Index: Szabó Szabolcs utasította vissza az MSZP-t

Index

Horváth Szenteczky Szabó 01

A szocialisták karácsony előtt megkeresték Szabó Szabolcsot, hogy legyen a jelöltjük. Persze MSZP-Párbeszéd színekben. Az Együtt politikusa ezt visszautasította. Így lett Bangóné Borbély Ildikó a csepeli szocialista jelölt – állítja a a Jobbikhoz közel álló Index.

Az alábbiakban Index tudósítását olvashatják.

Nagy nyilatkozatháború alakult ki a hétvégén arról, hogy az MSZP helyesen teszi-e, hogy Bangóné Borbély Ildikó elnökségi tag indítását tervezi Csepelen. A XXI-XXIII. kerületi körzet értékes a baloldalnak, hiszen 2014-ben – a fideszes tarolás ellenére – itt sikerült győznie az összefogásnak. Szabó Szabolcs, az Együtt politikusa megverte a Fidesz emblematikussá váló politikusát, Németh Szilárdot.

Logikus lenne egy normális helyzetben, hogy a baloldal újra beáll Szabó Szabolcs mögé, ennek ellenére az MSZP Bangóné mellett döntött.

  • Az Együtt elnöke, Juhász Péter erre úgy reagált: “A sikeres ellenzéki politikusokat akarja kicsinálni az MSZP?”. Szerinte ha több jelölt áll a Fidesszel szemben, “az kizárólag a Fidesz érdeke, nem az ellenzéki siker kulcsa”.
  • Az MSZP annyit szólt vissza: “2017. december 31-én a koordinált jelöltállításról szóló tárgyalásokat lezárta. Most már a következő lépéseken van a sor. Közös jelöltek, közös lista, közös miniszterelnök-jelölt. Ez az Orbán-rezsim leváltásának egyetlen útja.”
  • Az üzengetésbe a DK is beszállt: “nincs rendjén, hogy az MSZP a Csepelen 2014-ben győztes Szabó Szabolcs (Együtt) ellen akarja indítani Bangóné Borbély Ildikót. Azt a körzetet az Együttnek tartottuk fenn a DK és a szocialisták megállapodásában. Ha Bangóné is indul, biztos, hogy a fideszes Németh Szilárd nyer. Több felelősség, méltányosság, együttműködés, különben nem lesz kormányváltás.”

A háttérben picit bonyolultabb a helyzet, mint hogy az MSZP a saját politikusát erőltetné a körzetre. Az Index ugyanis megtudta, hogy az MSZP-nek olyannyira nincs baja Szabó Szabolccsal, hogy őt akarta indítani a körzetben.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke azt mondta, hogy a szocialisták felajánlották december végén Szabónak, hogy legyen ő a jelölt, “még az MSZP-be se kellene belépnie”. Szabó január 2-án jelezte neki, hogy nem tudja vállalni az indulást az MSZP és a Párbeszéd színeiben, csak az Együtt logója alatt.

Kunhalmi azt mondta az Indexnek, hogy ezek után nem tud mit tenni az MSZP, a választási törvény szerint saját logóval kell jelöltet indítani, így kerestek saját jelöltet, ő lett Bangóné Borbély Ildikó.

Természetesen ha az együtt nem utasítja el továbbra is a közös listát és a közös jelölteket, újra kinyílik a lehetőség Szabó Szabolcs számára is

– mondta Kunhalmi.

Szabó nem hagyja el az Együttöt

Szabó Szabolcs megerősített az Indexnek, hogy karácsony előtt megkeresték a szocialisták, ő pedig valóban visszautasította a jelöltséget.

Az Együtt a politikai közösségem, nem hagyom el. Szerinte

az MSZP nem a kompromisszumra törekedett, hanem gyakorlatilag ultimátumot adott,

amit nem fogad el. Így Együtt színekben el fog indulni. Szerinte ugyanakkor az ellenzéknek koordinálnia kellene, és meg kéne adni a lehetőséget azoknak, akik 4 éve egyszer már legyőzték a Fideszt.

Forrás: Index

Itt lehet hozzászólni !