Andor László lehet a következő Falus Ferenc

2016. december 19.

Magyar Idők

andor_l_mti

Andor László közgazdász, volt uniós biztos lehet a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje 2018-ban – tudta meg a Magyar Idők.

A Magyar Időknek több szocialista vezető politikus is elmondta, hogy Andor mellett sokan azért állnak ki, mert ő egy „tiszta ember”, munkásságát elismerik és nem keveredett botrányba az elmúlt évtizedek alatt. Korábban Medgyessy Péter és Falus Ferenc voltak olyan “kitalált” emberek, akikkel a velejéig korrupt MSZP-t próbálták szebben becsomagolni, eladni.

Folytatás »

Sárfalvi Péter az utánpótlásért dolgozik

2016. december 19.

Csepeli Öttusa Média, Csepeli Hírmondó

sarfalvi-peter

A csepeli öttusázás korábbi hatszoros Európa- és négyszeres világbajnokát, a Csepeli Öttusa és Vízi Sport Egyesület elnöki tisztét is betöltő Sárfalvi Pétert nevezték ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Sportért Felelős Államtitkárságának utánpótlás-nevelésért felelős miniszteri biztosává. 

A sportberkekben és tévébemondóként is népszerű sportember 2016 decemberétől miniszteri biztosként, 2017 januárjától helyettes államtitkárként tevékenykedik majd.

Forrás: Csepeli Hírmondó, 2016.12.15.

Mammográfia – felhívás ingyenes szűrővizsgálatra

2016. december 19.

Csepeli Hírmondó, Csepel.info

mammografiai-szures-csh-2016-24-szam

Forrás: Csepeli Hírmondó, 2016.12.15.

csepel.info

Meghalt Gábor Zsazsa

2016. december 19.

24, Csepel.info Mr Gabee

Foto: Wiki

Gábor Zsazsa 1917. február 6-án Gábor Sári néven látta meg a napvilágot Budapesten. Nevét Fedák Sári után kapta, akit kislánya szintén Zsazsának hívott, mert nem tudta kiejteni a keresztnevét. Második gyermekként született, testvéreivel (Magdával és Évával) már Magyarországon híressé váltak különleges szépségükkel és extravagáns életmódjukkal.

Húgából és nővéréből szintén színésznő lett, Éva az amerikai Green Acres című tévésorozatban vált híressé, Magda pedig, ugyan a szakmai siker elkerülte, gyakran szerepelt talk show-kban, mint a híres Gábor lányok egyike. Éva 1995-ben, Magda pedig 1997-ben halt meg. Folytatás »

Besét dicsérik a franciák – csapata legjobbja lett

2016. december 18.

Paris-normandie.fr, Csakfoci.hu, Csepel.info

bese_lehavre3-fill-650x436

A francia másodosztály péntek esti találkozóján ugyan a Le Havre hazai pályán kétgólos vereséget szenvedett a Tours ellen, Bese Barnabás a tőle megszokott remek teljesítményt hozta ezúttal is a csapatban.

A magyar válogatott védő játékát eddig is több alkalommal illették elismeréssel Franciaországban, és Bese ezúttal is felfelé lógott ki a csapatból. A rendkívül aktívan futballozó védő játékát a francia lapok is kiemelték a találkozó után. Folytatás »

Aranyvasárnap – Csepel adventi koszorúján fellobbant a negyedik gyertyaláng

2016. december 18.

Csepel.hu

tbe_3749

Csepel adventi koszorúján aranyvasárnap Németh Szilárd országgyűlési képviselő gyújtotta meg a negyedik gyertyát. A Szent Imre téren felállított Betlehem mellett Kertész Péter kanonok, csepeli plébános mondta el adventi gondolatait.

Az érdeklődőknek Jézus beszédét tartalmazó levelet olvasott fel, hogy útmutatást adjon az adventi készülődésben. Felhívta a figyelmet arra, hogy a sok ajándék mellett szenteste gondoljunk arra, akiért ez az este, akiért ez a nap van.

Meghalt Megyesi Gusztáv

2016. december 18.

MTI, Élet és Irodalom, Vs.hu, Facebook/Csarnai Attila, Csepel.info

megyesi-gusztav

Fotó: MTI / Földi Imre

Hosszan tartó, türelemmel és méltósággal viselt súlyos betegség után elhunyt szeretett munkatársunk és barátunk, Megyesi Gusztáv – írja az Élet és Irodalom. Egy év megszakítással 31 évig volt a lap munkatársa különböző beosztásokban, 1992 és 1993 között főszerkesztőként dolgozott. Újságírói pályáját Csepelen kezdte.

Emellett a Hócipő vezető publicistája, néhány évig a Holmi szerkesztőbizottsági tagja volt, publikált a régi Magyar Hírlapban és megszüntetéséig a Népszabadságban. Gazdag pályafutása során számos kötete jelent meg, legutóbb, már betegsége idején a Roló alatt című válogatás. Folytatás »

Új Conectók Budapesten

2016. december 18.

IHO, Mr.GabeeA második széria majdnem mindenben megegyezik az elsővel, csak néhány apró módosítás történt a korábbi tapasztalatok figyelembe vételével. Még a rendszámuk is hasonló; a tavalyiak az NBW, a mostaniak pedig az NWB betűtartományt kapták

Már-már történelmi jelentőségő volt 2015 áprilisa a BKV-nak, hiszen közel másfél évtized után ismét vadonatúj gyártású „kulcsrakész” buszok érkeztek a céghez, szám szerint tizenöt.

A Mercedes-Benz Conectók minden tekintetben megfelelnek a kor elvárásainak: 100 százalékban alacsonypadlósak, klimatizáltak, kívül-belül korszerű utastájékoztató rendszerrel vannak felszerelve, a motorjuk igen erős (295 lóerős) és az Euro VI-os normát teljesíti, a finom, rángatásmentes gyorsításról pedig a hatsebességes ZF Ecolife automataváltó gondoskodik.

Folytatás »

Középpontban a gyermekek és fiatalok – Nyíltnap a Gyermekek és Fiatalok Fejlesztő Házában

2016. december 18.

Csepel.hu

gma_2781

Nyíltnapot tartott a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet a Gyermekek és Fiatalok Fejlesztő Házában december 17-én. A Csepeli Gyermeksziget Program keretében a MÖSZ a csepeli önkormányzat együttműködésével közösségi térré alakították át a Szent István út 170. szám alatti régi iskolaépületet.

A kerület megszépült középületében mától a figyelem a gyermekekre és a fiatalokra fókuszál. A segélyszervezet nyíltnapjára egy család látogatott el.

Folytatás »

Csatornát vált Kálmán Olga

2016. december 18.

ORIGO

Kálmán Olga csatornát vált Forrás: ATV

Kálmán Olga, az ATV műsorvezetője februártól a HírTV-nél folytatja.

Az ATV műsorvezetője felmondott munkahelyén, februártól a HírTV munkatársa lesz.l Németh Szilárd, az ATV hírigazgatója az Indexnek megerősítette az információt, hozzátéve, hogy civilizált körülmények között váltak egy egymástól. Az Egyenes beszéd más műsorvezetővel folytatódik a csatornán.

Folytatás »