretén belül kizárólag a Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata közigazgatási határain belül lévő, kamerarendszerrel még nem rendelkező,

–          olyan Társasházak, melyek több mint 4 lakásból állnak, valamint

–          olyan Lakásszövetkezetek, ahol az érintett lakóépületben több mint 4 lakás található.

5. A pályázati konstrukció ismertetése

A pályázat keretében Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata nem anyagi jellegű támogatást nyújt a Pályázó részére, melynek keretében kiépítteti, majd a Pályázó tulajdonába adja a tárgyi kamerarendszert a folyamatos működtetés céljára. A Pályázónak az ehhez szükséges fedezet 20%-át kell biztosítania, mely a szükséges műszaki tartalom függvényében eltérő lehet.

Nyertes pályázat esetén a kivitelezés azt követően indulhat meg, hogy a Pályázó a munkálatok elvégzéséhez szükséges 20% önerőt átutalta az Önkormányzat részére.

6. A megvalósuló műszaki tartalom és a szükséges önerő várható mértéke

A beruházás során az egyes épületek összes bejáratához felszerelésre kerül egy-egy kamera, illetve kiépítésre kerül az ehhez szükséges hálózat. Tekintettel arra, hogy az egyes épülettípusok eltérőek, így a jelen pályázat segítségével kiépítésre kerülő kamerarendszer kialakításának költsége is eltérő lehet.

Ennek megfelelően, a Pályázó által biztosítani szükséges önrész mértéke ennek függvényében kerül meghatározásra a következők szerint:

–          1-2 bejárat esetén: 20%, de maximum 100.000 Ft;

–          3-4 bejárat esetén: 20%, de maximum 150.000 Ft;

–          5 vagy annál több bejárat esetén: 20%, de maximum 200.000 Ft.

A pályázat során ezen összeg biztosításáról kell nyilatkozni, az önerő pontos nagysága a bírálati folyamat során kerül meghatározásra.

Amennyiben a kivitelezési összeg alapján számított 20%-os önrész mértéke meghaladja a bejáratok száma alapján számított maximális összeget, úgy az azon felüli részt az Önkormányzat biztosítja.

7. Bírálati folyamat

A bírálati folyamat két részből áll:

–          pályázatra jelentkezés;

–          döntés és szerződéskötés.

A bírálati szakasz folyamatos, pályázatot a jelen felhívás visszavonásáig lehet benyújtani, szerződéskötésre pedig a rendelkezésre álló keretösszeg erejéig kerülhet sor.

Pályázatra jelentkezés

Ebben a szakaszban a pályázó benyújtja pályázatát a jelen felhívás mellékletét képező adatlap kitöltésével, valamint az ahhoz szükséges dokumentumok csatolásával együtt.

A pályázó nyilatkozik, hogy:

–          megfelel a jelen pályázat feltételeinek;

–          részt kíván venni a pályázaton;

–          vállalja a szükséges (bejáratok számától függő) maximális önrész biztosítását.

A benyújtást követő 20 napon belül történik meg az esetleges hiánypótlási felhívás kiküldése, melyet követően a Pályázónak 15 nap áll rendelkezésére a hiányok benyújtásra. A hiánypótlás beérkezését követően megtörténik a bírálat a pályázat érvényességéről.

Döntés és szerződéskötés

A pályázat érvényességének megállapítását követően elkezdődik az érintett épület felmérése, mely alapján meghatározható a szükséges támogatás és önrész összege. Ez alapján az Önkormányzat a rendelkezésre álló keretösszeg figyelembevételével határozza meg, hogy az adott pályázathoz tartozó beruházás a meglévő keretösszegbe belefér-e, amennyiben igen, úgy arra szerződést is köt.

A szerződéskötések sorrendje a pályázatok beérkezésének sorrendje alapján kerül meghatározásra azzal, hogy csak a „Pályázatra jelentkezés” bírálati szakaszon érvényesnek minősített pályázatok esetében történhet meg.

A bírálatokkal szembeni jogorvoslatra nincs lehetőség.

9. Pályázatok benyújtásának határideje, helye és módja

  1. a.Határidő

A pályázat benyújtásának határideje: a pályázat megjelenésétől annak visszavonásáig

  1. b.Benyújtás helye és módja

A pályázatokat magyar nyelven, papír alapon és elektronikus adathordozón a Csepeli Városfejlesztési Nonprofit Kft. irodájában lehet leadni munkanapokon, az alábbiak szerint:

hétfő – csütörtök: 08:00 – 16:00;

péntek: 08:00 – 12:00.

Cím: 1211 Budapest, II. Rákóczi Ferenc út 88-92. I. em.

A borítékra kérjük, írják rá: „Pályázat kamerarendszer kiépítésére – 2019”

Csatolandó dokumentumok

–          a képviseleti jogosultság igazolása;

–          pályázati adatlap (a felhívás mellékletét képezi);

–          nyilatkozat a jelen pályázaton történő indulásról és a szükséges önrész biztosításáról (a felhívás mellékletét képezi);

–          nyilatkozat a pályázat feltételeinek történő megfelelésről; (a felhívás mellékletét képezi);

–          közgyűlési határozat a pályázaton való indulásról, az önrész biztosításáról, üzemeltetési kötelezettség vállalásáról;

–          Társasház esetében a hatályos SZMSZ, Lakásszövetkezet esetében a hatályos Alapszabály (vagy más belső szabályzat) hitelesített másolata, mely igazolja, hogy lehetséges a kamerarendszer kiépítése és üzemeltetése.

A pályázókat pályázati díj nem terheli.

Pályázatot csak a felsorolt dokumentumok megléte esetén, azok csatolásával lehet benyújtani. Amennyiben a csatolandó dokumentumok hiányoznak, úgy az a pályázat benyújtásának formai hibáját jelenti, így az nem hiánypótolható, elutasításra kerül.

10. Szerződéskötés

A szerződések aláírására az értesítést követően 30 nap áll rendelkezésre. A szerződések aláírásától számított 15 napon belül szükséges az önrész Önkormányzat részére történő átutalása, melyet követően megkezdődik a kivitelezés.

 

A pályázattal kapcsolatos dokumentumokat ide kattintva tölthetik le.

csepel.hu

Egy hozzászólás “Pályázat kamerarendszer kiépítésére – 2019” bejegyzésre

  1. Johnny szerint:

    Az milyen Társasház, ahol nincs egy kilo, hogy vegyenek 4 db kamerát, 40m CAT5 kábelt és egy DVR-t!
    Ebből inkább kátyúzzatok, csináljatok már valami hasznosat is.
    Minek a kamera, ha nincs bűnözés?
    😛

Itt lehet hozzászólni !