Döntöttek: Szabónak megint ki kell nyalnia Szenteczky fenekét

2018. január 9.

Csepel.info

Horváth Szenteczky Szabó 01

Szenteczky, Szabó és Horváth, “a három bajtárs”

Határozatot hozott az MSZP országos elnöksége a párt csepeli-soroksári jelöltjével kapcsolatban. Ez alapján a bűncselekmények elkövetése miatt részben perben álló, részben jogerősen elítélt Szenteczky János, az MSZP csepeli elnöke hozza meg a végső döntést arról, hogy Szabó Szabolcs, az Együtt politikusa lehet-e a közös jelölt.

Szabó 2014-ben, egyszer már teljesítette a szocialista politikus-bűnöző kéréseit. Még ha nem is örül neki, újdonságot tehát aligha jelent majd a feladat. A csepeli MSZP-nek most olyan feltételei vannak, amelyek a 2019-es önkormányzati választáshoz kötődnek – értesült a Csepel.info. Folytatás »

Baloldali “öngyilkos kommandók” a budapesti választókerületekben

2018. január 8.

Vélemény – Pindroch Tamás

Fotó: Mno.hu

Tegnap Újpest, ma Csepel, holnap a Belváros, Zugló és Óbuda – ez csak néhány budapesti választókerület, ahol a balos jelöltek összecsaphatnak a választásokon. Ez tiszta Monthy Python.

“Mi vagyunk a Júdeai Nemzeti Front elit öngyilkos alakulata. Öngyilkos alakulat, támadás!” A keresztre feszített Brian megmentésére érkező elit csapat tagjai aztán annak rendje és módja szerint mellbe is döfik magukat a kardjukkal – ez a jelenet ugrik be a zseniális Brian élete című filmből a hazai baloldal újabb akcióiról. Folytatás »

A Soros-szervezetek is felsorakoztak Ahmed H. mögött

2018. január 8.

A Soros által fizetett NGO-k vagy álcivilek is felsorakoztak a terrorcselekmény elkövetésével vádolt Ahmed H. mögött – hívta fel a figyelmet Németh Szilárd hétfői sajtótájékoztatóján.

A Szegedi Törvényszéken zajlik a megismételt elsőfokú tárgyalás Ahmed H. ügyében; a férfi ellen tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett határzár tiltott átlépése és állami szerv kényszerítése céljából személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt indult per. A férfit a törvényszék 2016 novemberében bűnösnek találta, és tíz év fegyházbüntetéssel sújtotta. Ezt a döntést azonban a Szegedi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú eljárás megismétlésére kötelezte a bíróságot.

Folytatás »

Taníthassanak-e gyerekeket pedofilok?

2018. január 8.

Csepel.hu

14 év fegyházra ítélték a Burattino pedofil tanárát. A csepeli testnevelőt 28 rendbeli szexuális erőszak, 20 rendbeli szexuális visszaélés, 2 rendbeli szexuális kényszerítés és 5 rendbeli testi sértés miatt ítélték el decemberben. Az ítélet szerint 2005 és 2014 között 36 intézeti nevelt és szociálisan hátrányos helyzetű, 8 és 18 év közötti fiúval szemben követte el a bűncselekményeket.

A pedofil bűnöző megfenyegette, kényszerítette az áldozatait, más esetekben a pozíciójával visszaélve vette rá a gyerekeket szexuális cselekményre vagy azok eltűrésére. Tizenhat sértett a 12. életévét sem töltötte be, amikor a vádlott fajtalankodott velük. A per során förtelmes és megrendítő tanúvallomások sora hangzott el az áldozatok részéről.

Folytatás »

Gőgös Zoltán is begurult a csepeli huzavonán

2018. január 8.

ATV

Gőgös Zoltán jelképesen kivégezte ellenfelét

Tovább ütik egymást verbálisan az MSZP és az Együtt politikusai. Most Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese csapott oda egyet Juhász Péternek.

Ahogy megírtuk, Juhász Péter, az Együtt elnöke Facebook-oldalán reagált arra, hogy az ellenzék két jelöltet is indít Csepelen a fideszes Németh Szilárddal szemben. Juhász hangsúlyozza, hogy az Orbán-kormány leváltásának feltétele, hogy egy kormánypárti jelölttel szemben egy ellenzéki jelölt álljon. Csepelen az Együtt képviseletében Szabó Szabolcs indul. Az Együtt nem kívánt együttműködni az MSZP-Párbeszéd szövetségével. Pár napja kiderült, hogy az MSZP Bangóné Borbély Ildikó képviselőt indítja a választásokon.

Folytatás »

NB III: január 8-án indul a felkészülés

2018. január 8.

CsepelFC, Mr.Gabee, Csepel.info

A Csepel FC felnőtt labdarúgó csapata a téli pihenőt követően január 8-án kezdi meg felkészülését a 2017/2018-as bajnoki szezon tavaszi etapjára. A jelenleg a tabella 8. helyét elfoglaló együttesünkre kemény, 8 hetes program vár a március 3-án esedékes rajtig.

A szakvezetés elkészítette a felkészülési tervet, melyben (előzetesen) 12-13 edzőmérkőzés szerepel, a korlátozott csepeli pályalehetőségek híján ezekre leginkább idegenben kerül sor. Az elképzelések szerint összemérjük tudásunkat a Budaörs, a Jászberény, a Csákvár, az MTK II, a Dunaharaszti, a REAC, az RKSK, a BMTE II, az Ikarusz, a Honvéd II, a Vecsés, az ESMTK, a THSE- Szabadkikötő és a Gyöngyös együtteseivel is. Természetesen előzetesen minden mérkőzés időpontjáról és helyszínéről tájékoztatást adunk.

Több autó ütközött össze a Kassai utcai kereszteződésben

2018. január 8.

Mr.Gabee, Csepel.info

K.Attila és Zoli olvasóink fotója

Sajnos ismét baleset történt Csepelen a Kassai utca és a Széchenyi Istvá út kereszteződésében. Információink szerint több autó ütközött össze. Aki teheti kerülje el az érintett kereszteződést. 

Fotókat a csepel.info@gmail.com címre várunk.

Index: Szabó Szabolcs utasította vissza az MSZP-t

2018. január 8.

Index

Horváth Szenteczky Szabó 01

A szocialisták karácsony előtt megkeresték Szabó Szabolcsot, hogy legyen a jelöltjük. Persze MSZP-Párbeszéd színekben. Az Együtt politikusa ezt visszautasította. Így lett Bangóné Borbély Ildikó a csepeli szocialista jelölt – állítja a a Jobbikhoz közel álló Index.

Az alábbiakban Index tudósítását olvashatják.

Folytatás »

Véradás lesz pénteken a Csepel Plázában

2018. január 8.

veradas.hu

Véradás a polgármesteri hivatalban

2018. január 12-én (pénteken) 13:00 és 18.00 óra között a Csepel Plázában lesz véradás.

Ki lehet véradó? Ide kattintva elolvashatják.

VERSENYTÁRGYALÁSI FELHÍVÁS: Önkormányzati bérlakások

2018. január 8.

Csepel.hu

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete Szociális, Egészségügyi és Fogyatékosügyi Bizottsága az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérbeadásának feltételeiről szóló, 5/2011.(II.25.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: Rendelet) 11. §-ában kapott felhatalmazása alapján, a pályázati úton elnyert állami támogatás felhasználásával megvalósított önkormányzati bérlakás költségelven történő bérbeadása céljából versenytárgyalást ír ki.

A lakások jellemzőit, illetve a pályázás módját megtekinthetik az pdfalábbi dokumentumban. Folytatás »