Május 12 – az Ápolónők Nemzetközi Napja

2021. május 12.

Startlap WIKI, Mr.Gabee, Csepel.info

1820-ban május 12-én született Florence Nightingale, aki az ápolás és az ápolóképzés kiemelkedő alakja volt. A krími háború idején, az 1850-es években a katonai kórházban megszervezte a tisztaságot és a megfelelő ellátást. Olyan körülmények között kellett dolgoznia, ahol az összezsúfolt több ezer sebesültnek nem jutott elég ágy, gyógyszer. Mindössze fél liter víz jutott fejenként naponta tisztálkodásra és ivásra. Mindenütt patkányok és bolhák nyüzsögtek.

A jobb higiéniai viszonyok kialakításával nagyságrendekkel tudta csökkenteni a halálozást. Hazatérése után hősként tisztelték. Megszervezte a nővérképzést, 1860-ban nyílt meg a róla elnevezett iskola. Az ápolók anyagi és erkölcsi elismeréséért is küzdött. Hazánkban Kossuth Zsuzsanna volt az ápolás kiemelkedő alakja.

Tele van a nyugati világ a Fudan egyetem kihelyezett tagozataival

2021. május 11.

Mandiner

Öt német és huszonnégy skandináv egyetemmel működik együtt a kínai Fudan Egyetem, melynek Amerikában és szerte a világon vannak kihelyezett tagozatai. A közös projektek üzleti képzésekre és Kína-tanulmányokra koncentrálnak. Csak a magyarországi ellenzéket nem érdeklik a tények: ők azzal utasítják el a Fudant, hogy kommunista ideológiát közvetítene – amit máshol sem tesz.

Folyamatosan támadja az ellenzék a kínai Fudan Egyetem Budapesten létrejövő intézményét. Az ellenzék elsősorban – mint a minap Dobrev Klára megjegyezte a Telexnek adott píárinterjújában – azt hangoztatja, hogy nem akarja, hogy az ország „kínai gyarmat” legyen.

Folytatás »

Indul a szezon? Ismét benézték…

2021. május 11.

Mr. Gabee, Csepel.info 

A BalesetInfo facebook csoport információi szerint kedden délután baleset történt Csepelen, a Szent István út és a Táncsics Mihály utca kereszteződésében. A balesetben két személygépkocsi ütközött össze. 

Egy személyautó vezetője feltehetőleg nem vette észre, hogy a kiegészítő lámpa csak a jobbra fordulást engedélyezte, és egyenesen haladt tovább a Szent István úton, amikor összeütközött a Táncsics Mihály utcából szabályosan érkező másik gépkocsival. Személyi sérülésről nem érkezett információ.

Vajon hosszabb szünet után újra megindul szezon abban a kereszteződésben? Reméljük nem.

Karácsony Gergely Szijjártó segítségére szorult, amikor beszélgetnie kellett

2021. május 11.

Mandiner, Csepel.info

Nem csak a jogosítvány megszerzése volt sikertelen projekt Karácsony Gergely életében, és nem csak akkor gyűlik meg a baja az általános műveltséggel, amikor Csepel helyét keresi a térképen. Egy tavalyi felvétel bizonyítja, hogy önállóan néhány szót sem tud váltani akkor, amikor külföldivel kellene beszélnie.

Tavalyi videóval bizonyítja a drót.info nevű blog, hogy Karácsony Gergelynek problémái lehetnek az angol nyelvű tárgyalásokkal. A videón az látható, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter, a főpolgármester és a dél-koreai nagykövet megemlékezést tart a Hableány-tragédia egyéves évfordulóján. Az esemény végén Folytatás »

A csepeli HÉV-ből metró lesz, most te is elmondhatod milyen legyen az új vonal

2021. május 11.

Budapestkornyeke.hu

Nagyszabású dolgok vannak készülőben, kérdés, milyen legyen az új csepeli HÉV? Kedden, május 11-én 17:30-tól online lakossági fórumot tart a Budapesti Fejlesztési Központ a MÁV HÉV-vel és Csepel önkormányzatával közösen a H7-es hév fejlesztéséről.

