A 27 éves énekes öt évig albérletben élt, tavaly vette meg élete első otthonát.
Az énekes pályafutása 2007-ben kezdődött, amikor szerepelt az STV Môj najmilší hit című vetélkedőjének döntőjében. Tanulmányait a pozsonyi zenei konzervatóriumban folytatta, ahol 2015-ben végzett. 2013-ban Magyarországon a Rising Star vetélkedőben bejutott a Top 12-be, és végül a 3. helyezést érte el. Folytatás »
Sorra köttetnek a háttéralkuk az előválasztással kampányoló baloldalon, most éppen Márki-Zay Pétert biztosította a Jobbik arról, hogy nem indít rá jelöltet a választókerületében. Jakab Péterék – vagyis “a vállalhatatlan, náci Jobbik” – a hétvégén Kunhalmi Ágnes mögé is beálltak, aki cserébe a Jobbik dunaújvárosi jelöltje mellett tört lándzsát.
Még el sem kezdődött, de már most üres ígéretnek bizonyult a baloldali előválasztás, azaz hogy az ellenzéki szavazók maguk dönthetnek arról, kit tartanak esélyesnek és méltónak arra, hogy egyéniben induljanak 2022-ben. Folytatás »
“A normális ember feltalálja magát” – így vélekedett a BKK illetékes munkatársa, mert a normális emberek úgysem olvassák az utastájékoztatót. Nyilván csak az idióták.
Az alábbiakban a Közlekedő Tömeg Facebook posztját olvashatják, melyből az is kiderül, hogy mit értenek a fiszem-f*szom módosításon.
Benita olvasónk arról tájékoztatta Mr. Gabee szerkesztőt, hogy a Kossuth Lajos és a Petz Ferenc utcák egy részén nincs áramszolgáltatás hétfőn kora este.
Cikkünk megjelenése időpontjáig nem jelent meg a kimaradásról, vagy karbantartásról információ az ELMÜ – ÉMÁSZ munkatérképén. Ha az Ön lakóhelyén sincs áram, vagy tudja az áramkimaradás okát, kérjük írja meg a fórumba.
Bejött a papírforma: vasárnap a(z) MSZMP MSZP DK bejelentette, hogy Dobrev Klárát szeretné miniszterelnöknek. Valahol szürreális, félelmetes és mégis rendszerszerű, így egyáltalán nem meglepő, hogy még 2021-ben is egy kommunista, posztkommunista, globalista klán jelöltjét választották.
Ha végignézünk a rendszerváltáson és az azóta eltelt három évtizeden, ez talán nem is történhetett máshogy. Nekünk Dobrev jutott. Nem azért, mert megérdemeltük – hanem, mert olyan erőt képvisel, amely még mindig megkerülhetetlen és valószínűleg legyőzhetetlen. De nem adhatjuk fel ellene a küzdelmet. És ismerjük meg őket. A teljes cikket itt olvashatják el.
A koronavírus-járvány okozta megbetegedés súlyos tüneteihez tartozik, hogy a betegségen átesettek egy részének további egészségügyi problémákkal kell megküzdeni. Ez a poszt-Covid szindróma, amelynek kezelésére több helyen már külön ambulanciát is nyitottak. Folytatás »
A Neoton Família egykori énekesnőjének szerzeménye lett az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM) indulója.
Az “Érted” című nótát a munka ünnepére, május elsejére időzítve tette közzé a párt. A zenét és a szöveget is maga az énekesnő írta, az előkészületek hónapokig tartottak. Erről az ambíciójáról Pál Éva már tavaly decemberben mesélt lapunknak, amikor megírtuk, indulni fog a csepeli választókerületben a 2022-es választásokon – természetesen az ISZOMM színeiben.
Május 6-án ismét nyit a csepeli Kultik mozi. A nyitás természetesen a koronavírus-járvány miatt bevezetett szabályokkal történik, így a felnőtteknek be kell mutatniuk a védettségi igazolványukat is.
Az alábbiakban a mozi közleményét olvashatják. Folytatás »
A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy az alábbi forgalmirend-változás lép életbe a főváros területén.
Szakaszosan lezárják 2021. május 4-én 4 óra és 6 óra között Budapest XX. és XXI. kerületében a Gubacsi hidat, és 2021. május 4-én 6 óra és 7 óra között Budapest XX. és XXI. kerületében a Gubacsi híd kerékpárútját.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek!