Index
MEGHALT AZ A KÍNAI ORVOS, AKI RIADÓZTATNI AKARTA KOLLÉGÁIT A KORONAVÍRUS KITÖRÉSE MIATT, ÉS MAGA IS MEGFERTŐZŐDÖTT A VÍRUSSAL.
– írta a kínai angol nyelvű bulvárlap, a Global Times twitter-oldalán.
Index
MEGHALT AZ A KÍNAI ORVOS, AKI RIADÓZTATNI AKARTA KOLLÉGÁIT A KORONAVÍRUS KITÖRÉSE MIATT, ÉS MAGA IS MEGFERTŐZŐDÖTT A VÍRUSSAL.
– írta a kínai angol nyelvű bulvárlap, a Global Times twitter-oldalán.
csepel.hu
A Csepeli Gerincút továbbtervezéséről tartott projektmegbeszélésen elhangzott, a fejlesztés célja a csepeliek közlekedésének élhetőbbé tétele. A terv várhatóan 2023-ra készül el, a kivitelezés pedig 2024-ben kezdődhet.
Az érintett önkormányzatok (Csepel, Szigetszentmiklós, Halásztelek), valamint a BKK Zrt., a Magyar Közút Zrt. és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. részvételével projektmegbeszélést tartottak a Csepeli Gerincút folytatásáról.
„A gyűlölet-bűncselekmények és a gyűlöletbeszéd rémisztő méreteket öltött.”
„Semmi nem tesz annyi kárt Európában, mint a félelem- és gyűlöletkeltés.”
„Azt kívánom az ott élő embereknek, hogy képesek legyenek felülemelkedni a megosztottságon, mert a további gyűlöletkeltés és ellenségkeresés nem fogja begyógyítani a keletkezett sebeket.”
„Úgy kell alakítanunk Európát, hogy abban ne legyen helye a gyűlöletnek, a megbélyegzésnek, a diszkriminációnak.”
„Mérhetetlen felelőtlenség, szégyenletes, erkölcstelen és embertelen politika ez, aminek a következményei mindannyiunkat sújtani fogják. Éppen ezért kell felemelnünk a hangunkat – a közös felelősségvállalás mellett – a gyűlölet- és félelemkeltő politika ellen.”

Korábban beszámoltunk, hogy a Csepelen található művészeti iskola – Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő intézménye – ismét nagy léptekkel halad előre. Dr. Balogh Gábor PhD, igazgató jóvoltából a II. Rákóczi Ferenc út 121 címen található épületkomplexum egyik épületének homlokzata megújul és megszépül.
A fenti képeket az iskola facebook oldalán osztották meg szerda kora este. A kommentekben olvasható, hogy az épület lábaza terméskővel lesz megoldva, mely a napokban kerül kivitelezésre.
Gratulálunk Dr. Balogh Gábornak.
Mr.Gabee, Csepel.info
Szerkesztőségünk elektronikus postaládájába, a csepel.info@gmail.com címre érkezett egy levél, melyben egyik nagyon kedves olvasónk, cinemas arra hívja fel a figyelmünket, hogy a Kossuth Lajos utcában a Sétáló utcai gyalogátkelőnél az egyik jelzőlámpa kimozdult a helyéről.
Mr.Gabee jelezte az Önkormányzat felé a problémát, akik felvették a kapcsolatot jelzőlámpákat karbantartó vállalattal.
888
Négy hónappal azután leplezte le MSZP-közeli politikustársai korrupciógyanús ügyeit Paróczai Anikó, a Momentum XIX. kerületi képviselőnője, hogy Lackner Csaba és Kránitz Krisztián ügye nyilvánvalóvá vált. A 888 kérdezte ugyan, mi tartott ennyi ideig, de a kerület „átláthatósági tanácsnoka” nem válaszolt.
Mint ismert, Csepelen addig volt probléma a baloldali jelöltek korrupciós múltja vagy gyanúja, amíg a kompenzációs listán a momentumos Dukán András előtt álltak. Amikor a bűncselekményekkel gyanúsított Szenteczky János Dukán mögé került a listán, megszűnt vele a “gond” is. Takács Krisztián, akit el is ítéltek korrupciós bűncselekmény miatt, jelenleg pedig úgy hírlik, hogy újabb sikkasztás gyanúja miatt áll büntető eljárás alatt, nem zavarta, nem zavarja a helyi Momentumot.
888
A diák a tanár fejét ütötte. Sokkoló felvételek!
Az M1 Híradója számolt be róla, hogy Mezőtúron is súlyosan bántalmaztak egy pedagógust. Ez már a második olyan videó, mely felkerült a világhálóra. Mint ismert, először Nagykátáról jött felvétel tanárverésről. A mostani videón azt látni, hogy egy diák papírral veri a tanár fejét, majd egy másik tanuló pedig többször az arca felé ütött, a többiek pedig hangosan nevettek. Ezt a videót is az egyik tanuló vette fel telefonjával, innen kerültek ki a képsorok.
Csepel.hu
A MASZ Sport XXI Program 2020. évi első teremversenyén az Észak- magyarországi régióban, mely Gödöllőn a Szent István Egyetem sportcsarnokában került megrendezésre, részt vettek a Csepeli Diák Atlétikai Club gyermekversenyzői.
Az U11-es /2010, 2011/ és az U13-as /2008, 2009/ korosztályban 8-8 fős csapatokkal kellett 5-5 versenyszámot teljesíteni. Ezekben síkfutó, gátfutó váltófutás, helyből hármas-, illetve ötös ugrás, medicinlabda hajítás és zsámolyra történő 30 mp-es időtartam alatti minél több fellépés szerepelt.
Mr.Gabee, Csepel.info
Kerületünk több jelzőlámpáját is megtépázta a nagy szél. A helyszínek között van a Teller Ede út, Vermes Miklós utca, valamint a Weiss Manfréd út (Mol kúti lámpás kereszteződés).
A fenti kép a Csepeli Rendőrkapitányság aulájában készült. Fokozott körültekintéssel közlekedjenek.
Aki tud esetleges károkról vagy veszélyhelyzetről, hívja a rendőrség és a katasztrófavédelem központi számát, a 112-es segélyhívót.