Die Presse: Orbánnak volt igaza, bocsánatkérést érdemel

2020. március 6.

888

„Jobb később, mint soha”, ezzel a megjegyzéssel osztotta meg Facebook-oldalán Kovács Zoltán államtitkár, hogy a Die Presse cikke szerint a migráció veszélyeire figyelmeztető magyar kormányfőtől a magyar kormányt lenácizó Werner Freymann volt osztrák kancellárnak és a külső határok védelmét lehetetlennek értékelő Angel Merkelnek is bocsánatot kellene kérnie.

A jelek szerint a külföldi sajtó már felébredt, még ha a nyugat-európai politikusok alszanak is. Az osztrák Die Presse piacvezető osztrák napilap publicistája, Christian Ortner véleménycikkben fogalmazta meg, hogy

Folytatás »

Szobor készül Csukás Istvánról

2020. március 6.

Mandiner

A péceli műhelyben már az utolsó simításokat végzi Csukás István szobrán Megyeri János, aki a kivételes tollú író halálakor elhatározta, mindenképpen bronzba önti a gyerekkorunkat megszépítő mesekirályt, főleg, hogy kiváló kapcsolatban is állt Csukással.

„Pistával még akkor ismerkedtem meg, amikor elhatároztam, életnagyságú figurákat készítek a mesehőseiből. Örömmel fogadta, támogatta az elképzelést, és nagyon tetszettek neki az elkészült mesehősök, Süsü, Sebaj Tóbiás, Gombóc Artúr és a többiek, akik azóta Süsü és barátai néven járják az ország kiállítótermeit”

– mondja Megyeri János.

Folytatás »

Koronavírus: megkezdődött a pánikkeltés

2020. március 6.

Csepel.info

A csepeli iskolák – más tankerületekhez hasonlóan – tavaly novembertől kezdve emelt mennyiségben kapják a tisztálkodó- és fertőtlenítőszereket. Nem látnokok voltak a vezetők: mindez az influenzavírus-fertőzés miatt történt, és tart jelenleg is. Az önkormányzat ezen felül is felkészült arra, hogy ahol valamilyen oknál fogva az emelt mennyiség elfogyna, azonnal kapjanak utánpótlást. Tehát tartalék is van. 

Míg azonban máshol a koronavírus nem pártpolitikai eszköz, ez Magyarországon másképp van. Így történik Csepelen is, ahol az egyik Facebook-csoportban osztottak meg hamis állításokat arról, hogy az iskolákban nincsenek tisztálkodó- és fertőtlenítőszerek. Ezek az állítások egyáltalán nem állják meg a helyüket, éppen fordítva igaz: mindenhol elegendő tisztálkodó és tisztítószer van. Folytatás »

Március 18-a, az Újrahasznosítás Napja – izgalmas programok a Radnótiban

2020. március 6.

Csepel.hu

Március 18. – Az újrahasznosítás világnapja

Ahogy a Föld lakossága gyarapodik, úgy növekszik az általunk megtermelt hulladék mennyisége is. A hulladék legnagyobb része a kijelölt lerakókban végzi, illetve az illegális hulladéklerakás következtében sajnos rengeteg szemét kerül a folyókba, majd az óceánokba.

A megnövekedett hulladék hatalmas mértékben szennyezi a környezetünket, lebomlásuk során jelentős mennyiségű üvegházhatású gáz keletkezik.

Folytatás »

Koronavírus: megvan a negyedik fertőzött

2020. március 6.

888

A kormányzati tájékoztató honlap szerint négy koronavírusos fertőzött van Magyarországon, ez a csütörtök esti 22:23-as frissítésből derül ki.

A honlapon 23:53-kor kiírták, hogy a szerdán bejelentett egyik iráni diák barátnőjét is diagnosztizálták a koronavírussal, ő a negyedik fertőzött. Már ő is a Szent László Kórházban van.

A koronavirus.gov.hu oldal a magyar kormány az összes fontosabb információt közli a COVID-19 vírussal kapcsolatban. Emellett egy hivatalos oldalt is indított Facebookon a kormány. Ez a Koronavírus hivalatos néven érhető el. Folytatás »

Debreceni férfi a harmadik fertőzött

2020. március 5.

Origo, Csepel.info

Egy Milánóban dolgozó debreceni férfi koronavírus-tesztje is pozitív lett – írja az Operatív Törzs honlapja. A férfi rendszeresen ingázik az olasz nagyváros és Debrecen között.

Eközben tizenöt japán turistát szállított a mentőszolgálat a budapesti Kálvin térről a László Kórházba koronavírus-fertőzés gyanújával. Valamennyien köhögnek, de mindannyian jó fizikai állapotban vannak. A kórházba szállítás után elkülönítették őket, és megkezdődött a kivizsgálásuk. Jelenleg 40-en vannak karanténban Magyarországon.

A koronavirus.gov.hu oldal a magyar kormány az összes fontosabb információt közli a COVID-19 vírussal kapcsolatban. Emellett egy hivatalos oldalt is indított Facebookon a kormány. Ez a Koronavírus hivalatos néven érhető el.

Folytatás »

Szabálysértési ügyek összevonása

2020. március 5.

POLICE, Mr.Gabee, Csepel.info

Egy kézben összpontosul a szabálysértési ügyek elbírálásának jelentős része március 1-étől, mivel a rendőrség veszi át az általános szabálysértési hatósági jogkört.

Soós Istvánné ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) igazgatásrendészeti főosztályának vezetője segít értelmezni az új rendelkezést, számszerűsítve és konkretizálva a zsaruk új feladatait. Folytatás »

Koronavírus: erről a katasztrófafilmről beszélnek most sokat

2020. március 5.

Csepel.info

A Fertőzés című film 2011-ben készült, és egy elképzelt betegség, a mostani koronavírusnál többszörösen fertőzőbb és halálosabb agyhártyagyulladás lehetséges terjedéséről és hatásairól szól.

A film attól különleges, hogy igyekszik reálisan bemutatni egy halálos és gyorsan terjedő betegség jellegzetességeit és egy világjárvány lehetséges hatásait. Aki megnézi, ne felejtse el, hogy a koronavírus a filmbeli betegségnél jóval kevésbé fertőző és jóval kevésbé veszélyes. Úgyhogy: no para 😉 Folytatás »

Nőnap a Kultik moziban

2020. március 5.

Mr.Gabee, Csepel.info

Március 8-án a Hölgyeké lesz a főszerep a KULTIK Csepel moziban! Meglepetés, játékok, szuper filmek, pattogatott kukorica, no és az új prémium csoki menü vár mindenkit március 8-án.

Az alábbiakban a mozi beharangozóját olvashatják: Folytatás »

Égett egy autó a Kossuth Lajos utcában

2020. március 5.

Mr.Gabee, Csepel.info

 

Mr.Gabee fotója

Mr.Gabee képén jól látható, hogy csütörtökön délelőtt egy Zastava / Yugo márkájú gépkocsi kapott lángra a Kossuth Lajos utca és az Ady Endre út kereszteződésében található élelmiszer üzlet melletti parkolóban.

A helyszínre érkező egységek megfékezték a lángokat, személyi sérülés nem történt. A tűz szerencsére nem terjedt át a parkolóban álló többi gépkocsikra.

Update: Cikkünk megjelenését követően ismét tűzhöz riasztották az egységeket: a Szabadság utca 53 szám alatt álló épület pincéjében tűz keletkezett.