Virológus: Már Magyarországon lehet a koronavírus

Koronavírus-ügyeletet indított az operatív törzs

Mandiner, MTI

Valószínűleg a meleg idő fog csak gátat szabni a vírus terjedésének – közölte Rusvai Miklós.

A koronavírus valószínűleg már Magyarországon van; továbbra is indokolt az óvatosság, miközben el kell kerülni a pánikot – mondta Rusvai Miklós virológus, az Állatorvostudományi Egyetem oktatója szerda reggel az M1 műsorán. A szakember kifejtette, bár Kínában már csökkenőben van a fertőzöttek száma, a „másodlagos gócokban”, mint több európai országban vagy Iránban még csak most kezdődött a járvány felfutása.

Az óvatosságot érintően azt mondta, ha valamelyik észak-olasz városba lenne lefoglalt útja, valószínűleg lemondaná, de nem azért, mert tart a betegségtől, hanem mert nem akar karanténba kerülni. Közölte: világjárványról akkor beszélünk, ha bizonyos számú ország érintett egy adott betegségben. Ugyanakkor ez csak játék a szavakkal, hiszen a vírus sem veszélyesebb, sem veszélytelenebb nem lesz, ha a világjárvány kritériumai teljesülnek – mutatott rá.

Rusvai Miklós kitért arra is, hogy egyelőre a mortalitási adat a koronavírus esetében magasabb, mint az influenzánál. Előbbinél 2 százalék feletti, de pontos adat még nincs, utóbbinál 1 százalék alatti. Hozzátette, a magas mortalitási adat jellemző azokra a kórokozókra, amelyek frissen kerültek át állatról emberre. A koronavírus – a fizikai ellenálló képességét tekintve – nagyjából az influenzához hasonlít. Egy úgynevezett burkos vírusról van szó, ami a nyirkos, hűvös időt szereti, érzékeny a „beszáradásra” és az UV-re. Ezért a szakemberek abban reménykednek, hogy az egyre melegedő időjárás miatt alábbhagy majd a vírus terjedése – mondta el Rusvai Miklós.

Forrás: Mandiner, MTI

Koronavírus-ügyeletet indított az operatív törzs

E-mailen és telefonon egyaránt várják a lakosság bejelentéseit.

Ügyeleti központot működését jelentette be a Koronavírus-fertőzés Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs– közölte a Belügyminisztérium az MTI-vel. Mint írják, a központ munkájában a Belügyminisztérium; az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Honvédelmi Minisztérium, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Nemzeti Népegészségügyi Központ, az Országos Rendőr-főkapitányság, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, valamint a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ felelős munkatársai vesznek részt.

Az ügyelet emailen is elérhető: koronavirus@bm.gov.hu. A közlemény szerint a beérkező elektronikus levelekre a központ a lehető legrövidebb időn belül ellenőrzött, hiteles választ küld. De telefonszámokon is várják a bejelentéseket, a 06-80-277-455 illetve a 06-80-277-456 kapcsolási számú, ingyenesen hívható információs vonalakra kezdeményezett hívásokat a nap 24 órájában az ügyeleti központban fogják fogadni a Nemzeti Népegészségügyi Központ munkatársai.

Hozzáteszik a már sokszor megismételt információt, miszerint a kormány „döntésének megfelelően a Koronavírus-fertőzés Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs (KEVFOT) továbbra is folyamatosan figyelemmel kíséri a koronavírus fertőzésre vonatkozó ellenőrzött egészségügyi és járványügyi adatokat”, és megerősítik, hogy Magyarországon a vírus jelenlétét nem mutatták ki.

Forrás: MTI, Mandiner

25 hozzászólás “Virológus: Már Magyarországon lehet a koronavírus” bejegyzésre

  1. Marika szerint:

    Azt hittem itt van a vírus Csepelen pl az Ady lakótelepen vagy a Vasas utcában és ott tizedeli a lakosokat

  2. Gary Ridgway szerint:

    National Racism…

  3. Gary Ridgway szerint:

    Nyilván itt van, mert hiába folyik a csapból is, hogy hol és mennyi, a magyarja csak megy Olaszba, bárhová, mert, csak… Orvoshoz, majd viszi a mentő, mert én ugye nem kaphatom el? A napokban, csak Milánóból jött ide 12 gép, ennyi… A boltokat meg már elkezdik üríteni, mint a sáskák. Már melósmaszk sincs sehol, de senkin nem láttam még. Balkán…
    A kormányzati kommunikáció ezennel kiemelkedően értékelhető és bízom benne, hogy tettekre is készen állnak az elhangzott szavak után.

