RUBICON
1902. január 31-én született Jávor Pál, a magyar színjátszás és filmművészet egyik ikonja, aki a Horthy-korszakban amorózóként szerzett páratlan népszerűséget a műkedvelő közönség és a kritikusok körében. Jávor a nyomorból emelkedett fel az első világháború utáni évtizedek sztárjai közé, sármos megjelenésének és mély jellemábrázoló képességének köszönhetően pedig számos színdarabban és mintegy 70 filmjében egyaránt feledhetetlen alakítást nyújtott.
A legendás színész Jermann Pálként látta meg a napvilágot Arad városában, miután azonban szülei csak második öccse születése után házasodtak össze, a gyermeket eredetileg édesanyja után, Spannenberger vezetéknévvel anyakönyvezték. Jávor családja meglehetősen szerény körülmények között élt az alföldi városban, ezért a fiút korán megözvegyülő édesanyja az akkor vonzónak számító vasutas pályára szánta, a gyermek azonban inkább az akkor megnyíló filmszínházakban múlatta idejét. A színész gyermekkora óta azt az álmot dédelgette, hogy filmvászonra kerül, kalandvágyó természetét pedig jól mutatja, hogy kamaszként a román fronton szolgáló bakáknak kézbesített levelet, miután pedig Arad városa Románia része lett, kiutasíttatta magát az országból. Folytatás »