A cikkünk végén megtalálod a fórum linkjét! Folytatás »

Szép napot, Csepel

2021. május 11.

Mr. Gabee, Csepel.info

A fenti képeket K. István nevű olvasónktól és követőnktől kaptuk, aki annyit írt lélegzetelállító képeihez:

Azét feeling így besétálni reggel dolgozni. Mi lesz akkor, amikor minden virágozni kezd. 🙂

Olvasónk kedves szavaival és gyönyörű képeivel kívánunk szép napot kívánunk mindenkinek.

Csepeli testőrének kampányol Gyurcsány

2021. május 10.

Csepel.info

Automata telefonhívásokkal keresi a csepeli és soroksári lakosokat a Demokratikus Koalíció. A hívás során Gyurcsány Ferenc előre felvett üzenetben próbálja rávenni a hallgatókat arra, hogy támogassák Paál Gézát, a párt csepeli elnökét az előválasztáson. Aki igennel válaszol, annak a számát adatbázisban regisztrálják – értesült a Csepel.info.

Paál Géza korábban Gyurcsány Ferenc alkalmi testőreként tűnt ki a szürke tömegből. 2020-ban választotta a párt csepeli csipet-csapat tagsága elnökének. Akkor Paálnak nem volt kihívója. Azt már nem engedte a magát demokratikusnak tartó párt vezetése. Folytatás »

Országos bajnok lett az U-16-os 4×100 m-es fiú váltófutó csapatunk

2021. május 10.

Csepel.hu

Kecskeméten került megrendezésre a 2021. évi Váltófutó Magyar Bajnokság. A csepeli DAC-ot két csapat, az U-16 fiú és az U-18 fiú képviselte.

.Az U-18 4×100 m-es váltócsapatunk a második előfutam győzteseként 45,25 mp-el, összesítésben a harmadik legjobb idővel került be a döntőbe, ahol nagyszerű versenyzéssel, tovább javítva az időeredményükön, 44,59 mp-el harmadikként értek célba és ezzel a bronzérem birtokosai lehettek. Csapatunk Schuch Szilárd Péter, Tari Tibor György, Raffay Csanád, Pesti Máté összeállításban versenyeztek.

 

Folytatás »

Két nap, 370 véradó

2021. május 10.

POLICE, Mr.Gabee, Csepel.info

A Budapesti Rendőr-főkapitányság 370 kollégája adott vért, amellyel szükség esetén 1110 ember élete is megmenthető.

A Magyar Vöröskereszt és a Budapesti Rendőr-főkapitányság több éve tartó együttműködésének köszönhetően idén másodjára is megtartották a BRFK-s véradónapot a Rendőrségi Igazgatási Központ épületében. A társadalmi felelősségvállalás keretében 2021. május 5-én és május 6-án 370 hivatásos rendőr és rendőrségi munkatárs adott vért, amellyel szükség esetén 1110 ember élete is megmenthető. Az állománnyal együtt adott vért Terdik Tamás r. vezérőrnagy, Budapest rendőrfőkapitánya, Kardos Pál, a Budapesti Polgárőr Szövetség elnöke és több kerületi kapitány. Folytatás »

Május 10 – Mentők napja

2021. május 10.

boon.hu, MTI, Mr.Gabee, Csepel.info

mentoegysegek_micu-mentokhu

Május 10-én van a mentők napja, 1887-ben Kresz Géza orvos kezdeményezésére ezen a napon alakult meg Budapesten az Önkéntes Mentőegyesület – hangzott el az M1 aktuális csatorna déli Híradójában. Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) 67 éve, május 10-én kezdte meg működését.

A mentés 1948-ig egyesületek kezében volt. Ekkor alakult meg az Országos Mentőszolgálat, amely azóta irányítja a különböző mentőszervezetek munkáját – hangzott el a Híradóban. Folytatás »