  4. Lili Züllig szerint:

    Szeretném a Húsvétot Csepelen tölteni. Adj Istenem erőt, segíts rajtunk. Óvj meg minket a veszedelemtől. Jézus Krisztus, mi Úrunk, jöjj le hozzánk, hallgasd meg imánk.

    És mondá; “Veled vagyok”

    Jézus a válasz mindenre! 🙏💒⛪

  5. Gary Ridgway szerint:

    Szerintem ő most szabin volt 🙁

  6. Tóth kati szerint:

    Kamu az egész.Sima mezei influenzában jóval többen halnak meg.

  7. Horváth János szerint:

    Akkor kapd el!

  8. Tóth kati szerint:

    Horváth elvtárs a betegség nem válogat!Egyébként hiszti az egész.A sima influenzába több száz százalékkal !többen halnak meg.Az USA-ban idén kb 20ezren! haltak meg idáig a sima influenza járványban.A koronavírust elkapó emberek 80%-a észre sem veszi,hogy beteg,annsira enyhék a tünetek.Meghalni 99,9 %-ban idős,beteg,daganatos,lerobbant immunrendszerű betegek halnak meg.Sajnálatos ez is,de hol van ez a H1N1-hez képest ,vagy csak egy egyszerű mezei influenzához képest.Persze aki szereti a hisztit,a rémhíreket annak hiába az észérv,az rettegjen csak .

  9. pusssh szerint:

    Azért ha valakibe beleesik ez a WuFlu-vírus, azt alaposan megfingatja. Emlékezzetek a disznó-influenzára.
    Kaptam elég reálisnak tűnő hasznos tanácsokat – megosztom, mert önmagukban ártalmatlanok, de persze tessék figyelni más tájékoztatókra is, és ki-ki tegye hozzá a saját intelligens ötleteit:

    Ha folyik az orrod, és feljön a slejm megfázáskor, akkor nem koronavírusod van, mert az száraz köhögéssel járó tüdőgyulladást okoz, orrfolyás nélkül. Ez a legegyszerűbb módja a felismerésének.
    A jelenlegi Wuhan-i vírus nem áll ellent a magasabb hómérsékletnek, már 26-27 fokon is elpusztul. Ezért sok meleg vizet igyál (teát). Ezt is mondd el az ismerőseidnek, igyanak sok meleg vizet megelőzésként. Menj napfényre. Mivel éppen hideg van, jól is esik meleg vizet inni. Nem gyógyszer, csak jólesik a szervezetnek. A meleg víz (tea) ivása mindig hasznos vírusok ellen. Ne igyál jéghideg vizet!
    Orvosi tanácsok koronavírus ellen:
    1. Viszonylag nagy méretű vírus (400-500nm átmérőjű), ezért bármilyen arcmaszk ki tudja szűrni, (nem csak az N95-ös). Ha valaki előtted trüsszenti el magát, akkor a vírusok kb 3 méter távolságra fognak a földre esni (kb 10 lépésnyire), csak utána nem szállnak már a levegőben.
    2. Ha a vírus fémes felületre esik, legalább 12 órát még életképes marad. Ezért bármilyen fémtárggyal kerülsz kapcsolatba, moss alaposan kezet szappannal. 3. Textilen 6-12 órát marad életképes a vírus. Megszokott mosószer el kell, hogy pusztítsa. A téli ruházatot, amit nem szoktunk naponta kimosni, elég napfényre tenni, hogy elpusztuljon a vírus rajta.
    A koronavírus által okozott tüdőgyulladás jellemzői:
    1. Elsősorban a torkot támadja meg, a torok szárazságát okozza, ami 3-4 napig tart.
    2. Ezután a vírus az orrváladékkal keveredve a gégecsövön keresztül a tüdőbe kerül tüdőgyulladást okozva. Ehhez 5-6 napra van szükség.
    3. A tüdőgyulladás magas lázzal és légzési nehézséggel jár. Az orrdugulás nem megszokott. Úgy érzed, mintha víz alatt lennél, vagy betonnal öntötték volna ki az orr- és arcüregedet, és nem nagyon tudsz taknyot kifújni az orrodból, azonnal fordulj orvoshoz.
    A megelőzés
    1. Legkönnyebben úgy fertőződik meg valaki, hogy nyilvános helyen megfog valami fertőző tárgyat, ezért fontos sűrűn kezet mosni. A kézen csak 5-10 percig marad életben a vírus, de ez alatt az idő alatt sok minden történhet ( akaratlanul is megdörzsölheted a szemed vagy az orrod ).
    2. Nyilvános helyen ne zihálj, ne kapkodd mélyen a levegőt, próbálj nyogudtan, kicsiket lélegezni.
    3. Azon túl, hogy sűrűn kezet mosol, gargarizálhatsz torokfertőtlenítő öblögetővel, hogy megöld, vagy minimálisra csökkentsd a bacilusokat, addig, amíg a torokban vannak (mielőtt a tüdőbe érkeznének). Legyetek óvatosak, és igyatok sok meleg teát, C-vitamint, magnéziumot, egyetek sok fokhagymát!

