Gőgös Zoltán is begurult a csepeli huzavonán

ATV

Gőgös Zoltán jelképesen kivégezte ellenfelét

Tovább ütik egymást verbálisan az MSZP és az Együtt politikusai. Most Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese csapott oda egyet Juhász Péternek.

Ahogy megírtuk, Juhász Péter, az Együtt elnöke Facebook-oldalán reagált arra, hogy az ellenzék két jelöltet is indít Csepelen a fideszes Németh Szilárddal szemben. Juhász hangsúlyozza, hogy az Orbán-kormány leváltásának feltétele, hogy egy kormánypárti jelölttel szemben egy ellenzéki jelölt álljon. Csepelen az Együtt képviseletében Szabó Szabolcs indul. Az Együtt nem kívánt együttműködni az MSZP-Párbeszéd szövetségével. Pár napja kiderült, hogy az MSZP Bangóné Borbély Ildikó képviselőt indítja a választásokon.

Juhász Facebook-bejegyzésében azt sejteti, hogy az MSZP-jelölt indítása mögött is a Fidesz áll, hogy ezzel is csökkentse az ellenzék esélyét. Gőgös Zoltán ezen rágott be. Juhász kifakadását Gőgös annak tulajdonítja, hogy egy 1–2 százalékkal bíró párt próbálja túlélni a következő éveket, ezért nem hajlandó közös listát állítani. Az MSZP-s politikus szerint az ellenzék szavazatokat veszít Szabó indításával.

– A DK-val azért lehetett külön megállapodni, mert az őrá leadott listás szavazatok várhatóan nem vesznek el. További listák teljesen értelmetlenek. Ennek ellenére itt is fogunk e miatt szavazatokat veszíteni. Ezért ajánlottuk fel újra Karácsony Gergő vezetésével is a közös listát, hogy minden szavazat bejöjjön – írja Gőgös.

A lehetséges szavazatok veszítését pedig így indokolja:

– Szabó Szabolcs jó munkát végzett, de soha nem lett volna képviselő, ha a helyi MSZP kampánycsapata nem dolgozik neki keményen. Neki is meg kell érteni, hogy akkor nyerhet, ha közös jelölt lesz, és közös listán indul velünk.

Gőgös szerint ez az igazság, és nem az, hogy az MSZP a Fideszt segíti. Utal még arra a hangfelvételre is, amiben Karácsony Gergely azon mérgelődik káromkodva, hogy elvállalta a miniszterelnök-jelöltséget. Ezt egyes információk szerint az Együtt alelnöke, Berkecz Balázs szivárogtatta ki, bár ezt Berkecz tagadja.

Forrás: ATV

 

Itt lehet hozzászólni !