Büdös kapcaként dobják Szabó Szabolcsot
Magyar Idők

Az MSZP és a DK már megállapodott egymással a tizennyolc budapesti egyéni választókerület felosztásáról – derül ki a Magyar Idők birtokába jutott dokumentumból, amelynek hitelességét öt szocialista politikus is megerősítette. Elmondásuk szerint Gyurcsány Ferenc, Kunhalmi Ágnes, Molnár Zsolt és Molnár Gyula több körben is egyeztetett a listáról.
A különalku alapján Szabó Szabolcs helyett Élő Norbert DK-s politikus lesz a csepeli és soroksári MSZP-DK jelölt. Élő Norbert Szabó Szabolcshoz hasonlóan nem csepeli, hivatásos politikai ejtőernyős, Pesttől Budáig volt már mindenfelé baloldali jelölt. Nem kizárt, hogy ettől függetlenül Szabó Szabolcs ismét elindul csepeli-soroksári jelöltként, de akkor már csak az 1%-os országos támogatottságú Együtt színében, és így Élő Norbert győzelmi esélyeit fogja rontani. A Csepel.info úgy tudja, hogy a csepeli szocialisták sértetten fogadták a döntést. Ragaszkodnak ahhoz is, hogy a 2019-es önkormányzati kampányban Horváth Gyula DK-s politikus helyett Takács Mónika MSZP-s politikus legyen a polgármester-jelölt. Takács Mónika sem csepeli, viszont a párthoz kapcsolódó Csepeli Munkásotthon gazdasági vezetője. Az alábbiakban a Magyar Idők cikke olvasható. Folytatás »