  10. pusssh szerint:

    A szuperterjesztők majd a gazdagok lesznek, akik tömegesen járnak át olaszba síelni meg verni el a pénzüket. Karanténba pedig nem fognak jelentkezni, főleg, ha nem repülőn vagy társas buszon érkeznek haza, hanem a kis Mörcödöszeikben.
    Lásd:
    Pénzcentrum, 2020. február 27. csütörtök 11:30
    “Koronavírus: rengeteg magyar síel Veneto és Lombardia síterepein – itt a lista”

  11. Marika szerint:

    Most mit kell ezen izélni? Ha megdöglesz, hazamész az Istenhez jobb esetben aki úgyis visszaküld 😛

  12. Gary Ridgway szerint:

    pussh!
    Egy szakember másik véleménye:
    “Az állítások értékelésében megint Kemenesi Gábor, a Pécsi Tudományegyetem virológusa volt a segítségünkre.
    1. HAMIS: “Ha folyik az orrod, és feljön a slejm megfázáskor, akkor nem koronavírusod van, mert az száraz köhögéssel járó tüdőgyulladást okoz, orrfolyás nélkül”

    Ez a legveszélyesebb az egész levélben, hiszen ez öndiagnózisra készteti az embereket, akik persze rosszul fogják magukat diagnosztizálni. Így ha baj van, nem jutnak időben orvoshoz, és megfertőzhetnek sok más embert. A valóság az, hogy ránézésre senki nem képes megmondani, hogy a légúti tüneteket az új koronavírus okozta-e. Ezt csak laboratóriumi teszt segítségével lehet biztosan megállapítani. Bármilyen gyanú esetén maradjunk otthon, és telefonon hívjunk orvost.

    2. HAMIS: A vírus már 26-27 fokon elpusztul

    Minthogy a vírus az emberi szervezetben tenyészik, ahol 36-37 fok van normális esetben, ez nyilvánvalóan hülyeség. Ha feltételezzük, hogy ezt az ismeretlen szerző a környezeti terjedésre értette, akkor pedig az igazság az, hogy fogalmunk sincs. Nem érhető el olyan tanulmány, amelyben bebizonyították volna, hogy milyen a vírus hőtűrése a gazdaszervezeten kívül.

    3. ŐRÜLTSÉG: “Igyál sok meleg vizet megelőzésként”, “Menj ki a napfényre”

    Komolyan? Egy világjárványt okozó, több ezer ember haláláért felelős kórokozót meleg vízzel fogunk legyőzni? De ha egy cseppet is próbáljuk ezt komolyan venni, akkor az előző pontra kell megint visszautalnunk: fogalmunk sincs a vírus hőtűréséről.

    4. HAMIS: “Viszonylag nagy méretű vírus (400-500nm átmérőjű), ezért bármilyen arcmaszk ki tudja szűrni”

    A 2019-ncov vírus valójában 50-200 nanométer átmérőjű. Egyébként sem a vírus nagysága dönti el, hogy mi szűri ki, hanem hogy mekkora az a nyálcsepp, amiben megbújik, amikor egy tüsszentéssel elhagyja a szánkat-orrunkat. De nem ez az állítás legnagyobb bűne, hanem az, hogy a valóságban NEM jó ellene bármilyen szájmaszk. Sőt, kérdéses, hogy bármilyen szájmaszk biztosan jó-e ellene, hiszen a laikusok nem szakszerűen viselik a maszkokat. Vagyis a maszk nem feltétlenül véd meg a fertőzéstől, nem szabad a szájmaszkra hagyatkozni védekezésképpen, sokkal fontosabb az általános személyi higiéniai lépések (kézmosás, papír zsebkendőbe tüsszögés-köhögés, csók kerülése, távolságtartás stb.).

    5. HAMIS: “Ha valaki előtted tüsszenti el magát, akkor a vírusok kb 3 méter távolságra fognak a földre esni, utána nem szállnak már a levegőben.”

