Utastájékoztatás: minden fiszem-f*szom módosítás után nem cserélnek táblát

Közlekedő Tömeg

“A normális ember feltalálja magát” – így vélekedett a BKK illetékes munkatársa, mert a normális emberek úgysem olvassák az utastájékoztatót. Nyilván csak az idióták.

Az alábbiakban a Közlekedő Tömeg Facebook posztját olvashatják, melyből az is kiderül, hogy mit értenek a fiszem-f*szom módosításon.

Egészen elképesztő reakciót váltott ki egy utas posztja egy közlekedési témájú Facebook-csoportban. A bejegyzés írója szóvá tette, hogy a Széll Kálmán téren a BKK igénytelenül rátapétázott a megállótáblákra, emellett pedig folyamatosan félretájékoztatja az ügyfeleit, mivel gyakorlatilag az egész téren nincs olyan térkép, ami a valóságnak megfelelő állapotot mutatna.

Erre a helyzetre adott döbbenetes választ egy, információink szerint a BKK utastájékoztatási szakterületén dolgozó munkatárs, aki egész egyszerűen azt mondta: a tájékoztatókat csak pár ember figyeli, “a normális emberek többsége már tudja a kialakult helyzetet, feltalálja magát és elér az úti céljához”, majd arra hivatkozott, hogy “ha minden fiszem-f*szom módosítás után lecserélnének minden tájékoztatót”, akkor meg az lenne a probléma, hogy ez sok pénzt visz el, és egyébként is kevesen dolgoznak a szakterületen.

De mit is kifogásolt eredetileg a poszt írója?

Az első probléma könnyen észrevehető bárkinek: a BKK a legújabb típusú megállótáblákra nevetséges igénytelenséggel ragasztott tájékoztatókat, miközben a táblákon a járatszámok kockái könnyen cserélhetők. De ez még nem minden: a képek alapján nincs olyan térkép a város egyik legnagyobb közlekedési csomópontjának számító Széll Kálmán téren, ami az aktuális forgalmi helyzetet mutatná. A tájékoztatók több hónapja lejártak, de látszólag ez nem érdekel senkit. A buszmegállókat tavaly novemberben helyezték át, a kihelyezett csomóponti térképeket azóta nem sikerült frissíteni. A villamoshálózati térkép elavult, még a 2019. júniusi hálózatot mutatja, a várostérképen pedig még az M3-as metró déli szakasza van lezárva, ami szintén tavaly novemberben, lassan fél éve változott meg. A BKK egyik illetékes munkatársa szerint ezek nem akkora horderejű változások, hogy cseréljék a tájékoztatókat.

Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy korábban sem dolgozott a jelenleginél több munkatárs a BKK utastájékoztatási szakterületén, mégsem volt ilyen alacsony a munka színvonala. Az igénytelen megoldások elkerülése nem pénzkérdés, és felesleges abba az irányba is elindulni, hogy vajon mennyibe kerülhet újra kinyomtatni a friss térképeket. Az utastájékoztatás egy közszolgáltatás, a működtetése jogszabályi kötelezettség, éppen ezért nem értelmezhető, hogy pénzügyileg megéri-e a működtetése. Ennek a vizsgálata más közszolgáltatásnál, pl. iskoláknál vagy kórházaknál sem merül fel. Emellett megjegyezzük, hogy egy olyan társaságról beszélünk, ahol jelenleg jut pénzügyi háttér és munkaerő is arra, hogy az utastájékoztatási felületeket újévi, húsvéti, anyák napi, nőnapi, forradalmi, stb. megemlékezésre, vagy gyerekrajzok közzétételére használják.

Egyesületünk számára megdöbbentő és végtelenül szomorú, hogy ilyen hozzáállású emberek dolgoznak a korábban színvonalas munkát nyújtó utastájékoztatási szakterületen. Ahogy azt egy korábbi posztunkban is írtuk: a tájékoztatás színvonalának romlása végső soron a tájékoztatásba fektetett bizalom elvesztését fogja okozni.

Célunk nem a konkrét munkatárs lejáratása, nevét éppen ezért nem is hozzuk nyilvánosságra. Azt szeretnénk bemutatni, hogy ahol ilyen hozzáállású kollégák dolgoznak, ott valószínűleg az elvárásokat megfogalmazó vezetői szinten is komoly gondok akadhatnak, ennek pedig végső soron a budapesti utasok isszák meg a levét. Egyesületünk az utastájékoztatás korábbi színvonalának visszaállítása érdekében levélben fordul a BKK vezérigazgatójához, dr. Walter Katalinhoz.

Korábbi posztunk a BKK igénytelen utastájékoztatásáról: https://www.facebook.com/kozlekedotomeg/posts/4103785239716274

Forrás: Facebook

3 hozzászólás “Utastájékoztatás: minden fiszem-f*szom módosítás után nem cserélnek táblát” bejegyzésre

  1. Attila szerint:

    Most mi legyen? karigeri monnyonle?

  2. kormánypárti szerint:

    Tegnapelőtt jártam az Örsön. Ha az Árkádba megyek a metrótól, az aluljárót ki szoktam kerülni, mert egy rettenetes hely. Sajnos már nem csak az aluljáró. A metró kijárattól jobbra fordulva a zebra felé menet borzasztó mennyiségű szemetet láttam az irodaház előtti területen, és az összes kukából folyt ki a szemét. Na meg beljebb ezen a beugrónak nevezhető részen hányásnyomok, hugyozásnyom, madárürülék, talán még kulát is találni. Az egymással óbégató szakadt italozók és a kéregetők látványa valami borzasztóan lehangoló volt. A Köki ugyanez. Nem tudom, ott a járdákat és a lépcsőket mikor mosták le utoljára, de iszonyú retkes minden és mindenfelé hajléktalanokat látni. Az egyik fel-alá mászkált miközben folyamatosan motyogott magában, egy másik a repülőtérre vezető út melletti üvegablakos fal mellett könnyített magán. Egy harmadik otthontalan a szemeteseket túrta végig és szedte ki az aludobozokat, amiket összetaposott és egy nagy zsákba tett el. Egy fiatalokból álló 5-6 fős társaság tagjai az egyik dohányzást tiltó piktogram alatt bagóztak és hangosan röhögcséltek, a csikkeket meg szétdobálták. Innen indul a reptéri busz, mindezt látják a külföldiek is. Ezzel szemben a Köki tetőkertje igényesen néz ki, felteszem azt a bevásárlóközpont üzemelteti. Vajon KariGeri milyen sűrűn jár ezeken a csomópontokon?

  3. Tóth kati szerint:

    Nem kell karigerinek lemondania,úgysem tenné.Jó lesz ha hozzászokunkmehhez a stílushoz,mert ha jön a moslékkoalíció lesznek még ennél cifrább válaszok is.Sajnos a ballib bandának se stílusa,se esze.Képtelenek bármilyen építő tevékenységre.Pusztítani,lerombolni,nyomorba dönteni,csak ehhez értenek.Ez a stílusuk,már ha van nekik olyan.

Itt lehet hozzászólni !