Mr. Gabee, Csepel.info

Mr. Gabee információi szerint motor és autó ütközött össze csütörtökön kora délután Csepelen a Kossuth Lajos utca és az Ady Endre út kereszteződésében.
Fotó: Bp-i autósok Közössége.
Mr. Gabee, Csepel.info

Mr. Gabee információi szerint motor és autó ütközött össze csütörtökön kora délután Csepelen a Kossuth Lajos utca és az Ady Endre út kereszteződésében.
Fotó: Bp-i autósok Közössége.
Csepel.hu
A tervek szerint augusztus 28-áig, tehát az iskolaév kezdetéig szeretnék befejezni a Popieluszko utca felújítását. Ez is annak a Csepel új utakon című útépítési programnak a része, melyet Borbély Lénárd polgármester hirdetett meg.
A Popieluszko utca nagy forgalmat bonyolít le. A beruházást azért kezdték el most, mert nyáron némileg kevesebb autó közlekedik rajta.
Csepel.hu
A csepeli önkormányzat idén – önként vállalt feladatként – napi egyszeri, meleg étkeztetést biztosít a rászoruló gyerekeknek.
A részletekről Nagyné Kovács Timea, a Humán Szolgáltatások Igazgatóságának vezetője elmondta: az ellátást a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult kiskorú gyermekek vehetik igénybe szülőjük vagy más törvényes képviselőjének kérelmére július 1. és augusztus 31. közötti munkanapokon.
Csepel.hu
Július 6.-án és 13.-án szombaton a József Attila utca – Táncsics Mihály utca csomópontjában az aszfaltréteg cseréje történik.
A burkolatjavítás miatt forgalmi korlátozásra kell számítani a csomópont környezetében. Július 6-án a Budapest felé, július 13-án a Szigetszentmiklós felé tartó forgalmi sáv kerül lezárásra a Táncsics Mihály utcában.
Vezess.hu

A csepeli rendőrök a két férfit a helyszínen tetten érték és elfogták, mielőtt még ellopták volna a motort.
A 44 éves K. Krisztián és társa, a 21 éves V. Sándor 2019. július 1-jén 3 óra 30 perc körül Budapest III. kerületében beindított és ellopott egy robogót. A két férfi ezután Csepelre ment, a Kossuth Lajos utcába, hogy onnan is ellopjon egy robogót, amelyet korábban már kinéztek maguknak. Folytatás »
Blikk
Döbbenetes párbeszédeket rögzítettek a Viking fedélzeti műszerei, amelyek elképzelhetetlen pánikról és kétségbeesésről tanúskodnak.
A Viking Sigyn szállodahajó feketedoboza mindent rögzített, ami a 28 halálos áldozatot követelő tömegkatasztrófa pillanataiban történt. A hangfelvétel perdöntő bizonyítéka lehet annak, hogy kikapcsolták a radar vészjelző hangját.Elsőként egy kétségbeesett nő kiabálását lehet hallani, aki istenhez fohászkodik. Mint kiderült, hamarabb észlelte a bajt, mint az ukrán kapitány, aki csak később fogta fel, mi történt. Folytatás »
Origo
Karbantartás miatt pótlóbusz jár a H7-es HÉV helyett a Boráros tér és Csepel, Szent Imre tér között szombattól hétfőig, valamint jövő héten péntektől vasárnapig – írta a Budapesti Közlekedési Központ.
A BKK közeményében az áll, hogya július 6-7-i és 13-14-i hétvégén a HÉV közlekedése a teljes vonalon szünetel, helyette H7-es jelzéssel pótlóbusz közlekedik Csepel, Szent Imre tér és a Boráros tér között.A pótlóbuszra Csepel, Szent Imre téren a 179-es autóbusz végállomásán, a Boráros téren az 54-es és az 55-ös autóbusz végállomásán lehet felszállni. Az érintett két hétvégén a Boráros téren a 23E autóbusz a 23-as, az 54-es és az 55-ös autóbusz pedig a 23E végállomásáról indul. Folytatás »
Lokál
Fotó: Lokál, Sáfár Tibor
A Csepel Öttusa és Vízi Sport Egyesület szervezte nyári tábor túl van az első hetén, amely alatt rengeteg élménnyel gazdagodtak a gyerekek. A Csepeli Strandfürdő területén zajló építési munkálatokból szinte semmit nem érzékeltek a résztvevők, akik reggeltől estig hol az úszómedencében, hol a füves területen kialakított akadálypályákon, hol a légkondicionált tornacsarnokban múlatják hasznosan az időt.
Unalomra szinte egy pillanat nem maradt, ugyanis a táborvezetők segítségével mindig akadt olyan tevékenység, ami a gyerekek kedvére volt, így a lézeres pisztoly- és puskalövészet, a csepeli öttusa- és vívószakosztály egykori sztárjaival, Hanzély Ákossal, Dobi Lajossal, Németh Tamással és Zsolttal történő remek hangulatú vívóleckék vagy a töretlen népszerűségnek örvendő vízi életmentés, ami már menetrendszerűen működik a táborban.
Csepel.info
A csepeli egymásellen-zék
Ne felejtse el, hogy az MSZP pártházát vezeti, ahonnan leválthatja vagy megvonhatja a támogatást a neki bizalmat és állást adó párt – ezt üzenhették Takács Mónikának, a csepeli MSZP ex-polgármester-jelöltjének frakciótársai.
A cikk, amiben hosszasan sorolják az MSZP vélt vagy valós érdemeit a Csepeli Munkásotthon pártházként való működtetésében, a csepeli szocialisták 21 Óra című lapjában jelent meg. Érdekes, hogy az MSZP mindeddig tagadta, hogy az intézményre pártházként tekintenek. Most azonban, hogy az igazgató Takács Mónika fellázadt az MSZP és a DK régi politikusai ellen, már egyértelműen fenyegető írással üzennek. Folytatás »