    A koronavírus cseppfertőzéssel és aeroszollal is terjed. Az aeroszol olyan apró cseppecskék halmaza, amelyek nemcsak, hogy 10 méterre is elszállhatnak, de le sem ereszkednek feltétlenül a padlóra, hanem lebegnek a levegőben, és betöltik a teljes légteret, ahová kijutnak.

    5. HAMIS: “Textilen 6-12 órát marad életképes a vírus”

    Fogalmunk sincs, hogy meddig maradhat életképes az élettelen felületeken a vírus. A rokon SARS koronavírusa akár 9 napig is életképes maradhat gazdaszervezeten kívül.

    6. ŐRÜLTSÉG: “A kézen csak 5-10 percig marad életben a vírus”

    De hát miért maradna a kézen sokkal rövidebb ideig életben a vírus, mint bármi más felületen – például a textilen, ahogy az előbb állították? (Bónusz: ha 26 fokon meghal, az ennél jóval melegebb testfelületen miért is nem?) Ez természetesen nem igaz: akár napokig is életképes lehet a kézen, ha időközben nem mossuk meg.

    7. HAMIS: “Elsősorban a torkot támadja meg, a torok szárazságát okozza, ami 3-4 napig tart.”

    Nem, a vírus elsősorban az alsó légutakat támadja meg, és gyakorlatilag azonnal bejut a tüdőbe. Ismeretlen a lappangási ideje. Az esetek többségében 5-6 nap, de 2-14 napig, vagy egyes esetekben tovább is lappanghat.”

    A többiben egyetértés, mert itt az megy majd orvoshoz, aki már vergődik…

  13. pusssh szerint:

    Helyes, Ridgeway, nem mondtam semmit! (Az embereknek amúgy sincs saját tapasztalatuk, értelmük és akaratuk, csak a “hiteles” média híreinek engedelmeskedhetnek.)

    Aki eltüsszenti magát, nehogy öndiagnosztizáljon, nehogy bármit gondoljon vagy bármi botorságot önfejéből cselekedjen, hanem azonnal rohanjon engedelmesen orvoshoz, követelje a tesztet, helyeztesse magát és családját, munkatársait és a bérházat, ahol lakik karanténba! – Tíz nap se kell, leáll az egész ország, és mindannyian meg leszünk mentve/tönkre leszünk menve (pártállás szerint választható opció).

    Amúgy: a tesztek megbízhatóságát illetően annyi hiteles orvosi forrásból származó kételyt lehetne itt idézni, hogy egy bűnögyi családregény ahhoz kismiska. És azt a szenséges egyszem halál-vírust kergető kutatók annyi minden izolálható és még soha észre nem vett kakit fedeztek már a mikroszkópjuk az elmúlt hónapban, hogy ez a százfejű szörnyeteg COVID a rá kifejlesztendő tucatnyi vakcinák hektoliterjei ellenére biztos legyőzhetetlen marad, és a Fölgolyó minden teremtménye kórházban végzi TV-kamerák hadai előtt.

    Élvezzétek tovább a bábeli rémhírgyárat nélkülem!

  14. Gary Ridgway szerint:

    pussh!
    Én sem állítottam semmit, csak az általad idézettre már van egy cáfolat, amihez volt egy név is, nemcsak egy faszbuk fiók.
    Mivel biztosan több a fertőzött, mint amiről a WHO tud, (tekintsük őket a leghitelesebbnek) így még mindig alatta van minden szám egy “komolyabb” influenzának. Igaz arra van megelőző oltás, de nem tudom, hogy a társadalmak milyen százaléka veszi igénybe? Az is tény, hogy aki(k) ezt most hozzák – viszik Európában, már azok, akik utazgatnak ide – oda. Teszik ezt most is, mert nem tudnak nyugton maradni. (Nem a kamionosokra gondolok) Média? Én nem verném rá mindre a rémhírkeltést, azonban mindenkinek saját intelligenciája, hogy mit tart meg magának a hallottakból, olvasottakból. A kormánypárti sajtótájékoztatók rendben vannak szerintem, a médiájukat meg nem nézem, tehát arról lemaradok. A lényeg, hogy nem kell ezt túlparázni, ha már cukrot sem kaptam tegnap sehol. 😉 Na itt kezdődik a fejekben a baj.

  15. pusssh szerint:

    A cáfolt jótanácsokat mellesleg a gyógyszertáraknak is kiküldte a Gyógyszerészszövetség… Talán, épp azért, mert nem ártalmasak, és hogy kisebb legyen a parázás. Ennyike.

