Több mint száz rászoruló gyermek nézheti meg a Csoda című mesejátékot

orientpress.hu, CSMOA, Mr.Gabee

nevtelen

Több mint száz rászoruló gyermek nézheti meg a Csoda című mesejátékot egy jótékonysági kezdeményezésnek köszönhetően.

A Csoda című táncos mesejáték egy kisfiú meghökkentő felfedezőútja egy rég elfeledett világban, a koboldok, tündérek birodalmában. A „hős útja”, amit mindannyian szívesen élünk át, járunk végig és szeretnénk, ha gyermekeink is ezen nőnének fel: a meséken, melyek hősei a mindennapjaink küzdelméhez, és a kitartásra adnak mintát.

A Napfényes színi társulat előadása november 19-én, szombaton látogat Csepelre. Az előadás, amellett, hogy a széles nagyközönség számára szerveződött, erős szociális érzékenységet mutat, hiszen a közönség soraiban olyan gyerekeknek és családoknak adnak lehetőséget a „Csoda átélésére”, akiknek erre nem lenne lehetősége.

A jótékonysági kezdeményezés jól ötvözi az összefogás különböző formáit, hiszen az ingyenesen felajánlott jegyek mellett az iskolák is kedvezményesen vehetnek részt az előadáson, másrészt magánszemélyek adománya további ingyenes helyeket is teremt. A mesejáték maga is karitatív, közösségi alapon jött létre, a művészek, Gergely Atilla rendező, és a közreműködők közös munkájával.

Az előadás ugyanakkor nyitott mindenki számára, hiszen a teljes áru jegyek megvásárlása, minden érdeklődő számára lehetséges. Családoknak további kedvezményeket is adnak.

A mesejáték 7 éves kortól ajánlott gyerekek, és a csodavilágba betekinteni kívánó felnőttek számára.

Bővebb info: https://www.facebook.com/Csodamese/

Itt lehet hozzászólni !