    Egyébként a cáfolatnak is vannak bájos “szakszerű” részletei. Pl.: Miért ne maradna meg a bőrön is annyi ideig a vírus, mint a fémen, textilen, kérdi a dr. Doktor úr. Hát azért, mert ha nem vette volna észre, a bőr élő anyag, anyagcserét végez és felszínén szerves anyagival védekezik. Vagy: attól, hogy az aerosol tíz méterekre is el száll, a pár méternyi hatókörű szaftosabb cseppfertőzéssel miért nem érdemes foglalkozni? A belélegzett vírusmennyiség talán bizony mindegy? Vagy: ha a fertőzés egyből az alsó légutakat (tüdőt) támadja, a felső légutak állapota irreleváns? mégis hogyan jutott az alsóba a felső kihagyásával? Bőrön át? stb. stb.

  16. Gary Ridgway szerint:

    Tehát már semmi linket nem engedtek?
    Parádés kis cenzúra…. 🙁

  17. Gary Ridgway szerint:

    Európa, Magyarország, 2020:

    “Somogyban beparáztak hogy koronavírust hozhat a gólya. Igen, a gólya.
    A dömösi madármentőként is ismert Márton András mesélte a 2X.hu-nak:

    A fióka- és madármentés csapatunkat csütörtökön egy Somogy megyei kistelepülésről egészen elképesztő kéréssel keresték meg. Ez arról szólt, hogy a falu egyetlen gólyafészke a játszótér közelében van, amit jó lenne most mielőbb leszedni, mert a hamarosan hazatérő gólyák koronavírust, vagy más fránya fertőzést hozhatnak

    Ez olyan sok szinten totális agyrém, hogy el se kezdem mondani, Christopher Nolan biztosan tök jó filmet tudna belőle forgatni. Kedves somogyi kistelepülés lakói, sajnálom, hogy innen kell megtudniuk, de ahogy a koronavírust sem, úgy

    A GYEREKET SEM A GÓLYA HOZZA 🙁

    Viszont jó hír, hogy a Koronás kockacukor sem fertőz a tudomány jelen állása szerint.”

  18. pusssh szerint:

    Csak terjesszük még a pánikot! Ez lesz az igazi halálos járvány:

    Az iráni Bandar Abbas városában, mely a corona-járvány epicentrumától több száz kilométerre, járványmentes helyen van, a bepánikolt tömeg fölgyújtott egy kórházat, melyet épp most alakítottak át a terjedő járvány betegeinek esetleges későbbi fogadására, így pillanatnyilag üres volt.

    Kongóban két ebolás betegeket kezelő kórházat gyújtott föl a tömeg…

  19. Gary Ridgway szerint:

    Az azért megvan Neked is, hogy az ötbetűs újságíróját elzavarták a kórházból?

  20. Nagyapó szerint:

    “A Fővárosi Önkormányzat egyeztet a WHO budapesti irodájával és a fővárosban lakók védelmében saját intézkedési tervet készít a koronavírus megjelenése esetére. ”
    Vigyori Kordában tartja a járványt!😛

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  21. pusssh szerint:

    Karigeri küld majd a minket saját védelmünkben megsemmisítőtáborba?

  22. Gary Ridgway szerint:

    Egyelőre még a Főváros, első számú és legitimen megválasztott embere, nem? 🙂
    A válságstáb által beígért honlap hol van?
    Hamár “baszakodunk”? ;-P

  23. pusssh szerint:

    Egyelőre a főváros Magyarországon van, remélem.
    Egyelőre érd be ezzel: https://www.nnk.gov.hu/index.php/koronavirus-tajekoztatok
    Egyelőre az ötbetűs olcsón megúszta. Én örülnék a helyében.

  24. pusssh szerint:

    Ötbetűsnek:

    HáVéGé, 2020. március. 01. 13:25 2020. március. 01. 13:47 ITTHON
    Gyorsan tisztázzuk: akkor most fertőz, vagy nem fertőz, aki tünetmentes koronavírusos?

  25. Gary Ridgway szerint:

    Elbeszélünk egymás mellett…
    A lényeget látom megértetted… 🙂 Azt mondták, hogy: A, nem pedig, hogy: B!
    Mi a baj az ötbetűssel?
    Információt nem feltétlen hazai oldalakról lehet szerezni, legfőképp, hogy akik komolyabban belemélyültek, ott sincs semmi konkrétum. A hazai is “hozott anyagból dolgozik” (WHO) Oszt’ ennyike…

Itt lehet hozzászólni !